Huh! Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de a mostanában kapott házipálinkára sokat gondoltam, amikor már fehéredésig szorítottam a fotel karfáját. Az elején. Mert akkor voltak jelei, hogy ez egy nagyon izgalmas kis pszichothriller lesz.

Két nő a főszereplő. Két olyan nő, akinek nagyon, de tényleg nagyon súlyos önértékelési problémája van, megspékelve még egyéb lelki zavarokkal is, amelyek mind-mind a múltból erednek. Igazából semmi közük egymáshoz, a problémáik is teljesen más típusúak, bár amit éreznek, ahogyan ezeket képtelenek feldolgozni, egyáltalán nem különböznek egymástól. Ugyanúgy alkalmatlanok a normális életre, ugyanúgy megszakítanak minden normális emberi kapcsolatot, amelyek még a felszínen tarthatnák őket, ugyanúgy belesüppednek a problémák tengerébe.

Aztán mégiscsak közük lesz egymáshoz egy véletlen baleset folytán. Az egyik nő úgy gondolja, hogy nem volt az véletlen, neki kellett volna abban a balesetben meghalnia, a másik pedig úgy, hogy csupán tényleg a szerencsétlen körülmények összjátéka volt az egész, senki nem hibáztatható semmiért. Saját magukat mégsem tudják megmenteni, gyorsvonat sebességével száguldanak a végzetük felé, amely meg van írva. Szerintük.

Mindketten szégyellik, amit a múltban tettek, és azóta is csak folyamatosan ostorozzák magukat büntetésképpen. Képtelenek maguknak megbocsátani, így ellöknek maguktól mindent, ami megnyugvást hozhatna, kisegíthetné őket a bajból. Leginkább a segítőkész embereket.

Rettentő nyomasztó, szívszorító, fájdalommal teli könyv. Nagyon jó érzés volt becsukni, fellélegezni, hogy vége. Amúgy ez nem krimi, inkább amolyan novellaszerűségnek mondanám. Lehet, hogy kicsit jobban tetszett volna, ha eleve így indulok neki.

3,5/5

A fülszöveg azt ígéri, hogy egy igazán idegesítő pasasról olvashatunk ebben a könyvben. De ennyire??? :D

Ove legfontosabb jellemzője, hogy Saab típusú autója van (nekem is nagy kedvencem, de ezzel még nem nyert meg!). 59 éves az öregfiú és nagyon nincs kibékülve az élettel. Vagy az emberekkel? Egyáltalán külön lehet választani a kettőt? Bár neki mindegy, mert a kákán is csomót keres.

Számára mindenki hasznavehetetlen, teszetosza alak és mindenki egyébként is le van tojva.

De igazából a legnagyobb baja az, hogy munkája sincs, felesége is meghalt, szóval ő maga érzi saját magát hasznavehetetlennek. És végtelenül magányos!

Tragikomédia egy öregúrról, akitől sokszor összeszorul az ember torka, máskor a gyomra, utána meg az ökle. A szereplők valóságos figurák, akikkel nap mint nem találkozunk, az élethelyzetek mindennaposak, és Ovékkal is folyamatosan találkozhatunk. Próbálják meggyőzni őt is, minket is, hogy nem egy rossz ember ő, aztán néha sikerül, sokszor nem.

Az egyedüli, akivel meg tudja osztani búját-baját, az a felesége. De neki is csak a sírjánál öntheti ki a lelkét, ott viszont ontja magából. Ove egyetlen célja követni feleségét, de a teendők nem hagyják. Mindig van valaki vagy valami, akit vagy amit meg kell menteni. Mert mindenki magatehetetlen. :D

Összességében persze humoros volt, de azért folyamatosan ott volt az a gyomorszorító érzés is, ami nagyon szomorúvá is tett.

Katherine Webbet már olyan régóta szerettem volna olvasni, ráadásul több könyve is ott áll a polcomon. Nem értem, miért vártam eddig, most szépen sorban elő fogom szedegetni őket. Annyira szeretem, amikor egy író pillanatok alatt elvisz egy teljesen más világba, megszűnik körülöttem szinte minden egyéb, és már csak ott élek pár napig.

Van egy fess fiatalemberünk, egy galériatulajdonos. Galériája nem működik túl nagy sikerrel, a népszerűség sehogy sem akar érkezni. Van pár örök darab, de azon kívül nem frissül, szinte már unalmassá is válik. Talán ez a gond, viszont Zach-nek az a pár darab, de különös egy, amely egy fiatal lányt ábrázol, mérhetetlenül fontos. Érzi, hogy valami kötelék fűzi a festményhez, de maga sem tudja hol van ennek a kötelének a másik vége.

Egy kiadóval évekkel korábban megállapodott, hogy a festmény alkotójának életéről ír egy könyvet, és mivel családi életet romokban hever, felesége másik kontinensre költözött gyermekükkel, semmi akadályát nem látja annak, hogy a festmény eredetének nyomába eredjen, felkutassa azokat a plusz információkat, titkokat, amelyek által megírhatja végül a könyvet, és amelyek megkülönböztetik az írást az eddig megírt átlagos könyvektől.

A dorseti partvidékhez utazik, ahol a nyarakat töltötte a festő családjával, de ott "csak" egy öregasszonyt talál, aki lehet, hogy az összes titokhoz tudja a kulcsot. De ez az öreg hölgy olyan mélyen zárkózott be minden tekintetben, hogy reménytelennek látszik a helyzet.

A kezdeti kutatómunkának induló utazás Zach számára szinte már hitchcocki borzongássá válik, de szándéka töretlen marad. Az élete viszont fenekestül felfordul és sosem lesz már ugyanaz.

Titkokkal, izgalmakkal, bizonytalanságokkal teli regény, ami végig fogva tartja a figyelmet, a hangulata pedig elvarázsol. Ott sétálunk mi is a a domboldalakon, hallgatva a tenger zúgását, közben hátra-hátrapillantva, követnek-e minket az árnyak. Borzongató, mégis gyönyörű!

A könyv közepénél éreztem, hogy máris kell pár sort írnom róla, és úgy akartam kezdeni, hogy "tudom, hogy olvasás szempontjából még messze van az év vége, de megkockáztatom, hogy ez lesz nálam az év könyve". Aztán végül mégsem, de ezt majd a végén.

Körülbelül a könyv háromnegyedéig teljesen el voltam ájulva, úgy gondoltam, hogy mindig ilyen könyveket akarok én olvasni. Egy szép szerelmi történet nagyon egyszerű szavakkal stílusosan, gyönyörűen megírva.

Amanda Collier és Dawson Cole tizenéves korukban szeretnek egymásba, úgy tűnik szerelmüket semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy külsőleg talán nem annyira illenek egymáshoz, hiszen Amanda egy bomba csajnak számít, Dawson viszont egy kicsit szerencsétlenebb, visszahúzódóbb fajtájú fiú, szóval nem az a menő típus. Még csak sok izgalmat sem tud nyújtani a fiú a lánynak, hiszen reggeltől estig egy autószerelő műhelyben tölti az idejét, a lánynak mégis ez a fiú kell. És fordítva is. Ha saját különbözőségük nem lenne elég, családjuk is örökös viszályban áll egymással, de a kötelék, ami létrejött köztük, eltéphetetlennek tűnik.

Aztán ahogy az életben is sokszor közbeszól egy váratlan fordulat, itt is ez történik, és nincs más választásuk, mint az elválás.

Huszonöt év múlva találkoznak újból, annak az embernek a temetésén, aki egyedüli volt az ő kapcsolatuk támogatásában. Mint ahogy az a történet előrehaladtával kiderül, mindkettejüknek olyan örök érvényű értékeket adott át ez a férfi, amelyek fel sem tűntek nekik, csak így utólag, amikor nagy szükség van ezekre az "ajándékokra".

