Annát bedobják szülei a mély vízbe. Atlantából nagy hirtelenséggel Párizsba küldik egy bentlakásos iskolába, ahol a középiskolai végzős évét kell töltenie. Minden módon berzenkedik a döntés ellen, de igazából nincs beleszólása.

Ahhoz képest, hogy mindent hátrahagyott és idegenként kell boldogulnia egy másik kontinensen, nagyon hamar barátokra lel, mi több, egy egész baráti társaságra, akik rögtön befogadják. Onnantól kezdve velük lóg minden áldott nap, így kicsit könnyítve az új élet nehézségein.

Miközben telnek a napok, Anna egyre nagyobb figyelemmel fordul a társaság legmenőbb férfitagja, St. Clair felé, mígnem rádöbben, hogy beleszeretett a fiúba. Sokszor érez kölcsönösséget a dologban, de ezek a pillanatok szinte azonnal el is röppennek, nem beszélve arról, hogy ráadásul egy tartós kapcsolata is van a fiúnak. Macska-egér harcnak tűnő vívódások zajlanak köztük, de kimondva semmi sincs. És hát tegyük hozzá, hogy Annának is otthon maradt egy éppen csak indulófélben lévő kapcsolata.

Folynak a hétköznapok amolyan középiskolás, bentlakásos, bulizós módon, közben nagyon klassz leírásokkal megismerhetjük a Fények Városát. A két fiatal pedig hol közelít egymáshoz, hol távolodnak, és fogalmuk sincs, hányadán állnak egymással.

Anna közben magában küzd a szüleivel való kapcsolata miatt, otthon maradt legjobb barátnője miatt, és így együtt néha úgy tűnik, hogy túlnőnek a gondok a képességein. Ilyenkor a mozi szeretete, a filmek imádata segíti őt át a nehézségeken, és a vágy a legtökéletesebb férfi iránt... És ki tudja, az érkezéskor szívből gyűlölt várost talán otthonának is el tudja egyszer képzelni???

Egy nagyon hihető történetet olvastam, el tudom képzelni, hogy ilyen találkozások ezrével történnek meg. Ennek ellenére a két főszereplő sajnos nem nyerte el a szimpátiámat, kifejezetten idegesítettek. Ami megmentette a könyvet számomra, az az, hogy az elsuhanó tanév alatt bejárjuk szinte egész Párizst, még inkább erősítve az egyre növekvőbb vágyat bennem, hogy személyesen is lássam.

Vannak pillanataim, amikor biztosra akarok menni, és olyan könyvet szeretnék a kezembe venni, ami garantálja, hogy nem fogok csalódni, és maradéktalan élményben lesz részem. Több író is van, akiknek a neve számomra egyet jelent a garanciával, ők nálam a bevásárlólistás írók, mivel tőlük akár azt is szívesen olvasnám. Munro is ebbe a körbe tartozik, mindig örömmel ölelem magamhoz a könyveit. Büszke vagyok rá, hogy már a Nobel-díj odaítélése előtt is több művét felfedeztem és szerettem is őket nagyon.

Nagy élettapasztalatát mindig érzékenyen tárja olvasói elé, bármiről is legyen szó. Most bevallottan önéletrajzi ihletésűek is találhatóak a novellái között, saját életét is sorokba öntötte a megszokott egyszerűséggel, és mégis ismét nagyszerűen. Én Munro titkára még nem jöttem rá. Nem végez nagy eszmefuttatásokat, nem képviseli a kortárs írókra sokszor jellemző posztmodernséget, amivel a világból ki lehet üldözni. Csak végtelenül egyszerűen odanyújtja nekünk azt, amit talán mi is átélünk nap mint nap, mégsem tudjuk így visszaadni, még megfogalmazni sem. Talán a közvetlensége, az emberszeretete, a nőiesség tisztelete az, ami varázsol. Mint egy kedves nagymama, aki órákig mesél az unokáinak a tűzhely mellett, azok pedig szájtátva hallgatják a csodaszép történeteket.

Ezek a történetek megállásra késztettek, elmélkedtem a saját életemről is, meg a világról, sokszor közhelyes dolgokról, de egyébként meg mikor teszünk ilyet? Én nem sokszor...

Egy nagyon letisztult, kifinomult, bölcs hölgy írásai ezek, akit nem fognak megérteni azok, akik valami rohanó történetre vágynak. Finomhangolókat bekapcsolni!!!

Szakadó esőben álltam neki az olvasásnak, de pár perc után megszűnt a körülöttem lévő világ, belesüppedtem ebbe a nagyon édes, nagyon egyszerű, kedves történetbe. Nagyon kevés negatív kritikát olvastam róla, és általában az volt az indok, hogy kiszámítható, meglepetések nélküli. Valóban az első oldalak után könnyedén fel tudjuk vázolni az egész történetet, a regény befejezése nem kérdéses, de szó sincs róla, hogy ebben rejlene a bája. Én valahogy végig egy Audrey Hepburn-féle regénybe képzeltem magam, vele a főszerepben. A másik varázsa pedig Párizs, ahová nekem mostanában minden utam vezet. Remélem, hogy nemsokára nemcsak képzeletben szárnyalok oda. Mert az nem lehet véletlen, hogy talán ez az ötödik könyv, amit csak úgy, gondolkodás nélkül lekapok a polcról, és persze hogy Párizsban játszódik. Szóval akkor vannak véletlenek vagy nincsenek? :D

Szóval adva van egy minden ízében véletlennek tűnő (attól függ, ki honnan nézi) csavar, amikor is Aurélie Bredin betér egy kis Szent Lajos-szigeten található könyvesboltba. Épp egy nagy traumán esett át, szíve összetörve, maga sem tudja mit keres ott. De talán az őt üldöző rendőr keze is benne van a dologban. Ott áll ázott madárként a pici, kaotikus könyvesboltban, és rövid nézelődés után kezébe akad A nő mosolya című könyv. Ha hallja azt a belső hangot, ha nem, ezt viszi haza, és ez bizony már nem lehet a véletlen műve. Egy éjszaka alatt kiolvassa, és döbbenten eszmél rá, hogy ez a történet minden kétséget kizáróan saját magáról és arról a kisvendéglőről szól, amit apja halála után megörökölt. Tévedésről szó sem lehet. Az író neve, de még a fényképe is ismeretlen számára, de az biztos, hogy tudni akarja, mikor, hogyan találkozhatott vele. Merthogy találkoztak, az biztos.

