De jó volt, hogy nem kellett sokat várni egy újabb Picoult könyvre. Ahogy a kezembe került, félre is dobtam az aktuális olvasmányt, egy percet sem akartam várni. :-)

A téma most nem volt olyan nagy újdonság, mivel az előző könyve, A tizedik kör is e körül a téma körül forog. A szexuális erőszakot tovább boncolgatja, nyilván picit más aspektusból.

Jack az új élet reményében érkezik Salem Fallsba. Nemrég szabadult a börtönből, ahová szexuális erőszak miatt zárták be több hónapra.

Ugye a Picoult írásait ismerők nem feltétlenül dőlnek be a szimpátiának, sem annak, hogy a főszereplő váltig állítja, teljesen ártatlanul ítélték el.

Itt is ez a helyzet, hiszen Jack az első pillanattól kezdve jókora rokonszenvet ébreszt bennünk, és az ő szemszögéből tudhatjuk azt is, hogy semmiféle erőszakot nem követett el, alaptalanul vádolták meg, majd csukták le.

Ezt igazolja az is, hogy nem sunyiskodik, egyből jelentkezik a helyi rendőrségen, hiszen kötelessége ott megjelenni.

Hamar híre megy a kisvárosban, hogy ki és milyen múlttal érkezett közéjük, és hát milyenek az emberek, egyből ítélkezni kezdenek, szó sem lehet róla, hogy befogadják. Az apák hét lakat alatt őrzik lányaikat, kijárási tilalom lép életbe.

Mindennapos küzdelem kezdődik Jack számára, illetve folytatódik, mert egyre inkább megismerhetjük a korábbi vádak körülményeit is, és hát az elmúlt időszak nem a nyugalomról szólt.

Ő mindent megtesz, esélye lenne egy normális szerelmi élet kialakulására is, de egyre inkább, a végletekig elharapóznak az indulatok.

És akkor bekövetkezik, ami már az első sorok óta ott van a levegőben, szinte pattanásig feszülnek az idegek attól, hogy mikor történik meg.

Salem Fallsban megerőszakolnak egy fiatal lányt. Az áldozat és a többi tanú elmondása alapján Jack az elkövető.

Kezdhetjük rágni a körmünket, a szokásos Jodis okfejtések, ellenvélemények, különböző álláspontok.

Én mindvégig Jack mellett álltam, de résen voltam, mert tudom, hogy Jodi mindig tartogat valami meglepetést a végére (is), ami aztán totál átforgat mindent, és addig elképzelni sem tudtuk azt a verziót.

Szép kis gyűjteményem van már a könyveiből, és nagyon remélem, hogy ez még mindig gyarapodni fog a jövőben.

O'Ferrelltől ezt olvastam legutóbb, és ott sem csalódtam. Ahogy most sem!

Fantasztikus családregény egy ír családról, akik küzdenek a hőhullámmal az 1976-os londoni hőségben. Teljesen átlagos emberek, hétköznapok, mégis egyből beleveszünk az első oldalak után.

Tehát belecsöppenünk ennek az átlagosnak tűnő családnak az életébe, ahol tulajdonképpen nem történik semmi extra. Mindenkinek megvan a maga kis titka, mindennapos, unalmas, kevésbé unalmas történései, de ennyi.

Amikor azonban Robert, a családfő minden előzmény nélkül eltűnik, a család kénytelen feladni egy időre a saját kis megszokott életét, egybegyűlni, és akciótervet készíteni, hogyan találják meg a férfit.

Tehát a testvérek ismét összejönnek a hajdani családi fészekben, és kezdetét veszi a múlt boncolása, sérelmek mélyről való elbányászása. Hárman vannak, mindhárman teljesen különböző karakterek. 

Michael Francis házassága romokban hever, maga sem tudja, mit hoz számára a jövő. Monicának sem fenékig tejfel az élete. Férjével és nevelt gyermekeivel nehezen találja meg a hangot, valamiféle mártírként, kívülállóként tengeti napjait abban a "családban". Boldognak semmiképp nem nevezhető ő sem. És a harmadik, legkisebb lánytestvér, Aoife, a család feketebáránya, aki születésétől fogva megbontotta a harmóniát a családban, na hát nála is lenne mit rendbe hozni. Bár talán még ő a legfelszabadultabb, legmegnyugtatóbb jellem az egész bagázsban. Hiába megy ellene minden elvárásnak, mégis szimpatikus, hogy kitart ezek mellett. Nem mellesleg magas intelligenciája ellenére majdhogynem analfabéta.

Természetesen a fő cél, megtalálni Robertet, de itt sokkal fontosabb dolgok is történnek. O'Ferrell szép lassan bontogatja le a héjakat a szereplők karakteréről, egyre mélyebbre ásunk a jellemek tekintetében. És ezt nagyon érdekesen, izgalmasan csinálja!

Nagyon-nagyon tudtam szeretni Michael Francis-t és Aoife-t is, és nagyon tudtam utálni Monicát. Nagyon kifinomultan irányítja az érzelmeket, a szálakat, nem is sejtjük, milyen folyamatok zajlanak, csak a végeredménynél kapkodjuk a fejünket.