Szerelmük nyoma Amanda és Dawson lelkében is mély nyomott hagyott, és hosszú órákon át való beszélgetések az ára annak, hogy kiderüljön, egyikük sem olyan életet él, amelyről álmodozott. Mert mindkettejük álmában mindvégig a másik szerepelt. Az életük viszont már teljesen más mederben folyik, csak kérdés, hogy ez a meder kibírja-e az áradást?

Aztán ott volt a legeslegvége, nálam tényleg csak az, ahová Sparks szerintem besűrített minden szirupot, amit csak elő tudott ásni. Teljesen eltelített a vége, nem is igazán tudtam már hová feldolgozni a sok nem mindennapi történést. Viszont a könyv nagy többsége miatt mindenképpen megérte és érdekel a film is, amit az elmúlt hetekben tűztek a mozik műsorra.

Jobb későn, mint soha helyett: jobb előbb, mint utóbb. :D Kisebbik fiam jövőre kezdi az iskolát, így már jó előre gondoskodok neki külön feladatokról. (hogy még jobban szeressen!!!) :)

Viccet félretéve, ezekről nem tudtam lemondani, amikor megláttam őket. Eleve nagyon szeretjük/szeretik a Geronimo Stiltonokat, bár kicsi inkább még csak a képi világát élvezi, hacsak meg nem könyörül rajta a nagy, és felolvas neki. Vagy én... :D Szóval Geronimo történeteivel már nagy barátságban vagyunk, ezért is örültem, hogy kicsiknek szóló foglalkoztató füzet formájában is beszerezhetőek.

Nagyon sokféle, színes, végtelenül változatos feladat található bennük, megfeleltetve az általános iskola 1-2-3. osztályos tananyagának. Játszva tanítja, okosítja a kicsiket, a klassz illusztrációk pedig még szórakoztatóbbá teszik mindkét kiadványt.

Találhatóak benne szövegértési feladatok is, amelyek mi másról szólhatnának, mint Geronimo Stilton kalandos történeteiről. :D

Az én kisfiam nagyon-nagyon várja az iskolát (én is meg vagyok lepődve), de azt gondolom, hogy ha az ilyen kiadványok még jobban elősegítik az Ő lelkesedését, akkor én nem állok az útjukba! :D

Vigyázz, kész, sajt!

Az őszi szünetben adtam ki feladatként kisfiamnak, hogy olvassa el. Oldalszámilag is megfelelt az egy hétnek, tartalmilag meg pláne. Már a borító is igencsak felkeltette az érdeklődésemet, amikor először megláttam és egyáltalán nem is csalódtunk benne.

Ha jól emlékszem, ez az első könyv, amit az elejétől a végéig, tényleg az utolsó betűig elolvasott, ráadásul nem láttam a kényszert közben. :) És ez egy könyvmoly anyukának nagyon nagy öröm.

Egy egész macskakolónia válogatott tagokkal ügyködik egy nagyon furfangos bűncselekmény körül. Marie La Belle színésznő ékszereit ellopták. Vannak ugyan nyomok, de a következtetések a rendőrségnél is mások és a nagyon vicces macskosz detektíveknél is. A rendőrök valamiféle fantomra gyanakszanak, de a szemfülesebb nyomozókat nem lehet átejteni.

Bőszen folyik a nyomozás, és a végére kiderül, hogy a talpraesett négy nyomozó elkapja-e Párizs rettegett tolvaját? Már ha az tényleg nem egy fantom...

Sajnos azt csak utólag láttam, hogy ez egy sorozat második része, de nincs semmi vész, önmagában is tökéletesen olvasható, élvezhető. De az tuti, hogy beszerzem az elsőt is...  :D

Nem is tudom, mire számítottam, amikor kezembe vettem ezt a könyvet. Volt pár elképzelésem hangulatát, témáját tekintve, de egyik sem jött be.

Egy 1930-ban, a gazdasági világválság idején történt botrány után a tizenöt éves, kissé koraérett Thea Atwellt a szülei bentlakásos iskolába küldik, így biztosítva azt, hogy tisztessége - ha még van - megmaradjon.

A Yonahlossee Lovas Leánytáborban elsősorban gazdag szülők gyermekei élnek, busás támogatásért cserébe. Thea szinte rögtön összebarátkozik a legmenőbb lányokkal, ezáltal könnyen be is illeszkedik. Honvágya nem nagyon csitul, és kérdések tömkelegére keresi a választ, nem érti, családja miért juttatta őt ide, és egyáltalán, miért nem írnak neki vigasztaló, érdeklődő leveleket.

A kezdeti benyomás alapján egy nagyon kedves, szeretetreméltó lányról van szó, aki mellett egyértelműen letesszük szimpátiánkat, aztán ahogy telik az idő, úgy bújik elő az angyali mosoly mögül a sötétebbik énje. Az elején már írtam, hogy koravén lányról van szó, abban az értelemben, hogy a nemiség iránti érdeklődés nagyon fiatalon kezdődött nála, és pont ez sodorta őt ebbe a helyzetbe is, amiben éppen van. Így egyáltalán nem csodálkoztam azon, amikor a tábor vezetője felé irányul figyelme, akinek nap mint nap ott van szem előtt felesége és gyermekei is.

Napról napra egyre inkább belelovalja magát a vágyakozásba a férfi iránt, minden figyelmeztető jel ellenére. Kissé skizofrén vagy egyszerűen csak képmutató napjai egyre kevésbé szólnak a tanulásról, lovaglásról, csakis az az álomkép hajtja, amelyet már szinte minden pillanatban maga elé vetít. De hogy ezt a maga javára tudja-e fordítani az alatt az idő alatt, amíg a feleség több hétre üzleti útra indul, az a jövő zenéje. Számomra innentől elég gyomorforgatóra sikerült a könyv, előtte csak szimplán unalmas volt.

Úgy összességében ennek a könyvnek se füle, se farka nem volt. Egyáltalán nem is értettem a lényegét. Romantikusnak nem volt romantikus, erotikát éppen hogy csak érintette, szóval olyan semmilyen. A főszereplő csaj pedig... brrr, kiráz tőle a hideg, annyira ellenszenves volt. Soha ilyet a közelembe, pláne barátnőnek!

Ahh! Valószínűleg tényleg fanatikus vagyok Picoulttal kapcsolatban, mert az ilyen jellegű, témájú könyvekkel ki lehet üldözni a világból. Mégis..., volt az a pillanat, amikor a gyerekek már jócskán nyüszögtek, hogy éhesek, én meg visszanyígtam, hogy csak még 2 sort, légyszí', légyszí'!

Döbbenetes! Nem nagyon tudok rangsort teremteni a könyvei között, mert mindegyik kincsként csücsül a polcomon, de ha muszáj volna, akkor ez valahol biztos elől kapna helyet.

Fontos megjegyezni, hogy van egy előzménye ennek a regénynek, amely Szelíd vadak címmel jelent meg, és kizárólag e-könyv formájában olvasható. Tulajdonképpen teljességgel olvasható önálló kötetként is a Találj rám!, de érdemes beszerezni az előzményt, mert jó kis táptalajt nyújt az egész történethez, megalapozza az izgalmakat. Mert az van bőven!

Szóval minden, azaz majdnem minden az elefántok élete körül forog, amelyek egy rezervátumban élnek. Gondozójuk Alice, aki az életét rátette az elefántok szokásainak, a különleges gyászszertartásuk kutatására. Egy nap viszont eltűnik, magára hagyva 3 éves lányát Jennát.

A történet igazából Jenna tizenhárom éves korától íródik, bár nagyon sokszor visszapillantunk a múltba, mert a megoldás a rejtélyekre, válaszok a kérdésekre valahol ott vannak. A lány kamaszodó, nyiladozó értelemmel eltökélten elkezdi keresni anyját, mert az eltűnéssel kapcsolatban nagyon sok a megoldatlan helyzet. Azt sem tudja, életben van-e? Netán gyilkosság áldozata lett vagy csak egyszerűen fogta magát és ott hagyta totyogó korban lévő gyermekét? Mindezekre választ szeretne kapni, és ebben a környezete úgy tűnik semmilyen módon nem tudja meggátolni.

