Sok meghatározó, hosszantartó vagy akár rövidke kapcsolat indul véletlennek tűnő találkozásból. Eleinte nem is tulajdonít nagy jelentőséget az ember a pillanatnak, utólag mégis felerősödik a kép, amikor megpillantotta a másikat.

 

Egy "Clara vagyok"-kal indul a két főszereplő története, ami aztán változatos, különleges helyszínekre, csodás romantikus pillanatokba vezet el minket a karácsonytól szilveszterig tartó pár napban.

 

Nem nagyon találunk benne párbeszédeket. Ha igen, azok is nagyrészt a saját gondolataikban játszódnak le, illetve visszaemlékeznek a beszélgetéseikre.

 

Mélységeiben ás le a szereplők lelkébe, töviről-hegyire megismerhetjük gondolataikat, érzéseiket, vágyaikat. Folyamatosan elemezgeti egyik és másik lelki világát, mit miért és hogyan gondolt, annak mi a következménye, és egyáltalán, nem-e pont fordítva értette? Stb. :)

 

(Ez nekem nagyon ismerős terület, szépen ki tudom én is vesézni a legegyszerűbb mondatokat, gondolatokat, oda-vissza, keresztül-kasul, aztán kezdem az egészet elölről, más szempontok szerint. :D)

 

A téma köztük változatos. Színház, zene, ételek, művészet, mindenféle belefér. Nem unatkoznak egymás mellett, és saját magukkal is jól elvannak.

 

Különleges mindkét ember, így természetesen a kapcsolatuk sem lehet hétköznapi. Bár kívülről akár úgy is tűnhetne. Ugyanúgy eljárnak szokványos helyekre, akár társaságba, akár egy moziba, akár egy vacsorára, mégis olyan fura minden. Vagy épp nem! Kinek mi!? Épp ezért el sem tudtam dönteni, hogy összevalóak-e vagy sem. Persze nem is kellett feltétlenül ezt eldöntenem, de elkerülhetetlen volt, hogy gondolkodjak ezen is.

 

Egy nagyon picit nekem vontatott, lélekrágcsálós volt, némely hosszú-hosszú monológ alatt bevallom, átlapoztam. Mindezektől függetlenül érdekes, különleges történetet olvashattam, szép gondolatokkal, fantáziadús leírásokkal. Lehet, hogy elkapkodtam az olvasást, idő kell ehhez a könyvhöz, hogy megrágjuk, átgondoljuk, megemésszük.

Ebben a forróságban igazi jó kis kikapcsolódásra alkalmas történet. Nagyon jól eltalált borító teszi még vonzóbbá a történetet. Nem hinném, hogy van, akit ne venne le a lábáról. :-)

 

Kissé ijesztő eseménnyel indul be a cselekmény, de később is lesznek para dolgok benne. :)

 

Laurent talál egy női táskát. Nem sokat vacakol, pár perc gondolkodás után hazaviszi, és elkezdi kipakolni, tanulmányozni. Nyilván sok kérdést felvet egy talált táska, de ami először jut az ember eszébe, az a tolvajlás. Legalábbis nekem nagy valószínűséggel ez lenne az első gondolatom.

 

Laurent később sem lesz a gyakorlatiasság nagymestere, így elég későn esik le neki, hogy kb. mi lehet az elhagyott táska története.

 

Olyan igazi kis franciás tartalma van a táskának. Van benne parfüm, mobiltöltő, hajcsat, dobókocka..., de ami a leginkább felkelti a férfi érdeklődését, az egy piros kis notesz.

 

Egyre inkább belemélyed a noteszben található feljegyzésekbe, ennek hatására pedig egyre jobban kezd kötődni az ismeretlen nőhöz.

 

Vannak bizonyos nyomravezető jelek, ezeket el is kezdi követni, így ráakad a nő lakására, de a nőnek hűlt helye.

 

Innentől számomra kicsit para volt a dolog, bár gyanítom, az írónak ez egyáltalán nem volt célja.

 

Laurent megismerkedik a notesz tulajdonosának egyik ismerősével, viszont a kommunikáció pontatlansága, hiányossága miatt egész fura dolgok kezdenek alakulni. Olyannyira, hogy ha esetleg hasonló helyzetbe kerülnék, nem szeretném, hogy egy Laurent-féle fickó találja meg a táskám. :-) Pedig tényleg kedves kis krapek, csak valahogy félrecsúsznak nála a dolgok.

 

Nem kell azért begyulladni, Laurent nem pszichopata, ő maga sem sejti szerintem, hogy úgy viselkedik. :-) Telnek a hetek, ő pedig próbál még közelebb kerülni a nőhöz, bár még mindig nem találkoztak. Ennek ellenére ő nap mint nap a lakásában tartózkodik.

 

Szerintem nem lövök le semmilyen poént, de ez egy könnyed, szerelmi történet, egyértelmű happy enddel. Sokszor őrjítő kényszert éreztem, hogy megmondjam Laurentnek, hogy ne szerencsétlenkedjen, lépje már meg a helyes lépést. De kivártam! :-)

 

Bár már a nyár végén tartunk, de egy strandolós, egynapos pihenéshez kiválóan alkalmas könyvecske A piros notesz.

Sokat ígér a cím és a borító is. Eleve, ha a könyv szó, könyvesbolt pláne szerepel egy címben, akkor egy molynál már nyert ügye van a szerzőnek. :D

 

Párhuzamosan történnek események, eleinte igencsak lassan. A főszereplő Emilia, aki igen kalandosan jut el abba a könyvesboltba, amelyet Julius Nightingale alapított, nem mellesleg egyéb szálak is fűzödhetnek az illető férfihoz. De egyelőre nagyon sok a titok.

 

Ebbe a könyvesboltba (is) rengetegen járnak, és talán az egész történetnek ugyanúgy ők is fontos személyei, mint a főbb szereplők. Itt kiönthetik lelküket, megtalálhatják a nyugalmat, vagy akár a szerelmet.

