Történelmi, kosztümös regényről van szó, amit én mindig szívesen veszek kézbe. Ha mondjuk az ajánlók, a borító nem lenne elég...

Joggal feltételezhető, hogy egy könnyed kis szerelmi történet a főszál, némi jégdesszerttel megfűszerezve. De nem, mert itt aztán Európa történelmét jócskán alakító leírásról van szó, hiszen nem máshol, mint a Napkirály udvarában (is) játszódik a történet, ahol XIV. Lajos nem elégszik meg a már meglévő hatalmával, dicsőségével, még többet akar, az angolokat is a szövetségesei között szeretné tudni. Az már csak hab a tortán, hogy Capella szereti megbolondítani a történeteit egy kis gasztronómiai utazással. Hol kávéval, hol fagylalttal.

Két szemszögből követhetjük nyomon az eseményeket. Az egyik elbeszélőnk, szereplőnk Carlo Demirco, aki rabszolgaként él Firenzében, ahol mesterétől kitanulja a jégkészítés, -tartósítás művészetét, tudományát. Ennek a tudásnak a birtokában még nagyobb értéket képvisel gazdája számára, hiszen egyrészt a jobbkeze, másrészt olyan titkokat őriznek ezáltal, amelyek semmiképpen nem derülhetnek ki, hiszen ez a gazda, mint a jégkészítés egyeduralkodójának a megélhetését biztosítja. Bár Demirco új ötletekkel áll elő, kreativitását nem engedi kibontakoztatni gazdája, így a szökést fontolgatja a fiú.

Lucina Audiger segítségével a franciaországi Versailles-ba szöknek, és úgymond üzlettársakká szegődnek egymás mellé. XIV. Lajos szabadságot ajándékoz Demirconak, sőt még ennél is többet, megélhetést hosszú időre, így végre nagyjából a maga ura lehet, saját vállalkozásba foghat.

Írtam, hogy két elbeszélő van. A másik pedig a címszereplő, Louise de Keroualle, II. Károly húgának a gyönyörű és nagyon okos udvarhölgye.

Lajos ajándékba küldi ezt a két embert Angliába, a szövetség elő-, illetve megsegítése érdekében. Bár úgy van előadva, hogy a fantasztikus, addig ismeretlen jégdesszertek megismertetése a cél, a háttérben nagyon pontos, kiszámított politikai indíttatásról van szó, kőkemény játszmáról. Mindkettejüknek komoly alkukat kell kötniük, különösen Louise-nak, akinek az ártatlansága, szemérmessége a tét. Viszont a másik tét sem kicsi, így választani kell, mi mit ér meg. Carlo továbbra is "csak" a jégdesszertjeinek titkát félti, őrzi, bár neki az a mindene. Innentől kezdve pedig a hatalomé a főszerep, ki hogyan helyezi le az asztalra a kártyáit, a kisemberek pedig csak mozognak, mint a dróton rángatott bábuk.

Mind a történelmi, mint a gasztronómiai részletekbe nagyon alaposan vezet be minket Capella, és bár kicsit húzós volt ez a 471 oldal, ettől függetlenül még nagyon élvezetes írás.

Most viszonylag sokáig nélkülöztem Grishamet, úgyhogy kezdtek elvonási tüneteim keletkezni. Most egy ideig megint meg vagyok etetve. :)

Huh, én eddig is mondtam, hogy zseni a pasi, és ez most még jobban megerősödött bennem. Ugyan eddig sem szapultam a könyveit, de szerintem ez volt eddig a legjobb, ha egyáltalán tudok a könyvei között valamelyest is rangsorolni. Ismét egy mértani pontossággal kiszámított, tökéletesen precíz regényt írt. Ugye nem túl kicsinyek a könyvei, de egyszerűen képtelen vagyok letenni őket. Ez most is így volt. Mindvégig, az utolsó betűig összeszorított szemöldökkel vártam, mi sül már ki megint a betűk komplikált, mégis nagyon élvezetes ide-odatevéséből.

Merthogy most sem egyszerű a történet, bár úgy tűnik az elején. Sivár, unalmas kis börtönélettel kezdődik, amelynek egyik elszenvedője Malcolm Bannister, későbbi hősünk. 10 éves börtönbüntetéséből már majdnem a felét lehúzta, állítása szerint ártatlanul. Hiszen ügyvédként tudatlanul rángatták bele egy olyan gazdasági bűncselekménybe, amelyről nem is tudott. Teljes élete összedől, felesége elhagyja, fiát nem láthatja többé. Már épp nagyon-nagyon sajnáljuk, amikor kezdenek kinyiladozni a különböző szálak és azzal együtt értelmünk is kezd szikrákat szórni, hogy ho-ho-hó, itt valami készül.

Egy másik szálon, mindennel párhuzamosan megtudhatjuk, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy szövetségi bírót. Az FBI teljes készültséggel nyomoz az ügyben, gyanúsított és igazából indíték sincs. Az alagsorban található, kipakolt páncélszekrény ugyan rablótámadásra utal, de a köztiszteletben álló bíró elvi okokból is nagyon sok ember útjában állhatott, illetve nagyon sokan forraltak ellene bosszút. Arról már nem is beszélve, hogy időközben kiderül, hogy ő sem volt az a ma született bárány.

Malcolm eszméletlen jófejsége - amely abból adódik, hogy segít rabtársainak különböző beadványokat megírni, sokukat ezáltal a szabadulás útjára téríteni - akkor kezd gyanússá válni, amikor odaáll a börtönigazgató elé, hogy márpedig ő teljes bizonyossággal tudja, ki a gyilkos, és ezt hajlandó is közölni a szövetségi nyomozókkal. Cserében a szabadságát kéri vissza, továbbá a tanúvédelmi programba való felvételét, ami által új arcot, személyazonosságot is kapna. Az FBI a teljes tehetetlenség állapotában nem lát más kiutat az ügyben, minthogy elfogadja a férfi ajánlatát, így megköttetik az üzlet, Malcolm pedig már szabad emberként sétálhat az utcán, élheti a mindennapi emberek hétköznapi életét. Mindez tart kb. 1 órán keresztül, amikor is a feltételezett gyilkosok a nyomára bukkannak.