Furcsamód egy szellemlátóhoz megy elsőként segítségért, akivel már az első pillanatban forr köztük a levegő, a szikrák csak úgy csapkodnak a feszültségtől. A kutatásba még furcsább módon beszáll az a nyomozó is, aki az Alice eltűnésekor történt balesettel kapcsolatban is nyomozott annak idején a rezervátumban. Furcsa egy triumvirátus alakul ki, ennél különbözőbb, konfliktusokkal teli csapatot nehezebb lenne összehozni. Mégis valahogy a végére annyira összekovácsolódnak, és egyébként is annyira muris tudott lenni, ahogy a három szélsőséges személyiség tízfelé húzott. Megvolt a maga bája, kedvessége mindenek ellenére.

Egy folyamatos hajsza zajlik a történetben, közben az elefántok életével, szokásaival is behatóan megismerkedhetünk, és bár én nem vagyok nagy elefánt-fan, igazán megkedveltem őket. Persze az én éles logikám mellett ez nem nagy szám, de végig az orromnál fogva vezetett az írónő, pedig annyira nyilvánvaló volt minden mindvégig!!! Vagy nem? Valaki megnyugtathatna! :D

Az pedig mindig is lenyűgöz, hogy Picoult milyen mélyen ássa bele magát egy-egy témakör kutatásába. Döbbenetes a munkája mögött rejlő szorgalom. Ráadásul minden egyes alkalommal merőben más témákhoz nyúl és kezdi elölről. Én pedig alig várom az újabb és újabb köteteket!

A kiadó a jövő héten ismételten megtartja a lassan már hagyománnyá váló novemberi könyves vásárát. Ez alkalomból szeretettel várja olvasóit! A kiadó könyvei 20-40-60-80%-os kedvezménnyel lesznek kaphatóak.

 

Időpont: 2014. november 6-7-8.

Helyszín a kiadó új irodája: 1113 Budapest, Karolina út 62.

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Maxim Kiadó időről-időre nagyszerű lehetőségekkel várja olvasóit. Most sincs ez másként, hiszen a most induló akciójukban az összes regényüket 30%-os kedvezménnyel kínálják, akár postaköltség nélkül is.

Íme az őszi-téli megjelenési lista: 

Biztos vagyok benne, hogy mindenki elgondolkodott már azon, milyen lenne egy felfoghatatlan mértékű lottónyeremény nyertesévé válni. Én nagyon sokszor, még úgy is, hogy életemben talán háromszor lottóztam összesen. :D De amint összeállítok egy gyors listát, a következő gondolat rögtön az, hogy vajon meg tudnám-e őrizni az ép elmémet? Képes lennék-e úgy folytatni az életemet, hogy "csak" az anyagi körülményeim változnának meg bődületes módon, de én magam nem? Szerintem ez képtelenség! És nem is tudom, hogy akarnék-e ekkora összeget nyerni, mert talán törvényszerű, hogy az ember belebolondul, ki így, ki úgy...

A történet főszereplője Jocelyn, aki egy teljesen hétköznapi kisvárosi életet él. Kissé unalmas, nem túl nagy választékkal rendelkező rövidáruboltot vezet, de ez így neki megfelel, még ha nem is túl boldog. Mégis, pont jó így. Férjével, gyermekeikkel is jól el vannak, de semmi különös.

Egy nap futótűzként terjed a hír a városban, hogy ott, náluk nyerte valaki ezt az őrült összeget. Jocelyn továbbra is járja a maga kis útját, mígnem egyik nap rápillant a szelvényre. A nyertes szelvényre...

Legnagyobb döbbenetemre nem tesz semmit, csak elrejti az óriási "kincset" rejtő papírost, és úgy tűnik, nem is szándékozik a jövőben sem kezdeni vele semmit. Elkezdődnek az idegőrlő gondolatfolyamok, az esélyek latolgatása, és hát persze, hogy a listák készítése is. De csak szigorúan elméletben. Tulajdonképpen most bármit megvehetne, amit csak akar, rég feladott álmait megvalósíthatná. Mindent, amihez pénz kell. Mégis eldugja.

Egy nap alatt olvasható történet, mégis ott marad bennünk még jó ideig. Rákényszerít, hogy gondoljuk át, mi mit tennénk? Képesek lennénk ugyanúgy tenni, mint ez a nő? Vajon nem rohannánk azonnal az első plázába, nem vásárolnánk azon nyomban minden utunkba eső üzletben? Aztán rögtön utána nem hívnánk fel a hozzátartozóinkat, hogy jöjjenek haza azonnal a munkából, örömhívünk van!? Nem tudom.

Mindannyiunknak vannak vágyai, listái, de vajon tényleg ennyin múlna, hogy megnyerjük-e a hozzá szükséges pénzösszeget? Akkor minden rendben lenne? Tudom, ezek közhelyek! De akkor is fontos kérdés. Jocelyn kicsit a példaképemmé vált!

Nem csodálom, hogy Delacourt Franciaország egyik legnépszerűbb írója! Nálam nagy kedvenc lett, és majdnem szívszélhűdésem lett, amikor megláttam, hogy a kisfiam ráborított egy pohár vizet. Mert gyönyörű (volt) is a kiadvány!!!!

Eljutottam oda jó pár Grecsó könyv után, hogy lassan bárhová mennék utána. :) Bármennyire is ódzkodom a kortárs magyar irodalomtól, vannak viszont olyan jelenségei, amelyekért rajongók. Az egyik ilyen Grecsó Krisztiánnak az írásai.

A megszokott velős, lényegre törő mondatokkal "dolgozik", de valahogy már sokkal inkább letisztultabb, világosabb az egész. Hamarabb beránt a gépszíj, ha lehet így fogalmazni.

Daru életútja töredékeinek lehetünk részesei, egészen a kamaszkortól kezdve, amikortól küzd az elfogadásért, a szebb életért. Leginkább szerelmein, a nőkön keresztül mutatja be ezt az életet, és gondolkodunk, hogy milyen szerepet, miért töltöttek be az életében (életünkben)? Ők formálják, teszik azzá, amivé felnőttként válik? Ott lesznek akkor is az élmények, a sérelmek, a barátok, a szerelmek? És vajon el tudja majd fogadni önmagát, egyáltalán meg tudja ismerni saját magát a múlt által?

Húsz év "utazása", ami messzi vidékről, Tótvárosból Budapestig tart egy férfi lecsupaszított lelkének megismerésével.

Miközben Daru életével voltam telve, a saját múltam is folyton betört, emlékeztetett sok mindenre, elgondolkodtatott. Úgy vagyok vele, hogy kerülöm a múlton való elmélkedést, nem szeretek túlságosan emlékezni, pedig nem biztos, hogy nem válna a hasznomra. Azok is hozzám tartoztak, azok miatt is lettem az, aki vagyok.

5/5

Mireille Guiliano könyvei most valami leírhatatlan helyet foglalnak el az életemben. A Bibliával nyilván nem hasonlíthatom össze, mert persze, hogy nem. De! Valami hasonló útmutatást, életvezetési tanácsokat adott nekem, amelyek felérnek nálam valamiféle féltve őrzött kinccsel. És mindezt úgy, hogy nem is olyan nagy dolgokat ír le.

Most már jó pár éve küzdök súlyfelesleggel, amit mindenféle reform-módszerrel próbáltam leadni, mindhiába. Persze szinte mindegyik azt ígéri, hogy 2 hét alatt elérheted az álomalakot. És persze mindegyikről tudom a szívem mélyén, hogy ez képtelenség, mégis belevágok.

Ahogy elkezdtem olvasni a táplálkozással kapcsolatos könyvét, már az első oldalaknál éreztem, hogy végre rátaláltam arra, amit évek óta kerestem, ráadásul olyan egyszerű és könnyű az egész. Végtelen elégedettség töltött el, már ott az elején. A könyv elolvasása alatt megszabadultam 3 kilótól. Komolyan! :D És még csak nem is koplaltam. Sőt, sütit is ettem... És észre sem vettem, csak azt, hogy nagyon-nagyon jól érzem magam.

