Jó kis bonyolult történet volt ez. Eleanor Murrayt, a főszereplőt még az ág is húzza. Ami rossz megtörténhet, vele meg is történik. Egy régmúlt balesetben nővérével mindketten megsérülnek, ám Eleanor felépül, míg testvére tolószékbe kényszerül. Mindezért önmagát okolja. Vezeklésképpen együtt él velük, minden szabadidejét nővére ápolásával tölti, a jobb megélhetésért pedig éjszakai munkát is vállal egy bárban zongoristaként. Ha ez nem lenne még elég, testvére férjébe bele is szeret.

A gödör legalján jön egy ajánlat főnökétől. Eleanor visszatérhetne Edisto Islandre, ahol gyermekkorát töltötte. Itt főnöke idős nagynénjére, Helenára kellene vigyázni, amolyan társalkodónőjének lenni. Az idős hölgy sem egyszerű eset, épp elvesztette szeretett testvérét, így az élethez van a legkevesebb kedve. A két nő, fiatal és idős generációjának összeeresztése bizonytalan kimenetelű, de hamar kiderül, hogy szinte esély sincs köztük a békére. Úgy tűnik, mindkettejüknél a túlélés a cél, egymás társaságának túlélése.

Ahogy telnek a hetek, egyre inkább közelebb hozza őket egymáshoz Eleanor főnökének kislánya és a zene. Mindkettő csodákat tesz kapcsolatukban, egyre inkább megnyílnak egymás előtt, feltárják rejtegetett titkaikat, sérelmeiket.

Eleanor családjában is fontos változások következnek be, döntéshelyzetek elé állnak mindannyian. Ezek sokszor fájdalmasak, sérelmezhetőek, de ezt is túl kell élniük valahogy.

Szorítottam ennek a lánynak, hogy helyrejöjjön az élete. Vannak az ismeretségi körömben is ilyen teljességgel önfeláldozó emberek, akik minden saját szükséget, igényt félretesznek mások érdekében. Én ezzel vitatkozom, bár kétségtelenül szimpatikus vonás.

Magyar vonatkozása is van a könyvnek, hiszen Helena és testvére magyar származásúak, és a háború elől menekülnek el 1944-ben.

Hát annyira cuki ez az ember, ahogy az állatkáival éli bolondos életét, hogy na! Nagy állatbarátok lévén, mi is minden tücsköt, békát, bogarat összefogdosunk. Jó, én azért merev határokkal, főleg a bogarakat illetően, de a gyerekek mániákusak, és ebben maximálisan támogatom őket! :D Ennek fényében nagyon közel áll a szívemhez ez a mentalitás, és külön polc van a gyermekeimnek az ilyen jellegű könyveknek. Ezeket mindenképp "kötelezővé" teszem nekik, bár valószínűleg nem kell majd őket noszogatni, a téma adja magát.

Tudom, hogy rengeteg könyve van Herriotnak, de azt nem, hogy milyen tematikát követnek a kötetetek. Szóval csak egyelőre erről az egyről tudok beszélni. Gondolom abban mindegyik megegyezik, hogy állatorvosi hivatásának köszönhetően átélt tapasztalatai, különféle állatok gyógyításával járó körülmények történetét meséli el ezekben a könyvekben.

A könyv visszaemlékezés akár több évtizedes távlatokra is. Felidézi repülős pilótaként való kiképzését a Királyi Légierőnél Londonban, ahol minden vágya csak az, hogy visszatérhessen feleségéhez, aki első gyermeküket várja. Munkája is hasonlóképpen hiányzik neki, a légierőnél viszont csak alkalmatlanságával tud szembenézni nap mint nap. Hát nem is kellett sok oldal a könyvből, hogy egyértelművé váljon az ember számára, hogy Herriot sokkal szórakoztatóbb a szarvasmarhák körében, mint a katonaság kötelékében. :D

Állatorvosként az elkötelezettség, emberként a kedvesség jellemzi ezt a csupa szív embert. Ígéretemet önmagam felé mindenképpen betartom, és sorba veszem az összes kötetét. Ez tuti!

Hűűűű!!!! Utolsó oldal után becsuktam a könyvet, és elmentem intézni a dolgaimat. Amikor azokkal is végeztem, alig vártam, hogy rohanhassak megint a könyvhöz, de egyből le is sújtott a tudat, hogy de hiszen én már befejeztem ezt. :(

Nem történnek benne véres jelenetek, mégis valami hihetetlen feszült izgalomban tartja az olvasót az írónő az utolsó betűkig. Tulajdonképpen még azt is megkockáztatom, hogy nagyjából tudtam, miféle vége lesz a történetnek, de ez tök mindegy is volt, mert a pozitív értékéből semmit nem vont le.

Egy családi drámának lehetünk szemtanúi, amely lassan bontakozik ki előttünk. Az elején azt gondoljuk, hogy persze, vannak kamasz gyerekek, ami mindenképp együtt jár némi problémával, de amúgy tökéletes minden. Férj-feleség odaadóan szeretik egymást, megteremtettek egy meleg fészket a családnak, a gyerekek pedig teszik a dolgukat. Különórákra járnak, tanulnak, tervezgetik a jövőjüket, közben szerelmesek is lesznek.