Olyan az egész, mint egy jó kis terápia, a szereplőknek és nekünk is. Szépen vezet rá mindenkit arra, hogy a jelen tökéletes letükröződése a múltnak. Éppen ezért is fontos, hogy feltárják a múltat. Mindegyikük, mert mindenkinél akadnak elvarratlan szálak. És a végére szép lassan összeáll az összes mozaikdarabka.

Nagy könnyedséggel, olvasmányosan ír, legyen az humor vagy mélyszántású történet. Árad könyveiből a profizmus és az írás szeretete.

Hűha! Egyelőre sokkhatás alatt állok. Nem tudom, hogy anyaként el kellett-e olvasnom ezt a könyvet, mert az egyébként is meglévő paráim csak felerősödtek, megsokasodtak.

Nem tudom, mi az egészséges féltés. Szerintem olyan nincs is. Ahogy megszületik egy gyermek, onnantól kezdve akarva akaratlanul az ember agyában cikáznak hülye gondolatok afelől, hogy mik történhetnek meg a gyermekével. De nyilván nem élhetjük ennek a fényében a mindennapjainkat. Valahogy bízni kell a legjobban!

Sajnos a téma jó pár éve eléggé aktuális, főként az Egyesület Államokat értve ez alatt. Úgy tűnik, hogy az iskolai lövöldözés már velejárója a mindennapoknak. A megelőzés érdekében tett erőfeszítések úgy tűnik, nem elegendőek. És a megelőzésen nem is feltétlenül azt értem, hogy időben észrevegyék az iskolába fegyverrel érkező diákokat, hanem a jóval előtte történt dolgokra gondolok. Úgy mint családi háttér, szülői gondoskodás, biztonságos otthon. Mert talán minden innen indul ki.

Zach Taylor élete egy pillanat alatt megváltozik, amikor egy ámokfutó az ő iskolájukban kezd el lövöldözni. Bár túléli, élete innentől kezdve teljes fordulatot vesz. Kinek ne venne???

Tizenkilenc áldozata van a lövöldözőnek, és ezeknek az áldozatoknak a családja mind-mind összeroppan, az élet kilátástalanná válik. Hogyan lehet ezt túlélni a túlélőknek, a hozzátartozóknak.

Zach családja is érintett a tragédiában, de ez a kisfiú - hiába, hogy ő is átélte az egész borzalmat - egyszerűen nem érti a helyzetet, nem fogja fel, hogy mennyiben érinti a családját a veszteség. Csak azt látja, hogy anya eszét vesztette, apja fásult, senki sem foglalkozik vele, bárhogy próbálja magára vonni a figyelmet. Eleinte még úgy gondolja, hogy ez az egész a javukra válhat, hiszen a tragédia előtt folyamatos veszekedés volt otthon, neki sem hagytak békét, viszont most itt az ideje, hogy minden helyreálljon. Pedig dehogy!

Apránként, lassacskán ébred rá a maga kis világában, hogy itt nagy baj lehet. Ő a maga kis fantasztikus módján próbálja feldolgozni a helyzetet. Különböző színű lapokat ragasztgat az új búvóhelyén a falra, ezek fejezik ki az egyes érzelmeket, amiket átél. Egyenként, különválasztva próbálja őket értelmezni, megérteni.

Ez a kisfiú hihetetlen édes és okos. A szívem szorult el, ahogy próbálja felhívni magára a szülei figyelmét, de mint a falra hányt borsó. Teljesen érthető ez az állapot a szülőknél is, mégis a szívem szakadt meg, olyan kedvesen próbál közeledni, végül pedig mindig egyedül marad a feldolgozatlan gondolatokkal.

Saját kis módszertant dolgoz ki arra, hogy helyrehozza a helyrehozhatatlant. Ez a hétéves kisfiú az, aki sajátos terápiát alkalmaz a családján, és ha ezekre a kezdeményezésekre nincsen a körülményekhez képest pozitív válasz, akkor megette a fene. :(

Az a legszörnyűbb az egészben, hogy ez bármelyik nap megtörténhet bárkivel. Isten óvja az érintetteket! De ezzel foglalkozni muszáj! Valós jelenség, semmi túlzó nem volt a történetben, épp ezért is rázott meg nagyon.

A Brooklyn után nagyon vártam ezt a könyvet, ott teljesen elvarázsolt Tóibín. A csoda itt is megvolt, csak kicsit sötétebb szemüveget adott ránk. :D

Nora Webster. Olyan szép név. A története már nem annyira.

Nora fiatalon megözvegyül, egyedül marad gyermekeivel. Szerető, szép család voltak, de innentől elveszti a talajt lába alól. Látszólag csinálja a dolgokat tovább, de érezhető, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem.

Ő maga is úgy gondolja, ha elmegy fodrászhoz, kísérletezik új frizurákkal, még ha ezek nevetségesre is sikerednek, minden rendben van, minden rendben lesz.

Belép a zene is az életébe, ami végül is mindig ott volt, de most kiteljesedhet végre ez a dolog is az életében. Kapcsolatokat épít, közösségekbe jár, és közben a rokonok aggódnak. Mi, olvasók is. Nem hiába. Hiszen a sok program ideje alatt a gyermekei ki tudja merre, mit csinálnak, kivel vannak?