Hihetetlen - a franciákra nagyon is jellemző - eleganciával, finomsággal fogalmazza meg azt az életformát, ami egyértelműen nem csak a testnek, de a lélek számára is nagyon-nagyon hasznos, egészséges.

Én odáig vagyok, meg vissza! :)

És itt a másik remekmű! Azt nem mondom, hogy vénséges vén banyának nézek ki, de nyilván érdekel, hogy milyen mértékben "öregszem", a bőröm milyen állapotban van. Akad olyan időszak, amikor jobban odafigyelek, aztán van, amikor nem annyira. Pedig fontos lenne a harmincas éveket elhagyva alaposabban törődnünk magunkkal.

Ismét egy olyan könyvet olvashattam, amelybe végig bele voltak szőve a szerzőnő személyes tapasztalatai, életének fontos állomásai, és sokszor enged betekintést az intim szférába is.

Nem kevesebbet ígér, hogy ha megfogadjuk a tanácsait, hogy akár 10 évet is visszafiatalodhatunk. Ez elég csábító, talán ezért is megéri már kipróbálni, nem? :D

Tényleg hangsúlyozom, nem valamiféle újabb szenzációhajhász módszerről van szó. Végtelenül egyszerű, természetes dolgokat oszt meg velünk, amitől egészségesek, szépek, boldogok lehetünk, és még csak hülye csodakapszulákat sem kell beszedegetnünk hozzá, sem botoxot szúratni az arcunkba... vagy máshova... Brrr!!!

Összefoglalva: kiegyensúlyozottság, mértékletesség, sok mosoly, még több lépcsőzés! Egy finom, elegáns francia nőnek már csak hiszünk, nem?

Jenni, a fiatal lány szellemíróként keresi kenyerét, azaz abból él, hogy mások helyett írja meg történetüket, így a lány neve minden esetben rejtve marad.

Rejtőzködésének, bár nem tudatosan, de oka van. Egy súlyos gyermekkori traumát cipel magával hosszú évek óta, ezzel veszélybe sodorva kapcsolatait, elsősorban párkapcsolatát. Egy meghatóan kedves, figyelmes férfi áll mellette mindenben, ám amikor egy kapcsolat sorsfordító döntéséhez érkeznek, nem tudnak egyezségre jutni, így az együtt maradásuk a tét. Pedig szeretik egymást, nagyon is!

Pont ebben a lelkileg viharos időszakban érkezik egy felkérés a lány számára, hogy írja meg Klara történetét, aki gyermekkorát Jáván töltötte, és elérkezettnek látja az időt, hogy családjával is megismertesse, hogyan alakult az élete, feltárja azokat a részleteket, amelyeket eddig senki sem ismert.

Jenni amikor igent mond a munkára, nem is sejti, hogy oda kell visszatérnie, ahonnan elmenekült, és minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy újból odamenjen.

Az idős hölgynek van bőven mesélni valója, hiszen átélte Jáva japánok által való megszállását, sőt a fogságot is végigszenvedte. De van egy titok, amit senki nem tud, amit a legjobban szeretne eltitkolni, de úgy mit sem ér az önvallomás.

A két nő a nagy korkülönbség ellenére is szinte azonnal megtalálja egymással a közös hullámhosszt, napról napra egyre inkább megnyílnak egymás előtt. Mert bár Klara élettörténetét írják, Jenni számára is fordulópont ez a munka, minden tekintetben. Miután hazatér, már semmi sem lesz ugyanaz.

Isabel Wolff könyvei nagyon is szentimentálisak, de még csak minimálisan sem csöpögnek a sziruptól. Annyira finoman, emberségesen közelíti meg a legkényesebb témákat is, amik pedig adnák magukat, hogy használja ki az író, és tegyen bele helyzetekbe minél több hatásvadász elemet, de itt erről tényleg szó sincs.

Azért mindig aggódok egy kicsit, amikor valakitől olvasok valamit és az nagyon tetszik, hogy vajon tudja-e még ugyanazt a színvonalat hozni újból és újból. Wolff mindenképpen. Rajongó vagyok!

Hjajjj! Most én is szorongok, de nagyon! Első könyvem volt tőle, viszont tudom, hogy nem adom fel, mert szeretni akarom, és szerettem is rettentően kb. a közepéig. Akkor viszont történt valami, és én sokkot kaptam, becsuktam és félretettem. Talán majd később befejezem, de ott akkor nem voltam rá képes. Nem vagyok finnyás, sok mindent elolvasok, nem is tudom, mi történt velem...

Ameddig eljutottam, azt viszont nagyon, de nagyon élveztem. Igazi finom desszertként ízlelgettem az oldalakat. Annyi finomság, szép sorok halmozódtak fel, hogy vissza-visszatértem egy-egy mondathoz, hogy még élvezhessem.

Salamon Rubinstein a főszereplő, tehát szó sincs itt a Bibliáról. Rubinstein úr 85 éves, egykoron nadrágkirályként titulált tisztes polgár, aki egyedül van, mint a kisujjam ebben a világban, bár jó szíve miatt rengeteg ember veszi körül. Belül van nagyon egyedül, ott legbelül. Szorongásait enyhítendő, lelkisegély-szolgálatot tart fenn, és minden módon, néhol elképesztően próbál segíteni bajba jutott, szükségben lévő embertársain.

Ennek kapcsán barátkozik össze Jeannal is, a 25 éves taxisofőrrel, akiben nagy lehetőségeket lát, és akiben szintén nagyon mozgolódik a segíteni akarás. Az egykor volt nadrágkirály egyik jobbkeze lesz, sőt, maga is aktívan keresi az alkalmakat, amikor szolgáltatásokat nyújthat.

Az egyik ilyen rászoruló a 65 éves Madame Cora Lamenaire, aki úgy tűnik képtelen elfogadni a biológiai öregedést, lélekben még mindig az a hajdanvolt híres sanzonénekesnő, akit ünnepelt a nép. Rubinstein úr úgymond rátestálja egykori partnerét(?) Jeanra, aki szívvel-lélekkel, aztán másképp is "gondoskodik" az idős hölgyről. És sajnos itt ért véget nekem a történet.

Azt hiszem, pár nap múlva újból előveszem, mert csak túlélem én ezt, és amúgy pedig sajnálnám, ha nem élvezhetném tovább a szép sorokat.

folyt. köv.

a közepéig 5/5

Máté Gábor előadásaira már több ízben próbáltam eljutni, sajnos sikertelenül. Mindegy, a remény hal meg utoljára, viszont pótlásként, megnyugtatásként itt van ez a könyv, amit szép apránként "fogyasztottam", hogy minden napra jusson egy kis bátorítás, támogatás.

Én tudom, hogy az egyik legnagyobb problémám, hogy túl sokat agyalok mindenen, így a legfőbb értékek megőrzésének módján is tudom rágni magam rendesen. Ebbe beletartozik a család összetartó erejének megtartása, a gyerekek helyes nevelése, és amikor fáradság, ingerlékenység, bármi más miatt ez egy adott napon nem sikerül, akkor teljesen le tudok törni, mint a bili füle. De aztán újult erőre kapok, főleg amikor ilyenfajta megerősítéseket kapok, amiket Máté Gábor és szerzőtársa sorokba foglalt nekünk.

Most már elmondható, hogy több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, családorvosként, drogklinikákon, egészségügyi központban szerzett tapasztalatait bátran magunkévá tehetjük, azok segítségünkre lesznek.

