Erika
Edzőteremre már nincs szükség, ha ezt a könyvet a kezünkbe vettük, karizom erősítőre semmiképpen sem, mert valami brutális a súlya, a kinézete. Viszont cserébe gyönyörű, aminek én nem tudtam ellenállni. :D

A középkor Angliájában járunk, 1360-ban, a főszereplő pedig a tizenkét éves Robin, aki nem a nyugalmáról, sorsába való beletörődéséről híres. Miután apja meghal, ő megfosztva mindenféle nemesi rangtól, címtől, kolostoriskolába kerül, ahonnan rövid időn belül megszökik. Furcsa helyzet áll elő, mert egy olyan birtokon lesz istállószolga, ami egykor családja tulajdonában állt. Itt sem tud huzamosabb ideig meglenni, hiszen halálos ellenséget szerez magának, ráadásul céljai között szerepel az is, hogy újból a nemesek életét élje, visszaszerezze a család becsületét, birtokát, és ezért hajlandó is megtenni mindent.

Robinnak minden esze megvan hozzá, hogyan forgassa Fortuna kerekét a maga javára, így az évek folyamán, amelyek alatt végigkísérhetjük a történetet, rájövünk, hogy ő az a fajta fiatalember, aki a jég hátán is megél, legyen része bármilyen alattomos küzdelemben.

Végigkísérhetjük a XIV. század Angliájának legkegyetlenebb küzdelmét, a Rózsák háborúját, a Plantegenet- és a Lancester család folytonos háborúskodását, amely majdhogynem Anglia pusztulását jelentette. Ez a történelmi korszak szolgál háttérként a mi hősünk, Robin lovaghoz méltó becsületes, tisztességes életének, amelybe a címhez méltóan, Fortuna keze sokszor bele-belenyúl, hol a fiú javára, hol pedig akadályokat gördítve elé.

Valahol utaltak rá, hogy a Katedrális rajongóinak mindenképpen ajánlják. Egyetértek és nem csak a mérethasonlóság miatt. :)

4/5
 
GABO Kiadó, 2014
Fordította: Almássy Ágnes
1012 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése