A hatvanas évek elején, Jacksonban járunk, a faji megkülönböztetés világában, ahol az őszinteség még nyomokban sincs meg, ahol a társadalom a gyűlöleten alapszik és minden érzelem gyanús.

A hely egy tipikus Délen fekvő amerikai kisváros, amely a végére már a sajátunk is, annyira belekeveredünk érzelmileg is az egészbe.

Martin Luther King vezetésével, a fekete polgárjogi mozgalom megindulásával egy időben zajlanak az események. Jacksonban is úgy érzik a fehérek, hogy ők a világ urai, mindenki csak alábbvaló lehet náluk. A feketék maximum csak szolgálói, gyermekfelügyeleti feladatot láthatnak el, de a "piszkos kezükkel" nem érhetnek a WC-jükhöz, étkészletükhöz, egy asztalnál nem ülhetnek velük. Felfuvalkodott, gőgös háziasszonyok, akik ujjukat sem mozdítják semmiért, csakis az új ruhákért, a feltupírozott hajukért hajlandók valami kevéskét tenni. Fő foglalatosságuk, hogyan alázzák meg nap mint nap a feketék többségét.

Persze kevéske kivétel van, de bátorsága senkinek sincs szembemenni a szegregációval. Ebben nőttek fel, ez a természetes. De vajon hogyan éreznek a feketék, hogyan élik meg a mindennapokat a fehérek házaiban cselédként, mit gondolnak az életükről, értékeikről. Ez kit érdekel?

Skeeter, az egyetemet éppen befejező, írói ambíciókkal megáldott fehér nő álmai között szerepel, hogy New Yorkban kapjon állást, ehhez viszont valami nagy dobásra lenne szüksége. Eleinte csak ötletként merül fel benne a gondolat, hogy papírra vesse mindezeket a fontos gondolatokat, később már elvi kérdésnek, mérföldkőnek tartja a feketék egyenjogúságáért vívott harcban.

Nem kis kockázatot vállal a könyv megírásával, hiszen ennél jóval kevesebbért házakat gyújtanak fel, hozzátartozókat öldösnek le a városban bosszúból. Persze névtelenül szándékozik megjelentetni, de az így sem kétséges, hogy a "tisztes" úrinők magukra ismernek. Eleinte nem nagyon talál önként jelentkezőt az interjúra, később csak-csak felbátorodnak a fekete cselédek, és kiöntik a szívüket neki. Nem kevesebb, mint barátság szövődik közöttük, fontossá válik számára ezeknek az embereknek az élete, sorsa, jövője.

Nagyon kényes a téma, ráadásul a mai napig aktuális is, csak éppen a szereplők változnak folyamatosan. Mindig van gyengébb, utáltabb, csak a helyszín, a kor változik. A mai napig megrendít, ha a rasszizmussal szembetalálom magam, legszívesebben a világból is kimenekülnék olyankor. És ez nem kevésszer fordul elő... A könyv humora nehéz pillanatokon segített át!

A borító pedig... még azt sem tudtam, miről szól a könyv, de már hónapokkal ezelőtt beleszerettem a boltokban.

A könyv olvasása nagyon vidám apropóval kezdődött. Gondolkodtam, hogy mikor lehetne a legjobbkor belevágni, mint Rómába indulás előtt 1 héttel. Egy kissé el voltam tévedve, mert - fogalmam sincs miért - azt gondoltam, hogy ez egy vidám, ahogy a címe is engedni sejtetni, tökéletes nap története. Egyből a "Mielőtt felkel a nap" c. film jutott eszembe. Szóval én valami ilyesmire készültem, megspékelve némi római útmutatással is.