Olyan témát boncolgatnak ebben a könyvben, amelyet most a saját bőrömön is érzek. Mégpedig azt, hogy milyen súlyos mértékben befolyásolják a kortársak gyermekeinket. Sajnos nagyon is! És itt persze elsősorban a negatív befolyásoltságról van szó. Mennyire marad meg vajon a szülői tekintély, miközben a gyermekek a kamaszodás útjára lépnek rá? Mit tehet a szülő, hogy mégiscsak ő legyen az első számú mérték-, értékmeghatározó a gyermek életében? Én bevallom, ebben rettentő tanácstalan vagyok, és sokszor nem tudom hol a határ a nagyon szigorú elvek szerint való nevelés és a finom, türelmes "várakozás" között.

Támpont ez a könyv, és talán az sem szégyen, amikor elbizonytalanodik az ember, jól csinálja-e? Talán még mindig jobb, mintha eszemben sem jutna foglalkozni vele. :)

5/5

Az a helyzet, hogy jókor jött ez a könyv, mert a nagyobbik gyerekemnek van egy idió... osztálytársa, aki miatt többször jön haza különböző színekben pompázó véraláfutásokkal. Kisfiam egyik este mondja nekem, hogy "Apa mutatott egy fogást, amivel térdre tudom kényszeríteni E...-t, ha bánt". Persze, hogy eldurrant az agyam, és próbáltam elmagyarázni, hogy sokszor nem ütni sokkal nehezebb, mint ütni, viszont muszáj általában az elsőt választani. Igen, általában, mert nyilván van az a helyzet, amikor nincs más kiút, de talán ez semmiképpen nem egy általános iskolában kell, hogy megtörténjen. Amúgy pedig remélem, sehol, soha!

Gyakorló szülőként látom, hogy mennyire nehéz a gyerekeknek saját kis "társadalmukban" kivívni, megtalálni a helyüket. Rettentő kegyetlenek tudnak lenni egymáshoz, kíméletlenül odavágnak akár szavakkal, akár ököllel. De magamat sem irigylem, hogy megértessem vele, amit én magam sem mindig értek. Sokszor nem tudom, hogy tudnék segíteni az eligazodásban, és gyanítom, hogy sok esetben maguknak kell rájönniük, hiszen nem állok már mindig ott a sarkában.

Szóval ez a könyv nálunk most jól betalált, mint egy jobbhorog (he-he), mert pontosan ez a tanulsága a könyvnek is.

A norvég szerző főhőse Bart, akiben ezek a kérdések szintén felmerülnek. Bart kissé különc srác, abban az értelemben, hogy vele szinte a kutya sem törődik, az utca neveli, mi mégis nagyon szeretjük és nagyon szorítunk érte. Egy nagyon magának való, magába zárkózó fiú történetét ismerhetjük meg, miközben komoly társadalomkritikát is megfogalmaz a szerző, érintve az alkoholizmus, a kábítószer élvezet, de a szülők felelősségét is.

Mindezek nagyon bájos humorral jelennek meg, óvatosan kezelve a témát. Helye van a történetben a hűség, barátság, kitartás kérdésének és az álmok eléréséért vívott harcnak is.

A kisfiúban óriási értékek lapulnak, csak elő kell csalogatni őket.

A szerzőt már ismerhetjük a Vadvirágok lányai című könyv által, amit én nagyon, de nagyon szerettem, úgyhogy ezt is nagy várakozásokkal vettem a kezembe.

Több mint egy évszázad különbséggel olvashatunk két nő, Isabella és Libby életéről. A cselekmények párhuzamosan futnak egymás mellett, majd a végén, ilyen hosszú idő ellenére is összetalálkoznak a szálak.

Isabella Winterbourne egy rettentő gazdag, pöffeszkedő ékszerésznek a felesége. Kényszerházasság az övék, bárhonnan is nézzük. 1901-ben óriási viharban útnak indulnak egy igen értékes szállítmánnyal, ám az időjárás nem kedvez nekik, Lighthouse Bay partjainál az utasszállító hajó elsüllyed. Egyetlen túlélője a fiatal lány, aki a kincset rejtő ládikának köszönheti életét és a további bonyodalmakat.

Miután életét megmentik, erőre kap, a szárazföldön új életet kezd, egész múltját, nevét eltemeti a kincset rejtő ládával együtt. Azt azonban nem sejti, hogy bár a Winterbourne család feje, azaz a férje odaveszett a hajótörés következtében, van annak egy testvére, aki hajtóvadászatot indít, miután megsejti, hogy nem mindenki veszett oda a szerencsétlenségben.

Említettem az elején, hogy két szálon fut a cselekmény. A másik szál 2011-ben játszódik, 110 évvel később, amikor is Libby Slater búcsút int Párizsnak, és visszatér szülővárosába. Lelkét nagyon régi, feldolgozatlan sebek borítják, és ezekkel menthetetlenül szembesülnie kell, amikor találkozik 20 éve nem látott húgával. Egymás szemében tudnak-e nézni, egyáltalán szóba állnak-e egymással? Mind a jövő zenéje, és a megbocsátás is. Mert arra mindkettejüknek szüksége van.

És hogy mi köze van a történeteknek egymáshoz??? Naná, majd elárulom. :D De van!

Olvasmányosságát tekintve ugyanazt kaptam, de azért nem érte utol az előbb említett történetet.

Hát... a borító... Az alsó része jó, a felsőről más jutott eszembe.

Nagyon friss az elsődleges élmény, mivel tegnap este kezdtük el a gyerekekkel. Viszont muszáj már most írnom róla, mert egy dögunalom, kétmillió oldalas könyvet cseréltünk le az első 6 oldal után erre, mert azt nem bírtuk tovább. :D Amikor viszont ebbe belefogtunk, nem bírtunk aludni menni, annyira izgi, ahogy kezdődik az egész. Komolyan, majdnem fenn maradtam sutyiban, hogy félredobva a Salamon királyt, megtudjam, hogyan folytatódik.

Amit eddig tudunk, hogy felköltöztünk egy tölgyfára, ahol egy komplett bogártársadalom él, kialakult, megszokott rendben/rendetlenségben. Van főútvonaluk, ahol lehet száguldozni a jó kis sportverdákkal, vannak zónák, ahol a különféle társadalmi jelenségek zajlanak. Viszont a zónák között is a legveszélyesebb a Tiltott zóna, ahová nem tanácsos betenni a lábunkat. Azt persze így az elején még nem tudtuk meg, mi okból, de komolyan, én majd' megveszek, hogy kiderüljön. Mi valami pókra gyanakszunk, de ez tényleg csak a sejtelem szintjén van még.

Az eddig megismert szereplők nagyon cukik. Itt van Fátyolka, a cincérlány, Csápy Tihamér személyesen, Vér Szivónia, a kullancs sztárriporter stb.

Azt gondolom, hogy azon túl, hogy tényleg izgalmasnak, érdekesnek ígérkezik a könyv, nem árt, ha a gyerekek már kiskorban akár játékosan is megismerkednek a környezetszennyezéssel, illetve annak védelmével, és itt bizony arról is szó lesz bőven, ahogy én suttyomban utánaolvastam. :D

A gyerekek autóból kidobott kiskutya szemmel néztek rám este 9-kor, hogy folytassam. Egyszer-kétszer megszántam őket, utána viszont győzött a józan ész, hiszen a suli/ovi az szent! Ma viszont alig várom....

Eddig 5/5***

Ezt a könyvet már régebben olvastam, és talán pont az Apa című Wharton könyv után. Ott is a férfiaké volt a főszerep, és a címéből kikövetkeztethetően itt is. Ráadásul nagyon komolyan, mélyen, érzékenyen értelmezve a férfi létet.

A főszereplők Jim és Bob Burgess testvérek, akiknek van ugyan még egy Susan nevezetű lánytestvérük is, a történet javát mégis ennek a két férfinek a kapcsolata adja.

Régi idők sebeit még nem elfeledő, ám dermedt mozdulatlanságban élik életüket ezek a testvérek, egymástól lehetőleg jó távol, kapcsolattartás nélkül. Mintha mindannyiuknál megállt volna az élet. Ezt az állóvizet azonban egyből felzavarja, amikor Zach, Susan kamaszodó fia egy véres disznófejet gurít be a kisvárosi bevándorlók által alapított mecsetbe, ráadásul Ramadán idején. Ez sorsfordító folyamatokat indít el mind a kisváros lakossága körében, mind pedig a testvérek életében. Az idegengyűlölet, a faji megkülönböztetés háborúja mintha egyenes arányban lenne a három testvér viszályával.