Malcolm kilép a tanúvédelmi programból és a maga útját kezdi el járni. Idáig sem eseménytelen a történet, na de innentől... Szenzációs fordulatok veszik kezdetét, és az ember egyszerűen már azt sem tudja, ő maga kicsoda, nemhogy azzal tisztában lennénk, hogy Malcolm vagy Max(?) melyik oldalon áll. Bűnös vagy bűnhődő?

Én úgy szeretnék már végre találkozni egy másik rajongóval itt az éteren keresztül. Addig én maradok továbbra is elkötelezett híve az író úrnak!

5/5

Geopen Könyvkiadó,  2013

Fordította: Wertheimer Gábor

Eredeti cím: The Racketeer

413 oldal

Ismét kedvencet avattam, megy a féltve őrzött könyvek közé a polcon. Borító, leírás alapján valami könnyed, szórakoztató irodalomra számítottam. Végül is könnyed is, szórakoztató is, de mégis abszolút a szépirodalom kategóriába sorolom, ami utána még jócskán elgondolkodtat, sokat ad.

A főszereplő maláj kisfiú az ásványi kincsekben burjánzó Belitung szigetén él, ahol vagy ügyesen kiaknázza az ember a sziget adta lehetőségeket és mesésen gazdag, vagy pedig eleve szegény sorsba született és az is marad, mint a mesélő kisfiú. Itt is, mint mindenhol, az élet minden területére kiterjed, ha szegény vagy, csak talán itt még sarkalatosabban is. Az, hogy iskolába járjon egy gyerek korántsem  természetes. A történet elején epekedve várja kilenc gyerek, hogy megérkezzen tizedik társuk, hogy elindulhasson számukra a tanév. A tíz fő a feltétele annak, hogy áldatlan körülmények között részesülhessenek a tanulás örömében, nehézségeiben.

Ennek a maroknyi kis csapatnak a kalandokkal tarkított élettöredékét kísérhetjük nyomon, sokszor könnyel az arcunkon, máskor pedig jóízű nevetéssel. Az egzotikus indonéz sziget, annak kultúrája igen távol áll tőlünk, mégis olyan közel kerülnek hozzánk a szereplők, mintha csak ránk lennének bízva és nem jószívű tanítójukra, Bu Musra, aki az életét is odaadná ezért a szedett-vedett kis társaságért. Itt szó sincs róla, hogy rá kellene vennie őket a tanulásra, hiszen ők mindannyian esőben, fagyban, télbe, nyárban ott vannak és  epekedve szomjazzák a tudást. Az elvakult, mindenen áttipró gazdagság ellen küzdenek, miközben olyan emberi értékek mutatkoznak meg közöttük, ami ritka, legalábbis ritkán figyelünk fel rá, még ritkábban tulajdonítunk neki jelentőséget.

Példaértékű volt ezeknek a gyerekeknek a kitartása, állhatatossága, a tanítójuk elhivatottsága. Az egész történet változtatásra késztet.

Az önéletrajzi ihletésű könyv remek beugró, egy könyv alapján is az egyik kedvenc szerzőmmé lépett elő Andrea Hirata. Döbbenetes érzékenységgel tárta fel ezeket a sorsokat. Valahogy ettől a könyvtől is jobbá szeretne lenni az ember, és megnyugodtam, hogy valahol még rendben van a világ, még ha a körülmények nem is erről tanúskodnak, de ott bent lehet még rend.

"A bölcsesség olyan egyszerű volt, mint maga a jámbor iskola. Sors, erőfeszítés és végzet - olyan, mint három, magasban kéklő hegycsúcs. Köztük ring lágyan az emberiség bölcsője. Sors, erőfeszítés és végzet összefonódásából születik meg a jövő, de hogy e három dolog miként működik együtt, azt a legtöbben nehezen értik meg. Azok, akik kudarcot vallanak az élet egyes területein, Istent okolják. Azt mondják, azért szegények, mert Isten így alakította a sorsukat. A nyughatatlanok kihívják maguk ellen a végzetet. A lusták és kényelmesek egyszerűen elfogadják a sorsukat, mert megváltoztathatatlannak hiszik - végül is minden előre elrendeltetett, így be is zárul a kör. De biztosan tudom a szegény iskolában szerzett tapasztalataimból, hogy a kemény munkával töltött élet olyan, mint bekötött szemmel gyümölcsöt válogatni egy kosárból. Bármilyen gyümölcsöt kapun ki végül, legalább van gyümölcsünk. Eközben a kemény munka nélküli élet olyan, mint behunyt szemmel sötét szobában fekete macskát keresni úgy, hogy a macska nincs is bent."

Régóta hangoztatom, hogy Grisham könyveivel nagyon jó barátságban vagyok, és ez most sem változott meg, sőt! Nem csalódtam most sem, azt kaptam, amit vártam, elvártam tőle.

A téma ismét nagyon rázós, állást foglalni nagyon nehéz, bár nem lehetetlen. De tulajdonképpen ezt is nagyon szeretem ebben a pasiban, hogy rengeteg szempontot felsorakoztat, egymás mellé, aztán szembe állítgatja őket, oda-vissza adogatja a labdákat, aztán próbálhatsz ezzel kezdeni valamit. Viszont az érvek, ellenérvek ott vannak, arról Ő gondoskodik.

Mi is ez a rázós téma? Nem más, mint a halálbüntetés. Jogos? Kegyetlen? Megérdemlik egyesek? Van olyan bűn, amiért JÁR? Megtehetjük? És az emberség?