Jennynek, a családanyának azért egy-két héttel a krach beállta előtt vannak rossz érzései lányával, Naomival kapcsolatban. A lány egyre szótlanabb, válaszai inkább tőmondatban nyilvánulnak meg, de ezt a nő betudja szintén a kamaszkor velejárójának.

Aztán egyik éjjel a hajnali órákban arra ébred, hogy a lánya még nem ért haza. Azon nyomban hívja barátnőjét, akivel információi szerint együtt bulizott a lánya, de nemhogy Naomiról nem tud semmit a másik kamasz, de buli sem volt aznap.

Tulajdonképpen megy minden a maga útján, bevonják a rendőrséget is, megindul a kutatás, nyomozás nagy erőkkel. Ez így rendjén is van, erre számítunk. Amire viszont nem, azok a dolgok, amik sorra bukkannak fel a család életében. Oda-vissza ugrálunk az eltűnéshez képest 1 héttel előbbi, aztán kb. 1 évvel későbbi időszakok között. Az 1 év sikertelen keresés alatt a családdal nagyon sok minden történik. Nyilvánvalóan egy családtag elvesztése mindenképpen megvisel egy otthont, de ezek mellett a felszínre törő titkok, belső kényszerek is gyökeresen odacsapnak minden egyes tagjának.

Szerintem ez egy nagyon jól, igényesen megírt regény, remekül használva azokat az eszközöket, amikkel végig szorosan tartják az olvasó figyelmét. Nagyon szerettem, és szeretnék még tőle olvasni!

Na ő az a könyv, ami még az előzőnél is jobban tetszett. Totálisan az én könyvem, az biztos! Megint egy olyan történet, ami simán megtörténhet a való életben is, feszeget egy csomó fontos élethelyzetet, erkölcsi kérdéseket.

Jasmine egy nagyon jól menő cégnél társtulajdonos, életét sokkal magasabb színvonalon élheti, mint sok embertársa, ám egyik pillanatról a másikra üzlettársa kiszúr vele és munka nélkül marad. Anyagi gondjai nincsenek, viszont olyan ürességgel találja szemben magát, amellyel nem nagyon tud mit kezdeni.

Genetikai betegséggel küzdő nővérét szeretné istápolgatni, de rá kell jönnie, hogy azzal nem segít neki, ha minden lépését folyamatosan felügyeli, csak úgy tudja támogatni, ha hagyja, a saját lábára álljon.

Egyéb napi tevékenység híján depresszióba esik, és leginkább várt foglalatossága, hogy a hajnalonta hazaérkező, rádiósként dolgozó szomszéd részeg dühöngéseit nézze végig, amolyan kukkoló üzemmódban, elsötétített ablakok mögül.

A sors fintora, hogy temperamentumának köszönhetően a férfi is elveszíti munkáját, így majdhogynem egy cipőben járnak. Két addig különösen tevékeny, túlontúl is energikus ember ott találja magát egymással szemközt, csak egy utca választja el őket, és mi mást tehetnének, mint egymás életét "boldogítsák".

Jasmine unalmában saját kertjének építésébe kezd, miközben a szemben lévő kertből adja neki az utasításokat a nagyokos. :D Pillanatonként csapnak össze az indulatok, de közben valahol már el sem tudnák képzelni a napokat ezek nélkül a színfoltok nélkül. Jobb pillanataikban együtt elemzik ki az utcában lakókat, és próbálják kideríteni a lakóközösség titkait. Mint két pletykás vénasszony. :D

A két ember a hosszú hetek alatt folyó mély filozófálgatásaik közben gyökeresen megváltozik, ahogyan a lány kertje is. Egymás terapeutájává válnak, bár kapcsolatuk mindvégig erősen ingadozó, hiszen két különbözőbb ember nem is létezhet a földön. :)

A férfi megtanulja, mik az igazi értékek az életében, hogyan tisztelje, fogadja el a másikat, Jasmine sok más mellett pedig arra jön rá, hogy szeretheti, segítheti úgy is a nővérét, hogy nem fojtja meg őt a szeretetével, gondoskodásával.

A történet nagy része elég szomorú, mégis sokszor pont a nevetéstől folytak a könnyeim. Ez a két ember valami hihetetlen páros, jobb "társra" nem is találhattak volna.

Ahern történeteinek egyre nagyobb rajongója vagyok. Nem most olvastam ezt a könyvet, kb. 2 hónapja, de utána rögtön elővettem a másikat is, annyira a hatása alá kerültem. Amellett, hogy nagyon olvasmányos mindegyik eddig olvasott könyve, ő is szeret mélyreható, fontos témákat feszegetni. Úgyhogy látatlanban is gondolkodtat minket, miközben szinte felhőtlenül szórakozunk.

