Egy kezemen meg tudom számolni azokat a könyveket, amelyek ilyen hatással vannak rám. Külön kis rész van elkülönítve nekik a polcon, ott tartom őket nagy-nagy becsben.

Erre a történetre nekem most olyan szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Hitet, erőt, örömöt adott.

Reuben Land, a tizenegy éves, súlyosan beteg kisfiú vezet végig minket a történeten. Tanúja mindannak, ami miatt ez a könyv annyira szép, szomorú és vidám is. Bár a fiú egész családját mélyen a szívünkbe zárjuk rögtön az első pillanattól fogva, Reuben az, aki a legbelsőbb bugyrokba is beférkőzik.

Édesapjuk, Jeremiah egyedül neveli három gyermekét nagyon nagy békességben, szeretetben. A hit, az ima ereje mindennaposak az otthonukban, anélkül szó szerint lélegzetet sem tudnának venni. Nincs szükségük hatalmas vagyonra, szerény körülmények között is boldogok, csak a békességüket ne zavarják meg. Ám ez az álmuk darabjaira hullik, amikor önhibájukon kívül olyan esemény részesei lesznek, aminek következtében az egész életük gyökerestül felfordul, a család szétszakad.

A család, hogy a törvény elől menekülő legidősebb fiút, Davyt megtalálják, útra kel, átautózzák Dakotát, nyomukban az FBI-jal. Hitük mindvégig töretlen, bár sokszor nem értik apjuk döntéseinek miértjét.

Egy családi drámának olyan módon lehetünk tanúi, hogy mindvégig csodálhatjuk az összetartozást, azt a spirituális jelenlétet, ami folyamatosan körbeveszi őket, bármi is történjék. Apróbb és nagyobb csodák szemtanúi lehetünk, amelyeket azon nyomban el is hiszünk, és azt is, hogy azok a mi életünkben is bármikor megvalósulhatnak.

Ez Enger első könyve, és hát ennek fényében még hangsúlyosabban írom azt, hogy döbbenetesen jó. Mindenféle versenyben megállná a helyét. Az érték pedig, amit közvetít, ahogy közvetíti, vitathatatlan.