 

A könyvesbolt olyan, mintha egy bölcs öregember lenne, megőrzi az emlékeket, titkokat a különféle kis eldugott polcokon, hogy megfelelő időben és helyen előadja őket.

 

Emilia amióta átvette apjától a könyvesbolt vezetését, sorra szerzi az újabb kapcsolatokat. Mivel betér ide mindenféle látogató, vegyessé és színessé válik a lány baráti társasága.

 

Mindenkinek megvan a maga baja, a saját megoldandó problémája, és ki így, ki úgy segít a másikon, miközben rengeteg alkohol folyik le a torkokon. :D

 

Aztán a végén kicsit begyorsulnak az események, a szálak összefutnak, és szerintem nem nagy meglepetés, hogy mindenki nagyon boldog! :D

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer Nora Robertset fogok olvasni, pláne nem ilyen gigantikus méretűt. :D

Többen próbáltak meggyőzni az ismeretségi körömből, hogy próbáljam már ki, nagyon jó, és amitől félek, az nem úgy van. :)

Mondjuk úgy volt, de tisztességtelen lenne részemről, ha emiatt lehúznám.

Aki eddig is szerette a nagyon (túlontúl) romantikus történeteket, kifejezetten szereti, ha a szerző minden elképzelhető mértékben elrugaszkodik a talajtól, akkor ez továbbra is szuper kis könyv lesz. Én nagyon szeretem a romantikus történeteket, képes vagyok telebőgni egy százas zsepit, de ez kb. az én határaimat harmincszorosan lépte túl. :)

Na, a történetről...

Főszereplőnk Bodine, aki egy farmot vezet népes családjával karöltve. Sokan vannak nagyon, mégis ő a leghatározottabb közöttük. A lány fiatal, szép, tehetséges, tökéletes.

Sokan vannak, mégsem elegen! Egy családtag nagyon hiányzik. Bodine nagynénje, Alice. Évtizedekkel ezelőtt egy jeles napon veszett nyoma, senki nem tudja, merre vitte sorsa. Annak idején viharosan, botrányosan távozott, családja hiába várta vissza, sosem jött. Nem sokat beszélnek róla egymás között, csak nagy ritkán, akkor is harag tombol minden érintettben.

Sok idejük nincs is a hosszú évekkel ezelőtt történtekre emlékezni, hiszen a farm minden erejüket, idejüket felemészti. Folyamatosan rengeteg a munka, de a lány és családja ezt nagyon élvezi.

Szerelmek szövődnek, tervek kovácsolódnak nap mint nap, mindenki nagyon boldog. De az egyik napon holttestet találnak, ráadásul egy közeli ismerősét. Felbolydul a farmon élők élete, hiszen eddig minden olyan fantasztikus volt.

A rendőrség tehetetlen, szinte semmi nyom nem áll a rendelkezésükre. Az emberek még inkább összefognak, de ez sem vezet eredményre. Aztán még egy holttest...

Az egyértelmű, hogy valahol a közelben van a tettes, de senki nem tudja a másikról elképzelni ezeket a szörnyűségeket.

Aztán eljön az a nap is, amikor még inkább felzavarja egy váratlan esemény a nyugalmat.

A múlt felidézése mindenkiben megmozgat valami addig láthatatlan szálat. Minden szereplő átértékeli az életét, és akként éli tovább.

Aki szereti a naplementéket, a lovakat, a western hangulatot, semmiképp ne hagyja ki!

Ez a kedvencem a sorozat eddig megjelent kötetei közül. :-) Ugye ez még csak a harmadik darab a feltételezhetően hét rész közül, de az már az elejétől fogva látható volt, hogy jól átgondolt, felépített történetsorozatról lesz szó. És jó kis stratégia épült arra is, hogy igencsak várjuk mindig a következő részt, mi fog történni a többi testvérrel.

Ebben a harmadikban Csillag került sorra, aki a hallgatagsága miatt a legfurábbnak tűnik a lányok között. Az előző részekben csak hébe-hóba említik meg, akkor is jelentéktelensége miatt szinte fel sem figyelünk rá. Itt végre középpontba kerülhet, és úgy tűnik, van kiút az árnyékból.

Mint mindegyik testvérre, Csillagra is hagyott valamit elhunyt apjuk. Egy levelet, amely iránymutatást nyújt neki azzal kapcsolatban, hogy vajon honnan származhat, hová nyúlnak el a gyökerei.

Azt már az első részben megtudtuk, hogy mind a hat lány örökbefogadás útján került be a családba, de származásukról egyikőjük sem tudott semmit. Óriási szeretetben éltek a családi fészekben, így különösebb igényük sem volt, hogy kutakodjanak valódi szülőföldjük után.

Apjuk hirtelen halála mindent megváltoztat, felborít. Az ő akarata volt, hogy mindegyikőjük megismerje eredetét, már ha akarja. Rajtuk áll, de eddig úgy tűnik, mindegyikőjüknél győz a kíváncsiság.

Szóval Csillag is utána ered a levél tartalmának, de egy ideig nem tűnik eredményesnek a keresgélése. Sőt! Eddigi nyugalmas, burokba zárt élete bonyodalmassá válik, minden összekuszálódik, de legalább végre kénytelen hangosan is kinyitni a száját, kiállni az igazságáért, a szavainak nagyobb hangot adni.

Nyilván váratlan események is közbejönnek, amik felbolygatják az életét, de ő maga lepődik meg a legjobban, hogy mekkora változásokat képes elérni az életében egy pici eltérés is a komfortzónájából. Márpedig, ha a végére akar járni a dolgoknak, muszáj kilépnie ebből a kényelmesnek tűnő árnyékországból.