Kisebb nyomozásba kezd, feledve azt a csalódást, ami a könyvesboltba űzte, és eljut a könyv kiadójának főszerkesztőjéig, aki  bárdolatlan modorával nem lopja be magát főhősnőnk szívébe, sőt. Ígéreteket próbál kicsikarni a férfitól, hogy eljuttatja levelét a szerzőhöz, de nem sok reményt fűz hozzá annak reakciója láttán.

A küzdelmet nem adja fel, mondhatni minden falon átmegy, és egyszer csak nincs mit tenni, ott áll a kész tények előtt!

Természetesen van főhősünk is, aki azért persze, hogy előkerül a történetben, és hát az én fóbiás bajusz-, szakállutálatom is teljesen dugába dől, hiszen rendkívül vonzó ez a jómadár.

Humorban bővelkedő, igazi kis kincs volt nekem ez a könyv. Utólag is mosolyt csal az arcomra, nem hiába a sokat mondó cím! :D

Egyre inkább próbálom becsempészi mindennapjainkban az ételeinkbe az egészséges hozzávalókat, és nagyon örülök, hogy a könyvpiacon is egyre több olyan kiadvány jelenik meg, amely ebben nagy segítségünkre lehet.

A kiadó híres az igényes, szép gasztronómiai kiadványok terén, mindig érdeklődve figyelem, ha új receptes könyv van a láthatáron. Most sem csalódtam, mert amellett, hogy gyönyörű a könyv, izgalmas lapozgatni, szemezgetni a különféle receptek között, amelyek ismét a tudatos, egészséges étkezésre törekvő réteget szólítja meg.

Nagyon speciális, egyáltalán nem unalmas receptek szerepelnek ebben a kiadványban, amelyek első olvasatra furcsának tűnhetnek az ismeretlen hozzávalók miatt, viszont a végeredményt tekintve nyálcsorgató a hatás. Hiszen minden receptet nagyon szépen illusztrálnak az elkészült ételek képeivel.

A receptekről olyan nagyon sokat nem írnék, tényleg nagyon ínycsiklandozóak, viszont ami külön érdekesség, az az elején található bő ismertető a lisztérzékenységről, a gluténmentes diétáról, hiszen manapság már sajnos nagyon sok családban, az ismeretségi körben gyakran előforduló jelenségről van szó, így nem árt róla többet tudni. Másrészt a végén található kisokos, ami még felkeltette a figyelmemet. Ezt a fejezetet bármikor felcsaphatjuk, ha tanácstalanul állunk egy megoldatlan probléma előtt, illetve ha például hirtelen nem jut eszünkbe gluténmentes levesbetét, vagy akár a betegség miatt nagy odafigyelést igénylő sűrítési mód. Itt nagyon sok kérdésre megtalálhatjuk a választ.

Elég sok olyan hozzávaló szerepel a könyvben, amiről én még életemben nem hallottam, ilyen pl. a csicseriborsó liszt, de úgy gondolom, hogy kis odafigyeléssel, nyitott szemmel való tájékozódással a boltokban ezek most már egyre inkább könnyen beszerezhető hozzávalókká válnak. És talán csak egyszer kell olyan lelőhelyre bukkanni, ahol később be tudjuk szerezni a kifogyott termékeket.

Egy álom számomra, amiben Petrik Andrienn él, bár fogalmam sincs, képes lennék-e a jó kis komfortos változatát feladni az életemet ehhez képest. A vágy mindenképpen óriási! És nem győzök elmerülni ebben a csodaszép albumban, olvasgatva egy-egy élettöredéket, jelenetet a szerző életéből.

Sajnos az előző két kötetet nem olvastam, merthogy ez sorrendben a harmadik része egy sorozatnak. Előző kötetek Az asszony és háza, Másik kert címmel jelentek meg. (Pótlás feltétlenül be van tervezve.)

A könyv amellett, hogy csodaszép, rendkívül sok praktikus tanácsot, ötletet tartalmaz. Kezdve a lakberendezéstől, a kertszépítésen át, egészen a gasztronómiáig. Az egész könyvből sugárzik az életöröm, a természet, a család szeretete.

Folyamatában olvasva, leülve egy meleg sarokba, vagy csak úgy felütve egy-egy oldalt is nagyon élvezetes. Adrienn az életükbe engedett bepillantani ezzel a könyvvel, amit nagyon köszönök, és bevallom, nagyon-nagyon irigykedem és szégyenkezem, mert mindenki kezében ott van a lehetőség...

Nem akarok többet írni erről a könyvről, felesleges lenne. Kézbe kell venni, lapozgatni, és az élet igazságait észrevenni, gyakorolni.

Olyan egyszerű az egész, mégis ettől annyira szép!

A könyv Facebook-oldala itt található meg!

5/5

Na hát, ezért pedig egyenesen rajongok. Ismét egy könyv, ami szerintem tipikus fiús olvasmány, de persze elfogult vagyok, fiúk vesznek körül. Bevállalósabb csajoknak is simán el tudom képzelni! :D Nálunk ezek a típusú könyvek nagyon is stílszerűek, mivel nem olyasféle "sarokba rakom, aztán ott maradnak" típusú gyerekeim vannak. :D

A rejtelmes sziget is tele volt kalandos, izgalmas eseményekkel, de ez, ez... Hát csak a borítójára kell ránézni, az is mindent elárul.