Azt már előre mondom, hogy nem foglalok állást, mert egyszerűen nem tudok, sosem tudtam ebben a témában. Nem vagyok elég bölcs hozzá, hogy én ezt eldöntsem, de a zsigereim azért persze dolgoznak, csak az a baj, hogy egyszer errefelé, egyszer meg amarra.

Sam Cayhall közel tíz éve raboskodik a siralomházban, mivel a Ku-Klux-Klan tagjaként egy szörnyű terrorcselekményben vett részt, ahol két kisgyermek hal meg, apjuk nyomorékká válik, később pedig öngyilkos lesz. Így közvetlenül két, közvetve három ember haláláért felelős.

Tíz év alatt folyamatosan próbálják ügyvédei bebizonyítani ártatlanságát, ráadásul bűntettét saját maga sem ismeri el, és ezzel párszor meg is ússza. De eljön az az idő, amikor Mississippi Állam Legfelsőbb Bírósága pontot tesz az ügyre, bűnösnek ítéli és azonnal végrehajtandó halálbüntetést állapít meg.

Amikor már csak pár hete maradt hátra az ítélet végrehajtásáig, akkor tűnik fel Adam Hall, egy fiatal, feltörekvő, mindenre elszánt ügyvéd, aki valami oknál fogva évek óta tanulmányozza az esetet. Úgy érzi, talán tehet valamit. És hogy miért vált szakértőjévé az ügynek Adam? Történetesen az elítélt unokája, aki elhatározza, hogy megmenti nagyapját. Ha mástól nem, akkor a családi szégyentől, amely nevükhöz tapadt. Idegörlő, ahogy az óra ketyegését mindvégig halljuk a fülünkben, közben tényleg, mint a villámok, cikáznak a gondolatok az agyunkban, hogy de igen, de nem, de hát azért azt is figyelembe kell venni... stb. Döbbenetes mindvégig, na! Még a mérete ellenére is végig feszült izgalom itatja át a sorokat.

Nem magasztalom most itt Grisham-et, aki ismer, tudja, hogy állunk mi ketten! :D Vááá, szeretem! Nagyon!

A fél pont levonás csak azért, mert most tényleg meglódult egy picit a keze, és egy leheletnyivel lehetett volna rövidebb a történet. De azért továbbra is haverok vagyunk!

4,5/5

Ismét egy vagány, belevaló nő abban a korban, amikor ez még nem nagyon volt mindennaposnak mondható, sőt, egyenesen bicskanyitogató volt az akkor élő társadalom szemében.

A XVI. században járunk, Velencében, ahol Gabriella Mondini él családjával. Már azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy fiatal kora ellenére az orvostudományt választja élete értelmének. Persze ebben nagy szerepe van szintén orvos édesapjának is, és akinek a hatására a gyógyítás szerelmese lesz a lány. És akkor ehhez társul még talpraesett, tűzrőlpattant jelleme is.

Az apja ismertette meg a gyógyítás csodájával, a különböző gyógynövények, gyógymódok tudományával, ötvözve a hagyományokkal, hiedelmekkel, Nap-Hold váltakozó hatásainak ismeretével. Másrészt pedig be szeretné fejezni, ki akarja egészíteni  az apja által elkezdett Betegségek Enciklopédiáját saját tapasztalataival, feljegyzéseivel is.

Apja már korábban is el-eltünedezett, mondván kutatásokat végez, de egy napon úgy tűnik, véglegesen nyoma vész. A lánynak nem túl jó a kapcsolata szeszélyes, mondhatni hisztis anyjával, így nem esik túl nehezére meghozni a döntést, megkeresi az apját, ha a világ végére is kell utána mennie. Mint később kiderül, ez majdhogynem be is válik. Utazására két szolgája kíséri el, akikkel a végén szinte baráti kapcsolat szövődik.

Az útirányt csakis az apjától kapott levelek alapján szabják meg, ez az egyetlen nyomuk. Keresztülutaznak Európán, úgy érezzük, útjának sosem lesz vége, nem érhetnek apja nyomába. Végül Marokkóban kötnek ki. Mindeközben sokszor misztikus kalandokon keresztül, néhol álruhában átélt események következtében az addigi tapasztalatai megsokszorozódnak, életét átértékeli.

Folyamatosan Nellie Bly járt az eszemben, hiszen Ő is kirítt abból a közegből, ahol élt, bár bátorsága jutalmául Ő is sok mindent megtapasztalt, amiről másoknak még csak sejtelmük sem volt, álmaikban sem képzelhettek.

A könyv közepéig lassan csordogált a történet, néhol picit nekem már túlírva. Ennek ellenére gyönyörű tájleírásokat olvashattam, az írónő megismertetett az adott kor szokásaival, hagyományaival. Viszont a vége nagyon izgalmas, kiszámíthatatlan és jól felpörögnek az események.

4/5

Nagyon nehezen tudtam kiszakadni ebből a világból. A kicsivel több mint 608 oldal sem tudott eltántorítani, sőt. És akkor még nem beszéltem a címlapon lévő ajánlóról, ami egyenesen Chevalier tollából származik, és aki ismer, az tudja, hogy ilyenkor nálam már borítékolva van a siker. Egyébként pedig nem is csodálom, hogy Ő ajánlotta ezt a könyvet, mert elég sok rokonságot véltem felfedezni hangulatában is a két író művei között. Az van, hogy odavoltam ezért a könyvért, és a kisszámú negatív kritikát, amit olvastam róla, nagyon meg sem értettem. De egyértelműen elfogult vagyok! :)

Hol is kezdjem? Merthogy két fő történet van, ami persze szervesen összekapcsolódik, ráadásul a romantikusabbak és a művészettörténet iránt hevesen érdeklődők is megtalálhatják benne számításaikat.