Nagyon kíváncsi vagyok már a végére. Azt már sejtem az elejétől kezdve, hogy milyen csavarok lesznek majd a végén, de leginkább az érdekel, hogy a lányok mennyire változnak meg összességében, a kapcsolatuk egymással hogyan alakul, mire mindannyian tisztán látnak a múltjukkal kapcsolatosan. Mert az kétségtelen, hogy az élete mindegyikőjüknek gyökerestül felfordul. De ez még messze van! :-)

Az eddig megjelent kötetekről itt és itt írtam. Jöhet a következő! :-)

Stílszerűen Valentin-napra jelent meg az újabb Barreau kötet, és természetesen, ha szerelemről van szó, a helyszín a jól megszokott Párizs.

A főszereplő Rosalie nagyon egyedi, ékszerdobozkának is beillő képeslapboltot vezet Párizs szívében, a Saint Germainben. Régi álma vált ezzel a bolttal valóra, hiszen gyermekkora óta megszállottan vonzza a művészet, a rajzolás, amiből szülei szerint nem lehet megélni. Ennek ellenére követi álmait, és milyen jól teszi, mert ez az, ami igazán boldoggá teszi.

Párkapcsolatára is azt mondhatnánk, hogy boldoggá tehetné, mert tulajdonképpen minden rendben lévőnek tűnik, de már a kezdetektől érezhetjük, hogy azért a mélyben mégsem minden arany.

A lánynak vannak még álmai, amik lelki téren váratnak magukra, de ezeket inkább elnyomja magában. Ő maga is belátja, hogy ezek túlzott elvárások a mai világban, a romantika már rég kiveszett. Ezzel látszólag megnyugodva tér mindennap nyugovóra párja oldalán.

Bár a kis bolt is óriási örömöt jelent Rosalie számára, az igazi áttörés akkor jön, amikor egy híres mesekönyvíró felkéri őt új könyve illusztrálására. Igazi nagy kihívás, és teljesen beleillik a lány terveibe. El is vállalja, mit sem sejtve, hogy még milyen bonyodalmakat rejt magában a sorsdöntő felkérés.

A könyvnek óriási sikere van, nem győznek eleget tenni a rajongók elvárásainak, ami dedikálásokkal, felolvasó estekkel, találkozókkal jár.

Aztán az egyik szokványosan boldog napon egy férfi áll meg a kirakat előtt, ahol a mesekönyv is ki van téve. Teljesen ledöbbent arccal bámulja a könyvet, majd be is tér a boltba, ahol halálra várt arccal tanulmányozza azt. A lány azt gondolja, hogy úgy mint bárki másnál, most is a csodálat dolgozik a férfiban.

Robert egyébként egy irodalomprofesszor, aki New Yorkból érkezik Párizsba egy állásajánlatra, és épp dolgára igyekezve pillantja meg a kirakatban lévő könyvet.

Persze nem csodálatról van szó, egészen másról. És ez megindít egy lavinát, innentől mindenki élete teljesen megváltozik, és ez ellen már senki nem tehet semmit.

Jó kis kuckózós, teázós, plédes könyv, kifejezetten jó aláfestést nyújtott hozzá a szakadatlan hóesés. :-)

Nekem most kicsit kevés volt Párizs. Persze járkálunk az eldugott kis utcákon, a híres látnivalók is említve vannak, de valahogy a város varázsa nem jött most annyira át. De mindettől függetlenül jó kis kikapcsolódás, és ismét gyönyörű a borító!

Sejtelmes történet a gazdasági világválság időszakából. A főszereplő Gwen, aki Ceylonba érkezik férje, Laurence után, feladva kényelmes életét. A szerelem minden kényelmetlenségért, megszokott luxus nélkülözéséért kárpótolja.

Ahogy telnek a napok, a lány kezdi felfedezni környezetét, ezáltal egyre több kérdés merül fel benne. Például kit rejt az az elbokrosodott, szinte szándékosan elbújtatott sír, amit sétái alkalmával a kertben talált? De ez csak az egyre sokasodó, aggodalomra okot adó kérdések egyike.

Férje napról-napra mogorvább lesz, ijesztő változáson megy keresztül. A megszokott bensőséges viszonyuk teljesen átalakul. Zárkózottá, elutasítóvá válik ifjú feleségével szemben, a nő pedig értetlenül áll a helyzet előtt, de a szerelme nem csillapodik ura iránt.

Minden nagyon gyorsan zajlik, minden nagyon hirtelen romlik el. A lány teherbe esik, és ikreknek ad életet. Furcsa helyzettel szembesül a gyermekeket megpillantva, és innentől aztán végleg megindul a kálvária.

A nő ettől kezdve folyamatosan küzd a lelkiismeretével, a férjével, annak testvérével, mindennel az egész világon. Az egész élete egy merő aggodalom, szemernyi öröm sincs az életében. Borzasztó volt látni azt a kétségbeesett küzdelmet az elemekkel, amelyekről csakis ő maga tehetett.

Végig jellemzi a történetet a váratlan fordulatok sokasága, de a legvégére tartogatta az írónő az igazi csattanót.

Voltak nagyon furcsa, életszerűtlen helyzetek a könyvben, amikkel nem nagyon tudtam mit kezdeni (ilyen pl. a gyermekek születése körüli/utáni bonyodalom, aztán Gwen személyisége, akitől a hideg rázott), de összességében nagyon lekötött a történet, élveztem olvasni.

Hú, de jó lenne most egymás után a sorozat összes tagja... Remélem, gyorsan fogja potyogtatni a kiadó őket. :D

Számomra egy nagyon furcsa családba csöppennünk bele már a legelején. Megismerkedünk Maiával, aki öt másik örökbefogadott testvérével nevelkedett fel egy Genfi-tó partja mentén fekvő csodapalotában. Bár a többi lány már nem itt él, Maia otthona továbbra is ez.

Hosszú idő után örökbefogadó, egyben nevelő apjuk hirtelen halála okán gyűlnek ismét össze. A női szerepet két hölgy töltötte be a lányok életében, akik mindketten háztartási alkalmazottak. Anyai tanácsokért hozzájuk fordultak mindig is, ettől függetlenül apjuk volt a mindenük.