Nem több, mint 12 éves a főszereplőnk, aki zseninek van kikiáltva, hiszen olyan térképrajzolási tehetsége van, amelynek nagy híre van. Meg is lesz a jutalma, hiszen egy nap értesítést kap a Smithsonian Intézettől, hogy neves elismerésben részesült, elnyerte a Baird-díjat.

T. S. egy hatalmas utazásba vágja a fejszéjét, amely az egész országot érinti, és ami természetesen nem mentes az izgalmaktól. Azt hiszem, mai szülői szemlélettel gyermekünk felől, egy rémálomszerű utazásról beszélhetünk. :) Potyautasként indul útnak vonaton, de ez talán a legenyhébb bevállalása az út során. Innentől kezdve egymást érik a furábbnál furább dolgok, és rendkívül precíz, aprólékos módon dokumentálja az útja során tapasztalt eseményeket, tényeket, tudományos értekezéseknek is beillő tapasztalatait.

A könyv tele van érdekes térképekkel, útmutatásokkal, amiktől szó szerint tátva maradt a szám. És attól is, hogy mi mindent lehet térképen keresztül szemléltetni, érzékeltetni.

Azt gondolom, hogy a könyv sok más mellett arra is jó, hogy a gyerekekben felélessze a kalandvágyat, inspirálja őket a világ - szemmel nem annyira látható - apró csodáinak felfedezésére, és hát a fantáziáról se feledkezzünk meg. Az aztán végképp nagyon-nagyon fontos!

"…nem szeretnék úgy meghalni, hogy meg sem próbálom kispekulálni, hogyan áll össze ez az egész…"

Persze tudom, hogy hülyeség, de akaratlanul is elgondolkodtam azon, hogy ha az én fiaim találnának ki ilyen eszement utazást. :) Váltakozva törtek fel bennem még a gondolattól is az erős érzelmek. A legelső a mérhetetlen aggódás, és annak kívánása, hogy mindvégig a szoknyám mellett szorongassák a macijukat, a második pedig, hogy állati büszke lennék a bátorságukra! Valami középutat majd megpróbálunk kiegyengetni előttük. :)

Felnőtteknek ajánlom-e? Naná!!! Biztos, hogy még inkább összehozza a gyerekeket a szülőkkel.

A filmet ajánló trailert is érdemes megnézni, most ezért harcolok!

Nos, azt hiszem, nagy lélegzetvételű olvasmányba vágom bele a fejszém kisfiammal együtt. Úgy terveztem, hogy ezt a tetemes méretű könyvet együtt fogjuk elolvasni. Néha én, máskor Ő, megosztozunk a munkában és az élményben is.

 

Az olvasással mostanában hadilábon áll a gyermek, ezért úgy gondolom, mi más, ha ez az izgalmakkal teli klasszikus nem tudja kirángatni a "válságból"!? :)

 

Jules Vernének ez a leghosszabb regénye, amely 1874. január elsején jelent meg először. Később többször meg is filmesítették.

 

A főszereplők között van hat ember, egy gyerek, egy kutya és egy majom, akik menekülésre kényszerülnek az amerikai polgárháború fogságából. Mi mással, mint léghajóval. Óriási viharba keverednek, így szinte az összes pakkjuktól kénytelenek megszabadulni, hogy az életüket mentsék. A Csendes-óceán egyik lakatlan, ismeretlen szigetén érnek földet a csodával határos módon, egy viharos, izgalmaktól nem mentes út végén.

 

Első látásra sejtelmük sincs arról, hogy a helyet vérszomjas szörnyek és kalózok lakják, és a szigeten lakik Némó kapitány is, egy őrült zseni. A jelek ugyan arra utalnak, hogy a szigeten él valaki/valami, aki nagyon sok mindenben segíti őket, de látni nem látják. Nem sok mindent tudnak neki nyújtani hálájuk jeléül a sok segítségért cserébe. Amilyük van, az egyedül a tudás, a tudomány ismerete. Nagyon komoly térképészeti, csillagászati, orvoslási ismeretek jönnek a felszínre. Olyan műszereket állítanak elő, amelyek nagyban megkönnyítik a helyzetük meghatározását, és amikkel nem utolsó sorban megpróbálkozhatnak kapcsolatot teremteni a külvilággal.

 

Előbb-utóbb Nemo kapitány személyére is fény derül a szereplők előtt is, aki miután látja, hogy nem gazemberek kerültek a szigetre, mindenféle hasznos dologgal látja el őket, amelyek tovább segítik őket a kutatásban.

 

A semmiből szép lassan otthon teremtenek maguknak a szigeten, de az izgalmaknak koránt sincs vége.

 

Kalandvágyó, kalóz történeteket kedvelő, vagány, izgalmakat kereső kisfiúknak (főként) kötelező!

Nos ez az a könyv, amire két bejegyzéssel ezelőtt utaltam. Ez is olyan olvasmány volt, ami visszatérített a krimiolvasás újbóli szeretetéhez. Pár hete olvastam, és sajnos a napi aktualitások újból élénkké tették az olvasási élményt. Eleve jó beleélő vagyok a történetekbe, az ilyenekbe pedig pláne. Amikor teljesen kiszolgáltatottan, magatehetetlenül, a külső, egyéb erők szándékának kitéve csak reménykedhetünk, hogy minden jóra fordul.

Stockholmból száll fel az a repülőgép, amely New York felé tart, és a fedélzetén egy kézzel írt levelet találnak, amiben az áll, hogy bomba van a fedélzeten, és amennyiben a személyzet nem teljesíti a feltételeket, katasztrófa történik.

A már korábbi történetekből megismert nyomozók, Alex Recht és Fredrika Bergman számára nagyon kevés idő áll rendelkezésre, hiszen a gép nem szállhat le addig, amíg a követeléseknek nem tettek eleget. Nem több, mint egy fél nap áll rendelkezésükre, hogy valami megoldást találjanak, de bármerre is indulnak el, folytonosan falakba ütköznek, az órák pedig percről-percre fogynak. Csakúgy mint az üzemanyag.

