Ez nem lesz egy hosszú poszt, a történetről nagyon keveset fogok írni, mert spoiler nélkül nem nagyon lehet. Hiszen kb. az egyharmadánál szerintem rá lehet jönni a végkimenetelre.

Vegyes érzelmekkel vágtam bele ebbe a könyvbe. A borítójába első látásra beleszerettem, ráadásul most már a történet ismeretében elmondhatom, hogy nagyon beszédes is. Viszont ismeretségi körömben, hasonló ízlésű barátaim sokan olvasták, és nagyon vegyesek voltak a visszhangok, bár 4 pont alá senki sem ment. :) Na, szóval kíváncsi voltam, és a szimpátiamérőm folyamatosan emelkedett, míg a végére már-már rajongtam.

A történetről tényleg csak nagyvonalakban: Alice úgy érzi, élete gödörben. Senki, de még a családja sem figyel rá. Pedig rájuk lenne leginkább szüksége. Meggyőződése, hogy kamaszodó fia homoszexuális, lánya pedig tuti, hogy súlyos evészavarokkal küzd. És akkor a férjről már ne is beszéljünk, aki egyébként a kedvenc karakterem volt, odavoltam érte! :D Házasságuk ellaposodott, az apró, pici izgalmak eltűntek az életükből, amire olyan nagyon szükségük lenne. A beszélgetés kizárt, mindenki csak a saját maga kis világát éli, általában a neten, pedig mindannyian nagyon értékes emberkék, mégsem találják meg egymást.

Alice életébe hatalmas változást, ugyanakkor bizonytalanságot hoz, hogy felkeresi őt egy házasságkutató cég, akik számára egy hosszadalmas kérdőívet kell kitöltenie. Csak az a gond, hogy a kapcsolattartó férfiú túlontúl szimpatikussá válik neki látatlanban is, és szinte már elvonási tünetei vannak, ha időről-időre nem léphet vele kapcsolatba. A 101-es kutató és a 22-es feleség vonzalma egy száguldó gyorsvonat sebességével mélyül. Alice úgy érzi, szerelmes lett, erre az izgalomra vágyott évek óta. Bár néha nagyon megráztam volna a nőt, hogy térjen észhez, valahol megértettem. És végül is azt hiszem, ennek így kellett történnie.

Tele van rengeteg kimondatlan, őszinte igazsággal, jó kis humorral vegyítve. Sokszor nem is tudtam magamban tisztázni, hogy mit olvasok, egy Bridget Jonest vagy egy súlyos, világméretű társadalmi problémát próbál humoros formában közölni velünk, segíteni nekünk az írónő. Így mindenképpen emészthetőbb volt. Nagyon féltem a gyermekeimet, mert ha ilyen iramban romlik a kommunikáció családon belül, akkor nagy a baj. Mert ugyan amerikai históriáról van szó, saját magam környezetében is látom ezt a problémát.

A nagy közösségi oldalakért eddig sem rajongtam túlzottan, most viszont végképp elvették tőle a kedvem. Mindenesetre a végén folyamatosan fülig érő vigyor ragadt az arcomra, és sokszor pirultam fültőig, mintha én chatelnék az áhított férfival. :)

(khm, mégis hosszú lett.)