Ugye eleve nem egy szokványos családmodellről van szó, hiszen nem hétköznapi, hogy egy egyedülálló férfi fogja magát, és a világ különböző tájairól látszólag véletlenszerűen örökbe fogad csecsemőket. Vajon mi vezérelte, mi indította arra, hogy pont onnan, pont azokat a gyermekeket vegye magához? Ehhez hasonló és sok más érdekes kérdés merül fel a lányokban is. Pa Salt halála után különböző titkok is napvilágra kerülnek, illetve titkokhoz vezető kulcsok, jelek, nyomok lesznek a lányok segítői, amelyek lépésről lépésre segítik őket ahhoz, hogy megismerjék múltjukat, eredetüket.

Ezt a kötetet teljes egészében Maiának szentelte az írónő. Nagyon szeretetre méltó lányról van szó, akinek az élet kemény pofonokat adott még úgy is, hogy nagyon szerencsés helyre került örökbefogadása után. Húzza-vonja a sors, nem találja a helyét, amikor pedig úgy érzi, révbe ért, újból szakadékba esik. Teljesen érhetően a bizalma a padló alatt van, nehéz azt kiérdemelni. Vagy talán lehetetlen?

A sok-sok útmutató, no meg apjuk végrendelete arra sarkallja a lányt, hogy vágjon bele bátran egy izgalmas nyomozásba. Vesztenivalója tulajdonképpen nincs, csak nyerhet az ügyön. És ő bizony belevág élete nagy kalandjába.

Ahogy ő elrepül Rióba, mi is vele együtt szállunk ugyanoda, csak picit korábbra, egészen 1927-ig, és kezdődhet is a mese.

Érintőlegesen megismerhettünk a többi lánnyal is, és biztos vagyok benne, hogy érdekesebbnél érdekesebb folytatása is lesz még ennek a sorozatnak.

Vannak még hiányosságaim az írónő magyarul megjelent könyveivel kapcsolatban, viszont ezeket már olvastam: A meredély szélén, Fény az ablak mögött.

Sophie Dupont az a bizonyos portréfestő lánya. Fiatal, reményekkel teli és nagyon naiv. Ami manapság már nyilván nem okozna gondot, a múlt században igen nagy problémát jelentett, hogy szerelembe gabalyodik egy festőtanonccal. Így történik ez ebben a történetben is, nem kis lavinát indítva el.

Helyzete olyan kilátástalanná válik felelőtlenségük miatt, hogy szokatlan módon döntenie kell két férfi között. Ő elfogadja a fent említett férfi bátyjának a felajánlását, miszerint feleségül veszi őt. De mi sülhet ki ebből? Egy életen keresztül szerelem nélkül, könyörületből együtt élni valakivel? Rettegni attól, hogy mikor kéri a jussát? Sophie maga sem tudja, hogy megmenekült-e vagy éppenséggel most futott bele a legszörnyűbb helyzetbe, ami csak adódhatott.

Férje, Stephen ​​Overtree százados a kezdetektől próbál a lánnyal barátságos hangot megütni, de a bizalom csak nem akar megjönni. A család sem túlságosan segítőkész, tényleg csak valami csodában bízhatnak. Mert mindketten bíznak valamiben, de hogy ez a két vágy találkozik-e, tisztázatlan.

Aztán megérkezik a szeretett férfi, és kitör a botrány! A lánynak pedig választania kell.

Csak a borító alapján biztos nem vettem volna kézbe a könyvet, mert egyből eszembe jutottak Júlia, Romána és a többi elvtársnő. :D Viszont a nőtől olvastam már a Vadvirágok lányait, és az nagyon tetszett. Megvolt az Álom-öböl is, és most ezt úgy a kettő közé illesztettem be tetszésileg.

A mai napok és az 1890-es évek között ugrálunk időben, váltakozva ismerhetjük meg két nő, Tilly (a nevét mindvégig nem tudtam megszokni :D ) és Nina történetét, akik életét összeköti Eleanor Holt. Ő Nina dédnagyanyja, Tilly pedig az akkori leánygyermek nevelőnője volt.

A két nő között rendkívül sok a hasonlóság, egyikük élete sem alakul valami fényesen, főként a párkapcsolatokat illetően. Mindkettő menekül valami elől, legyen az valós veszélyeztetettség, vagy akár a saját lelki békétlensége.

Tilly egy tragédia után fogja menekülőre és próbálja kialakítani életét. Az adott kor és társadalom normái alapján ez nem tűnik egyszerű feladatnak. Egy szigeten köt ki, ahol lehetősége nyílik egy olyan környezetben élni a lehetőségekkel, ahol senki sem ismeri őt magát és a múltját sem. Talán még önmaga számára is rejtély, ki is ő valójában. De minden adott ahhoz, hogy letelepedjen békében. Persze egy ilyen nyughatatlan, heves érzelmeivel küszködő nőnek ez nem fog ilyen egyszerűen menni, természetesen nem fog megülni a seggén fenekén.

Nina is teljes válságban van magánéleti szempontból (is), és híres írónő lévén új, világszerte várva várt könyvével sem halad semennyire, pedig a határidő miatt szorul a nyaka körül a hurok. Szép lassan derül ki, hogy nemcsak az a határidő szorítja azt a kötelet, hanem egyéb csontvázak is szép lassan bújnak elő a padlásról. És hamar össze is kapcsolódnak a szálak a múlttal. Kérdés azonban, hogy rejtve maradnak-e ezek a titkok, vagy mindenképp napvilágra szeretnének-e jönni!?

Javíthatatlanul romantikus írónővel állunk szemben, aki néha nálam már egy picit túllő a csöpögősség határán, de itt még pont egyensúlyban volt. Jó az, hogy van olyan kortárs író, aki ízlésesen kiszolgálja a romantikára vágyó olvasóréteget, és Kimberley Freeman pont ilyen. Nekem folyamatosan nincs ilyenre igényem, csak időnként, olyankor viszont Ő tökéletes.

