Említettem már más könyv kapcsán, hogy nagyon szeretem azokat a történeteket, amelyek képesek arra, hogy az általam nem annyira kedvelt témákat (pl. háborús) úgy adják át nekem, hogy megváltozik utána a véleményem, sőt tovább kutakodok információkért. De ide sorolhatom az aranylázzal foglalkozó történeteket is, amelyekkel kapcsolatban rengeteg filmet néztem meg fiatalabb koromban. Rettentően nyomasztott mindig a hihetetlen és legtöbbször hiábavaló küzdelem a természettel, az idővel. És leginkább tényleg csak kudarc volt mindig a vége, kivéve egy-két szerencsést. Na, talán ez az oka megcsömörlésemnek. Viszont itt ez a könyv, amelyre az első mondatom vonatkozik, ugyanis pár héttel ezelőtti szándékommal ellentétben, amikor is orvos akartam lenni, most aranylázban égek, már indulnék is a hátizsákommal, felszerelésemmel egyetemben. :-)

Az aranyláz nekem mindig is Alaszkához volt köthető, most viszont az egyik szívszerelmem, Új-Zéland a helyszín. Ide, az új világba vándorol Angliából Joseph Blackstone édesanyjával és feleségével, Harriettel. Mindhárman igen fura jellemek, de egyértelműen Harriett a legegészségesebb világnézettel rendelkező közülük. Eleinte úgy tűnik, hogy nagy szerelem van a házaspár között. Egy apró árny vetül csak rá kapcsolatukra, de ez akkor még elhanyagolhatónak tűnik. Ez az árny a férfi anyja. Betegesen függ tőle, szinte minden cselekedete arra irányul, hogy anyjának megfeleljen, néhol a nő zsarnoki jelleme is megmutatkozik, és veszettül felveszi a mártír szerepet. De mégis hisz benne az ember, hogy ez a két szerelmes bármire képes.

Aztán szép lassan kikristályosodik a kép, visszatérni azonban az anyát kivéve, senki nem akar. Harriett, aki nevelőnőként dolgozott Angliában, vágyait, álmait szeretné megvalósítani, és ezt semmiképpen nem a négy fal között. Joseph pedig..., huhh, ez a pasi, rém nyomasztó volt. Az már nagyjából az elején kezd derengeni, hogy valami nagyon nem stimmel vele, és szép apránként fény is derül borzalmas titkára, de a lényeg csak a végén csattan. Az egyértelmű, hogy elmenekült szülőhazájából, és a visszatérésre sincs semmi esély. Mindvégig kínzó volt a tudatlanság, ugyanakkor a kíváncsiság is, hogy mi a csudát művelhetett ez a férfiatlan, gyenge jellem. Mert hihetetlen gyenge jellem, sőt, még annál is... Nem véletlen, hogy amikor már javában aranyat keres otthonától távol, minden irányból a kirekesztés vár rá.

Hogy hogyan próbál egymásra lelni később a cél érdekében különvált házaspár? Egyáltalán sikerül-e nekik, megtalálják-e a különböző álmaik beteljesüléséhez szükséges kincset? Ez mindvégig nagy titok volt, legalább olyan nagy, mint amilyet Joseph őrzött, amely alatt végig őrlődött.

Gyönyörű szép könyv a küzdelemről, csalódásról, az áhított kincsről, ami kinek-kinek más, és végül a szinte reménytelen szerelemről, és persze teli-teli nyomasztó titkokkal. Nem mondom, voltak benne elég sikamlós, arcpirító jelenetek is, de be kellett látnom, hogy a hitelességhez mindenképpen hozzátartozott, így a járműveken mélyen beletemetkezve átlendültem rajtuk. :-)

Magyarországon ez az egyetlen könyve jelent meg az írónőnek magyarul, de én bízom benne, hogy nincs vége a folyamatnak!