Itt van egy család, egy nagyon neves, közszeretetnek, tiszteletnek örvendő család. A családfő a humanista Thomas More, azaz Morus Tamás, aki igencsak nagy befolyással bír úgy a politikai, mint a tudományos életben is, és ezt ki is használja. Jelleme kettős, a család felé a kedves, gondoskodó, befogadó oldalát mutatja, kifelé pedig, ahogy a történelemből is ismerjük, kissé "kellemetlenebb" oldaláról ismerhetjük meg, aki nem riad meg egy-egy máglyahalálra küldéstől, kínzástól sem.

A család népes, mivel nemcsak saját, hanem fogadott gyermekei is ott élnek egy fedél alatt. Egyikük Meg, aki az egyik főszereplő. Ő egy kis kakukktojás a családban, nevelőapja szeretetére, ölelésére áhítozik, a viszontválasz pedig a távolságtartás, bár az atyai szeretet nyilvánvaló. Magányosnak, kirekesztettnek érzi magát, egyedül tanítója, John Clement az, aki különösebb figyelmet szentel neki, jó észjárását kitüntetett figyelemmel jutalmazza. Már-már barátok lesznek a nagy korkülönbség ellenére is. John Clement a leírás alapján egy szuper pasi, de engem nem győzött meg. Hű "szolgája" More-nak, szinte már talpnyalónak nevezném, amit Meg is megtesz, bár ő is körülírva. A lényeg a lényeg, hogy Meg beleszeret tanítójába, ami minden tekintetben megnehezíti a dolgokat.

Egy másik nagyon fontos szál a másik főszereplőhöz kötődik, Hans Holbeinhez, aki Erasmus ajánlólevelével érkezik a házhoz, hogy megfesse a család csoportos portréját. Holbein a maga tenyeres talpasságával, esetlenségével rögtön közel kerül az ember szívéhez. Aztán az Ő szíve is Megéhez, bár viszonzásra nem talál. 

A város lakosai lázonganak a katolikus egyház befolyása, hatalma ellen, szembeszállnak a Morus által képviselt eszmékkel is. A politikai, vallási háború elhatalmasodik a városban, és ennek a nyugalmasnak hitt családnak az életét is fenekestül felbolygatja.

Fantasztikus volt olvasni erről a híres festményről, hiszen ez nem egy egyszerű festmény volt, amelyen egyszerűen csak megtekinthetjük a családtagokat. Tele van jelrendszerek kusza egyvelegével, szimbólumokkal megtűzdelve, amelyeket mértani pontossággal terveztek meg. Egyszerűen tátott szájjal, döbbenettel olvastam, ahogy zseniálisan levezeti az írónőn keresztül Holbein a miérteket?

Na, én szerettem és kész!

4,5/5

Első és eddig a könyvig az utolsó találkozásom az íróval a Ha ölni kell c. könyv olvasásakor történt, és már ott éreztem, hogy örök szerelem kezdődik. Hát én ezzel a könyvvel is nagyon jól elvoltam, bár bevallom, az első egyharmada picit hosszúra, elnyújtottra sikerült, de még így sem unatkoztam egy cseppet sem. Grisham az egyedi, finom, letisztult stílusát hozta ismét, bár ezt már maga a borító is előre sugallta. Jogász végzettsége nemcsak a témák választásánál, de az írása hangulatán is nagyon érződik, és én ezt nagyon, de nagyon csípem. Úgyhogy most épp mi akarok lenni???? Persze, hogy megint ügyvéd! :DDD Vagy bíró... valami ilyesmi.

Szép kis társaság gyűlt itt össze. Egyből az első soroknál belecsöppennünk a Finley & Figg picike ügyvédi iroda zűrzavaros életébe, amelynek tagjai Wally, a kissé totyakos, jó pár hónapja tiszta alkoholista, rém megbízhatatlan, cseppnyit korrupt, mindenféle ügyvédi etikettet bátran és bármikor áthágó, ámde roppant vicces figura. Aztán itt van Oscar, aki az "úriembert" képviseli, számára fontos a tisztesség, és fő vágya, hogy megszabaduljon rémes feleségétől, akivel évek óta él macska-egér harc-szerű házasságban. Neki szinte minden édes mindegy, csak hagyják őt békén. Következik Rochelle az egykori ügyfélből titkárnővé avanzsált, szédítő temperamentumú hölgy, akinek nem nagyon tudnak dirigálni a társtulajdonosok, inkább próbálják megszelídíteni. És Zuzuról se felejtkezzünk meg, az iroda kutyájáról.

Ennek a négy "személynek" szinte az egész napja abból áll, hogy szirénázó mentőautókat meghallva - természetesen miután Zuzu szimatot fogott -, rohanjanak az ablakhoz, utána pedig az utcára a potenciális ügyfelek megkaparintása érdekében. Hiszen nem mással, mint balesetben megsérült egyének pitiáner kártérítésével foglalkoznak.

Na ebbe a furcsa, de tényleg rendkívül vicces társaságba toppan be holtrészegen David, aki szintén ügyvéd (volt) egy nagymenő vállalatnál mindaddig a napig, amikor is ide betoppant. :-) Előtte egész nap ivott egy kocsmában, miután szó nélkül ott hagyta előző, nagymenő, busás fizetéssel, ámde gyomorgörccsel járó állását. Annak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy sem egzisztenciában, sem elismerésben meg sem fogja közelíteni ez az ügyvédi iroda az előzőt, kéri a két üzlettársat, hadd csatlakozzon hozzájuk, szinte Rochelle beosztásával azonos szinten.