Az első rész, a Mielőtt megismertelek óriási kedvencem. Epekedve vártam a folytatást, el sem tudtam képzelni, hogy lehet kijönni abból a mély veremből, amiben ott hagytuk Lou-t.

Ugye egy rettentő kényes témával, az eutanáziával foglalkozott az előző kötetben az írónő. Egyik oldalra sem lehetett odaállni jó szívvel, mindegyik fél nézőpontját értettem, mindegyik ellen tudtam érveket felhozni, határozott véleményem volt mindenről, mégis a szívem majd' megszakadt.

Nagyon nem akarom lelődözni a poént annak, aki esetleg nem olvasta az elsőt. De a lényeg, hogy a fiatal lánynak tovább kell lépnie, élnie kell az életét valahogyan.

Érthető okokból a lány már nem ugyanaz. Az életvidám, tettrekész nőből, önmagáról gondoskodni szinte képtelen, elhanyagolt, depressziós személy válik. Ami mentőkötelet nyújt, az pont abból a tulajdonságából ered, hogy mint egy rakás szerencsétlenség, egyfolytában bevonzza a kínos helyzeteket. A mostani galiba majdhogynem az életébe kerül, mégis jól jön ki belőle, és támogató kezekre talál általa.

Kezd egy kicsit előtűnni a napfény, talán mégis érdemes élni!? A helyzet korántsem ilyen egyszerű, mert a támogató kézen kívül egy fura tini is belép az életébe. Olyannyira besűrűsödnek Lou napjai, hogy szinte ideje sincs a sebeit nyalogatni, a teendők elvonják minden figyelmét a saját maga bajairól.

Lou számára sok megoldandó feladat van. Helyretenni saját maga életét, környezetét kibékíteni egymással, a világgal békét kötni, aztán kiderül, érdemes-e tovább élni?

Úgy érzem, hogy ez a folytatás egyfajta elvárás volt Moyes-tól. Jó volt ez, önmagában teljesen megállta volna a helyét, de ugye volt egy erős viszonyítási alap. Ahhoz képest viszont ez már nem ütött akkorát, nem tudott úgy letaglózni. De hangsúlyozom, viszonyítottam, és nagyon erős volt a versenytárs. :D

Két barátnő élvezi az életet kart karba öltve. Talán egyiküknek egy kicsit nehezebb, mivel Lily inkább Budgie amolyan gyertyatartója. A dicsőség mindig az övé, Lily mellette árnyéknak tűnik. Ez természetükben is jócskán megmutatkozik, hiszen amíg Lily egy visszafogott, természetes, kedves lány, a másik egy hivalkodó, fennhéjázó, nagyvilági nő, akinek minden kell bármi áron. Tulajdonképpen ez így mindkettejüknek megfelel, nincs is ezzel semmi gond.

Egy napsütéses napon Budgie elrángatja Lilyt egy sporteseményre, ahol meglátja Nicket, és abban a pillanatban el is kezdődik valami, ami megváltoztatja mindenki életét.

Lily és Nick már a házasságot tervezik, óriási és őszinte a szerelem, amikor történik egy tragédia, ami után hosszú évekig nem látják egymást. Amikor ismét találkoznak, Lily számára óriási meglepetéseket tartogat ez az esemény, innentől kezdve kérdések, rejtélyek sora merül fel, amelyeket először próbál elnyomni magában, de egy idő után már nem tud küzdeni az árral. Muszáj, hogy a titkokra fény derüljön, másképp nem tudja tovább folytatni a nyugodt, bár homokba dugott fejjel élt életét. Kénytelen szembe nézni nem is egy olyan dologgal, amiből egy is elég lenne.

Nagyon érdekes volt végigkísérni egy barátság, ilyen-olyan szerelmek különböző állomásait. Mit bír ki egy kapcsolat, mit tehetünk bele és mit vehetünk ki belőle büntetés nélkül. Nagyon sok - talán néha igen közhelyes, de hasznos - tanulság derül ki a történet során.

Lekötött mindvégig, izgultam mindenkiért, akiért kellett, szörnyülködtem mindenkin, aki megérdemelte.

Igazi nyári, kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas könyv. Én bírtam volna még tovább is! :D

Egy perzselő nyár alatt mennyi minden képes megváltozni...

A szerzőt már ismerhetjük a Vadvirágok lányai című könyv által, amit én nagyon, de nagyon szerettem, úgyhogy ezt is nagy várakozásokkal vettem a kezembe.

Több mint egy évszázad különbséggel olvashatunk két nő, Isabella és Libby életéről. A cselekmények párhuzamosan futnak egymás mellett, majd a végén, ilyen hosszú idő ellenére is összetalálkoznak a szálak.

Isabella Winterbourne egy rettentő gazdag, pöffeszkedő ékszerésznek a felesége. Kényszerházasság az övék, bárhonnan is nézzük. 1901-ben óriási viharban útnak indulnak egy igen értékes szállítmánnyal, ám az időjárás nem kedvez nekik, Lighthouse Bay partjainál az utasszállító hajó elsüllyed. Egyetlen túlélője a fiatal lány, aki a kincset rejtő ládikának köszönheti életét és a további bonyodalmakat.

Miután életét megmentik, erőre kap, a szárazföldön új életet kezd, egész múltját, nevét eltemeti a kincset rejtő ládával együtt. Azt azonban nem sejti, hogy bár a Winterbourne család feje, azaz a férje odaveszett a hajótörés következtében, van annak egy testvére, aki hajtóvadászatot indít, miután megsejti, hogy nem mindenki veszett oda a szerencsétlenségben.

