Erika
Nagyon örülök a kiadó új kezdeményezésének, amelynek része ez a könyv is.

Több mint tíz éve szinte egy szuszra olvastam el az összes Vámos könyvet, szépen ott is sorakoznak a polcon. De valahogy az elmúlt években elkerültük egymást. Ezért is örültem nagyon, amikor a kezembe került egy régi kedvenc új könyve. :D

Már az első oldalak után megéreztem azt a valamit, amit annak idején is. Azt a barátságot, amivel Vámos Miklós fordul az olvasói felé. Színtiszta bizalom, jóindulat és őszinteség.

Én sosem érzek semmi nagy durranást Vámos könyveiben. Pont ez az egyik jellemzője, de semmiképp sem hátránya. Csak úgy egyszerűen papírra veti a gondolatait. Úgy tűnik, mintha minden erőlködés nélkül tenné ezt. És ezzel sem a feltételezést akartam kifejezni, miszerint semmi munka ne lenne mögötte. :)

Történeteket mesél szépen sorjában családról, barátokról, ismerősökről. Szomorúakat, vicceseket, életszagúakat. Bármelyikünkkel megtörténhetnek, megtörténnek, de nem tudjuk ilyen nyugodtan, szépen leírni, és mögé tenni azt a szellemet, amely a könyveit átjárják.

Miközben a személyes élményeken szórakozunk, remek kor- és társadalomképet is kaphatunk az említett időszakokról.

Anno az IBS-re is rengeteget jártunk a beszélgetős műsoraira, és egyik nap a buszon ülve arra eszméltem olvasás közben, hogy olyan, mintha nem is olvasnék, hanem mesélne a fülembe a régi, megszokott nyugodt hangon.

Minden sorát nagyon élveztem! Köszönöm!

Kérdezte egy ismerősöm - látva kezemben a könyvet -, hogy miről szól? Hát... Vámos Miklósról. Aki még nem "találkozott" vele, ezzel a kötettel nyugodtan elkezdheti, meg fogja ismerni.

Sok benne a mi lett volna, ha... De én úgy örülök, hogy így lett és van Ő nekünk! Rajongással!



5/5***

Athenaeum Kiadó,2018
248 oldal

Erika
Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer Nora Robertset fogok olvasni, pláne nem ilyen gigantikus méretűt. :D

Többen próbáltak meggyőzni az ismeretségi körömből, hogy próbáljam már ki, nagyon jó, és amitől félek, az nem úgy van. :)

Mondjuk úgy volt, de tisztességtelen lenne részemről, ha emiatt lehúznám.

Aki eddig is szerette a nagyon (túlontúl) romantikus történeteket, kifejezetten szereti, ha a szerző minden elképzelhető mértékben elrugaszkodik a talajtól, akkor ez továbbra is szuper kis könyv lesz. Én nagyon szeretem a romantikus történeteket, képes vagyok telebőgni egy százas zsepit, de ez kb. az én határaimat harmincszorosan lépte túl. :)

Na, a történetről...

Főszereplőnk Bodine, aki egy farmot vezet népes családjával karöltve. Sokan vannak nagyon, mégis ő a leghatározottabb közöttük. A lány fiatal, szép, tehetséges, tökéletes.

Sokan vannak, mégsem elegen! Egy családtag nagyon hiányzik. Bodine nagynénje, Alice. Évtizedekkel ezelőtt egy jeles napon veszett nyoma, senki nem tudja, merre vitte sorsa. Annak idején viharosan, botrányosan távozott, családja hiába várta vissza, sosem jött. Nem sokat beszélnek róla egymás között, csak nagy ritkán, akkor is harag tombol minden érintettben.

Sok idejük nincs is a hosszú évekkel ezelőtt történtekre emlékezni, hiszen a farm minden erejüket, idejüket felemészti. Folyamatosan rengeteg a munka, de a lány és családja ezt nagyon élvezi.

