Már amikor ezt az idétlen borítót megláttam, tudtam, hogy kell nekem ez a könyv. :) Bár el kell, hogy mondjam, szerintem nem tükrözi a két főszereplő küllemét, talán a személyiségüket picit. Ezek nagyon szerencsétlenül néznek itt ki a borítón, de pont ez tetszett meg.

Na akkor! Sok véleményt olvastam a könyvről, és több helyen hasonlították McCarthy Vad lovak c. könyvéhez. Tényleg van valami benne, bár az egy jóval fajsúlyosabb mű véleményem szerint, ráadásul nem a humoráról híres. De nekem is sokszor eszembe jutott olvasás közben. Ezt viszont végignevettem, annak ellenére, hogy azért voltak durva részek is benne, de alapvetően vígjátékként olvastam. A szövege rém egyszerű, mégis szórakoztató, olvastatja magát. A történet sem túl bonyolult, úgyhogy valahol máshol van a titok nyitja.

Két testvérpár, Eli és Charlie Sisters talán utolsó akciójába csöppenünk bele. Bérgyilkosok (szépen megfogalmazva mesterlövészek) mindketten, együtt dolgoznak, és egy újabb, mint már mondtam, talán az utolsó megbízatásukat indulnak teljesíteni vadnyugati bandavezérük utasítására.

A Sisterst testvérektől mindenhol rettegnek, bár kívülállóként ez elég vicces volt, mert hihetetlen béna mindkettő a maga módján. Eli a lágyabb, "szeretetreméltóbb", szerencsétlenebb és egyben a narrátor is, Charlie pedig a kemény, szívtelen vonalat képviseli, ő próbálja a macsó szerepet magára ölteni, de valahogy ez is vicces, mint minden más. Célpontjukat nem ismerik, ahogy a kivégzés okáról sem tudnak túl sokat, de nekik tök mindegy minden, csak ezen a melón legyenek túl. Naná, hogy minden akadályozó tényező közbejön, útjtuk során rengeteg sérült jellemmel találkoznak, és a fegyverek szinte mindig előkerülnek. A legegyszerűbb manővereket sem tudják öldöklés nélkül véghezvinni.

Az egésznek paródiaíze volt, szórakoztam is jót rajta, mégis valahol belül pedig rezgett a léc érzelmek terén, hiszen ez a két testvér (főleg Eli) saját magával is vívódik, ami leginkább a végén, az anyjukkal való találkozáskor derül ki.

Jó volt, na!