A gyerekeknek minden eddiginél nagyobb szükségük lenne anyjukra, de kénytelenek beérni a rokonokkal vagy egymással. Próbálják ők is túlélni a helyzetet, anyjuk állapotát, és nyilván őket is érinti a gyász, azzal is kéne kezdeni valamit.

Gyermekei időnkénti jelenléte ellenére egy végtelenül magányos asszonyról van szó, aki minden kis szalmaszálba próbál belekapaszkodni, hogy ne merüljön teljesen alá. De nem biztos, hogy nem késett-e már el!?

Én nagyon sajnáltam őt is, a gyerekeket is. Szeretetből nincs hiány, végtelen a ragaszkodás, még ha a jelek mást is mutatnak.

Lehet itt arról vitatkozni, hogy vajon a gyász teszi-e ezt a nőt olyanná, amilyen, vagy pedig a teljes közönyösség jellemzi minden és mindenki iránt. Ez a legszörnyűbb módon a gyerekek felé csapódik le. Tulajdonképpen a szél és az eső neveli őket, Norának nem sok hatása van a dolgokra. Azt viszont nem tudhatjuk, egy haláleset milyen módon, hogyan ráz meg egy érintettet. Mindenképp fura, de ugye az dobja az első követ...

Kezdtem már türelmetlenkedni, hol a következő Picoult könyv, de aztán lenyugodtam, amint a kezemben volt. :D

 

Azzal semmi újdonságot nem árulok el, hogy Picoult mindig valamibe nagyon mélyen belenyúl, aztán ott addig tekeri, facsarja, amíg mindent ki nem zsigerel belőle. Nem is nagyon tudnék olyan szerzőt említeni a repertoáromból, aki ennyrie alaposan, hihetetlen felkészültséggel nyúl egy-egy témához. Milyen tételeket dolgozhatott ki az iskoláiban??? Biztos tőle nyúltuk volna le őket! :D

 

A mostani téma nagyon leegyszerűsítve a szexuális erőszak. Azért írtam, hogy leegyszerűsítve, mert számtalan más, fontos erkölcsi, társadalmi kérdést is érint, mint mindig! Szó van itt a szülő-gyerek, diáktársak és szerelmek közötti kapcsolatokról, de az idegen társadalomba való beilleszkedés nehézségeiről is. És ezek sem kispiskóta témák, főleg Jodinak.

 

Majdnem úgy kezdtem, hogy Trixie-t apja egyedül neveli. Pedig nem! Legalábbis papíron nem. A mindennapokban viszont ő az, aki mindenféle szükségletéről - legyen az érzelmi vagy fizikai - ő gondoskodik. Az anya el van tűnve az életükből. Velük él, minden nap hazamegy, de különösebb kapcsolata nincs a családjával.

 

Trixie apja, Daniel egyedüli fehérként nőtt fel egy eszkimó faluban, ami nem tette könnyűvé az életét, főként gyerekként. Mindenféle kiközösítéssel, megbélyegzéssel kellett együt élnie, viszont ez annyira megacélozta őt, hogy a későbbiekben bármilyen nehézséget is hozzon útjába az élet, méltó módon tűr.

 

Feszültségeit, örömeit a papírlapon vezeti le, mivel nagyon elismert képregényrajzoló. Szereti is, meg is élnek belőle, úgyhogy hasznos dolog ez az életében.

 

Első helyen természetesen a lánya áll, akivel kicsi kora óta nagyon szoros a kapcsolatuk. Ám a kamaszkorba lépve egyre inkább távolodik tőle, és ezzel a szokatlan helyzettel nem nagyon tud mit kezdeni. Felesége már régesrég eltávolodott tőle, pedig a mai napig mérhetetlen szerelemmel szereti.

 

Magányosságában és szeretetéhsége közepette az egyik randijáról Trixie összeomolva ér haza. Megerőszakolták. Méghozzá a barátja, akibe hosszú idő óta szerelmes.

 

Innentől kezdve elkezdődik a boncolás! Az emberi jellemek, kapcsolatok, érzések, indokok, cáfolatok mind-mind górcső alá kerülnek. És persze mi is elkezdünk rágódni, milyen állásponton is vagyunk?

 

A téma aktuális, tekintve a világban az elmúlt évben történt botrányokat. Szexuális visszaélésektől volt hangos a nemzetközi és a hazai sajtó is. Érvek-ellenérvek kerültek felhozatalra, heves viták folytak és folynak arról, mikortól is erőszak az erőszak? Mi tartozik bele? A nő tehet róla akár egy kihívóbb ruhadarab viselése miatt? Vagy egy egyszerű flörthelyzet felhatalmazást ad bármelyik nem számára, hogy beleegyezés nélkül birtokba vegye a másik testét?

 

Aztán fontos kérdés még, hogy mire elegendő Daniel figyelme, szeretete, ragaszkodása, amit Trixie egész kiskora óta biztosított számára? Kihúzza őket a bajból? Illetve a baj már megtörtént, de elég erős-e ez a kapcsolat ahhoz, hogy átsegítse őket a traumán, hogy valaha még egészséges lelkületű életet tudjanak élni!?