Említettem az elején, hogy két szálon fut a cselekmény. A másik szál 2011-ben játszódik, 110 évvel később, amikor is Libby Slater búcsút int Párizsnak, és visszatér szülővárosába. Lelkét nagyon régi, feldolgozatlan sebek borítják, és ezekkel menthetetlenül szembesülnie kell, amikor találkozik 20 éve nem látott húgával. Egymás szemében tudnak-e nézni, egyáltalán szóba állnak-e egymással? Mind a jövő zenéje, és a megbocsátás is. Mert arra mindkettejüknek szüksége van.

És hogy mi köze van a történeteknek egymáshoz??? Naná, majd elárulom. :D De van!

Olvasmányosságát tekintve ugyanazt kaptam, de azért nem érte utol az előbb említett történetet.

Hát... a borító... Az alsó része jó, a felsőről más jutott eszembe.

Szakadó esőben álltam neki az olvasásnak, de pár perc után megszűnt a körülöttem lévő világ, belesüppedtem ebbe a nagyon édes, nagyon egyszerű, kedves történetbe. Nagyon kevés negatív kritikát olvastam róla, és általában az volt az indok, hogy kiszámítható, meglepetések nélküli. Valóban az első oldalak után könnyedén fel tudjuk vázolni az egész történetet, a regény befejezése nem kérdéses, de szó sincs róla, hogy ebben rejlene a bája. Én valahogy végig egy Audrey Hepburn-féle regénybe képzeltem magam, vele a főszerepben. A másik varázsa pedig Párizs, ahová nekem mostanában minden utam vezet. Remélem, hogy nemsokára nemcsak képzeletben szárnyalok oda. Mert az nem lehet véletlen, hogy talán ez az ötödik könyv, amit csak úgy, gondolkodás nélkül lekapok a polcról, és persze hogy Párizsban játszódik. Szóval akkor vannak véletlenek vagy nincsenek? :D

Szóval adva van egy minden ízében véletlennek tűnő (attól függ, ki honnan nézi) csavar, amikor is Aurélie Bredin betér egy kis Szent Lajos-szigeten található könyvesboltba. Épp egy nagy traumán esett át, szíve összetörve, maga sem tudja mit keres ott. De talán az őt üldöző rendőr keze is benne van a dologban. Ott áll ázott madárként a pici, kaotikus könyvesboltban, és rövid nézelődés után kezébe akad A nő mosolya című könyv. Ha hallja azt a belső hangot, ha nem, ezt viszi haza, és ez bizony már nem lehet a véletlen műve. Egy éjszaka alatt kiolvassa, és döbbenten eszmél rá, hogy ez a történet minden kétséget kizáróan saját magáról és arról a kisvendéglőről szól, amit apja halála után megörökölt. Tévedésről szó sem lehet. Az író neve, de még a fényképe is ismeretlen számára, de az biztos, hogy tudni akarja, mikor, hogyan találkozhatott vele. Merthogy találkoztak, az biztos.

Kisebb nyomozásba kezd, feledve azt a csalódást, ami a könyvesboltba űzte, és eljut a könyv kiadójának főszerkesztőjéig, aki  bárdolatlan modorával nem lopja be magát főhősnőnk szívébe, sőt. Ígéreteket próbál kicsikarni a férfitól, hogy eljuttatja levelét a szerzőhöz, de nem sok reményt fűz hozzá annak reakciója láttán.

A küzdelmet nem adja fel, mondhatni minden falon átmegy, és egyszer csak nincs mit tenni, ott áll a kész tények előtt!

Természetesen van főhősünk is, aki azért persze, hogy előkerül a történetben, és hát az én fóbiás bajusz-, szakállutálatom is teljesen dugába dől, hiszen rendkívül vonzó ez a jómadár.

Humorban bővelkedő, igazi kis kincs volt nekem ez a könyv. Utólag is mosolyt csal az arcomra, nem hiába a sokat mondó cím! :D

Ahern könyveivel kb. a tavalyi év óta ismerkedem, és most már nem tudom megmondani, miért tologattam őket egyfolytában odébb a polcomon, hogy "majd később". Nagyon szeretem, ahogy ír, bár - mint ahogy most is - a témával kapcsolatban vannak fenntartásaim. Aztán a végeredmény mindig jóra sikeredik. :D

A fenntartásom pl. ezzel a könyvvel kapcsolatban amiatt volt, hogy nem értettem, hogy lehet ennyire lehetetlen történetet összehozni? :D Amikor ilyen gondolataim vannak egy írással kapcsolatban, mindig lehiggasztom magam, hogy költői szabadság van, és a képzelet, ha szárnyakat kap...

Christine Rose egy olyan fiatal lány, akinek az útjába folyamatosan öngyilkosok, illetve -jelöltek kerülnek, és akiket ő próbál megmenteni, kisebb-nagyobb sikerrel. (De amúgy sokszor úgy tűnt, hogy bármilyen katasztrófa is történik, Christine ott van és megoldja... na, erről beszéltem az elején). A legújabb jelölt Adam Basil a jóképű milliomos, akinek a körülményeiről persze a lány semmit sem tud. Csak azt látja, amint egy dublini híd pereméről éppen készül a mélybe vetni magát. Christine mindent elkövet, hogy megmentse ezt a fiút, ami ideig-óráig sikerül is, viszont megállapodást kötnek. E szerint 2 hete van a lánynak arra, hogy az akkor a 35. életévét betöltő férfinak bebizonyítsa, hogy érdemes élni, hiszen az élet szép!

Na most 2 hét egy depressziós ember megmentésére amúgy is kevés, de ha még magunk sem vagyunk a topon egy elrontott házasság miatt, ahol az ex folyamatosan veri az ajtót a sérelmeivel, még kevésbé reményteljes. És akkor rögtön az elején ott van a kérdés, ami mindvégig jellemző a történetre, hogy ki ment meg kit?