A csalódás persze nem jó szó arra, amit éreztem, ahogyan szép lassan rájöttem, hogy itt szó sem lesz vidám, felemelő dolgokról, sőt... Rendkívül nyomasztó könyvről van szó, bár bitang jól megírva! Nem utolsósorban pedig a vége itthonra maradt már, és nagyon klassz volt mellemet veregetve konstatálni, hogy jé, ennél a megállónál én is vártam a római metrót, a Piazza del Popolo-nál én is ültem a lépcsőn, és még sok hasonló, azonos élménnyel lettem gazdagabb.

Egy nap 0. órájától a 24. óráig követi nyomon az eseményeket, több ember szemszögéből, azok sorsát vizsgálgatva, elemezgetve, mindez Rómában. Egyik sem egyszerű eset. Önmagában mindegyiket nagyon nehéz volt megrágnom magamban, de a pálmát Emma és családja vitte.

Miért tökéletes ez a nap? Sokat rágódtam rajta. Én ezt másképp értelmeztem. Inkább egy tökéletesen egész nap lenne a címe. Bár kinek mi a tökéletes!? Én attól távol maradnék, hogy a szó szoros értelmében ilyen legyen egy tökéletes napom...

Sok szálon fut a történet, látszólag egymásnak teljesen idegen emberek napja kezdődik el. Aztán szép lassan fény derül rá, hogy ha addig egymásnak idegenek is voltak, az biztos, hogy ezentúl közük lesz a másikhoz. Emma retteg, szinte bujdos a volt férj elől, aki pszichiátriai eset, kamasz lánya lázad minden ellen, elsősorban anyja döntései, életvitele ellen. Nem utolsó sorban az apját is nagyon szeretné visszakapni, és ugyanezen a napon lövet piercinget a köldökébe is. A kancsal, kissé szerencsétlen kisfia az egész élettől retteg, mégis "rámosolyog a szerencse", amikor a leggyönyörűbb és egyben milliomos szülők leánya az iskolából meghívja a szülinapjára. Nem mellesleg ennek a kislánynak az apja egyben munkaadója is Emma volt férjének, tudjátok a gázos palinak.

Abban a családban sem kell nagyon megkapargatni a felszínt, hogy előkerüljenek furcsaságok. Kihűlőben lévő házasság, sikertelen politikai kísérletek, problémás, épp kamaszkorát elhagyó, első házasságból született fiúgyermek, aki hajnalban épp egy McDonald's-ot robbant fel, és "természetesen" vonzódnak egymáshoz az apa új feleségével. Talán egyedül a kislánnyal nincs gond, ki is rí a történetből.

Már az elején sejteni, sőt tudni lehet a tragédiát, csak a részletekkel vár a végletekig az írónő. Ráadásul az a bizonyos pisztolylövés is elhangzik a történet legelején. Nagyon jól, szépen, kifinomultan megírt könyv. Csodáltam, hogy viszonylag fiatal kora ellenére ilyen mélységeket tudott bejárni az írónő. Sajnáltam, hogy ennyire lenyomott, de esély sem volt, hogy ez másként történjen. Az biztos, hogy azon kívül, hogy velem utazott a könyv, Rómában játszódik, látszólag semmi köze az utazásomhoz, mégis mindig eszembe fog jutni róla! :-)

Nem is tudom, mit írjak. Gondban vagyok ezzel a könyvvel. Tetszett, ugyanakkor nagyon meg is viselt. Úgy veszem észre, hogy időről-időre egymás után hasonló témájú könyvekhez nyúlok. Mostanság is így vagyok ezzel. Mindegyik nagyrészt a magány, a magányból adódó komplikációk, defektek kérdését boncolgatja.

Alice és Mattia. Két nagyon súlyos pszichiátriai eset. Hogy hogyan alakult így az életük? Mindenki döntse el maga a könyv elolvasása által... ha tudja! Szerintem, hangsúlyozom szerintem egyértelműen a családi háttér, a szülői oda nem figyelés vagy esetleg túlzott, rossz módon való figyelés az oka. Azért vagyok ezzel a kijelentéssel óvatos, mert ez a téma sokkal mélyebb, nehezebb annál, minthogy egy egyszerű földi halandó (mint én) csak úgy diagnosztizálja az esetet. Ha ilyen egyszerű lenne, gondolom, nem jelentene ekkora problémát.