Ez egy levélregény. Főként Rosie és Alex között, akik gyermekkori, elválaszthatatlan jó barátok. Végtelenül romantikus, és sok minden a képzeletünkre van bízva, viszont megvan az a nagy hátránya is, hogy a mimika, a tekintet nincs benne. Sokszor eszembe jutott a mai túlpörgött virtuális világ is, ahol csak írogatjuk a másiknak az egymás hegyére-hátára a leveleket, amit a másik meg folytonosan félreért, és így telnek el évek óriási félreértésekben.

Így van ez valahogy ezzel a furcsa kis párral is. Hol sírhatnékom volt, hol a nevetéstől töröltem a könnyeimet. Mert évtizedek telnek el, és ez a két ember éli az életét. Külön. Pedig együtt kéne.

Alexnek viszonylag jobban megy sora, Rosie viszont folyton fennakadásokkal küzd, úgy vonzza a bajt, a problémás embereket, mint molylepkét a villanykörte. Van, amikor kontinens választja el őket, de kapcsolatukat nap mint nap leveleken keresztül fenntartják, és sok mindent kimondanak, megosztanak egymással, de a legfontosabbat nem.

Házasságokat kötnek, gyermekeik születnek, folyamatosan változnak az életesemények, de legbelül egyvalami mindig ugyanolyan erős marad.

Igazából nagyon életszerű volt az egész történet, talán ez a hitelesség az egyik erőssége a könyvnek. De természetesen a karakterekért is nagyon odavoltam. Szuper kis könyv ez!

Mivel nagyon is érdekel a gasztronómia, annak háttere, az alkotók élete is nagyon vonz. Vannak kedvenc szereplőim a témában, de be kell valljam, hogy Bourdainról eddig még nem hallottam. Sajnálom, mert érdekes egy személyiség.

Az író most valahogy más szemszögből közelíti meg a konyhát, mint amit eddig megszoktunk. Szó szerint hátulról és a legaljáról, ahonnan ő is kezdte. Pályafutását szinte az első napjaitól nyomon követhetjük ebben a könyvben. Nem takargat, nem kendőz el semmit, az arcunkba vágja, amiről lehet, hogy jobb lenne, ha nem tudnánk!? Mert nagyon sok esetben minket is érint. Abban senki sem kételkedik nyilván, hogy amit elénk tesznek egy étteremben, abban benne van a szíve-lelke a szakácsoknak, vagy más...

A könyv nem csak a leplet rántja le a kimondatlan, háttérben zajló dolgokról, hanem segíteni is akar. A sok káromkodás, a nyomasztó életút alakítgatás mellett hasznos tanácsokkal is ellátja az olvasót. Akár ha arról van szó, mikor és hol együnk halat, vagy akár hogyan válhatunk profi szakácsokká, séfekké, ha esetleg úgy adódna kedvünk. Nem tudom, hogy a könyv elolvasása után megjön-e a kedve valakinek, de hátha... :D

Nem vette el a kedvem az étterembe járásról, de mindenképpen másképp nézek mindenkire és mindenre! :D

Hűűűűha!!! Nem is tudom hol kezdjem. Valami egészen másra számítottam a beharangozók alapján, a borítója is olyan kis komolynak tűnik, de semmi nem volt összhangban a vártakkal. Tulajdonképpen kb. a tizedik oldal után abba akartam hagyni. Akkor még csak az írói nem létező képességek miatt, aztán később pedig a két főszereplő mérhetetlen kínlódása miatt.

Azon túltettem magam, hogy szerintem ez már egy végtelenségig lerágott csont. Itt most kapásból fel tudnék sorolni minimum 10 könyvet, amiknek ugyanez, de szinte tényleg ugyanez a témája. Azzal talán nem is lenne gond, hogy hasonló témában születtek már könyvek, de valami plusz nagyon hiányzott.

Miről is szól a történet? Tessa tapasztalatlan, rendkívül konzervatív lányként első évét kezdi meg az egyetemen, Kollégiumi szobatársa révén szinte rögtön összetalálkozik annak baráti társaságával, akik mindannyian igen különösen néznek ki, főként az eddig jóval visszafogottabb életet élő lány szemében. Még ebből a társaságból is kitűnik a punk Hardin tele tetkókkal, piercinggel, akivel úgy tűnik, az első pillanattól fogva ellenségek lesznek. Rögtön szikrázik a levegő köztük, amihez nem kell sok idő, hogy kiderüljön, pont a vonzalom miatt.

