Tartottam a könyvtől, mivel rögtön az elején kiderült, hogy ifjúsági irodalomról van szó. Tulajdonképpen semmi gondom a fiataloknak szóló könyvekkel, csak most nem erre vágytam. Viszont annak ellenére, hogy ifjúsági kategória, igencsak mély szántású gondolatokkal van tele. Olyan problémát dolgoz fel, amely a mindennapi életünkben jelen vannak. Legalábbis én személy szerint nap mint nap látom, akár a saját életemben is. Küzdök is vele, küzdenek is velem.

Ez a könyv szinte teljességgel a magunk-, illetve környezetünk elfogadásáról szól. Az egymásra való odafigyelésről, ami ugye nem mindig megy százszázalékosan.

Azt nem mondom, hogy egy könyv, ez a könyv segíthet megoldani a problémákat, megválaszolni a kérdéseinket, de arra mindenképpen jó, hogy elgondolkozzon az ember, aztán hogy a meglelt gondolatokkal mihez kezdünk, az már kinek-kinek az egyéni hozzáállásától függ.

A történet főszereplője Macy egy fiatal, szép lány, aki erősen szenved az önbizalomhiánytól. Egyensúlyát a világban úgy látszik, csak úgy tudja megőrizni, ha a tökéletességre törekszik minden téren. Illetve a tökéletes emberek, tárgyak, körülmények köré próbál helyezkedni. Így találnak egymásra, illetve valahol Macy talál rá Jasonra, a kívül-belül tökéletes fiúra. Mellette biztonságban érzi magát a lány. De valóban annyira tökéletes ez a helyzet, ez a fiú? Elég a boldogsághoz, hogy rendkívül precíz valaki, semmilyen értelemben nem engedi az érzelmeit eluralkodni magán? Még annyira sem, hogy barátnője megfogja a kezét, vagy azt mondja: szeretlek!?

Nehezíti Macy dolgát, hogy nemrég vesztette el édesapját, akivel rendkívül mély volt a kapcsolata. A gyász feldolgozása sem megy túl könnyen. Illetve egyáltalán nem megy neki.

A véletlen folytán egy olyan társaságba csöppen, amely semmiképp nem illik bele az eddigi képbe. A rendszer, a rend, a szokványosság, de leginkább a klasszikus értelemben vett tökéletesség maximálisan hiányzik mindegyikőjükből. Hihetetlen zilált, egyben színes, bájos társaság.

Macy teljesen új világba kerül általuk, szó szerint kiszakítják addigi megszokott életéből. De vajon mihez kezd ezzel? Hasznára van vagy árthat neki? És ezt ki mondja meg? Ő dönti el vagy a környezete?

Egyáltalán mi az a tökéletesség? Létezik? A könyvből is kiderül, hogy nyilvánvalóan igen! De nem úgy, ahogy mi hisszük. Meg lehet találni a tökéletességet például egy baba születésének a percében. Vagy egy tekintetben. A pillanatokban. Sőt, az élet tele van tökéletességekkel. De hiba, tökéletlenség nélkül nem tudunk élni. Egyszerűen lehetetlen. Szerintem is, a könyv szerint is!

"Nem arról van szó, hogy azt hiszem, minden okkal történik – mondta. – Hanem… azt gondolom, bizonyos dolgoknak jobb, ha el vannak törve. Tökéletlenek. Kaotikusak. Így gondoskodik a világmindenség az ellentétekről. Kell lennie néhány gödörnek az úton. Ilyen az élet."

Engem nagyon megfogott a könyv, a felszínességet messze kerüli. Az írónő gyönyörűen, kifinomultan ábrázol helyzeteket, érzelmeket, pillanatokat. Rengeteg szirupos cselekmény lehetett volna benne, de még csak meg sem közelítette ezt az érzést.

Szerencsére(?) nem vagyok tökéletes. Szerencsére(!) olyan emberek vesznek körül, akik így fogadnak el, ahogy vagyok. Hála az égnek, hogy (már) nem kell magyarázkodnom, kivel-mikor-miért találkozom, meg egyáltalán, hogy miért vagyok ilyen? Én is próbálom magam ehhez tartani másokkal kapcsolatban.

Még nagyon sokat fogok gondolkodni a könyv mondanivalóján.