És hova utazunk megint? :) Hát perszehogy! Bár most nem maradunk ott végig, de épp elég ideig, hogy megint sóvárogjak.

Először kicsit megijedtem, mert deja vu élményem volt, mintha az egyik kedvenc filmem, a Mielőtt felkel a nap képkockái peregtek volna a sorok között. Azt pedig nálam lehetetlenség utolérni. De aztán megnyugodtam, mert a hasonlóság egy ponton megszűnt.

Allyson, a zárkózott, magának való lány érettségi ajándékként a szüleitől egy nyugat-európai körutazást kap. Bár az utazás nem unalmas, de a hátránya pont az, hogy lóhalálában futnak végig számtalan nevezetességen, szinte instant módon szívják magukba a kultúrát.

Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadásba botlanak bele, szinte véletlenül egy srácba, ahol egyből robban a szikra. Willemmel, az egyik alternatív holland színésszel való találkozása az első pillanattól kezdve kivételes, és nem is aprózzák el a továbbiakat, mivel a fiú megpróbálja kizökkenteni a lányt a jól megszokott, biztonságos komfortzónájából. Párizsba invitálja egy kalandos napra, és a lány átlépve minden belső és külső határt, beleegyezik az utazásba.

Egész napjuk spontán és fantasztikus, főként a lány számára, aki egy új perspektívából látja az egész világot, a szerelmet, az életet.

Már azt gondolnánk, hogy az egész történet tökéletes, maradjon is így, amikor a fiú váratlanul eltűnik. A lány ott marad minden segítség és válaszok nélkül.

Az elkövetkezendő évben - már hazatérve - Allyson folyamatosan keresi a kimondatlan kérdésekre a választ, de mindenfelé falakba ütközik. Még inkább bezárkózik a korábban felépített magas falak mögé, onnan szinte lehetetlen kimozdítani. A végén belátja, hogy nincs más hátra, mint visszatérni, felkutatni a nyomokat, hátha rendbe tudja tenni a dolgokat, amik nagyon nincsenek rendben...