Persze mindkettejüknek konkrét, nagyon súlyos oka is van a "megzakkanásnak", de kellő segítséggel, terápiával talán jobban feldolgozhatóak lettek volna. A fiatalkoruk nem az ifjúság gondtalan napjaival telik, hanem a belső vívódással, önmaguk kárhoztatásával.

"Zsák a foltját" effektus alapján egymásra találnak, kiegészítik egymást, illetve még inkább kihangsúlyozzák hátrányukat a társadalommal szemben. Mindenesetre szükségük van egymásra, támaszt remélnek a másikban.

"Olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás közelében, egymás szomszédságában vannak, de valaki vagy valami, egy nem prímszám, mindig közöttük áll."

Éveken át kísérhetjük figyelemmel életüket drukkolva, segítségért kiáltva.

Mindvégig szántam őket, de nagyon! Az érzelmeim ide-oda csapódtak, hol dühöt, hol tehetetlenséget, hol szomorúságot éreztem. Szélsőséges eset kettejüké, bár nem tudom, mennyire hétköznapi!?

Aggódom, hogy gyermekeim soha még csak a közelébe se érjenek ilyen élethelyzetnek. Ez úgy gondolom, nagyrészt a mi szülői felelősségünk!

Gondolkodom még, hogy szeretném-e a magánkönyvtáramban látni ezt a könyvet!

Azon is gondolkodom még, mit tennék, ha a környezetemben hasonló esettel találkoznék!?

Huhhh, a végére értem! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbültem meg egy picit, de ez kizárólag az utolsó fejezet majd' 800 oldalas terjedelmének volt köszönhető.

A sorozat továbbra is a szívem mélyéig hatol, nagyon megszerettem ezt a történetet.

Némiképp ez a kötet különvált a többitől, hiszen az első három viszonylag szoros folytatólagosságot követ. Itt viszont eltelt röpke 15 év, nagyon sok minden megváltozott. Kaedének és Takeonak három gyönyörű leánygyermeke született, akik ilyen-olyan módon örökölték szüleiktől a kiváló képességeket, bár az ikrek kapcsolata nagyon érdekes a szülőkkel, kiváltképp Kaedéval. Mindez a babonának, hiedelmeknek köszönhető, amely fura lényként tartja számon az ikertestvéreket.

Persze így azért nem lenne elég izgalmas a történet, hiszen megszokhattuk, hogy a szerző folyamatosan ellátott minket eddig is nem kis izgalmakkal. A nagy béke közepette olyan helyről érkezik a szurka-piszka, ahonnan Takeo álmában sem remélte volna. Komoly vészhelyzet áll ismét elő, csatarendbe kell állni. Mi több, a lányoknak is ki kell venniük a harcból a részüket.

Kaede és Takeo szerelme töretlen. Bár bevallom, amennyire kedveltem a nőt korábban, ebben a részben nagyon a bögyömben volt. Pedig próbáltam belehelyezni magam az akkori hagyományok, elvárások, hiedelmek világába - hiszen négy fejezet óta benne éltem -, nem sikerült megértenem "anyai" viselkedését. Valahogy úgy gondolom, hogy az anya az minden korban, társadalmi helyzetben, kultúrában ANYA!

Nincs mese, menthetetlenül beleszerettem a történetbe. Nem győzöm dicsérni, áradozni róla. Megunni pedig végképp nem sikerül!

Házasságával és a Törzstől való menekülésével Takeo kivívta Arai, illetve Fudzsivara nagyúr haragját is, ráadásul a Törzs is üldözi őt minden erejével.