 

Daniel is megsérült. Hogyne sérült volna, hiszen a gyermekét bántották! Vagy hazudik a lány? Létezik, hogy akiről azt gondolta, minden gondolatát, mozdulatát kiismerte, mindenkit átvert? A bizalom végtelen? Akkor is, ha bizonyítékok vannak a másik oldalon is?

 

Picoult sosem hagy minket kényelmesen hátradőlni, nem hagy ellustulni minket. Folyamatosan járatja az agyunkat, rákényszerít, hogy valamelyik oldalra odaálljunk és döntsünk, a mi életünkben mi a fontos, hogyan cselekednénk? Fontos ez.

 

Továbbra is rajongó maradok!

 

Bár reménykednék benne, hogy egy eltúlzott jelzőről van szó, de sajnos úgy tűnik, egy SOHA nem múló, egész világra kiterjedő problémát feszeget benne a szerző.

 

A gyermekkereskedelem évszázadok óta jelenlévő tragikus, megoldhatatlannak tűnő probléma, és bár ilyen intézményi módon, ahogy a könyvben is történik, talán már elvétve fordul elő, az alvilág számára továbbra is talán az egyik legjövedelmezőbb üzletág.

 

Szerintem anyának sem kell hozzá lenni, hogy az embert elborzassza még a legcsekélyebb bántalmazása is a gyerekeknek, de amikor már ilyen kilátástalan helyzetbe kerülnek gyermekek, nem hinném, hogy bárkit, aki egészséges lelkülettel bír, hidegen hagy.

 

Két szálon futnak az események. Napjainkban Avery a főszereplőnk, Rill elbeszélése segítségével pedig visszarepülünk az 1930-as évek végére.

 

Hogy a két nőnek mi köze egymáshoz, azt mindvégig titok lengi körbe.

 

Avery az, aki egy véletlen találkozás okán nyomozásba kezd. Olyan sejtelmes információk ütötték fel a fejüket családjában, amelyre muszáj választ találnia. Rendkívül elismert a családja, életüket a nyilvánosság előtt élik, társadalmi megítélésük nagyon fontos. Egyetlen apró hiba, egy múltból előkerülő titok tönkreteheti pályafutásukat, de akár az életüket is, úgyhogy a diszkréció is kulcsfontosságú.

 

A megrendítő részeket Rill szolgáltatta, aki testvéreivel együtt sajnos belekerült a gyermekkereskedők bűncselekményeinek körforgásába. Válogatottabbnál válogatottabb szörnyűségekkel szembesülnek, és teljesen tehetetlenek. Mindvégig várják szüleiket - merthogy ők nem árvák - ám úgy tűnik, hiába reménykednek.

 

Vannak, akik szerencsésebbek, azok tisztes, jómódú családokhoz kerülnek örökbefogadással, de vannak a "hibásak", akiknek esélyük sincs, tovább kell tűrniük a megaláztatásokat.

 

Rill mindent megpróbál, hogy meneküljenek, de ő is csak egy gyerek, mégha a legidősebb is köztük. Hihetetlen bátorsággal, erővel próbál erőt meríteni a mindennapokhoz, de vajon mit ér el a kitartásával? Jutalmat vagy büntetést?

 

A borzalmak ellenére, a múltban és a jelenben is tele van szeretettel a történet, talán enélkül túl sem lehetne élni.

 

Avery mindvégig próbál kapcsolatot teremteni a múlttal, azokkal a személyekkel, akikkel érzi, hogy szorosan összefűződik valamilyen módon az életük. Nem is sejti, hogy az addigi rendezett, minden pillanatban szoros szabályok szerint zajló élete mennyire felborul, mennyire megváltozik minden.

 

Mélyen megrendítő történet felfokozott izgalmak közé ágyazva. A sírás kerülgetett mindvégig, és azon gondolkodtam, miféle kínzóeszközöket alkalmaznék ezeknek a szörnyűségeknek az elkövetőin!? De azzal jobb lenne vajon a világ???

 

A végére tisztán látunk, már amennyire a könnyek engedik...

Továbbra is minden erőmmel a gyermekek olvasási szokásait szeretném otthon javítani, ezért minden lehetőséget megragadok, ha egy olyan könyvet találok, ami érdekelheti őket. A klasszikusokra különös hangsúlyt helyezek, éppen ezért örültem, amikor megláttam ezt a kiadványt.

Nem gondolom, hogy a történetről nagyon írnom kéne, szerintem ezzel már minden generáció együtt születik. :D Számtalan feldolgozás született belőle, nem hinném, hogy van, aki nem tudja, miről szól, de a biztonság kedvéért azért a fülszöveget bebiggyesztem. :D

Nagyon szép, könnyen "kezelhető" könyvecske, kisebbik fiamnak (9) pont megfelelő falat volt. Érthetően, szórakoztatóan, röviden foglalja össze ezt az izgalmakkal teli történetet. Tökéletesen megmozgatja a gyermekek, de azt gondolom a felnőttek fantáziáját is.

Jöhet a nagy könyv! :-)

Szerencsére most nem kellett sokat várni a folytatásra, hamar jött a következő, sorrendben a negyedik kötet a Hét nővér sorozatból.