Zach tulajdonképpen tudatlannak nevezhető tettét követően - hiszen még a Ramadán fogalmáról sincs halvány lila gőze sem - nagybátyjai azonnal visszatérnek a kisvárosba, a Maine állambeli Shirley Fallsba, ahol gyermekkorukat töltötték, és megkezdődik egyrészt a harc Zach megmentéséért, másrészt pedig a saját életük, egymással való kapcsolatuk rendbetételéért. Egyik sem látszik túl könnyen megoldhatónak. Olyan mélyen eltemetett apró horzsolások is felszínre kerülnek, amelyekről talán azt sem tudták, hogy léteznek, illetve még pislákol bennük az egykor okozott sértés szikrája. A megfogalmazható, nagy bántalmakról nem is beszélve.

Három jellem, amelyek olyan távol állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Jim, aki biztos egzisztenciát teremtett magának, bár jelleme nem valami elsöprő, Bob, akit végig nagyon szeretünk, de valljuk be, nagyon szerencsétlen az élet minden területén, Susan pedig Bob szerencsétlenségével+egy jó adag önsajnálattal, tramplissággal megspékelve. Ők hárman próbálnak újból életet lehelni a halottnak hitt dolgokba.

Sokszor úgy elakadt az én lélegzetem is, hogy szinte levegőt sem mertem venni, annyira a késhegyen táncolt a történet.

Gyönyörű, megható és az életen, kapcsolatokon mélyen elgondolkodtató könyv.

Ó, anyám! De jó volt ez a könyv! Élveztem minden pillanatát, minden betűjét! Igazi kikapcsolódás volt, ami még jól is van megírva. És persze ezt humor nélkül sem lehetett volna. Bár stand upos múltja miatt el is vártam tőle. :D

Sokszor panaszkodunk férjeinkre, hogy az agyuk mint a szita. Nálunk otthon is előfordul, hogy mire átér a lakás másik végébe, azt sem tudja, hogy beszéltünk fél másodperccel előtte. De mit tennénk, ha egyik napról a másikra arra ébrednénk, hogy még a létezésünket is elfelejtette, sőt az egész életét, beleértve a saját személyazonosságát is.

A regény főhősével is ez történik, akinek eleinte neve sincs, mivel arról sincs fogalma. A metrón döbben rá arra, hogy nem tudja hova tart, honnan jött és mit is akar? Próbál segítséget kérni, de hát ki ne állna gyorsan odébb, ha egyszer csak azzal állítanának oda hozzá, hogy segítsenek kideríteni, ki is ő? Gyanakvással találja szembe magát, bárhová is fordul, mígnem kap egy tippet, hogy forduljon a legközelebbi kórházhoz segítségért. Persze ott sem várják tárt karokkal, ez még nekik is furcsa. :D Végül megszánják, pár napra helyet biztosítanak neki, míg visszatér a tudata.

De az csak nem akar, és már éppen nagyon-nagyon megszeretjük, amikor kezd derengeni a fény az alagút végén. Na nem az ő agyában, hanem a körülmények alakulnak úgy, hogy kezdjen derengeni. És akkor bizony kiderülnek csúnya dolgok főhősünkről, amit el sem akarunk hinni, mert egy ilyen jámbor, elesett, segítségre szoruló ember ilyeneket nem tehet!

És akkor találkozik a nejével is, akit elfelejtett, és akivel épp egy válóper kellős közepén vannak. És akibe halálosan beleszeret! A cél: visszaszerezni bármi áron a nőt, elfelejteni a múltat, ha egyáltalán még ennél jobban sikerülhet! Imádtam ezt az embert! :D

Furcsa volt egy könyvet abszolút a férfiak szemszögéből olvasni, ám meglepően jó is. Élveztem azt a pikírt, szarkasztikus humort, amivel megközelítette a nőket, az adott helyzeteket, ahogyan teljesen másképp értelmeznek adott szituációkat.

Lövésem sem volt, hová vezethet ez a történet. Bármit el tudtam képzelni végkifejletként, de végül is csak egy kérdésem maradt: Lehet, hogy sok kapcsolatnak jót tenne, ha egyik fél néha elfelejtené egy időre a másikat? :D

"Néha azt hisszük, emlékszünk valamire, pedig az egészet csak kitaláljuk, mert a költött emlék jobban megfelel a céljainknak."

Az angol író által publikált Fecskék és Fruskák sorozat tizenkét könyvből áll, mely a nevét az első könyv címe után kapta. A történetek a két világháború között játszódnak, és a pár gyerekből álló baráti társaság iskolai szünidős kalandjait mutatják be, jórészt angliai, skóciai helyszíneken. A kalandok többnyire a nyári szünetekben, hajós utazások alkalmával történnek meg.

Most Tom Dudgeon, a helyi Madárvédő Társulat, a Szárcsaklub ifjú vezetőjének köszönhetően a Norfolki Laposok vidékére utazunk ebben a történetben Dickkel és Dorotheával. Tom a szárcsák védelmében indított programja keretében szervezi a 2 hetes hajóutat, ami egyértelműen nem lesz zökkenőmentes. :D

A nyári Tisza-tó melletti nyaralásunknak köszönhetően nálunk most csak susnyás-szerelem van, hiszen hajóval bebarangoltuk a környéket, így nagy élmény volt hasonló témában olvasni, pláne hogy ha még izgalmakkal is van teli. Szóval olvasásra fel, kövessük nyomon a Fecskék és a Fruskák, e két gyermekcsapat élményeit, kalandjait! :D Nagyon visszavágyom...

Bár az ötödik kötetet számláló sorozat előző és az ezt követő részeiből kimaradtunk, de pótoljuk mindegyiket. Csak mondom, hogy önálló olvasmányként is simán csúszik! :D

A gyerekektől ötöst kapott!

Sajnos az a helyzet, hogy az olvasási kedv hanyatlani látszik kissé. Mármint a fiamnál, merthogy egyik fő küldetésem, hogy a gyerekeket olvasóvá "neveljem". Nem lesz ez olyan egyszerű dolog, legalábbis nem törvényszerű, mint ahogy én gondolom, ha egyszer én is imádok olvasni. Nekik gyűjtögetem a különféle irodalmat, így a ropikat is. Ezeknél nincs akkora válság, mert most kétféle sorozat van, amiket még le tudok szuszakolni viszonylagos örömmel a torkán, és az egyik ezekből a ropi sorozat.

Igazából nem csodálkozom a lelkesedésen, én is nagyon élvezem őket, mert szerintem rettentő viccesek ezek a történetek, a rajzokkal együtt pedig tökéletesek.

Greg Heffley viszontagságos történetei a mi szerencsénkre még nem értek véget, így tovább élvezhetjük azokat a bonyodalmakat, amelyeket általában ő saját magának okoz, de a családnak, osztálytársaknak is nagy szerepük van benne. :D

Mondhatnám, hogy átlag gyerek átlag élete, de remélem, hogy nem ez az általános. Nagyon szorgalmasan összegyűjtött szerencsétlenkedések gyűjteménye ez, amit ez az egy gyermek képes véghezvinni. Mondhatnám nincs olyan gödör, amibe ő ne lépne bele.

Greg mottója találó:

Ez a rendkívül "életrevaló" gyermek ismét elárasztott jópofa, néhol lehetetlen történetekkel, amelyeknek ismét nagyon várom a folytatását.

Tökéletes kikapcsolódás volt számomra ez a könyv. Bár én, aki könnyen elcsábítható vagyok a vágyódásra, miszerint egy adott tájegység után vágyakozzam, amiről szól az adott könyv, most ez azért nem történt meg, de az életérzés után igencsak sóvárgok, amit itt felvázolt nekünk a szerintem iszonyatosan jó humorú írónő.