Innentől én nem nagyon tudom ragozni a dolgot, mert az ordibálásaikon (amitől már nekem fájt a fülem komolyan), aztán a békülős szexen kívül nem történik semmi más. Kerülgetik egymást, mint macska a forró kását, szép szó csak ha szexről van szó, akkor hangzik el köztük. Furcsa egy pár, és igazából még Hardint valahol kedveltem is, bár falra másztam már én is a hangulatingadozásaitól, de a csaj??? Hú, ő kiborított teljesen. Nem mondom, hogy sejtettem a végét, mert én is meglepődtem, de hogy ennyire naiv legyen valaki, amikor a szeme előtt zajlanak gyanús események??? A karaktere sem volt hiteles, hiszen az elején olyannyira szűziesnek akarta láttatni velünk az írónő, ehhez képest elég hamar "átváltozott" minden értelemben. :D

Többször kiakadtam a könyvre, ennek ellenére mégis rettentő kíváncsi vagyok, hogy milyen folytatást hoz ki ebből az írónő. Egyszerűen elképzelésem sincs, de nagyon várom! :D

Azt is a kánikulának tudom be, hogy egy őrült pszichopatát a szívembe zárjak. :-)

Joe Goldberg egy picike East Village-i könyvesboltban eladó, ahol éli a kis magányos életét, de azért mindennap vár az igazira. Aki nem is tétlenkedik, hiszen egyik nap ott áll az F-H könyvespolcnál, és szinte azonnal el is kezdenek flörtölni egymással. Intellektusukat bizonygatják látatlanul egymásnak, és úgy tűnik, tökéletesen passzolnak e téren is egymáshoz. Ó, bocsánat, ezt csak Joe hiszi, mivel Beck inkább csak szimplán kedves a fiúval.

A fiú módszeresen térképezi fel a lány egész életét annak okostelefonja, közösségi oldalakon lévő profiljai, levelező rendszereken való jelenléte alapján. Egyik napról a másikra betéve tud mindent a lányról a legapróbb részletekig. Célja nem más, mint hogy a lány maga is rájöjjön, ők egymásnak lettek teremtve.

Céljai elérése érdekében semmitől nem riad vissza. Mégis szeretjük!

Egy beteg ember döbbenetes rajongása van megírva nagyon feszes tempóban. A döbbenetes pedig az, hogy simán el tudnám képzelni, hogy ez a valóságban is megtörténhet. (Sicc!)

A történet nagyon szubjektív és még csak észre is alig lehet venni. A nap huszonnégy órájában követhetjük nyomon élő közvetítésként a Joe-ban lezajló reakciókat, gondolatokat, érzelmeket. Mindent megmagyaráz, és komolyan, én elhiszem neki és még igazat is adok a legtöbbször. A végén meg a fejemet fogom, hogy normális vagyok-e? Ezt egyértelműen az írói zsenialitásnak tudom be.

Olvastam olyan véleményeket, hogy nagyon meglepő fordulat történik a végén, bla-bla. Na én erre számítottam, ehhez képest szerintem totál egyértelmű, hogyan alakul a románc. Ez amúgy nem hátrány, mert szerintem így is szuper jól megírt, csavaros történet, csak rossz volt erre várni.

Az óriási kánikulában jól esett ez a borzongató, sejtelmes kis regény. Rögtön az elején felborzolja már a kedélyeket, amikor Ruth és férje, Michael felújítandó házuk alatt egy furcsa holttestre bukkannak.

Tigh na Mara, a tenger háza a Hebridákon, Skócia észak-nyugati részén lévő szigeteken található. Nagyon régen paplak volt, és úgy tűnik, most érkezett el pont a fiatal pár életében az ideje annak, hogy az évtizedek alatt alátemetett titkok végre felszínre kerüljenek.

Furcsa holttestet említettem. Igen, hiszen hosszas "nyomozás" után el kell fogadniuk a tényt, hogy egy sellő maradványaira bukkantak. Ruth számára nem újdonság maradványokat boncolgatni, vizsgálgatni, hiszen hüllők testfelépítését ábrázolja egy készülő könyvbe. De a jelenlegi helyzet első pillanattól fogva bizarr, úgy tűnik, kísértetek riogatják éjszaka, ráadásul a saját magában elnyomott frusztrációkkal is kezdeni kéne valamit.

A történet két szálon fut, visszarepülünk időről-időre sok évtizeddel előbbre. Megismerkedhetünk Alexander Ferguson tiszteletessel, aki a házat lakta, és valószínűleg sokkal többet tud ezekről a titkokról. A tiszteletes is mélyen tanulmányozta anno a sellők életét, már ha egyáltalán léteznek, mert természetesen megoszlanak a vélemények. A hívek próbálják figyelmen kívül hagyni a tiszteletes furcsaságait, de eljön az a pont, amikor már a megszállottság látszatát kelti.

Igen, mint ahogy az lenni szokott, összekapcsolódik jelen és múlt, de ez a belső birkózás vajon milyen irányba fog haladni, segít például Ruthnak megvívnia a csatáit, kigyógyul pánikbetegségéből, amelyet az életre kelt ház is csak még jobban plántált benne?

Gifford mesél nekünk egy jót legendákról és mítoszokról, gondoskodik róla, hogy végig izgalomban tartson, de azt hiszem, erről a borító is árulkodik.

És most már mi is... Döbbenetes volt a kezemben tartani egy 21. századi nyomdában kinyomtatott, frissen illatozó könyvet, miközben a könyvnyomtatás kezdeteiről olvasok.