Az amerikaiak a 2001-es terrortámadás emlékeire visszatekintve egyáltalán nem hajlandók tárgyalni a svéd kollégákkal, így a gépet sem engedik berepülni Amerika légterébe, hiszen azonnal lelövik, ha ezt megkísérli. Viszont a gépet már csak pár kilométer választja el a határtól...

Mindeközben a svéd titkosszolgálat erején felül próbál nyomokra bukkanni, megtalálni a megoldást, de egyre inkább úgy tűnik, elkerülhetetlen a tragédia. A Karim Szasszim nevű pilóta már a neve alapján is kezdettől fogva gyanús mindenkinek, de hogy milyen módon kapcsolódik a történtekhez, úgy tűnik, nincs idő kideríteni.

Az utolsó betűkig nagyon izgalmas, feszített tempóban zajló események történnek, és ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogyan fonódnak össze a szálak, és a végére képesek-e több ezer kilométerről meggátolni egy terrorcselekményt.

Kristina Ohlsson már bizonyított előző regényeivel, ráadásul hozzáértését alátámasztja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet terrorizmusellenes szakértőjeként dolgozott Bécsben. Ez a krimi a negyedik a sorban, és remélem, még jönnek a folytatások is!

Egy sorozat második része ez a könyv. Az első az Érdekházasság volt, amiről áradoztam, annak ellenére, hogy távol áll tőlem az erotikus regények témaköre. Azt gondoltam akkor és most is, hogy az első rész a kategóriáján belül annak, amire hivatott, tökéletesen megfelelt. Így nem is volt kérdés, hogy a folytatás is érdekel, különösen ilyenkor nyáron, nagy melegben, amikor szinte gondolkodni sincs erőm.

A szereplők már ismerősek voltak az első laptól kezdve, hiszen az első részben megismert Nick lánytestvére keveredik most szerelmi hálóba, illetve ez azért szintén nem indul ilyen egyszerűen.

Az Érdekházasságban Alexa és Nick híven a címhez, érdekházasságot köt, mindketten anyagi megfontolásból. Most sincs ez másként, hiszen Maggie és Michael is hasonló helyzetbe kerül, bár itt viszonylag egyoldalú a dolog. Michaelnek van szüksége egy álházasságra, hiszen tősgyökeres olasz családjában az egyik húga halálosan szerelmes, ám amíg a családfő szerepét betöltő bátyja nem nősül meg, szó sem lehet a másik esküvőről. A férfi amolyan röptében a legyet típusú pasi, bár nagyon vágyik az igazira. Utolsó lehetőségként Maggie jut eszébe, hogy őt kérje meg, játssza el Olaszországban a hitvesi szerepet. A két ember kapcsolata nem éppen felhőtlen, izzik köztük a levegő ilyen-olyan módon, végül is a lány elvállalja abban az esetben, ha a férfi megígéri, hogy teljes mértékben távol tartja magát a jövőben bátyja feleségétől, Alexától, mivel úgy véli, a férfi a sógornőjét szereti. :D (kicsit brazilos...)

Útra is kelnek Olaszországba arra az egy hétre, amikor hűen alakítják a szerelmes házaspárt, de az egyéb eshetőségeket egyikük sem vette számításba, ami felforgat mindent körülöttük.

Nekem Alexa és Nick története sokkal inkább tetszett. Jóval életszagúbb volt, bár érdekházasság közelében sem jártam még sosem, de ha mégis megtörténik, akkor úgy, ahogy náluk alakult. Könnyed, nyári olvasmányként ez is megállja a helyét, de valahogy a szereplők sem voltak annyira szimpatikusak, mint az előző részben.

Azért kíváncsi vagyok a folytatásra! :D

Az utóbbi időben valahogy kevesebb krimi került a kezeim közé, mert talán egy picit megcsömörlöttem tőlük. Viszont az elmúlt hetekben két olyan skandináv krimit is olvastam, ami miatt újból felgyorsítom a velük való kapcsolatomat. Az egyik ez volt, a másikról is nemsokára írok.

Ezt szinte egy szuszra olvastam el, megint felvettem a nagyon nem egészséges szokásom, a hajnalig tartó olvasást, de egyszerűen nem tudtam letenni.

Mi sem kínosabb, mint amikor valaki menő, elismert pszichoterapeutaként praktizál, szorongásos, súlyos önértékelési zavarral küzdő, sőt, súlyos kényszerbetegeknek segít nap mint nap, akiket általában sikerrel próbál átsegíteni egy olyan életszakaszon, amin egyedül nem biztos, hogy át tudnának jutni épségben, szóval amikor ez a szakember a saját démonaival nem bír megbirkózni, évek óta nyomasztó traumákat képtelen feldolgozni.

Siri Bergman minden nap a rémálmoktól izzadt testtel ébred fel, hiszen férje egy évvel azelőtti, kérdésekkel teli halála folyamatosan kísérti. Reggelente nagy nehezen összeszedi magát valahogy, és úgy indul munkába. Amolyan kettős életet él.

Több páciensét is megismerhetjük behatóbban, ám aki Sirit is nagy kihívások elé állítja, az Sara, a fiatal lány, aki önpusztításával tesz tönkre maga körül mindent. Ám pont amikor úgy néz ki, hogy az életében pozitív változások ütik fel a fejüket, a fiatal lányt meggyilkolva találják. Ez önmagában is elég szörnyű hír Sirinek, de az még inkább megviseli, hogy az ő házához tartozó vízparton lelnek rá a holttestre.

Miközben egyre több furcsa nyomra bukkan a rendőrség, a lány folyamatosan úgy érzi, hogy figyelik, lakásába észrevétlenül belopóznak és megváltoztatnak dolgokat. Kezd egyre félelmetesebbé válni a helyzet, és egyre kétségtelenebbé, hogy minden mindennel összefügg, és a választ a múltban kell keresni. És közben a fenyegető jelek is egyre komolyabbá válnak...