Most Cece került sorra, akinek az élettörténetébe már belekóstolhattunk az előző rész jóvoltából, hiszen ők szinte összenőve nőttek fel Csillaggal, akiről az előző rész szólt. 

Mivel az életük szorosan összekapcsolódott gyermekkoruk óta, sok mindent megtudhattunk Cece-ről is, tehát nem a nulláról indultunk ismerkedés terén. :)

Ez a kötet az elszakadásról, önmegismerésről szól. Bár ez elmondható mind a hat lányra, hiszen az életük nevelőapjuk halála után teljesen megváltozik, hiszen ha egy új világ, család felkutatására adja valaki a fejét, óhatatlanul  óriási változások elé néz.

Mindegyik lánynak nehéz a dolga, de talán CeCe-nek még nehezebb, hiszen mindig is volt egy nagyon erős támasza Csillag személyében, továbbá súlyos diszlexiával is küzd, ami kihat a hétköznapjaira is. Ezekből kifolyólag magabiztosság terén nincs a helyzet magaslatán, úgyhogy nagyon nehezen szánja rá magát az elszakadásra, arra, hogy nekiinduljon annak az útnak, ami teljes bizonytalanságot rejt magában. Nagyon nagy lépéseket kell megtennie ahhoz, hogy eredményeket érjen el, akár saját maga megtalálásában, akár a vér szerinti családjának felkutatásában.

Miután az előző részekben megjártuk Dél-Amerikát, Norvégiát és Angliát, CeCe útja először Thaiföldre, majd Ausztráliába vezet, ahol hihetetlen kalandok várják, és nem is sejti, szinte észre sem veszi, mekkora változáson megy keresztül napról napra.

Természetesen egy ekkora fizikai és lelki utazás alatt az embert összehozza a sors másokkal, szerelmek, barátságok szövődnek, akár örökre szólóak is. Így van ezzel CeCe is, bár kezdetben nem igazán érti, miért terelte egyes emberekkel össze ez a sors.

Talán az egyik legjobb utat választja, követi a megérzéseit, kicsit hagyja magát sodorni az árral, amely pont oda sodorja, ahová kell. Persze ehhez végig kell járnia a saját útját, muszáj megtapasztalnia azokat a fájdalmakat, örömöket, amik ahhoz szükségesek, hogy tudja értékelni mind a múltat, a jelent és legfőképp a jövőjét is, amely a könyv végére teljességgel eltér attól, ahonnan elindult ez a lány.

Az előző három részről itt, itt és itt írtam. Olvassátok csak őket, izgi! :-)

Nagyon örülök a kiadó új kezdeményezésének, amelynek része ez a könyv is.

Több mint tíz éve szinte egy szuszra olvastam el az összes Vámos könyvet, szépen ott is sorakoznak a polcon. De valahogy az elmúlt években elkerültük egymást. Ezért is örültem nagyon, amikor a kezembe került egy régi kedvenc új könyve. :D

Már az első oldalak után megéreztem azt a valamit, amit annak idején is. Azt a barátságot, amivel Vámos Miklós fordul az olvasói felé. Színtiszta bizalom, jóindulat és őszinteség.

Én sosem érzek semmi nagy durranást Vámos könyveiben. Pont ez az egyik jellemzője, de semmiképp sem hátránya. Csak úgy egyszerűen papírra veti a gondolatait. Úgy tűnik, mintha minden erőlködés nélkül tenné ezt. És ezzel sem a feltételezést akartam kifejezni, miszerint semmi munka ne lenne mögötte. :)

Történeteket mesél szépen sorjában családról, barátokról, ismerősökről. Szomorúakat, vicceseket, életszagúakat. Bármelyikünkkel megtörténhetnek, megtörténnek, de nem tudjuk ilyen nyugodtan, szépen leírni, és mögé tenni azt a szellemet, amely a könyveit átjárják.

Miközben a személyes élményeken szórakozunk, remek kor- és társadalomképet is kaphatunk az említett időszakokról.

Anno az IBS-re is rengeteget jártunk a beszélgetős műsoraira, és egyik nap a buszon ülve arra eszméltem olvasás közben, hogy olyan, mintha nem is olvasnék, hanem mesélne a fülembe a régi, megszokott nyugodt hangon.

Minden sorát nagyon élveztem! Köszönöm!

Kérdezte egy ismerősöm - látva kezemben a könyvet -, hogy miről szól? Hát... Vámos Miklósról. Aki még nem "találkozott" vele, ezzel a kötettel nyugodtan elkezdheti, meg fogja ismerni.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer Nora Robertset fogok olvasni, pláne nem ilyen gigantikus méretűt. :D

Többen próbáltak meggyőzni az ismeretségi körömből, hogy próbáljam már ki, nagyon jó, és amitől félek, az nem úgy van. :)

Mondjuk úgy volt, de tisztességtelen lenne részemről, ha emiatt lehúznám.

Aki eddig is szerette a nagyon (túlontúl) romantikus történeteket, kifejezetten szereti, ha a szerző minden elképzelhető mértékben elrugaszkodik a talajtól, akkor ez továbbra is szuper kis könyv lesz. Én nagyon szeretem a romantikus történeteket, képes vagyok telebőgni egy százas zsepit, de ez kb. az én határaimat harmincszorosan lépte túl. :)

Na, a történetről...