Annak idején a szakdolgozatomat is hasonló témában írtam, csak magyar vonatkozásban, és emlékszem, ahogy egyre mélyebben ástam magam a témában, utána teljesen más szemmel néztem a kézben tartott könyveimre. Olyan természetesnek tűnik leemelnünk a polcról egy kötetet, miközben elődeink szinte az életüket adták azért, hogy ma itt most ilyen profi nyomtatványokat vehessünk kézbe.

1450-et írunk, amikor is Peter Schöffer, a könyvmásoló olyan lehetőséget kap, amely egyszer adódik egy életben. Könyvmásolóként felfelé ível a karrierje, így Párizsban képeztetheti tovább magát. Álmai egy pillanat alatt szállnak el, amikor apja utasítására ott kell maradnia Mainzban. Inasként kell dolgoznia egy koszos műhelyben Gutenbergnek. A könyvektől ugyan nem állnak messze, de egy teljesen új, a sokszorosítást forradalmasító, szigorúan titkos eljárásról van szó. Kölcsönös egymásrautaltságról, függésről van szó, így Peter kénytelen engedelmeskedni mostohaapjának, akinek tartozik ennyi tisztelettel, bármennyire is megszakad a szíve az elszalasztott lehetőségek miatt.

Hamar kiderül, hogy Gutenberg mellett dolgozni rendkívül eklektikus, sokszor már a szélhámosság jelzője illik inkább rá. A mester hite és elszántsága mégis felpezsdíti a műhely életét, az ott dolgozók is mindannyian elkezdik látni azt a csodát, amit a mester hosszú időn át próbált elébük vetíteni, de ők csak a piszkos ólmot, a tintát, a hőséget érzékelték sokáig. Egyre inkább rájönnek, hogy a világ meg fog változni a kezük munkája által, ennek tudatában pedig egyre nagyobb erőre tesznek szert. Szükségük is van rá, hiszen Mainzot érseki átok sújtja és ez merőben megváltoztatja mindenki életét. Kibékíthetetlen ellentét van az érsek és a polgárok között, az addigi kiváltságok mind visszavonásra kerültek.

A kezdeti menekülési kényszer Peterben egyre inkább alábbhagy, szkepticizmusa leomlófélben, és már őt is csak az a fantasztikus dolog éltetni, ami ennek a bolond öregembernek a szeméből sugárzik.

Bár először megrémültem, hogy valami száraz történelmi irományt fogok forgatni a kezeim között, de már az első oldalaktól kezdve beszippantott, teljesen átjárt az az izgalom, amit ezek az emberek ott a piszkos műhelyben átélhettek egy csapatként, mindenki a közös célt tartva szem előtt.

Volt egy időszak, amikor láncszerűen faltam a krimiket, aztán most egy jó ideje a közelembe sem került egy sem. Valószínűleg ezért is esett most ilyen jól, na meg jó is a könyv.

Az E/1 módban megírt első szerzős történet az elejétől lefoglalta a figyelmemet, amire mostanában kevés könyv képes. Nem mondom, hogy őrült tempóban kezdett, később sem pörög fel valami nagyon, de én kifejezetten szeretem a lassan csordogálós (nem unalmas!), épp megfelelő módon adagolt izgalmakkal megírt történeteket.

Főszereplőnk egy kissé totyakos, a kényelmesebb fajtához tartozó ír felügyelő, Benedict Devlin. Jól indul a karácsonya a rendőrségnek, hiszen pont az ünnepek előtt találnak rá Észak- és Dél-Írország határán Angela Cashell megkínzott, megbecstelenített holttestére. A lány egy szintén helyi lakosú, bár eléggé problémás család tagja volt.

Túl sok nyom nem áll rendelkezésükre. Csak egy gyűrű és egy fénykép, amiből kiindulhatnak, a többi szál, amin elindulhatnának, csupán szóbeszédnek tűnnek, de nyilván nem hagyhatják figyelmen kívül. A nyomozást nehezíti a család problémás volta is, akik inkább csak hátráltatják a nyomozást, minthogy segítenének.

Pár nappal később még egy haláleset történik, ami szintén gyilkosságnak tűnik, és egyébként is egyre több furcsaság történik lakóhelyükön, amelyek akár összefüggésben is lehetnek egymással, de egyelőre széttárt karokkal, értetlenül állnak a történtek előtt.

A felügyelő saját családi életében is nehézségek lépnek fel. Mindennapjaiban felsejlik egy, a múltban történt rémálomszerű esemény, amely megnehezíti feleségével is a kapcsolatot. Ilyen körülmények között kell helytállnia a nyomozás során is, a dolgok pedig egyre csak kuszálódnak.

A fél pont levonás azért, mert bár tényleg tetszett ez a lassú folyású történet, azért egy nagyon-nagyon picit néhol fel lehetett volna gyorsítani, tényleg éppen hogy egy cseppet. Másrészt bármennyire szerettem én ezt a Benedict Devlint, mert tök jó ember stb., azért a valóságban szerintem igen hamar kinyírták volna. Pici edzés, nála is egy kicsit gyorsabb reakcióidő elkélt volna. De így is ő volt a kedvencem! :D

Egyértelműen a borító keltette fel elsőre a figyelmemet, ami szerintem tökéletesen illik a könyvhöz. Az egész nagyon finom, elegáns (már ha lehet egy krimire és borítójára ilyen jelzőt aggatni). Tetszett, na! 