Rendkívül dinamikus történet, amely rávilágít arra, hogy minden embernek megvannak a saját démonai, és a szakembereknek is elkél néha a pszichikai segítség, hogy a múlt sebei begyógyuljanak.

Nagyon nehéz erről a könyvről, erről az emberről a közhelyességet elkerülve írni. Megpróbálom, max. nem sikerül. Mosolykáról már nagyon sokat hallottam a könyv előtt is, a legnagyobb közösségi oldalon pedig lelkes követője vagyok. Napról napra önt erőt az emberekbe kitartásával, hitével, hihetetlen bizalmával az emberekben, még a döbbenetes diszkrimináció, egymás elfogadásának hiánya ellenére is.

Ha valaki, hát Ő igen, írjon könyvet, nagyon szívesen olvasom a sorait bármikor. Mert tényleg ad valamit. Valamit, aminek van értéke, lehet vele mit kezdeni, maradandó és értékes. Mert megyek az utcán, és csak rossz szót hallani, nagyon ritka és meg is hatódok, amikor valaki kedvesen szól hozzám. És kinek lenne oka igazából haragudni az egész világra, az életre, az emberekre? Neki mindenképpen, és mégsem teszi, hanem csak töretlenül hisz valamiben, ami mindennél fontosabb a számára. Azt is ki meri mondani, amikor minden gáz, és elönti az elkeseredés, de mégsem reked meg benne, hanem feláll (remélem, nemsokára teljesen!) és tovább folytatja a küldetését.

Nem akarok többet írni erről a könyvről. Inkább írjon Ő, még sokat! És gyógyuljon meg teljesen a teste is, mert lélekben sokunknál sokkal egészségesebb!

És mindig elhatározom, hogy megfogadom az egyik maradandó, régebbi tanácsát, hogy ne azt nézzük folyamatosan, hogy mink nincs, hanem azt, hogy mink van. Mert lehet, hogy a világ legboldogtalanabb emberének hisszük magunkat, mégis ott van esetleg a világ legnagyobb kincse a szemünk előtt, csak vegyük már észre!

Persze, hogy 5/5* (Nem szánalomból! Tiszteletből!)

Úgy szeretem az olyan romantikus könyveket, amelyben két választható férfi közül a kicsit nyomibbnak, szerencsétlenebbnek lehet drukkolni végig, és bízni benne, hogy nem a tökéletes macsó győz. A végeredményt persze, hogy nem árulom el, ami egyébként tényleg csak az utolsó oldalakon derül ki, és a lehetőség abszolút fifty-fifty. Én azért kitartóan szorongattam ökölbe a kezemet az elsőként említett férfiegyedért. :)

Frances Irvine a főszereplő, egy angol úrilány, aki nagyon korán árván marad, és apja halála után egy fillér nélkül néz szembe a rettegett nagyvilággal. Ez a helyzet bármely korban nehéz, de az 1800-as években különösen, amikor Francesnak alig marad választási lehetősége, azok közül is egyik rosszabb, mint a másik. Az egyik lehetőség, hogy zsarnok nagynénjéhez költözik, ahol számtalan gyerek dadájának kellene lennie, a másik pedig, hogy gyakorlatilag érdekházasságot köt Edwin Matthews fiatal orvossal (Ő az!!!), aki a lány számára rendkívül unszimpatikus és taszító, ám még mindig jobbnak tűnik, mint szolgának szegődni. Ezt a döntést is nagyon nehezen hozza meg, mint ahogyan minden mást is. Ezen is rendkívül sokat és valahogy olyan bután vívódik, de ez betudható annak a buroknak, amivel apja addig körülvette. Naivsága, ostoba hozzáállása az élethez egyébként végigvezet a történeten...

Edwin a Fokföldön dolgozik, így a lánynak egyedül kell vállalnia a hosszú hajóutat, ami nem kevés veszélyt rejteget magában. Arra a veszélyre azonban, amely végül lecsap a lányra, senki nem számít. Ez a veszedelem William Westbrook néven tör be a lány életébe, aki a fent említett macsót testesíti meg a történetben, akinek a lábai előtt hevernek a lányok-asszonyok, nemsokára Frances is.

A lány életében először megtapasztalja a mindent elsöprő szerelem érzését, és hát ahogy említettem, nem túl eszes lány, így a nyilvánvaló jeleket sem veszi észre, amelyek figyelmeztetőleg kéne, hogy hassanak rá. Persze a könyv lapjain kívülről nyilván könnyű szinte ordítani, hogy fuss ez elől az ember elől, amilyen gyorsan csak tudsz...

A hajóról leszállva telve van reményekkel, ígéretekkel, ám hamarosan rádöbben, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt ő a rózsaszín ködben lebegve megálmodta. Nemcsak a csalódottságával kell megbirkóznia, hanem egy új kontinens ismeretlen világával is. Afrika szépsége, érintetlensége mellett egy európai kényelemhez szokott úrihölgyet hamar megtalálnak a nehézségek is. Már csak egy választási lehetősége maradt!

Számomra a két legérdekesebb szereplő egyértelműen a két férfi volt, azoknak az ellentmondásos személyisége. Nagyon klasszul ábrázolta a szerző ezt a két rendkívül karakteres palit. Az egyiket csakis az élvezetek és a  pénz hajhászása mozgat, érzelem nulla, a másik pedig egy jellemes, tiszta ember, aki lehet, hogy nem annyira izgalmas személyiség, nem is annyira macsó (bár nekem százszor inkább), mégis az ember áll a központban, fontos hivatása van, amelyért hajlandó és képes is küzdeni. A lányról már nagyjából kifejtettem a véleményemet, eléggé sokszor (szinte végig) borzolta az idegszálaimat, szóval nem volt valami szimpatikus szereplő, de a végén azért nagyjából megbocsájtottam neki. :)

Könnyed, nyári olvasmány. Ha belemerül az ember, nehéz lerakni, és mindig úgy, de úgy vártam, hogy Edwin is szóba kerüljön. :)

Na ez az első könyve Picoultnak, ahol egy kicsit mérges vagyok. Éppen egy félpontnyira vagyok mérges, de amiatt azért nagyon! Pontosan a vége miatt, de erről majd később. Amúgy pedig a színvonal a megszokott, nálam nyilván az elfogultság jellemző, és adott jó sok gondolkodni valót is. Picoult az Picoult, valaki vagy szereti vagy nem. Nálam a könyvei megjelenésének a híre azonnal tulajdonlási vágyat indít be, úgyhogy ez van!