Szerelmek szövődnek, tervek kovácsolódnak nap mint nap, mindenki nagyon boldog. De az egyik napon holttestet találnak, ráadásul egy közeli ismerősét. Felbolydul a farmon élők élete, hiszen eddig minden olyan fantasztikus volt.

A rendőrség tehetetlen, szinte semmi nyom nem áll a rendelkezésükre. Az emberek még inkább összefognak, de ez sem vezet eredményre. Aztán még egy holttest...

Az egyértelmű, hogy valahol a közelben van a tettes, de senki nem tudja a másikról elképzelni ezeket a szörnyűségeket.

Aztán eljön az a nap is, amikor még inkább felzavarja egy váratlan esemény a nyugalmat.

A múlt felidézése mindenkiben megmozgat valami addig láthatatlan szálat. Minden szereplő átértékeli az életét, és akként éli tovább.

Aki szereti a naplementéket, a lovakat, a western hangulatot, semmiképp ne hagyja ki!

2,5/5

Gabo Könyvkiadó, 2017
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: Come Sundown
608 oldal
Erika
Gyönyörű borító mögött gyönyörű történet egy családról, a szeretetről, a szenvedésről, a büszkeségről, és még megannyi másról. Mindvégig rendkívül összetetten boncolgat különböző lelkiismereti kérdéseket.

Maga a történet nem túl szép, mégis ez a szó jutott a legvégén az eszembe. Nagyon finoman, érzékletesen van megírva a legszörnyűbb rémtett is.

A főszereplő Laura, akit nem sok jóval kecsegtet az élet, úgy tűnik, vénlány marad. De valahogy mégis bekopogtat hozzá a szerencse Henry képében, akivel összeházasodnak, és nagyon úgy néz ki, hogy még boldogok is lehetnek.

A képet a férfi apja ronthatja némiképp, akire a házsártos, gonosz kifejezés enyhe. Na meg Henry öccse, Jamie felbukkanása sem könnyíti meg a dolgokat. De minden nehézség ellenére, boldogok ők együtt.

Nap mint nap küzdenek a megélhetésért, mások pedig az elfogadásért, az egyenlő bánásmódért. A negyvenes évek Amerikájában járunk, így a fő probléma a rasszizmus. A feketék még mindig a fehérek szolgálatában állnak, cselédként élnek, megfosztva minden emberi méltóságuktól, jogaiktól, igényeiktől.

Bár Laura teljesen emberi, elfogadó módon viszonyul a házuknál, földjeiken dolgozó feketékhez, így is akad épp elég feszültséggóc. A félelem átitatja a napjaikat, folyamatos a bizalmatlanság a másik ember irányába.

Több nézőpontból ismerhetjük meg a történetet. Nem mintha egy jobb érzésű ember nem tudná elképzelni minden oldalról a történteket, mégis jó volt, hogy kicsit kézen fogott minket Jordan és átvezetett a másik oldalra is. Mondjuk van az a nézőpont, amit segítséggel sem tudok megérteni.

Persze a fő téma, ami gondolkodásra ad okot a rasszizmus, de nagyon fontos tényező volt a történetben a háborúból hazatért katonák válsága, az ott átélt borzalmak hatása a későbbi életükre. Senki sem tért vissza egészséges lélekkel, és ez Laura családjára is jelentősen kihat.

Laura ereje, szeretete, akarata hihetetlen volt számomra. Nem is értem, honnan szerez valaki ekkora erőt ennyi borzalom átélte után. De ő kitart, más sem számít, csak hogy összetartsa azt a kis csapatot, amit a családjának nevez, és ami marad belőle.

Mindvégig ott lebeg a kard a fejük felett, a rossz érzés az elejétől kezdve megkeseríti az ember szája ízét. De felkészülni még így sem lehet.

A történetből nem tud csak úgy egyszerűen kilépni az ember. Ott marad a bőre alatt, az agysejteket tovább mozgatja, kényszeríti, hogy gondolkozzon.

5/5

Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Babits Péter
320 oldal