Erika
A szerző segítségével pártatlan, bár nem maradéktalan képet kaphatunk a Facebook-sztori hátteréről.

Azt nyilván gondolja az ember, hogy egy ilyen monstrum nem úgy nő ki a földből egyik napról a másikra. De mindenképpen érdekes mögé látni, milyen kapcsolatok, barátságok, munkakörülmények állnak a létrejötte mögött.

Bár fent vagyok a közösségi hálón, engem nem nagyon foglalkoztat. Akkor sem dőlne össze a világ, ha nem vennék részt az életében. Valahogy a könyvvel is így voltam. Amikor a kezembe került, amolyan "olvassuk el, mit veszíthetünk" módon belevágtam. Érdeklődésem már az elején feléledt.

Két jó barátnak az unalmas egyetemi előadások közepette jut eszébe, hogy létre kéne hozni egy egyetemi hálót, amely párkereső, fényképmegosztó szerepet tölthetne be az egyetem életében. Ekkor még nem is sejtik, mekkora bombának a csíráját ültették el.

Már a legelején látható, hogy a siker elmaradhatatlan. Rendkívül rövid időn belül kinövi magát a rendszer az egyetem falai közül, rohamtempóban szeli át az államok, egyetemek határait. Ők maguk sem nagyon hiszik el, mibe csöppentek. Barátok(?), egyéb jóakarók(?) csapódnak hozzájuk, hiszen a nagy mennyiségű munka igényli a nagyobb munkaerőt. Kétséges csajozó képességük is szemlátomást megerősödik, hirtelen mindenki érdeklődni kezd irántuk.

A végállomás a világhír! De milyen áron? Vajon megéri? Van értelme?

A mai napig pereskedések hada folyik, mindenki szeretné, ha csurranna-cseppenne valami a mérhetetlen mennyiségű pénzösszegből, ami befolyik az üzletből. Hogy jogosan, jogosulatlanul? Fura érzéseim voltak mindvégig a könyv olvasása közben. Minden pillanatban másnak adtam igazat.

Mindenképpen tiszteletre-, elismerésreméltó, amit ez a srác véghezvitt. Hihetetlen munkatempó, odaszánás van a háta mögött, másképp ezt nyilván nem is lehet csinálni. Valójában nem hinném, hogy ez neki munka. Kőkeményen megszállott a pasi, szerintem egy fitying nélkül is ezt csinálná éjt nappallá téve. Mellékesen pedig zseni!

Egyáltalán nem sajnálom tőle a dollármilliókat, viszont kíváncsi lennék, hogyan, miként éli a mindennapjait manapság, milyen jövő vár rá, ha már ilyen fiatalon szinte "mindent" elért. Csak csendben jegyzem meg, nálam a minden nem erről szól...

Maga a kötet, a riportkönyvnek is aposztrofált írás számomra nem volt valami nagy durranás. Kicsit unalmasan vánszorogtak a sorok, de hát mégis felkeltette az érdeklődésemet valami iránt, ami azelőtt nem nagyon érdekelt.

A zseni... Mark Zuckerberg








3,5/5

Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Bajnóczy Zoltán, Hegedűs Ildikó, Mallár Rita
Eredeti cím: The Accidental Billionaires
311 oldal
4 Responses
  1. sajtosrolo Says:

    Na, most már nem vagyok annyira tanácstalan a könyvet illetően.:) Azt már írtam, hogy a film tetszett, és valamennyire érdekel a könyv is. A filmet tervezed? Nekem ott a főszereplő nem volt szimpatikus, kíváncsi leszek, hogy a könyv után ez változik-e majd.


  2. Erika Says:

    Szia! :-)

    Igen, pont a könyv hatására érdekel nagyon a film, úgyhogy megnézem mindenképpen. Egyébként a főszereplő a könyvben sem mindig nagyon szimpatikus...


  3. sajtosrolo Says:

    Akkor ebben biztosan egyezik a kettő. Kíváncsi lennék, a filmről mit gondolsz majd a könyv után, majd esetleg írd meg, miután megnézted, ha van kedved.:)


  4. Erika Says:

    OK, mindenképpen! :-)


Megjegyzés küldése