Ahogy azt megszoktuk, újból távolról elkerülte az egyszerű témákat. :D Megint egy olyan történést boncolgat, ami érinti az erkölcsi értékrendet, különböző társadalmi megítéléseket, családi viszonyokat, szóval nagyon sokrétű, nagyon sok szempontból lehet "ítéletet hozni", és ismét ránk bízza, hogy mérlegeljünk, értékeljünk.

Van két fiatal, Chris és Emily, akik születésük óta ismerik egymást, jó barátok, később pedig, kamaszkorukban szerelmespárrá válnak. Ezt egyébként már a szülők is eltervezik egészen kicsi koruk óta, úgyhogy a sorsuk szinte előre meg van írva. Egy darabig. Ebből is lehet következtetni, hogy nem csak ők, családjaik is szoros, napi kapcsolatban vannak, így mindenkit mélyen megráz, mikor megkapják a szörnyű hírt, hogy Emily öngyilkos lett. Természetesen nem ilyen "egyszerű" az eset, hiszen ott volt vele Chris is, ráadásul a lövés a fiú apjának fegyveréből származik.

Egyértelmű, hogy nem folyhat tovább úgy az élet, ahogy eddig, minden felborul, a két család egy pillanat alatt eltávolodik egymástól. Megkezdődik a nyomozás, és minden jel arra mutat, hogy Chris ölte meg a lányt. Azt tudhatjuk, hogy létezett köztük valamiféle egyezség, de hogy ez arról szólt-e, hogy együtt ölik meg magukat, illetve valami másról, az mindvégig rejtve marad, csak találgathatunk és sejtéseket boncolgathatunk, mint ahogy az lenni szokott.

Van egy szál, ami a történet elejétől kezdve időről-időre feltűnik, ami szerintem végig a kulcsa volt a történteknek. És pont ennek a szálnak a lezáratlansága miatt haragudtam a könyvre, mert azzal az én igényeim alapján kezdeni kellett volna valamit. Hiányérzetem volt, fájt, dühös voltam miatta.

Szól ez a könyv az elengedésről, megbocsátásról, bosszúról, szeretetről, szóval szinte minden benne van, ami az élethez kell, illetve annak hiányához.

Ó, hát erről a könyvről szinte nem is tudom, mit írjak, annyira meg vagyok hatódva. Kb. 1 hónapja fejeztem be az olvasását, de még mindig a hatása alatt vagyok, csak ölelgetném a könyvet is, Apát is, szavak meg nem nagyon jutnak eszembe, csak közhelyesek.

Whartontól persze nem meglepő, hogy zseniálisat ír, ennek ellenére mégis mindig meglepődök, aztán leborulok előtte. És természetes, hogy ott van a nagy klasszikus kedvencek között az Ő neve is, könyvei pedig megbecsült helyet foglalnak el az otthonomban.

Ez a rövidke cím mindent elmond a könyvről. Az Apáról szól, aki mindennek a középpontjában áll, de a többi családtag, különösen a fiú személye sem elhanyagolható. Amolyan férfias könyv, női érzelmeket megborzolva. Az pedig, hogy önéletrajzi ihletésű, még közelebb hozza az olvasóhoz. Jaj, kedve támad az embernek nagyon szeretni, meg sírni!

Bár írtam, hogy az Apa áll a középpontban, a legnagyobb feladat John Tremontra hárul, akit szintén mélyen a szívünkbe zárunk. John egy Párizsban élő festőművész, aki amikor anyja szívrohamáról hírt kap, azonnal Los Angelesbe, azaz hazarepül hosszabb időre, hogy idős szüleire gondot viseljen. Úgy tűnhet, hogy az anyának van nagyobb szüksége a gondoskodásra, pedig nem így van. Anyja kórházi kezelése közben a magáról gondoskodni képtelen apa egyedül marad otthon, így őt kell ápolni, a mindennapi életre megtanítani.

Az elkövetkező hetek, hónapok egy újfajta megismerésről szólnak. A fiú ismerkedése az apjával. Az apa ismerkedése az élettel, saját magával a zsarnok természetű, elviselhetetlen feleség árnyékából kilépve. Az elviselhetetlen feleség ismerkedése önmagával, az élettel, amikor senki nem rak mankót a hóna alá. És mi is ismerkedünk egy mélyről jövő szeretettel, azzal a szeretettel, amelyik aztán végképp nem nézi, hogy miféle érdekei fűződnek ahhoz, hogy adjon. Csak úgy egyszerűen, önzetlenül ad, a körülményektől függetlenül.

John Tremont szerintem egy makulátlan személyiség, ennek ellenére a történet előrehaladtával ő is folyamatosan változik, még jobbá válik. A történtek pedig nagyon sokat segítenek neki abban, hogy saját fia felnőtté válását is megkönnyítse.

Egészen emberi helyzeteket tett olyan megvilágításba, amin ha gondolkodtam, rájöttem, hogy pont így történnek a való életben is, mégsem vesszük észre, nem helyesen reagálunk, vagy csak elmegyünk mellette, nem törődünk vele. Pedig kellene! Úgy, ahogy azt John Tremont teszi. Csakis úgy!