Az adott házaspár sok mindent megtehet, hiszen megalapoztak egy olyan életet, amelyben ha valami extravagánsat kitalálnak, azt meg is tudják valósítani. Gondolok itt főként az anyagiakra, de a jó Isten megadta nekik azt a vállalkozókedvet is, hogy ne féljenek szinte semmitől. Még attól se, hogy ott hagyják a biztonságos, kiszámítható, bár igen esős, sötét Londont, és belevágjanak egy óriási kalandba Andalúziában.

Vicky és Joe gyakorlatilag egyik napról a másikra csomagol össze, rendkívül hatékonyan elintéznek minden  szükségeset és kész, útra kelnek, azt sem tudják szinte, hogy hova. Új otthonukból (illetve otthonná alakítandó, romos tákolmányukból)  minden - ami nekem pl. biztonságot, otthonosságot nyújtana - komfort hiányzik, ők mégis határtalanul boldogok. Főleg Vicky, hiszen mérhetetlen optimizmusa magával rántja férjét is, aki kénytelen követni a mindenre elszánt nejét.

Azért nem akkora a kényszer, ez csak a látszat, hiszen a nő 5 évet kapott arra, hogy bizonyítsa, ez egy élhető világ lesz a számukra, nem kell visszatérniük a borongós Angliába. De egyértelmű már az elejétől, hogy Joe is lubickol a boldogságban, és élvezi minden pillanatát a gazos kertben felállított kanapén töltött időnek, miközben csirkéik egyéniségét elemzik, akiknek egyenként nevük is van. Mindnek! :D

Arról fogalmam sincs, hogy ha tudták volna előre, mi vár rájuk az elkövetkezendő években, vajon akkor is belevágtak-e volna a kalandba, de a végeredmény a lényeg. Most mit szépítsem? A címe is elárul mindent, nem? Hihetetlen, mégis igaz történet két bátor emberről, akik követik a szívük hangját. De a humor, amivel Vicky megosztja velünk élményeiket, boldogságukat, nehézségeiket, az a legjobb benne!

Hű, de rég olvastam én Cook könyveket? Anno nagy rajongó voltam, de valahogy elmaradtak, úgyhogy most kapva kaptam az alkalmon.

Bevallom, a kétharmad részéig (ami nem kevés) többször gondolkodtam rajta, hogy félreteszem, annyira semmitmondó, unalmas volt. Szerencséjére a végén azért kissé beindultak a dolgok, mondhatnám akkor történt a java a történetnek. Bár azt is a könyv hátrányának tulajdonítom, hogy gyakorlatilag semmi meglepetés nem történt akkor sem, mivel mindent lehetett az elejétől tudni.

Na szóval, a történet elején időutazunk a 17. századba, a boszorkányüldözés kellős közepébe, ahol nagyon rövid időre betekinthetünk Elizabeth Stewart életébe, aztán már ki is végzik. Ez elég ahhoz, hogy megalapozza a napjainkban játszódó thrillert, aminek a főszereplője szintén egy fiatal lány, kinek az élete fenekestül felfordul, amikor kapcsolata zátonyra fut, ráadásul meg is örökli azt a hatalmas házat, amely őseié volt, és amelyben Elizabeth is lakott. Merthogy igen, ők rokonok, Elizabeth Kim felmenője.

De nem csak ezek az újdonságok Kim életében, hiszen összeismertetik őt Edward Amstronggal, a nagy reménységű kutatóval. Mindketten zárkózottak, bizonytalanok, ha emberi kapcsolatokról van szó, ennek ellenére mégis hamar megtalálják egymással a közös hullámhosszt. Amikor pedig kiderül, hogy egy feneketlen mély kutatási téma is rejtőzik abban a házban, végképp összefonódni látszik az életük.

Kim a feledésbe merült leveleket, periratokat tanulmányozza szabadideje nagy részében, Edward pedig orvosi szempontból kutatja, hogy mi okozhatta azokat a rohamokat az 1600-as években, amelyek miatt sok nőt boszorkányperbe vontak. Ugyanis abban már 100%-ig biztosak, hogy nem az ördög szállta meg őket, hanem a kenyérben lévő rozs volt mérgezett, amely a szervezetbe való folyamatos bevitel következtében, olyan jeleket produkált az emberekben, amely a vesztüket okozta.

Miután izgalmas körülmények között Edward mintát szerez a hajdani nyomokból, csapatával rekord gyorsasággal fejlesztenek ki egy új gyógyszert, amely mérföldkő lehet a depresszió, szorongás kezelésében, mindenféle mellékhatás nélkül. A bonyodalmak, izgalmas események ott kezdődnek, amikor magukon kezdi kipróbálni a kutatócsoport...

Bővítettem az eddig meglévő gyűjteményemet a sorozat újabb tagjaival. Nagyon szeretem ezt a sorozatot a kiadótól, mert szépek, jól használhatóak, és amikor hirtelen van szükségem egy bizonyos ételtípussal kapcsolatos ötletre, akkor ezeket nagyon hamar fel tudom lapozni, és mindig találok megoldást is bennük.

A kenyeres után most az aprósütemények és a rizottók számtalan variációjával gazdagodhatunk.

"Rohanó világunkban egy kiadós, gyorsan elkészíthető egytálétel nagy kincs, rengeteg időt, energiát takaríthatunk meg vele.
A rizottó e kincsek közé tartozik, ráadásul szinte végtelenül variálható: húsokkal és zöldségekkel, édesen és sósan egyaránt ínycsiklandó fogás készíthető belőle. Mint minden ételnek, a rizottónak is megvannak a maga titkai - a receptek mellett e fortélyokat is megismerhetjük ebből a nosztalgikus képekkel illusztrált, bájos szakácskönyvből."

"Az olasz konyha legalább olyan változatos, mint Olaszország gyönyörű tájai.
Nincs ez másképp az évszázadok óta népszerű aprósüteményekkel sem. A könyvben hagyományos olasz receptekkel találkozhatunk, melyek mindegyike egy-egy tájegység vagy ünnepkör jellegzetes és igen régóta kedvelt süteményét mutatja be.
Az aprósütemények tea mellé, vendégváró falatokként kínálva, de még uzsonnára fogyasztva is kitűnő választásnak bizonyulnak. Ezekkel a nagyon könnyen elkészíthető, mégis ellenállhatatlan édes apróságokkal egyszerűen lehetetlen betelni" 


Alexandra Kiadó, 2014

És hova utazunk megint? :) Hát perszehogy! Bár most nem maradunk ott végig, de épp elég ideig, hogy megint sóvárogjak.

Először kicsit megijedtem, mert deja vu élményem volt, mintha az egyik kedvenc filmem, a Mielőtt felkel a nap képkockái peregtek volna a sorok között. Azt pedig nálam lehetetlenség utolérni. De aztán megnyugodtam, mert a hasonlóság egy ponton megszűnt.

Allyson, a zárkózott, magának való lány érettségi ajándékként a szüleitől egy nyugat-európai körutazást kap. Bár az utazás nem unalmas, de a hátránya pont az, hogy lóhalálában futnak végig számtalan nevezetességen, szinte instant módon szívják magukba a kultúrát.

Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadásba botlanak bele, szinte véletlenül egy srácba, ahol egyből robban a szikra. Willemmel, az egyik alternatív holland színésszel való találkozása az első pillanattól kezdve kivételes, és nem is aprózzák el a továbbiakat, mivel a fiú megpróbálja kizökkenteni a lányt a jól megszokott, biztonságos komfortzónájából. Párizsba invitálja egy kalandos napra, és a lány átlépve minden belső és külső határt, beleegyezik az utazásba.

Egész napjuk spontán és fantasztikus, főként a lány számára, aki egy új perspektívából látja az egész világot, a szerelmet, az életet.