Arai Daiicsi, aki a Tohanok bukását kihasználva megkaparintotta a Hármas Birodalom fölötti hatalmat, azért haragszik rá, mert szövetségeseként elvárta volna Takeotól a tájékoztatást házasságáról, illetve nehezményezte a Törzzsel való szó nélküli eltávozását is. Fudzsivara pedig egyoldalúan kreált egy eljegyzést Kaedével, így ő is "joggal" dühös.

Takeónak nincs könnyű helyzete, rengetegféle elvárásnak kell megfelelnie, nem tud lelkiismeretével sem rendesen elszámolni.

A szerelem Takeo és Kaede között nem hogy nem múlik, de minden eddiginél lángolóbb.

Az utolsó oldalaknál alig láttam a sorokat, úgy potyogtak a könnyeim. Az örömtől vagy a bánattól? Mindkettőtől egyszerre. Nagyon hatásos vége volt!

Lian Hearn modern nyelveket tanult az Oxfordi Egyetemen. Londonban dolgozott nint filmkritikus és művészeti szerkesztő, mielőtt letelepedett Ausztráliában. Egész életen át tartó érdeklődése Japán felé, a sok utazás, tanulmányai meghozták az eredményt, az Otori trilógiát.

Íme az eredeti borító. Nekem jobban tetszik a magyar verzió! De azért ez sem rossz! :-)

Remegve vártam az újabb rész kézbevételét! Szerencsére most sem kellett csalódnom! Mintha nem is lennének külön a kötetek, ugyanott folytatódott a történet, ugyanazzal a megszokott izgalommal. Ugyanúgy fogvatartott, csak a kötelességek miatt tettem le a könyvet. Szemem már majd kiesett, úgy faltam a sorokat!

Hogy is csináljam, hogy ne lőjek le poént azoknál, akik még nem olvasták az előző részt??? Azt hiszem pici spoiler muszáj lesz, de tényleg csak a szükséges mértékben!

Otori Takeo lesz a Tohan nemzetség vezére apja, Otori Sigeru halála, illetve Iida Szadamu vezér legyilkolása által. Új kötelességek előtt áll, hatalmas felelősség szakad a nyakába. Az emberek már nem úgy néznek rá, mint annak előtte. Tőle várják a felszabadítást az éhezés, az elnyomás alól. Nincs könnyű helyzetben továbbra sem, hiszen két nemzetség is igényt tart rá. Az egyik a Törzs, a másik pedig apja, azaz most már az ő nemzetségének népe, a Tohanok. Továbbra sem bízhat szinte senkiben. Egyedül szerelmébe, Kaedébe veti bizalmát, de róla nem tudja, él-e, hal-e?

Nehezíti a dolgot, hogy a Törzs tagjai erőszakkal elrabolták őt, kényszerítik rá, hogy ehhez a nemzetséghez legyen hűséges, őket szolgálja az egyre kifinomultabb, egyre fejlettebb képességeivel.

Takeonak egy porcikája sem kívánja a Törzshöz való csatlakozást. Mindent elkövet, hogy megszökjön és a szívének kedves utat válassza. Úgy érzi, hogy az ősei által ráhagyományozott szellemi-testi örökség kettészakítja. Emellett ráadásul leghőbb vágya, hogy Sigerunak fogadott hűségéről tanúbizonyságot tegyen, halálát megbosszulja.

Kaedének sincs könnyű dolga. Hiszen az előző részben Sigeru nagyúr menyasszonyaként bizonyos védelmet élvezett. Most viszont ki van szolgáltatva a jelenleg legerősebb nemzetség vezére, Arai döntésének. A mielőbbi házasságkötés a cél, a nagyúr által kiválasztott férfival. Kaede próbálja húzni az időt, kénytelen hihetetlen határozottságot, már-már férfias viselkedést tanúsítani a férfiak távolságtartásának érdekében. Ő is próbálja kitapogatni, kiben bízhat, kitől kérhet segítséget. Közben persze ő is sóvárog szerelme után, bár előtte is bizonytalan párja holléte, hogyléte. A legkézenfekvőbb és legszerencsésebb megoldás persze az egymással kötött házasság lenne, de hát ugye így érdekes a történet, hogy nem megy ez olyan könnyen. Egyáltalán sikerül-e valaha???