Eddig is szerettem sütni, de inkább a süteményekre korlátozódtak konyhai tevékenységeim. Viszont az utóbbi időben egyre inkább szeretem kipróbálni a különböző péksütemények, kenyerek, zsemlék, kalácsok készítését, és meg kell hogy mondjam, nagyon nagy sikerem van velük. Persze a süteményekkel is nagy elismeréseket lehet a családtól begyűjteni, de annál talán nincs is jobb, mint amikor egy hétvégi reggelen felébred a család, én pedig kiveszem a sütőből a forró, friss, illatozó és főként SAJÁT kenyerünket, péksüteményünket. Összehasonlíthatatlan bármelyik menő bolti kenyérrel.

Így kapóra jött ez a könyv is, hogy még tovább bővítsem a kenyérrecept repertoáromat, bár már lassan tényleg kiköltözünk otthonról, hogy a könyveknek legyen helyük...

Ebben a nosztalgikus hangulatú szakácskönyvben rengetegféle nyálcsorgató kenyérféleség van, szinte az összeset átolvasgattam, ki is próbáltam párat, és bátran állíthatom, semmi ördöngösség nincs az elkészítésükben.

Olvashatunk a lisztek sokféleségéről, a kelesztés rejtelmeiről és a hozzávalók sokaságáról, tényleg azok is nagy segítséget kapnak, akik csak most tartanak a szárnypróbálgatásnál kenyérsütés terén.

A kenyér az a dolog, amit nap mint nap megveszünk az üzletben, szinte az egyik kihagyhatatlan élelmiszer a konyhánkból, így miért ne készítenénk el magunk azt, amiből ennyit fogyasztunk, és amihez tényleg nincs hasonló, ha otthon készítjük. Így aztán tényleg kincsként tekinthetünk rá.

Gyermekeim új kedvenc sorozatának 4 tagját szereztem most be. Bár elsősorban a nagyobbiknak szántam, bőven akad ezekben a könyvecskékben a kicsinek is feladat, a játékos, bőséges ismeretszerzésről már nem is beszélve.

Amint hazavittem őket, ráugrottak, egyből rejtvényeket oldottak meg, a nagy pedig felolvasott a kicsinek a színes képekkel és illusztrációkkal ellátott fejezetekből. Tematikus számokat jelentetett meg a kiadó rafinált rejtvényekkel, szuper tudástesztekkel. 7 év feletti gyermekeknek ajánlják, de nekem tényleg boldog volt az 5 1/2 éves is nagyon. :D

Mindenképpen beszerezzük az utolsó darabig az összeset. :D

"Mi történik, ha csuklunk? Hol található a vakfolt? Melyik testrészünk a legnehezebb? Izgalmas és hihetetlen dolgok a testünkről. Színes képekkel és illusztrációkkal, rafinált rejtvényekkel, szuper tudásteszttel, 7 év feletti lányoknak és fiúknak."

Edzőteremre már nincs szükség, ha ezt a könyvet a kezünkbe vettük, karizom erősítőre semmiképpen sem, mert valami brutális a súlya, a kinézete. Viszont cserébe gyönyörű, aminek én nem tudtam ellenállni. :D

A középkor Angliájában járunk, 1360-ban, a főszereplő pedig a tizenkét éves Robin, aki nem a nyugalmáról, sorsába való beletörődéséről híres. Miután apja meghal, ő megfosztva mindenféle nemesi rangtól, címtől, kolostoriskolába kerül, ahonnan rövid időn belül megszökik. Furcsa helyzet áll elő, mert egy olyan birtokon lesz istállószolga, ami egykor családja tulajdonában állt. Itt sem tud huzamosabb ideig meglenni, hiszen halálos ellenséget szerez magának, ráadásul céljai között szerepel az is, hogy újból a nemesek életét élje, visszaszerezze a család becsületét, birtokát, és ezért hajlandó is megtenni mindent.

Robinnak minden esze megvan hozzá, hogyan forgassa Fortuna kerekét a maga javára, így az évek folyamán, amelyek alatt végigkísérhetjük a történetet, rájövünk, hogy ő az a fajta fiatalember, aki a jég hátán is megél, legyen része bármilyen alattomos küzdelemben.

Végigkísérhetjük a XIV. század Angliájának legkegyetlenebb küzdelmét, a Rózsák háborúját, a Plantegenet- és a Lancester család folytonos háborúskodását, amely majdhogynem Anglia pusztulását jelentette. Ez a történelmi korszak szolgál háttérként a mi hősünk, Robin lovaghoz méltó becsületes, tisztességes életének, amelybe a címhez méltóan, Fortuna keze sokszor bele-belenyúl, hol a fiú javára, hol pedig akadályokat gördítve elé.

Nagyon szeretem a rafinált, agyafúrt, ötletesen megírt könyveket. És ez az! Nem tudom viszonyítani a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvhöz, mivel azt még nem olvastam, viszont az is kiváló kritikákat kapott. Ezek után pedig pláne nagyon hamar le fogom porolni és elolvasom azt is.

Lionel Shriver (lehet, hogy nem én vagyok az első, aki pasinak hitte?) szerintem zseniális ötlettel állt elő. Az alapötlete ebben a regényben az, hogy az embernek nem csupán egy sorsa lehet. Valahogy azt gondoljuk vagy gondolják sokan (azt hiszem, én nem...), hogy a gyerekeknél már kicsi korban el kell dönteni, mit kezdjenek az életükkel, mert talán azon a döntésen múlik minden, abban már benne van az egész jövőjük.

Abban talán mindenki egyetért, hogy bármerre is menjünk, mindenhol lesznek nehézségek, árnyoldalak, de a fény felé vezető alagút is sokszor felviláglik. Az ember folyamatosan kompromisszumokat kénytelen kötni a sorssal, az élettel, embertársaival, így aztán kérdés lehet, hogy van-e egy tökéletes út, amihez viszonyítva a többi jelentéktelen.

Irina McGovern egy nagyon megfontolt, rendezett élettel rendelkező nő, aki gyermekkönyv illusztrátorként dolgozik. Élettársával, Lawrence-szel szinte házastársakként élnek már hosszú évek óta, ám kissé unalmasnak tűnő mindennapjaik mégis biztonságot sugároznak. Addig, amíg egy fura születésnap után Irina megcsókol egy másik férfit...

