Megrendítő volt ez a könyv! Habár az első egynegyedben lezajlik a legnyomasztóbb rész, mégis az olvasás végéig kísért a hangulata. Sokszor éreztem úgy, hogy nem tudom tovább olvasni, szinte szétszakadtam belül a tehetetlenségtől. Attól, hogy hogyan történhet meg ilyen, hogy élhették túl az emberek a betegségükből adódó nehézségek, reménytelenség mellett még a megaláztatást is.

Alexis Fielding nagy vízválasztó előtt áll. Bár anyjával, Szófiával nem mondható rossznak a kapcsolata, a nő múltja mégis titok előtte. Az anya a hosszú évek alatt minden alkalommal mereven elzárkózik minden közlés elől, amely visszatekint a régmúltba. Görög származásuk nem titok, de ennél többet Alexis nem tud.

A lány elhatározza, hogy barátjával Krétára mennek nyaralni, amely jó alkalom arra is, hogy utánajárjon anyja történetének, és talán egy picit saját életét is rendbe teheti. Szófia látva, hogy nem tántoríthatja el a lányt annak tervétől, amolyan ajánlólevelet ír egy régi barátnőjének, akitől segítséget kér, hogy ismertesse meg lányával az eltitkolt történetet.

Piakára érkezve szembesül azzal, hogy a faluval szemben lévő sziget, Szpinalonga szigete, ahova a görögországi leprakolóniát telepítették, vagyis száműzték. A kitelepítettek igen nehéz körülmények között éltek, bár idilli környezetben. Fotini, anyja barátnője meleg szeretettel fogadja Alexist. Ő mondja el neki dédanyja, Eleni és lányai szomorú, tragédiákkal teletűzdelt élettörténetét napjainkig.

Alexis élete is megváltozik az utazástól, az ott szerzett tapasztalatoktól. A lánynak nagyon sokat jelent ez az utazás, anyjával való kapcsolata is teljesen más megvilágításba kerül, nagyon szoros kapcsot képez közöttük.

Tényleg ledöbbentett a könyv! Napokig nem tudtam magamhoz térni, folyamatosan benne éltem, próbáltam elképzelni minden szereplő helyében magamat. Sokszor sikerült is és ez nagyon megviselt.

A sziget valóban létezik, a rajta található erődöt a XVI. században építették a velenceiek, majd 1715-ben bevették a törökök. Miután Kréta egyesült Görögországgal, a kormány döntése alapján kiáltották ki lepratelepnek. Sok időbe telt, mire a kutatók rájöttek, hogy a betegség gyógyszeres kezeléssel leküzdhető, ezért a görög kormány 1955-ben újra megnyitotta és fertőtlenítette a szigetet. Az utolsó leprás lakók 1957-ben hagyták el Szpinalongát.

Nem is tudom mi a rosszabb? A lepra vagy a kirekesztés!? Együtt pedig pláne!

A Kihantolt bűnöknél nekem már bebizonyította a szerző, hogy izgalmas krimit tud összehozni, úgyhogy nagyon nem aggódtam és nem is csalódtam. Most már azért nem fogok itt áradozni a skandinávokról, hiszen párszor már kifejtettem a véleményemet! :-)

Reykjavík mellett hidrológus vizsgálja a kiapadóban lévő Kleifarvatn tavat. Az apadás következtében előkerül egy hulla, lábára erősített orosz rádiókészülékkel. Az ügyet a szokásos csapat, köztük Erlendur kapja. Ismét sok szál fut keresztül-kasul, úgyhogy újból nehéz ügy előtt állnak.

Nyomozásuk során nagyon sok emberi történet, múltbéli sérelmek, szerelmek kerülnek napvilágra, de leginkább a hírhedt keletnémet titkosszolgálatra vetül a legnagyobb fény. A 60-as évekbeli lipcsei egyetemre nyúlnak vissza a szálak, ahol a politikai zsongás nem kicsi. Úgy tűnik, szinte minden innen indult ki.

Az elején kicsit azért megrémültem, hogy akkor most itt egy kőkemény politikai krimit fogok olvasni? Mert azt annyira én nem komázom. De nem! Vagyis igen, de nem úgy! Teljesen emészthető volt, nem a politikára éleződött ki a helyzet, vagyis arra is, de jómódon! :-) Na erre varrjatok gombot!

A csontvázról kiderül, hogy harminc-negyven éve kerülhetett a tóba, nagy valószínűséggel gyilkosság következtében. Magyar vonatkozása is van a dolognak, erről többet nem szeretnék írni, mert az már spoiler lenne. El kell olvasni, pungtum! A lényeg, hogy az 56-os Magyarországot hogyan látták ők onnan, illetve egy magyar lány onnan.

