Azért most már kezd kicsit eldurvulni a helyzet. :D

Ha élnék vele, ledöntöttem volna egy féldecist, amikor az első fejezeteket olvastam. Mert na... egy levágott végtagot kapni csomagban... kellett volna az a pálesz!

Elképesztő mértékben csúcsosodik ki a beteges, szadista jellemvonás ebben a részben.

Egy sorozatgyilkos nyomába kell erednie a párosnak, akinél úgy tűnik, nincsenek határok.

Az egyáltalán nem újdonság, hogy nem tudtam felvenni a történet fonalát, illetve, amikor felvettem, jött egy újabb csavar, és dobhattam el mindent, kezdtem elölről az elméletgyártást. Az külön (szó szerint) megbolondította a történetet, hogy a gyilkos fejével is gondolkodhattunk, hallhattuk saját szavait. Ehhez még hozzájött Cormoran múltja, volt itt minden!

Szóval megérkezik az a csomag, és hamar kiderül, hogy esetleg a nyomozó múltjában is érdemes lenne elkezdeni kutakodni. Négy ember is felmerül gyanúsítottként, és miközben a rendőrség is elindította a hivatalos nyomozást, a páros egyre inkább másfelé kacsintgat.

Nincs sok idejük, hiszen egyre-másra történnek a borzalmas bűntények, muszáj, hogy a gyilkos elé kerüljenek egy lépéssel.

A gyilkos hajkurászásán túl jócskán belekóstolhatunk ismét a magánéletükbe is. Nyilván az sem megy zökkenőmentesen. Matthew-t még mindig utálom, igazából egyre jobban.

A bizalom Robin és Cormoran között folyamatosan mélyül, az első részhez képest már kifejezetten barátinak (sőt!) mondanám. Szükséges is, hiszen sokszor segíti át őket a nehézségeken az intuíció, az összhang.

Egyre jobban élvezem a két főszereplő kapcsolatának alakulását. Ki sem néznék ebből a mackóból ennyi finomságot, kedvességet. Jó lesz ez... (Csak könyörgök, többé nem részletezzük, mire hasonlít Cormoran haja!!!)