Odavagyok ezért a könyvért, szinte fájt, hogy abba kellett hagynom. Továbbra sem vagyok oda a japán kultúráért, harcművészetért, de ez egy cseppet sem zavar! :-)

Beleszerettem!!! Már a borítója is régóta izgatta a fantáziámat, holott nem is nagyon tudtam, miről szól a történet. Nem csalódtam a megérzésemben, annak ellenére, hogy a japán kultúra, harcművészet nem igazán áll közel hozzám.

A Hármas Birodalom harcáról szól ez a történet. Harc a barbárság, Iida nagyúr zsarnoksága ellen.

Egyetlen lehetőség van a viszonylagos békére, az pedig Iida levágott feje. Ez szinte egyenlő a lehetetlennel, hiszen olyan védelmi bástyákkal van körülvéve, hogy még a legedzettebb orgyilkosok sem tudják tervüket véghezvinni. Ráadásul még a fülemülepadlóval is meg kéne "birkózni". A történet során kiderül, hogy egy, még majdnem gyermek az, akinek ez sikerülhet, aki olyan természetfölötti erőkkel van megáldva, amely által ki tudja játszani a hatalmas nagyurat körülvevő birodalmat.

A történet elején Tomaszu gombászásból érkezik vissza a falujába, Minóba, amikor döbbenten látja már messziről a felszálló füstöt. Máskor is történt ilyen, hiszen minden fából, szalmából készült. De most a Tohanok jöttek leszámolni a Rejtettekkel. Felégették az egész falut, megölték az összes embert. A Tohanok vezére nem más, mint a fent említett Iida, akinek ez alkalommal Tomaszu a személyes ellenségévé is válik, és hajtóvadászatot indít utána.

Megmentésére Sigeru érkezik, aki az Otoriak fejedelme. A nevét is megváltoztatják Takeo-ra, hogy minden nyomot eltüntessenek. Az életmentés következtében a nagyúr felelősséget érez a fiú iránt, akit később fiává is fogad.

Mintha a névváltoztatással személyisége is változna. Kezd rájönni, mi is az ő küldetése, bár mindvégig vívódik magában, hova tartozik, ki ő?

A barátságnál valami jóval mélyebb alakul ki közöttük, életük összefonódik. Immár együtt tervezik a leszámolást.

Nem csak Sigeruval fonódik össze az élete, hanem a vele egyidős Sirakava Kaede-val is, aki 8 éve a Nogucsi kastélyban él hányattatott módon.

A történet, amely az Otori klán legendáiról, és az ősi ellenségeskedésről szól a Tohanokkal, lebilincselő volt számomra, letenni alig bírtam. A szerelem, az erotika is olyan finoman, érzékien van ábrázolva a történetben, hogy (jó értelemben) beleborsódzott a hátam. A könyv egyben a hűség, barátság, bátorság, ugyanakkor a barbárság, zsarnokság története is.

Az írónő kitüntetett figyelmet szentelt a japán kultúra tanulmányozására. Ez úgy gondolom, egyértelműen látszik is a könyvön, bár a történet kitalált neveken, helyeken alapszik.

És mi is az a fülemülepadló??? El nem tudtam képzelni. Íme:

"Olyan padló, ami énekel. Senki sem mehet át rajta, még egy macska sem anélkül, hogy csipogni ne kezdene, mint egy madár."

5/5***

Második rész: Lian Hearn: Fűpárna
Harmadik rész: Lian Hearn: Ragyog a hold

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003
Fordította: Ágoston Szabina
Eredeti cím: Across the Nightingale Floor
330 oldal

Egy júniusi napon egy fiatalember utazik a párizsi metrón, amikor is megakad a szeme egy ismerős arcon. Nem ismeri őt, de ez az arc már korábban visszaköszönt egy gyermekkori történelemkönyvből. Akkor is feltűnt neki, akkor is érdekelte, ki lehet ez az ember.