Főszereplőnk Bodine, aki egy farmot vezet népes családjával karöltve. Sokan vannak nagyon, mégis ő a leghatározottabb közöttük. A lány fiatal, szép, tehetséges, tökéletes.

Sokan vannak, mégsem elegen! Egy családtag nagyon hiányzik. Bodine nagynénje, Alice. Évtizedekkel ezelőtt egy jeles napon veszett nyoma, senki nem tudja, merre vitte sorsa. Annak idején viharosan, botrányosan távozott, családja hiába várta vissza, sosem jött. Nem sokat beszélnek róla egymás között, csak nagy ritkán, akkor is harag tombol minden érintettben.

Sok idejük nincs is a hosszú évekkel ezelőtt történtekre emlékezni, hiszen a farm minden erejüket, idejüket felemészti. Folyamatosan rengeteg a munka, de a lány és családja ezt nagyon élvezi.

Szerelmek szövődnek, tervek kovácsolódnak nap mint nap, mindenki nagyon boldog. De az egyik napon holttestet találnak, ráadásul egy közeli ismerősét. Felbolydul a farmon élők élete, hiszen eddig minden olyan fantasztikus volt.

A rendőrség tehetetlen, szinte semmi nyom nem áll a rendelkezésükre. Az emberek még inkább összefognak, de ez sem vezet eredményre. Aztán még egy holttest...

Az egyértelmű, hogy valahol a közelben van a tettes, de senki nem tudja a másikról elképzelni ezeket a szörnyűségeket.

Aztán eljön az a nap is, amikor még inkább felzavarja egy váratlan esemény a nyugalmat.

A múlt felidézése mindenkiben megmozgat valami addig láthatatlan szálat. Minden szereplő átértékeli az életét, és akként éli tovább.

Aki szereti a naplementéket, a lovakat, a western hangulatot, semmiképp ne hagyja ki!

Gyönyörű borító mögött gyönyörű történet egy családról, a szeretetről, a szenvedésről, a büszkeségről, és még megannyi másról. Mindvégig rendkívül összetetten boncolgat különböző lelkiismereti kérdéseket.

Maga a történet nem túl szép, mégis ez a szó jutott a legvégén az eszembe. Nagyon finoman, érzékletesen van megírva a legszörnyűbb rémtett is.

A főszereplő Laura, akit nem sok jóval kecsegtet az élet, úgy tűnik, vénlány marad. De valahogy mégis bekopogtat hozzá a szerencse Henry képében, akivel összeházasodnak, és nagyon úgy néz ki, hogy még boldogok is lehetnek.

A képet a férfi apja ronthatja némiképp, akire a házsártos, gonosz kifejezés enyhe. Na meg Henry öccse, Jamie felbukkanása sem könnyíti meg a dolgokat. De minden nehézség ellenére, boldogok ők együtt.

Nap mint nap küzdenek a megélhetésért, mások pedig az elfogadásért, az egyenlő bánásmódért. A negyvenes évek Amerikájában járunk, így a fő probléma a rasszizmus. A feketék még mindig a fehérek szolgálatában állnak, cselédként élnek, megfosztva minden emberi méltóságuktól, jogaiktól, igényeiktől.

Bár Laura teljesen emberi, elfogadó módon viszonyul a házuknál, földjeiken dolgozó feketékhez, így is akad épp elég feszültséggóc. A félelem átitatja a napjaikat, folyamatos a bizalmatlanság a másik ember irányába.

Több nézőpontból ismerhetjük meg a történetet. Nem mintha egy jobb érzésű ember nem tudná elképzelni minden oldalról a történteket, mégis jó volt, hogy kicsit kézen fogott minket Jordan és átvezetett a másik oldalra is. Mondjuk van az a nézőpont, amit segítséggel sem tudok megérteni.

Persze a fő téma, ami gondolkodásra ad okot a rasszizmus, de nagyon fontos tényező volt a történetben a háborúból hazatért katonák válsága, az ott átélt borzalmak hatása a későbbi életükre. Senki sem tért vissza egészséges lélekkel, és ez Laura családjára is jelentősen kihat.

Laura ereje, szeretete, akarata hihetetlen volt számomra. Nem is értem, honnan szerez valaki ekkora erőt ennyi borzalom átélte után. De ő kitart, más sem számít, csak hogy összetartsa azt a kis csapatot, amit a családjának nevez, és ami marad belőle.

Mindvégig ott lebeg a kard a fejük felett, a rossz érzés az elejétől kezdve megkeseríti az ember szája ízét. De felkészülni még így sem lehet.

A történetből nem tud csak úgy egyszerűen kilépni az ember. Ott marad a bőre alatt, az agysejteket tovább mozgatja, kényszeríti, hogy gondolkozzon.

A Maxim Kiadó klassz hírét szeretném megosztani!

Március 22-től a magyar mozikban is műsorra kerül a Nap nap után című film, ami alapjául David Levithan azonos című YA regénye szolgált, amely a kiadó gondozásában jelent meg.