David érkezésével egy időben megszokott életüket teljesen felforgatja Wally újabb meggondolatlan őrülete, ám a tét most hatalmas. Felmerül, hogy egy óriási gyógyszergyártó cég koleszterincsökkentő szerével gondok lehetnek, hiszen többen, akik a szert is szedték, meghaltak szívelégtelenségben. A férfi ebben látja meg az üzletet, és felkészületlenül, a gyors meggazdagodás reményében már benne is találják magukat egy nemzeti méretű bírósági perben, ahol a másik fél gigantikus ügyvédi háttérrel rendelkezik. A kérdés mindvégig az, hogy vajon ilyen összeszedetlen, felkészületlen, link társaság képes-e megfelelő bizonyítékok hiányában egy ilyen mértékű eljárásban helytállni, talpon-, illetve életben maradni.

Be kell valljam, évek óta gondjaim voltak a borítóval. Utólag láttam, hogy szinte mindenkinek. Azt sem tudtam, hogy ez egy Allende könyv, mert mindig továbbléptem a könyvtől, bárhol voltam. Mostanában Allende-heteket tartottam, a cél pedig a teljes életmű "elfogyasztása", így nem maradt más hátra, félre kellett tennem minden prűdségemet, ráadásul már az is egyértelművé vált, hogy nem pornóról van szó. Nem bántam meg, egyáltalán nem! De azért a borító és én továbbra sem barátkoztunk meg. :D

Allende női karakterei belőlem jóféle irigységet váltanak ki. Talán helyesebb, ha azt mondom, hogy abszolút megfelelőek arra, hogy példaképpé váljanak. Nagyon szeretnék én is olyan erős, kitartó, bátor, ám mégis nagyon nőies személy lenni, amilyenek az általa megformált NŐK.

Mostanában mindig azzá akarok válni, akikről, amikről olvasok. Előfordult az elmúlt 1-2 hónap alatt, hogy az orvosira akartam jelentkezni, aztán aranyásó felszerelést akartam vásárolni, most viszont nem cserélnék a főszereplővel. Illetve azért a jellemének erősségeit átvenném szívesen.

Inés Suárez egy nagyon szegény spanyol varrólány, aki viszonylag hirtelen megy férjhez egy vérbeli macsóhoz, akivel kapcsolatuk erotikától túlfűtött, szenvedélyes, ám nagyon rövid, hiszen a férj messzi földre távozik a gyors meggazdagodás reményében. Inés hamarosan a nyomába ered felkutatni pernahajder urát, ám útközben összetalálkozik Pedro de Valdiviával, akivel hatalmas szerelemre lobbannak egymás iránt. Ráadásul férje vélt vagy valós halálhíre is eljut Inéshez, és ez neki éppen elegendő ahhoz, hogy egy új, mindent elsöprő kapcsolatba belevágjon.

A férfi nem kisebb dologra szánta el magát, mint Chile meghódítására. A nő természetesen követi, és elkezdődnek a kalandok az életében, amire mindig is vágyott. A történetben összecsap a spanyol szellemiség a civilizálatlan indián életvitellel, és ez a harc évtizedeken át elkíséri őket. A kitartás, az álmok megvalósítása utáni vágy mindkét oldalról tiszteletre és irigylésre méltó. A harc nagyon kíméletlen, szintúgy a gyilkosságok, bosszúállás módja is, az emberáldozatok száma pedig nem mérhető. Néhol nagyokat kellett nyelnem, hogy tovább tudjak lendülni. De fontos volt megérteni, hogy egy ország jövőjéről van szó. Santiago, Chile mai fővárosa a szemünk előtt épül fel, elsősorban ennek a két embernek köszönhetően.

Inés meséli el nekünk a történetet, egészen a haláláig, hiszen abban is együtt lehetünk vele. Valós személyről van szó, akinek életéről itt bővebb információ található. Csábító külseje, kitartása, férfi jellemmel vetekedő ereje sok bajt hozott a fejére, ugyanakkor ennek köszönhetően lett az, aki! Történelmi regény, nagyon megalapozott, valós adatokkal, tényekkel, az írónő fantáziájával körülölelve, ami Allende rajongóknak nyilván kecsegtetően jó hír. Nem lányregény, viszont nem kevesebb, mint jellemformáló a történet.

Igen, most kapott el a gépszíj Allendével kapcsolatban. A Távoli sziget is nagyon tetszett, de ez végleg bedarált! :-)

A történet a chilei Trueba család négy generációjának történetét követi nyomon a XIX. század végétől a XX. század második feléig, de a középpontban mindvégig Esteban Trueba áll, aki a maga erejéből lehel életet a családi örökségből hátrahagyott, teljesen lepusztult vidéki gazdaságba. Bár vannak körülötte bőven szolgálók, mégis kínlódik a magánytól, férfias vágyaival küzd megállás nélkül. Olyannyira, hogy más választás nem lévén, a szolgálólányokat teszi magáévá, szinte válogatás nélkül. Kegyetlenkedései, kíméletlen munkatempója meghozza a gyümölcsét, hiszen a birtokot felvirágoztatja, ezáltal hatalmas vagyonra tesz szert, igencsak befolyásos földbirtokossá válik.

Viszont eljön az a pillanat, amikor már egy takaros feleségre vágyik. Így kerül kapcsolatba a del Valle családdal. Először Rosát jegyzi el, aki rövid időn belül meghal, később testvérét, Clarát, aki a felesége is lesz. Clara egy külön jelenség a történetben, a sava-borsát az Ő karaktere adja. Egy külön világban él a lány, amibe nem tudnak kívülállók behatolni. Csakúgy mint édesanyja, élénk kapcsolatot ápol a szellemvilággal, azzal teljes összhangban él. A mindennapi, való életben nem igazán vesz részt, így tragédiák, kudarcok sem rendítik őt meg. Álomvilága, ami egyben kiegyensúlyozottá is teszi, mindenkire nagy hatással van. A családot Ő tartja össze, nélküle minden a semmibe veszne. Megismerkedhetünk gyermekeikkel, a felmenők is sok említést kapnak, de a középpontban ez a két ember áll mindvégig.