Christine és Adam gyakorlatilag összeköltözik, minden percüket együtt töltik, lévén, hogy a lány még a mosdóba sem engedi ki egyedül, nehogy kárt tegyen magában a fiú. Időközben megtudja, hogy depressziója fő oka, hogy épp megkérni készült barátnője kezét, amikor meglátta azt a legjobb barátjával intim helyzetben. Ráadásul az élete egyéb területén is gondok adódnak, az is okot adott arra, hogy véget vessen életének. Ahogy telnek a napok, egyre jobb barátságba kerülnek, ideig-óráig úgy tűnik, hogy talán nem is lehetetlen a lány küldetése. De mindig történik valami, ami megkavarja az eseményeket.

Kellő mennyiségű humorral oldja a feszültséget az írónő, és összességével véve nekem tetszett Christine, a csodalány és a depressziójából kiszabadulni vágyó, macsó Adam története. :D Drukkoltam nekik, hogy megleljék az élet apró örömeit.

Azért a borító nekem egy kicsit túl flincflancos lett, néha rejtegetésre szorultam a járműveken. :D

A borítóba beleszerettem, ráadásul valami könnyedebbre is vágytam most. Aztán amikor az első lapokon túljutottam, rájöttem, hogy azért nem ennyire könnyedre gondoltam. Majdnem félretettem, annyira bosszantott a két főszereplő lánynak a buta, ostoba csacsogása. Persze időnként kellenek ilyen jellegű kis könyvek is, a végére ráadásul relatíve egészen feltornászta magát nálam, úgyhogy valamelyest békét kötöttünk.

Az angol Gina és Sally Makepiece nagynénjük haláláról kapnak hírt, és ezzel szinte egyidőben megtudják azt is, hogy a Francia Ház nevű régiségüzletben egy bolthelyiséggel is gazdagodtak az örökség révén. A ház tulajdonosa, Matthew az, aki körbevezeti a lányokat, ismerteti velük a lehetőségeket, erősen utalva rá, hogy szerinte inkább adjanak túl rajta, úgysem fogják tudni állni a sarat. Gina, aki egyébként marketingesként dolgozik, azonnal meglátja a lehetőséget a házban, egyből elkezdi tervezgetni, miképpen futtatja fel az üzletet. Arról viszont megfeledkezik, hogy régiségekkel foglalkozó cégről van szó, ahhoz is kéne némiképp értenie.

Több kudarcos próbálkozás után Matthew melléjük ál, támogatásáról biztosítja őket, és még Gina is kiélheti kisebb-nagyobb nyomakodásokkal marketinges felbuzdulásait. Matthewnak eleinte nagyon sok a lány személye, viharos forgószéllel kavarja fel az ő leülepedett, múlt század hangulatával átitatott életét, bár a kémia szinte az első pillanattól fogva próbál utat törni kettejük között.

Miközben dúlnak a viharok kettejük között, a férfi egy másik fronton is próbál helytállni, mivel volt felesége egy nagy összegű tartozást próbál rajta behajtani, ezzel a ház eladására kényszerítve őt. Matthew számára sokat jelenet a Francia Ház, nem csak a megélhetést, hanem hatalmas szellemi értéke is van. Gina próbál mindent kitalálni, mivel menthetné meg a férfit, illetve a régiségüzletet, de pechjére mindig a férfi mögött szervezkedik, így kapcsolatukban is egy lépést előre, hármat hátrafelé haladnak.

A borító, a stílus jó befejezést ígér, de az út odáig nagyon nehézkes.

3/5

Jaj, hát nem is tudom. Annyira kis egyszerű, mint a bot. Olyan kis bugyuta történet volt ez, hogy megfeküdte kicsit a kánikulában az agysejtjeimet.

Grace és Uno fiatal házasokként élnek Velencében, de közbeszól a háború. Nincs mese, a fiúnak be kell vonulnia, a haza kötelez. Ellenállóként harcol, miközben Grace menedéket keres magának a hegyekben, és mindennap épségben várja vissza szerelmét. A háború végezte után még fél évvel később sem tér vissza a férfi, így mindenki halottnak hiszi.

Amikor egy szép napon motoron berobog az amerikai katona, az teljesen felborítja Graziella (mert közben nevet változtatott) életét. Minden nappal egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és a lányban dúl a harc, hiszen eddig epekedve várta haza férjét, ugyanakkor itt van ez a fess katona, aki egyértelmű érzésekkel viseltetik iránta. Döntenie, választania kell, ami nyilván nem könnyű.

Nem nagyon tudok róla többet írni, mert amúgy nem sok mindenről szólt. Nekem kissé szirupos, unalmas történet volt, amin picit javított a vége, de nem sokat.

A főszereplő Remy Starr, kicsit durva jellemű, szabad elveket valló tinédzser, aki túl az érettségin, szeretné a nyarat bulizással eltölteni, nem gondolva semmiféle kötelezettségre. Nem túl hihető módon a szerelmet szándékosan elkerüli, a fiúkat csak futó kapcsolatra használja, senkit sem enged magához túl közel. Amikor érzi, hogy kezd elgyengülni e tekintetben, azonnal útilaput köt az érintett lábára.

Nem véletlenek ezek a tüskék a fiatal lányban, hiszen a családi élet nem túl rendezett körülötte. Anyja ötödik esküvőjére készülnek, úgy néz ki, ez most végleges... A menyasszony, azaz az anyuka elég fura egy személyiség, gyakorlatilag semmit sem képes önmaga véghezvinni, így az esküvő megszervezése is maradéktalanul Remyre hárul.

Épp, amikor bőszen gyakorolja szilárd elveit, az esküvői forgatag kellős közepében van, akkor csöppen, illetve inkább robban be az életébe Dexter, a zenész fiú. Szó szerint az ölébe esik, és a fiú szerint ez nem is véletlen, hiszen hihetetlen kémia működik köztük, ők egymásnak vannak rendelve. Azt még nem is sejti, hogy ezt pont kinek mondja. Nagy küzdelmek vannak mindvégig a két fiatal között, de a vonzódás egyértelmű.