Nagyon drukkoltunk, hogy a kiadó folytassa a Macskadetektívek sorozat megjelentetését, mert nagyon szeretjük. Igen, én is, hiszen én vagyok minden gyerekeknek szóló könyvnél a meózó, egyelőre én választom ki, mik kerüljenek rá könyvespolcaikra. Ez egyértelműen hiányozna!

Mister Moonlight és a csapat többi nagyon vicces tagja ismét megoldatlan bűntény előtt állnak, és csakis ők lehetnek arra alkalmasak, hogy felderítsék a rejtélyt.

Egy nagyon értékes arany macskaszobor tűnik el De Bouillonné otthonából. Az özvegyasszony története a kezdetektől sántít, egyértelmű a banda számára, hogy titkol valamit. A csapat nem tétovázik, rögtön munkához lát, és nyilvánvalóan egy csomó akadályba ütköznek, de természetesen sikerre viszik a történet végét.

A sorozat első két részéről itt és itt írtam.

Megdöbbentő történet a tizenhat éves Josie Moraine viszontagságairól a New Orleans-i alvilág sűrűjében. Prostituált anyjára nem számíthat, így az egyik helyi bordélyban "karolják" fel a lányt, ahol a körülményekhez képest valóban vigyáznak rá.

A lány rendkívül jó eszű, ezt tudják párfogói is, így sokkal nagyobb tervei vannak az életben, mint amit a jelenlegi lehetőségei adhatnának. Filmszerűen peregnek előttünk az események, egyik pillanatban könnyebbnek tűnik a kitörés, máskor pedig lehetetlennek, de ez a lány valami hihetetlen hittel, önbizalommal tekint a jövőbe, emberi jóságát, méltóságát mindvégig megőrizve.

Fantasztikus volt egy olyan könyvet olvasni, ami alapvetően rendkívül nyomasztó, mégis minden rossz ellenére a szuper karakterábrázolásoknak köszönhetően szinte csak a jót látta mindenkiben az ember. Döbbenetesen fura, a mindennapitól mindenképpen távoli egyedek vonulnak itt fel, hozva magukkal a romlás szagát. Mégis az árnyék mögül mindig felsejlik valahogy a fény.

Hű képet ad a könyv az 1950-es évekbeli New Orleansról, annak minden mocskáról, piszkáról, körülfonva egy jó kis krimiszállal is.

Steinbeck nagy klasszikus és nekem nagy kedvencem is. Mindig bízhatok benne, ha az élet nagy igazságaira, szép gondolatokra vágyok. Sosem csalódtam benne. Áradozásom róla már ismerős lehet, hiszen írtam róla itt, itt  és itt is.

Ez a rövidke történet egy dráma, a háború megszokott drámája. A harcot az emberi oldalról közelíti meg, kiélezve arra, hogy egy háború mindig áldozattal jár, és sosem felejthetjük el ezeket a borzalmakat, muszáj megfelelően emlékeznünk rá. Ha az emlék halványulna, akkor itt egy remekbe szabott író, aki tökéletes, tűéles pontossággal tárja elénk a megemészteni valót. Nagyon ironikus, de lényegre törő.

Ott állunk a dilemmával. Egyrészt a falu lakóival együtt érzünk, hiszen borzalmas állapotok uralkodnak, de ugyanakkor a katonákat is elkezdjük picit megérteni. Mindenki emberből van, mindenkinek megvan a saját múltja, történelme, de az a rettenetes jelen is ott van. A parancsot pedig teljesíteni kell, nincs mese.

5/5

Greg sulijában Valentin-napi bál lesz, és ettől fenekestül felfordul a világa. Minden tőle telhetőt megtesz, nehogy pár nélkül maradjon a nagy estén, de nem könnyű a dolga. A legjobb barátja, Rowley sem áll túl rózsásan, de ez csak sovány vigasz."

"Greg Heffley-t elhagyta a szerencséje. A legjobb barátja, Rowley, elfordult tőle, új barátokat találni pedig nem is olyan könnyű feladat. Greg megelégeli balszerencséjét, és úgy dönt, vesz egy nagy levegőt és a sorsra bízza döntéseit. Vajon a vakszerencse kegyes lesz hozzá, vagy Greg élete egy merő pech marad?"

Na jó, ez már tényleg az utolsó. Függő vagyok, ok, de hát Ő is az egyik nagy kedvencem, és erre a könyvre nagyon-nagyon régóta fájt a fogam. Szóval ott tartunk, hogy öt élet sem lenne elég, ha mindent meg akarnék főzni azokból a szakácskönyvekből, amiket otthon tartok, de ez van!