Többet szeretne róla megtudni, a kép hátterét, eredetét szeretné mindenáron megismerni. Nyomába szegődik, végül túllendül bátortalanságán és megszólítja.

Pár napot együtt töltenek, mialatt a fiatalember figyel, jegyzetel, issza magába Oszján történetét. Merthogy róla van szó, ő a főszereplője a történetnek. Oszján rendkívül értelmes, ambíciózus arab fiatalember, aki apja akaratának ellenére nem ellenállónak, hanem orvosnak készül. Szinte már az volt az érzésem, hogy mindegy milyen ellenálló, csak ellenálló legyen. Ő ez ellen kézzel-lábbal hadakozik, de a sorsát nem kerülheti el.

Bár véletlenül, de beszervezik a francia ellenállás csapatába. Baku álnéven teljesíti a megbízásokat, nem is rosszul, hiszen hőssé kiáltják ki! "Munkája" során megismerkedik Clarával, aki érdekességképpen zsidó származású.

Szerelmük mindent elsöprő! A házassággal, sőt a gyermekvállalással sem várnak sokáig.

"Soha nem csókoltam meg úgy Clarát, de még csak a kezét se fogtam meg úgy, hogy azt éreztem volna: ilyen már volt, ezen már túl vagyunk. Sosem éreztem, hogy túl volnánk a szerelmen. Igenis ép és hiánytalan maradhat a szeretet, a szerelem. Hónapokon, éveken át. Nem olyan hosszú az élet, hogy beleunna az ember."

Sajnos rövid időn belül a háború kíméletlenül szétválasztja őket, Oszján azt sem tudja, egészségben, biztonságban megszületett-e gyermeke. A tudattalanságba, távolságba lassan beleőrül, emiatt hosszú évekig elmegyógyintézetbe kényszerítik, ahol gyógyszerekkel tompítják érzékeit, így még amikor segíthetne is magán, képtelen azt megtenni.

A hosszú eltöltött évek után remény csillan fel. Lánya, Nadia látogatja meg titokban. A látogatásnak egyetlen, de nagyon is sorsfordító következménye, hogy Oszján erőt vesz magán, a gyógyszereket nem szedi be többé, így készül a szabadulásra.

Szép és mindenképpen érdekes történet a zsidó-arab ellentétről, kultúráról, illetve barátságról, mert ugye itt sem minden fekete vagy fehér.

A hírekben mindig csak az ellentétekről, a háborúról, egymás irtásáról van szó, de közben hétköznapi emberek élete folyik/folyna a megszokott mederben. Szerelmek szövődnek, barátságok köttetnek, és ez nem szólhat a faji-, nemzeti hovatartozásról. De mi van akkor, ha mégis szó szerint mindent ez határoz meg? Vajon túléli szerelmük a szinte egész élethossznyi szenvedést?

Hirtelen kaptam meg ezt a könyvet. Egy másik, számomra nagy volumenű könyvet olvastam, ezt csak elkezdtem lapozgatni. Ott is ragadtam a sorok fölött, egy szuszra "lenyeltem" az egészet.

Megdöbbentett, letaglózott, megsiratott. Sajnos évek óta be vannak tokosodva a könnycsatornáim, de most megnyíltak! Teljesen fogva tart a történet, gyönyörű!!!

Oszkár egy kilencéves kisfiú és halálos beteg. Napjai vannak hátra. Egyedül Rózsa mami, aki derűvel tudja átitatni a hátralévő napjait. Vagy talán fordítva??? Ez a kisfiú tele van szeretettel, az élet szeretetével, annak ellenére, hogy tudja, mi vár rá. Az elején talán kérdés volt, hogy ki ad kinek? A végén azonban egyértelművé vált!