Már azt gondolnánk, hogy az egész történet tökéletes, maradjon is így, amikor a fiú váratlanul eltűnik. A lány ott marad minden segítség és válaszok nélkül.

Az elkövetkezendő évben - már hazatérve - Allyson folyamatosan keresi a kimondatlan kérdésekre a választ, de mindenfelé falakba ütközik. Még inkább bezárkózik a korábban felépített magas falak mögé, onnan szinte lehetetlen kimozdítani. A végén belátja, hogy nincs más hátra, mint visszatérni, felkutatni a nyomokat, hátha rendbe tudja tenni a dolgokat, amik nagyon nincsenek rendben...

Annát bedobják szülei a mély vízbe. Atlantából nagy hirtelenséggel Párizsba küldik egy bentlakásos iskolába, ahol a középiskolai végzős évét kell töltenie. Minden módon berzenkedik a döntés ellen, de igazából nincs beleszólása.

Ahhoz képest, hogy mindent hátrahagyott és idegenként kell boldogulnia egy másik kontinensen, nagyon hamar barátokra lel, mi több, egy egész baráti társaságra, akik rögtön befogadják. Onnantól kezdve velük lóg minden áldott nap, így kicsit könnyítve az új élet nehézségein.

Miközben telnek a napok, Anna egyre nagyobb figyelemmel fordul a társaság legmenőbb férfitagja, St. Clair felé, mígnem rádöbben, hogy beleszeretett a fiúba. Sokszor érez kölcsönösséget a dologban, de ezek a pillanatok szinte azonnal el is röppennek, nem beszélve arról, hogy ráadásul egy tartós kapcsolata is van a fiúnak. Macska-egér harcnak tűnő vívódások zajlanak köztük, de kimondva semmi sincs. És hát tegyük hozzá, hogy Annának is otthon maradt egy éppen csak indulófélben lévő kapcsolata.

Folynak a hétköznapok amolyan középiskolás, bentlakásos, bulizós módon, közben nagyon klassz leírásokkal megismerhetjük a Fények Városát. A két fiatal pedig hol közelít egymáshoz, hol távolodnak, és fogalmuk sincs, hányadán állnak egymással.

Anna közben magában küzd a szüleivel való kapcsolata miatt, otthon maradt legjobb barátnője miatt, és így együtt néha úgy tűnik, hogy túlnőnek a gondok a képességein. Ilyenkor a mozi szeretete, a filmek imádata segíti őt át a nehézségeken, és a vágy a legtökéletesebb férfi iránt... És ki tudja, az érkezéskor szívből gyűlölt várost talán otthonának is el tudja egyszer képzelni???

Egy nagyon hihető történetet olvastam, el tudom képzelni, hogy ilyen találkozások ezrével történnek meg. Ennek ellenére a két főszereplő sajnos nem nyerte el a szimpátiámat, kifejezetten idegesítettek. Ami megmentette a könyvet számomra, az az, hogy az elsuhanó tanév alatt bejárjuk szinte egész Párizst, még inkább erősítve az egyre növekvőbb vágyat bennem, hogy személyesen is lássam.

Vannak pillanataim, amikor biztosra akarok menni, és olyan könyvet szeretnék a kezembe venni, ami garantálja, hogy nem fogok csalódni, és maradéktalan élményben lesz részem. Több író is van, akiknek a neve számomra egyet jelent a garanciával, ők nálam a bevásárlólistás írók, mivel tőlük akár azt is szívesen olvasnám. Munro is ebbe a körbe tartozik, mindig örömmel ölelem magamhoz a könyveit. Büszke vagyok rá, hogy már a Nobel-díj odaítélése előtt is több művét felfedeztem és szerettem is őket nagyon.

Nagy élettapasztalatát mindig érzékenyen tárja olvasói elé, bármiről is legyen szó. Most bevallottan önéletrajzi ihletésűek is találhatóak a novellái között, saját életét is sorokba öntötte a megszokott egyszerűséggel, és mégis ismét nagyszerűen. Én Munro titkára még nem jöttem rá. Nem végez nagy eszmefuttatásokat, nem képviseli a kortárs írókra sokszor jellemző posztmodernséget, amivel a világból ki lehet üldözni. Csak végtelenül egyszerűen odanyújtja nekünk azt, amit talán mi is átélünk nap mint nap, mégsem tudjuk így visszaadni, még megfogalmazni sem. Talán a közvetlensége, az emberszeretete, a nőiesség tisztelete az, ami varázsol. Mint egy kedves nagymama, aki órákig mesél az unokáinak a tűzhely mellett, azok pedig szájtátva hallgatják a csodaszép történeteket.

Ezek a történetek megállásra késztettek, elmélkedtem a saját életemről is, meg a világról, sokszor közhelyes dolgokról, de egyébként meg mikor teszünk ilyet? Én nem sokszor...

Egy nagyon letisztult, kifinomult, bölcs hölgy írásai ezek, akit nem fognak megérteni azok, akik valami rohanó történetre vágynak. Finomhangolókat bekapcsolni!!!

Szakadó esőben álltam neki az olvasásnak, de pár perc után megszűnt a körülöttem lévő világ, belesüppedtem ebbe a nagyon édes, nagyon egyszerű, kedves történetbe. Nagyon kevés negatív kritikát olvastam róla, és általában az volt az indok, hogy kiszámítható, meglepetések nélküli. Valóban az első oldalak után könnyedén fel tudjuk vázolni az egész történetet, a regény befejezése nem kérdéses, de szó sincs róla, hogy ebben rejlene a bája. Én valahogy végig egy Audrey Hepburn-féle regénybe képzeltem magam, vele a főszerepben. A másik varázsa pedig Párizs, ahová nekem mostanában minden utam vezet. Remélem, hogy nemsokára nemcsak képzeletben szárnyalok oda. Mert az nem lehet véletlen, hogy talán ez az ötödik könyv, amit csak úgy, gondolkodás nélkül lekapok a polcról, és persze hogy Párizsban játszódik. Szóval akkor vannak véletlenek vagy nincsenek? :D

Szóval adva van egy minden ízében véletlennek tűnő (attól függ, ki honnan nézi) csavar, amikor is Aurélie Bredin betér egy kis Szent Lajos-szigeten található könyvesboltba. Épp egy nagy traumán esett át, szíve összetörve, maga sem tudja mit keres ott. De talán az őt üldöző rendőr keze is benne van a dologban. Ott áll ázott madárként a pici, kaotikus könyvesboltban, és rövid nézelődés után kezébe akad A nő mosolya című könyv. Ha hallja azt a belső hangot, ha nem, ezt viszi haza, és ez bizony már nem lehet a véletlen műve. Egy éjszaka alatt kiolvassa, és döbbenten eszmél rá, hogy ez a történet minden kétséget kizáróan saját magáról és arról a kisvendéglőről szól, amit apja halála után megörökölt. Tévedésről szó sem lehet. Az író neve, de még a fényképe is ismeretlen számára, de az biztos, hogy tudni akarja, mikor, hogyan találkozhatott vele. Merthogy találkoztak, az biztos.

Kisebb nyomozásba kezd, feledve azt a csalódást, ami a könyvesboltba űzte, és eljut a könyv kiadójának főszerkesztőjéig, aki  bárdolatlan modorával nem lopja be magát főhősnőnk szívébe, sőt. Ígéreteket próbál kicsikarni a férfitól, hogy eljuttatja levelét a szerzőhöz, de nem sok reményt fűz hozzá annak reakciója láttán.

A küzdelmet nem adja fel, mondhatni minden falon átmegy, és egyszer csak nincs mit tenni, ott áll a kész tények előtt!

Természetesen van főhősünk is, aki azért persze, hogy előkerül a történetben, és hát az én fóbiás bajusz-, szakállutálatom is teljesen dugába dől, hiszen rendkívül vonzó ez a jómadár.

Humorban bővelkedő, igazi kis kincs volt nekem ez a könyv. Utólag is mosolyt csal az arcomra, nem hiába a sokat mondó cím! :D