Amikor a lánynak szüksége van egy kis őszinteségre saját magával szemben is, egyetlen dolog van, ami felé oda tud fordulni, ahol kisírhatja a bánatát, ez pedig a halott apja által szerzett altatódal, amely kiskora óta kíséri őt. De hogy képes-e átlépni a láncait, amivel saját magát kötözte oda saját szabályrendszeréhez...???

A Tökéletes után bevallom, én csalódtam ebben a könyvben. Számomra az előbb említett könyv, annak ellenére, hogy ifjúsági irodalomról van szó, nagyon tetszett. Amennyire az kerülte a felszínességet, ebben a könyvben annál inkább felfedeztem azt. Az első sikere után még mindenképpen próbálkozom majd az írónő könyveivel, de most egy picit pihentetem.

Ó, Istenem, így írni a szerelemről, érzésekről... Olyan végtelenül egyszerűen, mégis szívbemarkolóan. Hát nem hiába... spanyol, van vér a pucájában honnan merítenie indulatok terén.

E könyv főhőse pontosan ugyanazt csinálja, amit én is nagyon sokszor szoktam és imádom. Csak ülni valahol, jelen esetben egy kávézóban és nézni az embereket, aztán kiszúrni egy bizonyos párt és hosszú-hosszú időn keresztül figyelni őket. Utána pedig jöhet a képzelgés, belefeledkezve a kávéba, elgondolni, vajon milyen lehet az életük kávé előtt, kávé után. Pontosan megtervezni az egész napjukat, a váltott csókok mögött rejlő gondolatokat, vágyakat, az elbúcsúzás pillanatában suttogott szavakat, nem elfelejtkezve az egyszerű hétköznapi tevékenységekről sem. Mindent tud róluk María, a főszereplő lány, illetve mindent tudni vél róluk.

María egy könyvkiadóban dolgozik, így talán érthető, hogy jó kis fantáziával van megáldva, nem esik nehezére egy komplett történetet kerekíteni e köré a szerelmespár köré.

Az egyik napon viszont történik valami, ami mindent megváltoztat, mindent fenekestül felborít, vége az álmodozásnak. Egy újság címlapján vérbe fagyott férfit pillant meg, aki nem más, mint az ő megfigyelt párjának a férfitagja. Nem egészen véletlenül megismerkedik Luisával, az özveggyel, akivel barátinak mondható kapcsolatot alakít ki, és a szerelemről szóló gondolatok tovább szövődnek a lányban, hiszen nem állt meg az élet.

Ahogy eddig is kiderült, de a cím is sokat segít benne, elsősorban a szerelem szövevényes témáját járja körül ez a fantasztikus író, de szó van itt a megbocsátásról, igazságszolgáltatásról, hiábavaló vagy éppen nagyon is szükséges cselekedetekről. Minden nézőpont kérdése. Talán még a szerelem is?

Egyértelműen nagyon-nagyon kedvenc karakterem volt María, az elbeszélő, a gondolkodó, a képzelgő, másfelől pedig a nagyon vicces főszereplő lány. Többször olvastam szabadban, és néha-néha azon kaptam magam, hogy álmélkodva tekintek magam elé, kiszúrva egy-egy embert, párt, hogy vajon honnan hová...? Aztán gyorsan spuri vissza a könyvhöz!

Nekem csak az a kérdésem, hogy miért nem ismertem eddig az író urat? Hát egyszerűen gyönyörűen ír. Egyszerűen és gyönyörűen! :D

4,5/5

Ez a gyönyörű borítójú, mérhetetlen szomorú történet két fogyatékos ember szerelméről, hűségéről, bátorságáról szól. Az egymásban való hitről, ami minden akadályt legyőz, illetve túlél. Hihetetlen dolgokról olvastam, mégis bízik benne az ember, hogy egyszer ő is részese lehet egy ekkora ragaszkodás kapásának/adásának, aminek fikarcnyi köze sincs az érdekekhez.

Julia egy New York-i feltörekvő, fiatal nő, akinek apja szokatlan módon egyik napról a másikra eltűnt. Anyja sem mond sokat, a múltban sem tapogatódzhatnak, mert azt meg egyáltalán nem ismerik apjuk életéből. Az első 20 évét egy radírral kitörölték, amit az apa után nyomozó rendőrök is hihetetlennek tartanak.

Eljön az a nap, amikor Julia apja nyomába ered, egyenesen Burmába, hiszen talált egy múltból származó szerelmes levelet, amelyet apja címzett egy bizonyos Mi Minek, de sosem ért oda. Odaérve szinte rögtön  egy idős emberrel hozza össze a sors, aki utána napokig mesél neki.

Közben párhuzamosan megismerhetjük Mi Mi és Tin Vin életét, az ő kapcsolatukat. Mi Mi egy súlyosan mozgássérült lány, Tin Vin pedig egy gyermekkori traumát követően megvakul. Kezdettől fogva ők ketten egy egészet tesznek ki, maximálisan kiegészítik egymást. Mi Mi a szeme Tin Vinnek, a fiú pedig a hátán cipeli a lányt hegyen-völgyön keresztül, miközben a fülébe súgva irányítja őt a lány, és nagyon hamar belátjuk, hogy nem a testi épségünktől függ a boldogságunk, nem lesz közhely többé az, hogy nem csak a szemével lát jól az ember.

Hogy aztán ehhez mi köze is van Juliának, New York-nak, azt már igazán nem árulom el, tessék elolvasni!

Sok mindent nem értettem meg a történetben, de a végére kikristályosodtak a szálak, így már elfogadhatóbb volt a múltban történtek, jelenben történő dolgok alakulása.

Ugye itt egy férfi szerzőről van szó, ami nagyon meglepett. Döbbenetes érzékenységgel ír érzelmekről, hangulatokról, úgy nyúl a nagyon kínos, kellemetlen dolgokhoz is, ahogy általában a női szerzők szoktak.

4/5