Jenni, a fiatal lány szellemíróként keresi kenyerét, azaz abból él, hogy mások helyett írja meg történetüket, így a lány neve minden esetben rejtve marad.

Rejtőzködésének, bár nem tudatosan, de oka van. Egy súlyos gyermekkori traumát cipel magával hosszú évek óta, ezzel veszélybe sodorva kapcsolatait, elsősorban párkapcsolatát. Egy meghatóan kedves, figyelmes férfi áll mellette mindenben, ám amikor egy kapcsolat sorsfordító döntéséhez érkeznek, nem tudnak egyezségre jutni, így az együtt maradásuk a tét. Pedig szeretik egymást, nagyon is!

Pont ebben a lelkileg viharos időszakban érkezik egy felkérés a lány számára, hogy írja meg Klara történetét, aki gyermekkorát Jáván töltötte, és elérkezettnek látja az időt, hogy családjával is megismertesse, hogyan alakult az élete, feltárja azokat a részleteket, amelyeket eddig senki sem ismert.

Jenni amikor igent mond a munkára, nem is sejti, hogy oda kell visszatérnie, ahonnan elmenekült, és minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy újból odamenjen.

Az idős hölgynek van bőven mesélni valója, hiszen átélte Jáva japánok által való megszállását, sőt a fogságot is végigszenvedte. De van egy titok, amit senki nem tud, amit a legjobban szeretne eltitkolni, de úgy mit sem ér az önvallomás.

A két nő a nagy korkülönbség ellenére is szinte azonnal megtalálja egymással a közös hullámhosszt, napról napra egyre inkább megnyílnak egymás előtt. Mert bár Klara élettörténetét írják, Jenni számára is fordulópont ez a munka, minden tekintetben. Miután hazatér, már semmi sem lesz ugyanaz.

Isabel Wolff könyvei nagyon is szentimentálisak, de még csak minimálisan sem csöpögnek a sziruptól. Annyira finoman, emberségesen közelíti meg a legkényesebb témákat is, amik pedig adnák magukat, hogy használja ki az író, és tegyen bele helyzetekbe minél több hatásvadász elemet, de itt erről tényleg szó sincs.

Azért mindig aggódok egy kicsit, amikor valakitől olvasok valamit és az nagyon tetszik, hogy vajon tudja-e még ugyanazt a színvonalat hozni újból és újból. Wolff mindenképpen. Rajongó vagyok!