Örültem, mint majom a farkának, hogy végre megjelent a Határvidék-trilógia második kötete. McCarthyért rajongok, így kincs számomra minden sora (bevásárlólista-effektus).

Nem túlzás szerintem irodalmi zseninek nevezni, és még csak meg sem tudnám fogalmazni, miben rejlik a titka. Annyira nem is könnyű olvasni, legalábbis például a Vad lovakhoz képest. De az sem volt az a fergeteges cselekményeket felvonultató könyv. Lassan haladós, vánszorgós, minden sorát feszült figyelemmel kell olvasni. Aztán kezdeném elölről.

Csakúgy, mint a Vad lovak főhősénél, itt is újból a szabadságvágyé a főszerep. Billy és Boyd Parham testvérek, és mindketten arra vágynak, hogy a maguk urai lehessenek. Nagyon fiatalok még, így nyomon követhetjük felnőtté válásukat, kísérhetjük őket kalandos útjukon a kietlen Amerika délnyugati államaiba, illetve Mexikó határaiba, és azon is túl.

A történet elején Billy megszállottan üldöz egy Mexikóból átszökött, jószágaikat ritkító nőstény farkast. Miután sikeresen csapdába ejtette az állatot, elhatározza, hogy visszakíséri Mexikóba, amellyel rendesen megdöbbent minden embert, akivel útjuk során találkozik. Az ő "kapcsolatuk", viszonyuk fantasztikus, a végén már-már barátságba hajló. Azt hittem, ez a történetszál lesz maga a könyv veleje, de nem. Folytatódik tovább mindkettejük útja, hol egymás mellett, hol (többnyire) külön-külön, közben mindketten keresik saját identitásukat, küldetésüket. Mindeközben Billy számtalan mondát, balladát ismer meg útja során, amelyek mind hozzátesznek magányos vándorlásához. Ételt az útjába akadt asszonyoktól kap, a többi pedig megy magától, nem számít sem eső, sem vihar, Ő és a lova mindent átvészelnek. Azaz próbálkoznak.

Érzelmek ritkán mutatkoznak, mégis mélyen ott vannak, ez egyértelmű az állat és ember elgondolkodtató kapcsolatát olvasva. A könyv letisztult, nem akar semmiről meggyőzni, csak úgy egyszerűen hat, tényleg nem tudom, mivel.

Spanyolosoknak pedig végképp kötelező!

Mi más??? 5/5