A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak „A”-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: vajon képesek lehetnek úgy leélni közös életüket, hogy egyikük minden 24 órában más személyt testesít meg?

Ez a kedvencem a sorozat eddig megjelent kötetei közül. :-) Ugye ez még csak a harmadik darab a feltételezhetően hét rész közül, de az már az elejétől fogva látható volt, hogy jól átgondolt, felépített történetsorozatról lesz szó. És jó kis stratégia épült arra is, hogy igencsak várjuk mindig a következő részt, mi fog történni a többi testvérrel.

Ebben a harmadikban Csillag került sorra, aki a hallgatagsága miatt a legfurábbnak tűnik a lányok között. Az előző részekben csak hébe-hóba említik meg, akkor is jelentéktelensége miatt szinte fel sem figyelünk rá. Itt végre középpontba kerülhet, és úgy tűnik, van kiút az árnyékból.

Mint mindegyik testvérre, Csillagra is hagyott valamit elhunyt apjuk. Egy levelet, amely iránymutatást nyújt neki azzal kapcsolatban, hogy vajon honnan származhat, hová nyúlnak el a gyökerei.

Azt már az első részben megtudtuk, hogy mind a hat lány örökbefogadás útján került be a családba, de származásukról egyikőjük sem tudott semmit. Óriási szeretetben éltek a családi fészekben, így különösebb igényük sem volt, hogy kutakodjanak valódi szülőföldjük után.

Apjuk hirtelen halála mindent megváltoztat, felborít. Az ő akarata volt, hogy mindegyikőjük megismerje eredetét, már ha akarja. Rajtuk áll, de eddig úgy tűnik, mindegyikőjüknél győz a kíváncsiság.

Szóval Csillag is utána ered a levél tartalmának, de egy ideig nem tűnik eredményesnek a keresgélése. Sőt! Eddigi nyugalmas, burokba zárt élete bonyodalmassá válik, minden összekuszálódik, de legalább végre kénytelen hangosan is kinyitni a száját, kiállni az igazságáért, a szavainak nagyobb hangot adni.

Nyilván váratlan események is közbejönnek, amik felbolygatják az életét, de ő maga lepődik meg a legjobban, hogy mekkora változásokat képes elérni az életében egy pici eltérés is a komfortzónájából. Márpedig, ha a végére akar járni a dolgoknak, muszáj kilépnie ebből a kényelmesnek tűnő árnyékországból.

Nagyon kíváncsi vagyok már a végére. Azt már sejtem az elejétől kezdve, hogy milyen csavarok lesznek majd a végén, de leginkább az érdekel, hogy a lányok mennyire változnak meg összességében, a kapcsolatuk egymással hogyan alakul, mire mindannyian tisztán látnak a múltjukkal kapcsolatosan. Mert az kétségtelen, hogy az élete mindegyikőjüknek gyökerestül felfordul. De ez még messze van! :-)

Az eddig megjelent kötetekről itt és itt írtam. Jöhet a következő! :-)

Annak ellenére, hogy Shriver rajongó vagyok, ez most nem az én könyvem volt, és még így is faltam.

Nem titkolom, nem voltam sosem megáldva a matematika rejtelmeinek mély értelmezésének készségével, így a közgazdaságtan is elég messze áll tőlem. Mégis nagyon jó érzés volt olvasni az agyafúrt mondatokat, csűrés-csavarását a logikának.

A nem túl távoli jövő Amerikájában vagyunk, ahol óriási változások történtek. A 2008-as gazdasági világválság semmi ahhoz képest, ami sújtja épp a kontinenst. Teljesen átalakulnak az erőviszonyok, magántulajdon már nem nagyon létezik. Amerika összeomlik.

A középosztálybeli Mandible család történetén, tagjain keresztül élhetjük át ezeket a hatalmas változásokat. Reakciók, ellenreakciók részesei vagyunk, és próbálunk mi is túlélni. Közgazdasági, pénzügyi fejtegetések kereszttüzében a család tagjai között zajló, szatíraként is működő párbeszédek tanúi lehetünk.

A közepe felé próbáltam magam nyugtatgatni, hogy jó, jó, ez egy fikció, ne tojj be! De egyre inkább belemerültem, egyre inkább az a velős kérdés merült fel bennem, hogy miért ne? Nem tudtam eldönteni a végén, hogy barackot kaptam-e a fejemre vagy jól fejbe vertek?

Tűpontosan operál a szereplőkkel, aprólékosan dolgozza ki az egész történetet, az első vonástól az utolsóig. Ez abszolút jellemző Shriverre. Apró darabokra szedi a családi, a társadalmi kapcsolatokat, vonatkozásokat. Okosnak éreztem magam ettől a könyvtől, még ha sok minden nem is volt tiszta. :-)

Kíméletlenül elgondolkodtat a könyv, nem hagyja, hogy nyugton becsukjuk az utolsó oldal után. Szerintem akár értette az ember, akár nem minden szavát, akkor is fel kell, hogy merüljenek kérdések, muszáj, hogy megmoccanjon az emberben valami ott belül, hogy vajon jó úton haladunk-e?! 