Rózsa mami kitalál egy "játékot". Ráveszi Oszkárt, hogy képzelje el, a hátralévő életéből minden napja 10 évet ér. Ezalatt "kell" Oszkárnak átélnie egy egész emberöltőt. Istennek ír leveleket, melyekben olyan kéréseket, kérdéseket fogalmaz meg, mint az átlagember, de hihetetlen bájosan, kedvesen. Ahogyan csak egy gyermek tudja. Ezeken a leveleken és Rózsa mamival történő beszélgetésein keresztül ismerhetjük meg gondolatait a kisfiúnak.

Fogalmam sincs, hogy kell, hogy kellene ilyen helyzetben viselkedni. Pontosan úgy nincs fogalmam, ahogy Oszkár szüleinek sincs! Sajnáltam őket! Sokkal jobban, mint Oszkárt! A kisfiút nem féltettem, mert végig biztos voltam benne, hogy a hite, a bátorsága, a szeretete mindent legyőz! Talán a győzelem mindenkinek mást jelent, nekem a történet kimenetele is hatalmas győzelem volt!

A polcomon előkelő helye lesz. Azt hiszem, sűrűn kézbe fogom venni! És természetesen vadászni fogok a szerző többi művére is!

Mostanában olyan sötéten láttam a világot. Semmi sem volt jó, semmiben nem vettem észre a szépet. Úgy éreztem senki nem szeret (pedig dehogynem!). Ez a könyv fejbe kólintott, megállított, hogy gondolkodjak már el! Semmi baj nincs, minden rendben van!

Megfogadom a tanácsodat, és a gyakorlatban is alkalmazom. Életemben először (sokadszor?). Nézem a fényt, a színeket, a fákat, a madarakat, az állatokat. Jó mélyet szippantok, és lélegzem. Hangok szállnak felfelé a folyosón, mintha egy katedrális boltívei felé szállnának. Élek. Reszketek az örömtől, hogy élek. Csodálatos!

Huhhh, kemény dió volt! Nem szoktam könyvet letenni, főleg ha jó, de most nagyon közel álltam hozzá! Nem azért, mert rossz könyv, de a gyomrom, lelkem nem bírta! Nagyon sok helyen a rosszullét határán voltam a tartalomtól!

A könyv irodalmi értéke kétségtelenül igen magas, de szörnyűségekben bővelkedik! Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom!

Egy fiúgyermeket szülei a háború elől egy távoli faluba küldenek, bízva benne, hogy elkerüli a borzalmakat. A nevelőanyja, akinél még jó sorsa van, hamarosan meghal, így gyerekfejjel kénytelen faluról falura kóborolni. Részenként újabb helyszíneken talál "menedéket". A menedék tényleg nagyon erős túlzás!

Az emberi megaláztatás, állati kegyetlenség mindennapos a fiú életében.

Nem akarok álszent lenni! Én tudom/tudtam, hogy léteznek/léteztek ilyen élethelyzetek, de ennyire töményen még soha nem találkoztam vele. A rasszizmus minden formáját elítélem, és ebben a könyvben bőven akad belőle. Tanúi lehetünk, ahogy a viszonylag magasabb társadalmi rétegben élők hogyan alázzák meg rendszeresen az alattuk lévőket.

A történet vége kicsit "vígasztalt". Reményt ad, hogy azért minden borzalom ellenére is ki lehet jutni az alagútból!

"Nem lenne egyszerűbb megváltoztatni az emberek szeme és haja színét, mint hatalmas kemencéket építeni, és aztán cigányokat meg zsidókat fogni, hogy elégessék bennük őket?"

Nagyon sokat agyaltam rajta, hány pontot adjak? Először lepontoztam, de rájöttem, hogy irodalmilag tényleg nagyon értékes. Az már más tészta, hogy a lelkemet megviselte!