Főzőműsorait is nagyon szerettem mindig, tulajdonképpen ott kedveltem meg. Az egyszerűsége, eleganciája, könnyedsége azonnal megfogott. Nagyon szeretem a családjáról, otthonáról készült képeket, mind-mind nyugalmat árasztanak, úgy mint a személyisége is. Így receptjei iránti rajongásomhoz is csak egy lépés kellett. :D

"A TV Paprika nézői már jól ismerik Rachel Allent, a kedves, szőke, ír fiatalasszonyt, aki fáradhatatlan lelkesedéssel mutatja be a minőségi alapanyagokat, a legújabb trendeket, és a praktikus megoldásokat. Elegáns ételek egyszerűen - ez Rachel Allen mottója. Rachel négy korszakos bestseller szerzője, köztük található a A család kedvencei. Rachel stílusa mindenek felett nagyon praktikus és egyszerű, de lenyűgözően elegáns ételei óriási sikerre tarthatnak számot családi és baráti körben egyaránt. Megtalálhatóak benne ír helyi ízek és nemzetközi behatások is. A BBC (ahol műsorai nagy sikerrel futnak) minősítése szerint Rachel az Ír szakácskirálynő, A Good Food Magazin szerint pedig az ír konyhát végleg elhelyezte a világ gasztrotérképén."

Most már tényleg satuba szorítom a kezem, ha még egy szakácskönyvet próbálok beszerezni, de hát ezek... hát ezek... Egyszerűen annyira gyönyörűek, hogy képtelenség lett volna lemondanom róluk.

Papp Emese több gasztronómiai könyvét ismerem és szeretem, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ebben sem fogok csalódni. Mind a receptek leírása, mind a tipográfiai megjelenés hibátlan. Nemcsak használati "tárgy", de konyhánk dísze is ez a könyv. A sütemények nagy része könnyen, nagyobb előképzettség nélkül elkészíthetőek.

A kenyeres pedig??? Ó, hát aki ismer valamennyire, tudja, hogy mániákusan szeretek péksüteményeket, kenyereket készíteni. Ahhoz hasonló fantasztikus dolog kevés van az életben, mint amikor otthon a finom, friss kelt tészta illata körüljárja a lakást, a gyerekek ott lesik a sütő ajtaját, mikor lesz más kész a finomság. Összehasonlíthatatlan a saját készítésű péksütemény a boltival, erre a nyakamat teszem bármikor! Úgyhogy ez a könyv sem volt kérdéses, egyértelműen kellett! :D

"A nagy sikerű A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye című könyv szerzője, Papp Emese megmutatja nekünk, mennyire nagyszerű élmény a sütés. A könyvből kiderül, mi a tökéletes piskóta és kelt tészta titka, mit süthetünk, ha csak fél óránk van, és az is, miként készíthetünk olyan születésnapi tortát, amitől mindenkinek leesik az álla. A könyvet kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk, mindenki talál benne neki tetsző receptet, legyen szó klasszikus süteményről vagy egy modernebb íz- és formavilágú desszertről.
A szerző 15 éve dolgozik cukrászként, a legjobb budapesti éttermekben és szállodákban készített süteményeket. Jelenleg az ettlingeni Michelin-csillagos Hotel Erbprinz vezető cukrásza. Első könyve, A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye eddig négy kiadást ért meg"

"A hobbiszakácsok az utóbbi években világszerte újra felfedezik az otthoni kenyérsütés örömeit. A kézműves pékmester, Emmanuel Hadjiandreou egyszerű, lépésről lépésre követhető receptjei alapján több mint 60-féle kenyeret süthetünk. Megtaláljuk a klasszikus pizzatészta, focaccia vagy akár a francia parasztkenyér receptjét is, de kísérletezhetünk a legkülönfélébb kovászos- és szódakenyerekkel, vagy akár édes péksüteményekkel is.
Minden egyes darab bizonyítani fogja, hogy érdemes belevágni.
A szerző 2012-ben elnyerte a Legjobb Első Könyv díját az Egyesült Királyságban."

Ó, hát ezt a könyvet nagyon régen fejeztem be, és emlékszem, akkor félreraktam, mert annyira letaglózott a drámaisága.

Az első észrevétel természetesen az volt, hogy mennyire érződik a másfajta kultúra ezen az íráson. Nagyon szokatlan volt, bár rögtön magamévá tudtam tenni.

A 69 éves Szonjo szó szerint egyik pillanatról a másikra eltűnik a szöuli pályaudvaron férje mellől. Egyértelműen felelőssé tehető a demencia is az idős hölgy eltűnése kapcsán, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre több rejtély lát napvilágot, ezzel együtt egyre több kérdés merül fel az egész családban, amelyek szintén okozói lehetnek a rejtélyes eltűnésnek.

Vajon az édesanyjuk, párjuk valóban csak az az egyszerű, visszahúzódó, mindenkiről gondoskodó családtag volt? Vagy volt egy sűrű függöny a szemük előtt, amit ha elhúztak volna, minden mostani kérdésükre választ kapnának? Talán még arra is, hogy hol van most az anyjuk?