Shriver sosem unalmas, sőt! Viszont a közgazdasághoz vonzódó olvasóknak egyenesen kötelező, valódi csemege!

Félelmetes, de most is gyönyörű! Ezt Ferrante összes eddig elolvasott könyvére is érthetném. Hihetetlen mélységekbe ássa le magát a női lélek mivoltában, mi meg megyünk minden kérdés nélkül utána. Aztán kezdhetjük az önvizsgálatot!

Remegek szinte mindig, amikor egy újabb könyv jelenik meg magyar nyelven tőle. Egyszerűen akarom az összeset! Annak ellenére is, hogy nyomaszt, szorongat, el nem enged!

Csakúgy mint az eddigi köteteknél, a női lélek a téma. Először azt gondoltam, hogy huh, most egy könnyed olvasmány jön, hiszen Leda, a 48 éves irodalomtanár végre megteheti, hogy tök egyedül elutazik egész nyárra egy hangulatos kis nyaralóhelyre a Jón-tenger mellé. Más dolga nincs is, mint készülni az egyetemi feladataira, sok-sok pihenés kíséretében.

Igen ám, de elkezd gondolkodni az életén, szép apránként elkezdi megosztani velünk múltja sötét titkait, aztán vége is a könnyed olvasmánynak. :) Nem kell izgulni, mert ettől még oda van láncolva a kezünkhöz a könyv. Egy Ferrante könyvet nem lehet letenni!

A történet legtöbb részében rendkívül ellenszenves volt Leda, aztán egyszer csak történt egy áttörés, és mindent megértettem. Megbocsátottam neki, megszerettem, sajnáltam, együttéreztem vele.

Ijesztő gondolatait, cselekedeteit ismerhettük meg Ledának, és félelmetes volt, hogy hányszor, de hányszor gondolkodok ugyanígy, bár nem teszem meg azt, amit ő megtett. Nem mondom ki azt, amit ő kimond. Helyettem is!

Onnantól, hogy valaki anyává válik, nincs más dolga, mint örökké topon lenni? Sosem fáradhat el? Sosem hagyhatja el az ereje? Sosem gondolhatja úgy, hogy ő most mást szeretne kicsit? Rengeteg olyan kérdést feszeget a regény, amelyet szinte sosem mondunk ki, de még gondolni sem merünk rá. 

Húsba vágó őszintesége mellett hihetetlen jó író! Egyik kiegészíti a másikat, de szerintem egy lábon is simán megállna!

Egy újabb holokausztot átélt áldozat élete, emlékei kerültek papírlapra. És nem győzöm hangsúlyozni, ahányszor csak hasonló kötetről írok, hogy soha nem elég erről beszélni.

Nem nagyon lehet könnyek nélkül végigolvasni egy ilyen könyvet, különösen ha egy ilyen különleges asszony tollából származnak.

Baba Schwartzot kislányként ismerhetjük meg, aki Nyírbátorban nevelkedik egy fantasztikus családban. Tényleg hihetetlen szeretet veszi körül a kislányt két testvérével együtt. Ha nem is királyi módon élnek, mindenük megvan, legfőképp a szeretet. Töménytelen mennyiségű figyelmet gondoskodást kapnak szüleiktől, és ezt felnőtt korában sem felejti el. SOHA! Ez táplálja egész életében, és talán törvényszerű is, hogy ő is egy rendkívül kedves, önzetlen felnőtté válik. Még a későbbi, leírhatatlan borzalmak átélése közben is csak kedves gesztusok származnak tőle, a gyűlölet legkisebb momentumát sem lehet benne felfedezni.

"Egy jó élet megteremtése – boldog gyerekek felnevelésével, szerény háztartás vezetésével, a családról való gondoskodással – nem emberfeletti vállalkozás."

Ahogy közeledik a háború előszele, ebben a szeretetteljes légkörben - főként a gyerekek - nem sok mindent vesznek észre. Bár a zsidótörvényeket bevezetik, annyira ezek sem nehezítik meg napjaikat.

Aztán nagyon hirtelen történik minden. El kell hagyniuk szeretett otthonukat, értékeiket. Összegyűjtik az összes zsidót, és a jól ismert forgatókönyv megkezdődik. Deportálják őket, vagonból vagonba pakolják az embertömeget, fel sem fogják, mi történik velük.

Igazából az, hogy mi történik velük a haláltáborokban, azt számtalan helyen olvashattuk már. Ugyanaz a szörnyűség, emberfeletti gyűlölettel, mészárlások tömkelegével. Sokszor csak a szerencsén múlik, ki éli túl és ki veszik oda.

Meggyőződésem, hogy ennek a hölgynek és a családja nagy többségének a szeretet, az összetartás, összetartozás adta a legnagyobb erőt, hogy túléljék ezt a borzalmat.

Szerencsére nemcsak erről a sok szörnyűségről ír, hanem nagyon sok szó esik a családjáról, az egymásról való gondoskodásról, ami az ő esetükben nagyon ritka módon jelenik meg. Sokszor nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek...

Nagyon különleges, szívbemarkoló volt Baba története. Mindig nagyon megérintenek a holokausztról szóló elbeszélések, de ez az asszony nagyon mélyen hatott rám.