Rengeteg szereplő van még a könyvben, mindenkinek fontos a szerepe is, de feleslegesnek és szinte lehetetlennek is tartom kibogozni itt most a szálakat. Amikor olvastam, tökéletesen beleillett minden és mindenki a képbe. Érzelmeimmel folyamatosan játszott az írónő, egyszer felnevettem, mert rengeteg humor is van benne, máskor a gyomrom összeszorult, annyira nyomasztó volt egy-egy helyzet.

A remek, szövevényes családtörténeten túl Chile történelmébe, politikai forrongásába is belepillanthatunk, ez egy külön érdeme a könyvnek.

Szoktam álmodozni, álmodni, huh, de még milyeneket. Álmomban tudok repülni, varázsolni, mindenfélét, aztán amikor felkelek, szomorúan konstatálom, hogy álom ez és nem valóság. De ez a könyv teljesen álomszerű volt, pedig ébren voltam. Felültem egy felhőre és csak repkedtünk. Ráadásul én nem is nagyon szeretem a misztikus dolgokat, a szellemjárkálós mizériákat, de most kifejezetten élveztem, sőt, szórakoztatott, pedig itt aztán tényleg tömegesen járkáltak a szellemek. Clarát pedig egyenesen imádtam, a fő szellembarátot. Egy tündér, akihez csak közel megyünk, egyből vidámak leszünk. És aki mindent, mindenkor megment, mellette minden megoldódik!

Annak ellenére, hogy Esteban Trueba egy mérhetetlenül kíméletlen, erőszakos emberként van ábrázolva, nem tudtam gyűlölni, inkább sajnáltam, és kívántam, hogy meglelje békéjét.

Az a rövid története ennek a könyvnek, hogy utaztam a metrón, és egy fiatal lány olvasta mellettem. Meg nem tudom magyarázni, miért akartam mindenáron megtudni, mit olvas, de muszáj volt! Aztán megláttam a címét, a borítóját, és tudtam, hogy kell nekem. Most már biztos, hogy nem volt véletlen ez a találkozás, hiszen szerelembe estem ezzel a könyvvel úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül. Van sok kedvenc könyvem, és van pár darab, ami még ezeket is felülmúlja. Ez tényleg csak pár darab, és most ez is közéjük került! Fantasztikus könyv az olasz életérzésről, küzdelemről, szeretetről, megbocsátásról, zsiványságról, fantasztikusan megírva! Röviden!

Bővebben, adva van egy olasz család. Még átlagosnak is mondhatnám, mert ha az ember a filmismereteiből, az olaszok híres-hírhedt jelleméből indul ki, valószínűleg valami hasonló hangulatra, őrületre gondol egyből. De mégsem akármilyen család ez, mivel nagyon mélyen ismerteti meg őket velünk Puzo (a nevét egyébként nem muszáj olyan sokszor kiejteni!) :-), aki nem mellesleg a Keresztapa szerzője is. Suhintott egyet a varázspálcájával, és ott találtam magam az életükben, részükké váltam, és még pillantásnyi időm sem maradt, de már meg is szerettem őket, nagyon fontosak lettek nekem, szabadulni pedig végképp nem tudok tőlük. Nem is akarok.

Lucia Santa, a 20-as években, a jobb élet reményében férjével és gyermekeivel elhagyja Dél-Olaszországot, hogy az Újvilágban próbáljon szerencsét. A család New Yorkban, a Tizedik sugárút környékén telepszik le, ám férje egy balesetben rövid időn belül meghal, hátrahagyva várandós feleségét és két gyermekét. Az már rögtön a könyv elején kiderül, hogy nagyon erős jellemű asszonyról van szó, így ez a tragédia bár megrogyasztja, nem töri össze. Sőt! Hamarosan újra férje talál, onnan is bepottyan három gyermek. :-)

Magáról a történetről nem igazán tudnék mit írni. Ahogy fent már említettem, egy átlagos, népes, zajos olasz családról van szó. A két kisebb gyermek kivételével, nagyon alaposan megismerhetjük őket, olyannyira, hogy együtt esszük velük, érezzük az illatát a világraszóló paradicsomszószos spagettinek húsgombóccal, halljuk Mamma Lucia artikulálatlan veszekedését a lumpen Gino fiával, érezzük arcunkon a tenyér csattanását, és együtt rettegünk, amikor megbomlott elméjű férje éjjelente "életre kel".

És bár a történet Amerikában játszódik, sokszor kellett figyelmeztetnem magam erre a tényre, mert én mindvégig Olaszországban jártam, alig-alig van jele, jelentősége annak, milyen földön állunk, ők olaszok maradnak, míg világ a világ. Abban a tekintetben is sokszor arcul kellett magam csapnom, hogy belefeledkeztem a röhögésbe, mert egy olasz család életének komédiáján csak röhögni lehet, közben a háttérben pedig zajlanak a tragédiák, és egy cseppet sem vidám a helyzet. És akkor hirtelen elgondolkodok, hogy most akkor min is nevettem én? A következő pillanatban pedig arra jövök rá, hogy másképp nem is lehet túlélni. Akkor ez azt jelenti, hogy az érzelmeimmel játszott ez a könyv? Hát igen, azzal nagyon.

A borító is nagyon érdekes. Ahogy megérkezik egy család messzi földről, állnak a bőröndjeikkel Amerika partjainál, az új, jobb élet városát szemlélve. Azon kívül, hogy nagyon szép a fénykép, órákig tartó elmélkedésre ösztönzi az embert. Mondom, hibátlan a könyv!!!

Olvasmányaim kiválasztásánál most már hosszú ideje a tömeg ízlése vezet, és annyira jó, hogy ezt a könyvet én magam választattam ki. Vagy a könyv engem. Jujj, komolyan, szerezzétek be ezt a könyvet! Nem fogjátok megbánni!!!