Azért a depresszió, a hideg most sem maradhatott ki, de így teljes a kép! :-)

Volt pár jelenet, amik egy picit lerontották nálam az összképet. Pl. egy idős, szerencsétlen ember betegágya mellett miért kezd el ordítva politizálni egy rendőr? Miért hagyott a szerző ekkora nyitott kapukat Erlendur családjával kapcsolatban? Szeretnék többet tudni a gyerekeiről!!! De ezek csak részletkérdések voltak, így is nagyon tetszett a könyv.

Végre megérkeztek a hónap elején beharangozott kis kedvenceink könyvek lapjain megjelenítve. A filmeskönyvek három, a mozifilmből kiragadott rövidke történettel örvendeztetik meg a kicsiket, szép színes képekkel gazdagítva!

A Fantörpikus kalandban a Hupihold ünnepét várják nagy izgalomban a törpök. Persze ahogy már megszoktunk, most sem történhetnek zavartalanul az események. Hókuszpók és Sziamiaú a közelben ólálkodik, hogy ismét megkeserítse a törpök életét.

Ügyifogyi a már megszokott ügyeskedésével beleesik egy titokzatos átjáróba, a többiek pedig követik őt. Ismeretlen világban találják magukat. Visszajutni csak a Hupihold újabb megjelenésekor tudnak, ráadásul varázsitalra is szükségük van. A rettegett Hókuszpók és gonosz macskája is követi őket, akik boszorkányos furfanggal próbálják keresztezni a törpök visszaútját Aprajafalvába.

A gyerekekkel együtt izgulhatunk, hogy hazajutnak-e a törpök a nagy Hupihold ünnepre!?

A második könyv az Ügyifogyi meséje. A legügyetlenebb törp önvallomással kezdi a történetet, saját bevallása szerint sem büszkélkedhet nagy erényekkel ügyesség, okosság terén. :-)

Szándéka, hogy mindenképp segítsen a Hupihold ünnepség előkészületeiben, ismét kudarcba fulladnak. Hibát hibára halmoz, ráadásul még a láthatatlan pajzsot is átlépi, megmutatva az utat a gonosz varázslónak és macskájának Aprajafalvába. Menekülés közben egy verembe zuhan a segítségére siető társaival együtt, és pillanatokon belül New Yorkban találják magukat. Hatalmas házak, fülsiketítő zaj, rengeteg ember... és Hókuszpók...

Grace és Patrick segítenek a kis törpöknek, hogy ismét ráleljenek a Hupiholdra, mely segít hazajutniuk. Grace a gondjaiba veszi Ügyifogyit, bátorítja őt, hogy ne adja fel, neki is sikerülhet hőssé válnia. Vajon sikerül neki a nagy kihívás? Vissza tudja juttatni barátait Aprajafalvába?

A nagy törpkalandban ismét Ügyifogyi van a középpontban, illetve az ő próbálkozásai, hogy ügyesebbnek látszódjék. :-)

Ismét, mint mindig, Hókuszpók próbálja kézre keríteni a kis társaságot. A csapat csapdába kerül, ahonnan egy kijáraton keresztül New Yorkban találják magukat. A történet nagyjából arról szól, mint az előző kettő, viszont itt a mozifilm képkockái elevenednek meg a könyvben.

Gyermekeim nagyon élvezik a könyveket, mivel nem egyszer olvastuk már el őket. Gyanítom, nem is utoljára! :-)

A három könyv nagyjából tényleg ugyanarról szól, más-más szempontból, de érdemes mindegyiket sorra venni!

Számomra ez egy tökéletes könyv volt. Potok eddig kimaradt az életemből, de hogy miért??? Sajnálom, hogy eddig nem vettem kézbe a könyveit. Mindenképpen pótolni fogom.

Persze nagy előny volt már az is, hogy a zsidóságról volt szó, hiszen nagyon élvezek, falok minden ezzel kapcsolatos művet. Nem utolsósorban pedig eszméletlen jól megírt könyv.

Ki is az az Asher Lev? Ő maga sem tudja biztosan. Ő is keresi élete értelmét, ami akár lehet a haszid mozgalom követésében, de akár a festészetben való elmerülés is. Mindkettő egyforma, elsöprő erővel van jelen az életében szinte születésétől fogva, így tényleg elmondható, hogy a hatás nem kicsi egyik oldalról sem. A hagyomány, az Írás betartása, követése a szülők felől első számú követelmény (lenne). De mit tehet Asher, ha másik oldalról pedig tudja, hogy érzelmeit, indulatait, gondolatait csak a festészeten keresztül tudja megjeleníteni, feldolgozni.