Innentől kezdve vége a biztonságnak Irinában és bennünk is, kénytelenek vagyunk felszállni a hullámvasútra, ami egyszer erre, egyszer arra, fel-le, ide-oda rángat minket. Két síkon halad tovább a történet, egyik az unalmas, számomra balfék "férj"-jel, a másik pedig az iszonyú szexi, gyertyáját mindkét végén égető snookerjátékossal, akivel mindenképpen izgalmasabb, ám bizonytalanabb minden. A végén viszont eldönthetjük - ha tudjuk!!! -, hogy mi lett volna a jó, a jobb!?

Kifárasztott ez a könyv. Folyamatosan gondolkodtatott, mély filozófiai témákat boncolgattam magamban, pedig tudtam, hogy mindegy, mert úgysem látjuk előre a jövőt, ez csak fikció. Mégis érdemes volt, és persze, hogy jó gondolkodni, még ha fárasztó is. Valami csak ki fog sülni belőle bennem, mert az egyértelmű, hogy a szerzőnek ez volt a célja.

Nagyon érdekes utazás volt ez a mi lehetett volna? kérdés körül. Szinte minden szegletét bejárja, a lehetőségeket egytől-egyik feltálalja nekünk, aztán a végén pedig ott állunk tanácstalanul, hogy akkor merre is tovább? Vagy inkább vissza?

A könyv zseniális!

Kellett nekem vágynom egy kis borzongásra, jól megkaptam! :D

Egy évtizedekkel korábban történt sorozatgyilkosság nem tűnik csak úgy el az ember életéből, folyamatosan küzd rémálmaival az ember. Legalábbis Frank Castle főfelügyelő mindenképpen, aki amikor 28 évvel később egy újabb kegyetlen gyilkosság történik, felelevenednek benne újult erővel a múltban történtek. Jacki Stone felügyelővel vetik bele magukat újból a nyomozásba, remélve, hogy most nyomára akadnak az elkövetőnek.

A címben és a címlapon szereplő labirintus is nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen egy vallási szektával kapcsolatban vezetnek rengeteg szálon a nyomok, és az események alakulása kezd arra emlékeztetni, amikor az ember egy labirintusban kóvályog kilátástalanul. A szálak szanaszéjjel, az orrunknál fogva vezetnek nemcsak minket, hanem a nyomozópárost is.

A legtöbbször úgy tűnik, hogy nem létezik semmiféle kiút ebből a labirintusból, de a két főszereplő nyomozó láthatólag mindent megtesz, hogy megoldódjon a rejtély. Olykor fellélegzünk, de épp csak egy pici időre. Szép lassan adagolja nekünk a szerző a borzongást, és úgy mélyülünk bele a történetbe, és tesszük fel a kérdést, hogy a vallási fanatizmus vajon meddig, hova tud elvezetni? És kijutunk-e valaha, megtaláljuk-e egyáltalán a kijáratot vagy ott ragadunk benn örökre? És az is nagy kérdés, hogy a főfelügyelő tud-e reálisan, ésszerűen gondolkodni, hiszen a hosszú évekkel ezelőtt történtek - mint ahogy az elején utaltam rá - nagyon mély nyomokat hagytak az egész jellemén.

De vajon tényleg összefügghetnek a dolgok a 28 évvel ezelőtt történtekkel? Hátborzongató történet, amit krimi-, kalandkedvelőknek mindenképpen ajánlok, bár picit sok volt már nekem a hullákból!:D

Nnnna! Végre! Végre megtudtuk, hogyan alakul az America-Maxon-Aspen szerelmi háromszög. Rég vártam ennyire kíváncsian egy történet végét, még akkor is, ha szinte az első fejezet első harmada óta sejtettem, mi lesz a végkimenetel, mégis érdekes volt végigkövetni azt a hepehupás utat, amit bejártak a szereplők.

Igazából olyan nagyon nagy óriási változás semmilyen fronton nem történik, ugyanúgy folyik tovább a verseny, immáron csak négyen vannak versenyben, köztük  America egyik legnagyobb ellenfele is. Sokszor el is bizonytalanodik Maxon szerelmében, hiszen úgy tűnik, a másik lány iránt is nagyon gyengéd érzelmeket táplál. És természetesen ott van a közelben palotaőrként Aspen is, America ex(?) szerelme is, aki persze nem akar ex maradni, jóval inkább vissza szeretné szerezni a lány kegyeit.

A politikai helyzet is változatlan, továbbra is rendszeresen támadják a palotát az északiak és a déliek is, ezzel sokszor nagy veszélynek kitéve a királyi családot és a versenyben szereplő lányok életét is.

Ebben a fejezetben már sokkal több kimondott, kinyilvánított érzelem tör utat magának, az elvárásokkal ellentétben a lányok is empatikusabbak lesznek egymással, mert hát az előzőekben megszokhattuk, hogy volt egy pár ereszd el a hajam jellegű összecsapás köztük. De hát, ahol sok nő van egy helyen egyszerre... Nem kell ehhez feltétlenül egy utópisztikus világba elutaznunk. :D Na de vissza a témához!

Nagyon nagy változáson esik át mindegyik szereplő, főként America. A gőgös, büszke lányból átváltozik egy önzetlen, érzelemdús fiatal hölggyé, aki egyre jobban kiismeri azt a világot, amibe belecsöppent, és amire kezdetben egyáltalán nem is vágyott. Most már viszont annál inkább, de ugye ott a végszó, amit mégiscsak a herceg fog kimondani.

A végén pedig minden összekavarodik, a kártyavár összedőlni látszik, és minden elméletünk is vele együtt. És csak rághatjuk a körmünket az utolsó lapig.

Nem volt titok az előző részeknél sem, hogy én Maxonnak szurkoltam, aztán, hogy örömöm teljes volt-e vagy sem... hát persze, hogy nem árulom el!!! A három kötet közül egyértelműen ez tetszett a legjobban.