Tény, hogy a nő tartotta össze az egyébként széthullásra ítélt családot, ő volt az egész rendszer mozgatórugója. Mióta eltűnt, mindenki keresi önmagát és persze a nőt is.

Szinte minden szereplő szemszögéből megismerhetjük a történetet, és az ilyen fajta leírásokat én nagyon szeretem, mert véleményt is sokkal másképpen és hát nehezebben is tudok alkotni egy-egy szereplőről.

Érdekes volt egy távoli kultúrába belecsöppenni, ráadásul egy tragédián keresztül. Koreai szemmel nézni bele a problémákba, az anya-gyerek, anya-férj kapcsolatokba nem volt könnyű, pedig ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint pl. mi európaiak, mégis ott az a bizonyos esszencia, ami "más"sá teszi. Aztán még az is ott van, hogy az ember elkezd gondolkodni a saját életén, hogy anyaként én milyen vagyok? Jól csinálom? És gyerekként milyen vagyok? Jól csinálom?

Nagyon szereti az egész családom az állatokat, de nem nagyon vagyunk valami nagy "kutyások". Semmi bajunk velük, de nincs óriási szerelem, mint ahogy ezt nap mint nap látom ismerősöknél. Pont emiatt úgy gondoltam, hogy ez a könyv inkább a rajongótábornak való, úgyhogy teszegettem jobbra-balra. Leginkább kisfiam miatt kezdtem el, neki keresem folyamatosan az olvasnivalót, és utólag belátom, hogy kár volt halogatni.

A főszereplő kutyus négy életen keresztül mutatja be a kutyák életét, különböző körülmények között. Mindig más fajtájú kutyaként éli meg a mindennapokat, és a lényeg, hogy mindig más szituációba csöppen. Hol kóbor kutyaként tengődik a családjával, hol egy szerető családhoz kerül, hol kegyetlen emberek karmai között találja magát.

Mindvégig egy kérdés, a NAGY KÉRDÉS lebeg a szeme előtt, hogy mi végre született meg, pláne négyszer!? Úgy gondolja, hogy célja van a feljebbvalónak azzal, hogy mindig "vissza"születik erre a világra, bár minden élete után úgy érzi, hogy megtett minden tőle telhetőt. Kimentette a gyerekeket a vízből, vidámságot fakasztott ott, ahol már reménytelen volt minden próbálkozás. Ezért nem is érti, hogy mi jöhet még? Mégis úgy látszik, folyamatosan tartogat számára valamit a sors.

Furcsa volt egy kutya szemszögéből nézni a történteket, vagy akár minket, embereket, bár azért nem nagyon lepődtem meg dolgokon.

Minden búcsúzás nagyon fájdalmas volt, és bár néha szégyelltem a szentimentalizmusomat, főként, hogy egy ifjúsági regényről van azért szó, akkor is kicsordult a könnyem itt-ott. :D

Annak ellenére, hogy még a legkisebb mértékben sem hiszek a lélekvándorlásban, ettől elvonatkoztattam, szerettem nagyon a könyvet, és remélem, hogy a kisfiú, akinek szántam, hajlandó lesz elolvasni!!!

Szokatlan (vagy nem annyira?) módon a 11 éves Tom édesanyjával egy lakókocsiban él. Joss, az anya nem éppen a gondoskodás mintaképe, a gyereket tulajdonképpen a természet és a szerencse neveli. Betudható ez a lány fiatalságának is, amit szeret is kiélvezni. "Otthon" szinte sosincs, Tom sokszor a saját anyjáról is maga gondoskodik.

Egy ekkora kisfiú hogyan is tudja fenntartani magát? Lopásból. Máshogyan nem megy. A szomszédba jár zöldségért, egyéb élelemért, amit azok észre is vesznek, de nem vált ki belőlük megbotránkozást, sőt. Sokszor már ők maguk helyeznek ki a fiúnak "ajándékokat". A megszerzett paradicsommal, krumplival, répával elvan egy ideig a fiú, aztán más kertbe is kénytelen bemenni.

Az egyik szomszédos udvarban egy idős, magatehetetlen nőt talál a földön fekve, akinek gondolkodás nélkül a segítségére siet. Az idős hölgy nem tesz fel kérdéseket, csak egyszerűen hálás a fiúnak. Valami barátságféle alakul ki kettejük között, mert innentől kezdve nap mint nap találkoznak, a nő távollétében pedig Tom maga gondozza a házat, a kertet.

Ahogy halad előre a történet, egyre inkább megismerhetjük a szereplőket, kezd átalakulni a véleményünk, és a kezdeti előítéletek kezdenek enyhülni.

A könyv rendkívül megrendítő, másrészt szól a hihetetlen szeretetről is. Kellett is a szeretet ehhez a történethez, másképp nem lehet feldolgozni. Szívmelengető emberi sorsok vannak itt csokorba kötve. A hitet erősíti meg az emberben, hogy mindenhonnan van visszaút, akármilyen lentről is fel lehet bukkanni ismét a felszínen.