Ebben a témában ez a könyv számomra eddig a legmegrázóbb volt. Döbbenetesen nyomasztó, elakad tőle az ember lélegzete is. Nem tudtam, hogy sírjak vagy "csak" ököllel üssem a falat tehetetlenségemben.

Johannes és Elsa kapcsolatáról szól ez a történet. Hogy kik ők? Életük szorosan összefonódik, de hogy ezt akarják-e???

Johannes elvakultan követ egy eszmét, amelyért szó szerint az életét is adná. Ennek az eszmének célpontjai is vannak, és ezek közül az egyik maga Elsa.

A fiú a Hitlerjugend tagja, és a kétség sem merül fel benne, hogy ennél nemesebb célért élhet-e az ember. Nincs magasztosabb cselekedet annál, mint hogy az életét feláldozza az ember a nagy példaképért.

A háború persze közbeszól és Johannes sérülései a továbbiakban nem teszik lehetővé, hogy szolgálja a hadsereget, a hazáját, a vezérét.

A fiú teljesen véletlenül rátalál a szülei házában bújtatott zsidó lányra, Elsára. Innentől fogva aztán csapkodnak az érzelmek hullámai bennünk is, bennük is. Értelmezhetetlen, feldolgozhatatlan a helyzet.

Johannes is furcsán éli meg a helyzetet. A kezdeti felháborodás, gyűlölet, gyilkolási vágy után rádöbben, hogy menthetetlenül beleszeretett a lányba. Akkor is így érez - bár ha lehet még erősebben -, amikor véget ér a háború. Csak éppen erről a lánynak elfelejt szólni, mert tudja, hogy onnantól kezdve elvesztette őt.

Beteg, morbid történet, mégis értettem. Ez a fiú rettenetesen beteg, kezelésre szorul, mégsem történik semmi, de semmi. Dühöngtem, sírtam, sajnáltam. Közben pedig tudod, hogy akár lehetett volna ez egy nagyon rendes srác is. Máshol, máskor...