Megint egy olyan könyv, amely ugyan friss megjelenésű, viszont a szerzője igencsak híres, tett már le az asztalra maradandó történeteket. Megkockáztatnám, hogy a Kísértetház c. regénye már klasszikusnak tudható be. Nekem ez volt az első könyvem tőle, hiába ismerőseim évek óta tartó noszogatása, hogy vegyek már kézbe tőle mindenképpen egy könyvet. Persze nem a nemakarás volt az oka, csak ismét így alakult. De végre eljött a pillanat, és Allende számíthat a további közreműködésemre is! :-) Gyönyörűen ír, még a hosszadalmas részletekbe menő (mert abból van bőven) leírásai sem unalmasak, hanem szárnyalunk vele a képzelet hullámain. Jó, ez picit giccses lett, de tényleg nagyon szépen ír.

Nagyon szeretem, amikor egy író olyan témához nyúl, amelyben személyesen érintett, és az adott témakörben íródott mű hátterében érezhető az alapos felkészültség, kutatómunka. Na itt pont ez a helyzet, és olvastam is az írónővel egy riportot, hogy rengeteg dolog ragadja meg Őt nap, mint nap, és ezekre a történetekre helyezi rá adott szakaszokban szinte az egész életét. Na valahogy így volt, persze nem szó szerint idéztem. De a lényeg, hogy nagyon alapos a munka, a történelmi háttér is nagyon korrekt, pontos módon van lefestve.

Zarité a főszereplője a történetnek, aki az 1700-as években rabszolgaként látta meg a napvilágot a karibi Saint-Domingue szigetén. Az egész történet körülötte forog, életét körbeveszi rengeteg ember, akik mind nagy hatással vannak sorsa alakulásában. Abban mindenképp szerencséje van, hogy gyermekként nem a cukornádültetvényre kerül, így a komolyabb, sokszor emberéleteket követelő munkától mentesül, ugyanakkor szerencsétlenségére Valmorain gazda házához kerül, ahol annak családjára kell éveken keresztül gondot viselnie, továbbá a gazda "igényeit" kielégítenie. Eleinte őszinte gyermeki mivoltában, később nőiességében is súlyosan bántalmazzák a fiatal leány, később asszonyt, de mindvégig úgy tűnik, hogy nagyon kemény fából faragták, az őt sújtó szörnyűségek mind erősebbé teszik. Erre az erőre nagyon nagy szüksége van, hiszen küzd szerelméért, méltóságáért, és ami a legfontosabb, maga és családja szabadságáért. Kitartása emberfeletti, és élete summázásaként megállapítja, hogy mindennek ellenére bizony jó csillagzat alatt született.

Attól teljesen függetlenül, hogy időben, térben, élethelyzetben teljesen távol van a történet, az írónő minden erőfeszítés nélkül sokat tanított a tartásról, a nőiességről és a hitről. Mindvégig a Gyökerek c. híres film pergett a szemeim előtt, ami szintén nagyon megragadott annak idején. A rabszolga felszabadításért folytatott küzdelem történelmi, politikai, emberi hátteréről, úgy gondolom, hitelesen és alaposan tudhatunk meg többet. Tényleg nem értem, hogy maradhatott ki az életemből eddig Allende, de mint fent is ígértem, nyilván másképp lesz ezután.

Rég avattam már kedvencet, végre újból megtehetem! Az első mondatától az utolsóig faltam, még a majdnem 700 oldal sem tántorított vissza. Kezeimet időnként a beállt görcsből masszíroztam vissza, de kitartottam!

Lent Délen egy fekete apa tárgyalása zajlik, aki megölt két fehér férfit. Na erre vonatkozott a kérdésem, hogy megtenném-e!? Hogy miért ölte meg őket? Mert emberi aggyal elképzelhetetlen, felfoghatatlan erőszakot tettek a 10 éves kislányán. Na ezek után határozza el, hogy nem számít semmi, bosszút áll a gyermekét ért sérelemért. Előre kitervelten, megfontolt szándékkal az első meghallgatáson leöli a két elkövetőt, miközben egy őket kísérő, ártatlan rendőr is súlyosan megsérül. Az eset totálisan felkorbácsolja az indulatokat a városban, de hamar híre megy a bűnügynek szerteszét az egész államban. Az álláspontok, vélemények teljesen megoszlanak, így nem csak a tárgyalóteremben folyik a harc.

A történet veleje nagyjából ennyi! Ez sem semmi, én már az első oldalaknál tépkedtem a papír szélét idegességemben, de a fő hangsúly a tárgyaláson, a bizonyításon, a vád és a védelem egymásnak feszülő háborúján van. Olvastam egy-két véleményt, hogy innentől már unalmas volt. Én faltam a jogi szakszövegeket, amit egyébként is nagyon szeretek. Amikor pedig még eszesen csűrik-csavarják is, furfangosan használják, jaj, azt én nagyon bírom! És itt benne volt sava-borsa a paragrafusokkal való boncolgatásnak, vagdalkozásnak.

Nagyon sokféle elvi kérdést is érint a történet. Önbíráskodástól kezdve, az apai érzéseken át a barátságról, becsületről, bosszúról, a jog alkalmazásáról, faji megkülönböztetésekről indít meg rengeteg gondolatot az ember fejében, és csak kavarognak, kavarognak. Mert nem is tudom, hogy lehetséges volt-e itt igazságosan dönteni. A legborzasztóbb, hogy akár ez meg is történhetett, valószínűleg sok száz, ezer ilyen megtörtént. Bárcsak sose...

A film beszerzése már folyamatban van, merthogy az is készült belőle 1996-ban, ráadásul parádés szereposztással, úgymint Samuel L. Jackson, Matthew McConaughey, Sandra Bullock, Kevin Spacey, Oliver Platt, Charles S. Dutton, Brenda Fricker, Donald Sutherland, Kiefer Sutherland, Patrick McGoohan, Ashely Judd. Senkit nem tudtam, nem akartam kihagyni. De örültem, hogy a könyv volt az első, nagyjából ilyeneknek képzeltem a szereplőket!

