Nagyon nehéz volt ez a könyv! Elejétől a végéig nagyon nyomasztó. De ettől még nagyon jó!

A 74 éves Anna és Lotte ikertestvérek, és sok-sok év után találkoznak össze újra egy belgiumi üdülőhelyen, Spaban. Mondhatni erőszakosan szakították el őket egymástól. Ez nyilván egy "normál" testvérpárnál is fájdalmas, de az ikerkérdés különösen kényes, szerintem még nagyobb veszteséget élnek meg.

Közben nemhogy felnőttek, idős emberek lettek, megváltozott a világ, ők maguk is. De még mennyire. Vagy még fel tudnak fedezni egymásban valami ismerőset, valamit esetleg saját magukból? Háborúk dúltak, országok választották el őket, ők mégis egymásra találnak. Véletlenül?

Lotte a háború idején családjával zsidóknak segítettek menedéket találni, Anna pedig mindvégig Németországban maradt, ami szintén téves következtetésekre adhat okot.

Van mit megbeszélniük, de talán ez a legnehezebb feladat számukra. Beszélgetniük egymással, hallgatni egymást. Megérteni meg végképp szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Vitából vitába keverednek, aztán lenyugszanak, később kezdődik minden elölről.

Egymás helyébe, sorsába kéne helyezkedniük, de hatalmas az űr kettejük között, és ezen úgy tűnik, a kávéházi, éttermi kis kiruccanásaik sem segítenek. A megbocsátás lenne a megoldás mindkettejük számára, bár maguk sem tudják, miért kéne a másiknak megbocsátania! És egyáltalán ez sikerülhet több, mint 40 év után?

Annyira szerettem mindkettejüket, úgy megmagyaráztam volna helyettük a másiknak, hogy mit miért csináltak, mi miért alakult úgy ahogy!? Hiszen kívülállóként én tökéletesen láttam, hogy egyikük sem tehetett semmiről sem! Jó emberek voltak mindketten!

A végén annyira üresnek, fásultnak éreztem magam az egész történet, annak kimenetele miatt, hogy csak bambultam ki a fejemből. Gondolkodni sem bírtam a történeten, csak egyszerűen lesújtott!

A szerző nagyon jól ír! Biztos, hogy még olvasok tőle.