Citromisszában az élet kissé unalmassá válik. Polli, akinek teljes neve mellesleg Dzsemi Gremi Bari Hoppsza Hopplá Berlin Sztereó Onlájn Lebi Akkord Hermonik Bülbül Degerke Tekerke Szigorka Vecsernye Bodorka Honorka Brunetta Kellemes Karácsonyt Lenóra, nem találja helyét. Már Jákó kutya sem jön kutyagoltatni a gyerekeket. Rém unalom minden!

Egy szép napon viszont megérkezik Tallérosi Apor, a menő üzletember, azaz a 15,24 cm-es, tetőtől talpig mézes kekszből álló, mazsolaszemű emberke. Apor hatalmas kekszes dobozból szórja a hatalmas pénzmennyiséget mindenkire, akivel csak szembetalálkozik. Úgy gondolja, a pénzen barátságokat vásárolhat. Polli hiába próbálja meggyőzni, hogy enélkül is beszállhat a csapatba, nem hisz nekik.

Mindenkit, akivel csak összetalálkozik, meghív gyönyörű palotájába a hatalmas buliba. Szerencsétlenségére Haragumi és Vilmos Vili is az útjába kerül, akik egyből vérszemet kapnak a sok pénz láttán. Elhatározzák, hogy "megkönnyítik" picit a terhét Tallérosinak.

El is rabolják nagy furfanggal az összes pénzét, és itt kezdődnek az izgalmak. Polliék sietnek a segítségére, és persze Jákó kutya is előkerül. Vajon sikerül bebizonyítaniuk Tallérosi Apornak, hogy nem a pénz számít a barátságban, az életben?

Ebben a kötetben már szerencsére kevesebb gusztustalan dolog volt, úgyhogy barátságosabbnak találtam! :-)

Nehezen vettem rá magam erre a könyvre. Eleve ifjúsági könyv, amelyekért annyira nem rajongok. A kisgyermekeknek szánt könyvek világába minden gond nélkül bele tudok merülni, a nagyobbaknak szólóakkal már nehezebb a dolgom. A végére azért valamelyest sikerült viszonylagos barátságba kerülnöm vele.

Először azt hittem, hogy Haragumi nem is lesz annyira rossz ember, mint azt a címe és az őt ábrázoló rajz mutatja. De bizony, hogy nagyon kis genya.

Citromisszában minden megtörténhet, semmi sem fura. Végül is még Haragumi a legéletszerűbb figura. Rossz emberek ugye mindenhol vannak. Na de Péter nevű lányka, kizárólag zöld-lila-sárga színben pompázó, bűzlő húst árusító Vilmos Vili, a hentes? Na jó, még ilyen is elképzelhető, de talán ritkábban. Ó, és még mennyi érdekes jelenség...

Haraguminak a lakása egy disznóól, így érzi jól magát. A kertje viszont gyönyörű, azt maximálisan rendben tartja, minden fűszál a helyén van. Egy nap viszont érkezik ebbe a hihetetlen kis városba egy óriáskutya. A gyerekek imádják, hiszen rendszeresen megkutyagoltatja őket a hátán. Csak egy apró hibája van ennek a kutymáknak. Imádja a kerteket széttúrni. Mi sem természetesebb, hogy megtalálja Haragumi gyönyörű kertjét is. Innentől kezdve vége a békének. Haragumi bosszút esküszik, ehhez Vilmos Vili segítségét kéri. És persze a színpompás romlott húsoknak is van még némi szerepük.

Jákó azért nincs magára hagyva, segítségére sietnek az imádott gyerekek, akikkel együtt szurkoltam, hogy ne sikerüljenek Haragumi tervei. De ennek a szőrmóknak a jó útra téréséért is nagyon drukkoltam.

Az egyetlen bajom a könyvvel az volt, hogy néhol oly gusztustalan dolgok voltak, hogy csak na! Forgott a gyomrom rendesen! Bár tudom, hogy a gyerekeket sokszor vonzzák a rém undorító dolgok. Lehet, hogy pont itt jött ki, hogy nem tudtam maximálisan beleélni magam???!!! Ki tudja?

Eric Sanderson egy nap emlékezetkiesésre ébred. Fogalma sincs, hogy ki is ő valójában, teljes személyiségét elvesztette. Egyik kiindulópontja első Eric Sanderson, azaz önmaga korábbi üzenetei, melyek utasításokat, útmutatásokat tartalmaznak.

De ott van Dr. Randle, a terapeuta is, aki látszólag szintén segíteni szeretne. Kire hallgasson? Kinek az útmutatásait kövesse, hogy megtalálja újra önmagát.

Vagy inkább Dr. Odorus nyomába kéne eredni, akihez csak gondolat-, fogalomtöredékek vezetnek?

A történetben végigizgulhatjuk menekülését, csatáját a ludoviciátorral, a kézzelfoghatatlan gondolathallal. Ez a lény falta fel mindenestül a személyiségét, gondolatait, emlékeit, fogalmait. Visszaszerezhető a régi élete? Hiszen az ellenség semmivel sem veszélytelenebb egy igazi cápánál.

Szerelmi szálat is nyomon követhetünk a könyvben. A társ, a segítő a fiatal lány, Cserkész, aki talán az első Eric életéből való lánnyal azonos???

Szívesen megnézném a már készülőben lévő filmet.

Bár nem az én műfajom, jobban szeretem a földhöz ragadtabb történeteket, Ettől függetlenül magával ragadott, sodródtam vele. Együtt izgultam Eric-kel, hogy időben beállítsa a diktafonokat a ludoviciátor ellen. A fülszövegben szereplő pszichothriller meghatározást kicsit túlzásnak tartom.

5/5*******