Gyermekkora óta keményen küzd, hogy önálló, szinte már félelmetesen felnőttes gondolatait, érzelmeit kifejezésre tudja juttatni. Az bizonyos, hogy ez a környezetére rendkívül érzékeny fiú nem mindennapi tehetséggel van megáldva, ugyanakkor pedig a másik oldalról nyomja-vonzza őt a fanatikus Istenkeresés is. És a kettő valahogy nem akar összejönni. Legalábbis kritikusai, segítői szerint nem. Egyiket sem lehet teljes odaadás nélkül "csinálni". Ezt ő is érzi, így még nehezebb.

Apja a nagy tekintéllyel bíró rebbének dolgozik, elsősorban üldözés alatt álló zsidókat menekítenek ki Oroszországból. Munkája nagyon nagy horderejű, minden hitével, erejével Istennek szeretne megfelelni. Nem érti, nem fogadja el Asher tehetségét, az ördög művének tartja az egész jelenséget. Még akkor is ellenáll, amikor maga a rebbe biztatja Ashert, hogy próbálgassa szárnyait.

Édesanyja az, aki a maga módján és lehetőségeihez képest próbálja Ashert támogatni, bátorítani. Nagyon sajnáltam őt. Gyakorlatilag kettészakadt férje és gyermeke között. Csodálkoztam, hogy a szíve nem szakadt meg! De talán az is! Az enyém biztosan!

A fiú "karrierje" egyre felfelé ível, sikert sikerre halmoz, kiállítások sorozata követi egymást. De aztán elérkezik AZ a kiállítás. A szülei is hajlandóak végre ellátogatni, megnézni a képeit. De mi fér még bele az elfogadhatóság határai közé? Krimibeillő izgalmakkal tűzdelte teli a szerző a jelenetet, tényleg megindító és elgondolkodtató volt.

Mindamellett, hogy a szívem végig Asherért dobogott, a családját is nagyon megszerettem, megértettem. Segíteni biztos nem tudtam volna.

"Ha választanod kellene az esztétikai vakság és a morális vakság között, te melyiket választanád?"

Ez elég gyengécskére sikeredett! Azért persze továbbra is skandináv krimi fan leszek, de úgy látszik, minden azért nem lehet tökéletes! :-)

Napjaink Helsinkijében járunk, az orosz maffia a fennhatósága alatt tartja szinte az egész alvilágot. A magánnyomozóként ügyködő Viktor Kärppät is behálózza a szervezet, mi több, maga a keresztapa tart igényt a férfi szolgálataira. Kiterjedt kapcsolattal rendelkezik mind a rendőrség, mind az alvilág berkein belül is.

Mindeközben próbál megküzdeni a társadalom előítéleteivel. Nincs könnyű dolga, mivel hogy ő egy Sortavalában született szovjet, állampolgár így a finnek túl orosznak tartják, az oroszok meg már igencsak finnek. Szóval nem egyszerű a helyzete.

Kevésbé vérengzős, ámde annál fajsúlyosabb, öldöklésmentes feladatokat bíznak rá. Már majdhogynem megesik a szívünk hősünkön, de azért ennyire nem ártalmatlanok ezek a megbízatások. A férfi jobbára már szabadulna ettől az életformától, mint a családi háttér által rávetülő árnyékoktól is. Persze pont ilyenkor adódik egy újabb megkeresés, amikor is egy eltűnt nő nyomait kéne felkutatni. A dolgot csak nehezíti, hogy a nő családjában szintén az alvilágban ügyködő rokonok is vannak.

Emellett persze vannak folyamatban lévő, pitiáner kis ügyei is, egy kis csempészés, hamis igazolványokkal való üzérkedés, és még cseppnyi magánélet is belefér.

A szerző betekintést nyújtott a finn-észt-orosz határállomásokon történő bűnözésekről. Ez mondjuk érdekes volt, bár néha itt is a zavarosban halásztam, ki kicsoda, melyik népcsoportot hova helyezzem el, bár Rönkä a könyv elején próbál útbaigazítani minket.

Nem egykönnyen hajtottam álomra a fejem, két okból sem. Az egyik, hogy bár már szinte kiesett a fáradtságtól a kezemből, alig bírtam esténként félretenni, másrészt pedig alig mertem elaludni a témája miatt. :-)

Vajon milyen lehet minden reggel arra ébredni, hogy fogalmunk sincs ki a mellettünk szuszogó férfi, hol vagyunk, kik néznek ránk vissza a fürdőszobában kiakasztott fényképekről. Ráadásul saját tükörképünk sem mond nekünk semmit kilétünkről. Szerintem félelmetes.

Christine pont ezt éli át napról-napra. Mivel egy jó pár éve történt autóbalesetben elvesztette emlékezőképességét, minden reggel egy újabb kétségbeesés, rettegés, hogy és miért került ő oda, és ki is ő valójában. Az elmúlt húsz évből szó szerint semmire sem emlékszik. Nagyon lassan folydogál az elején a történet, bár cseppet sem unalmasan. Szép lassan kapjuk az információkat kis dózisban. A nőnek minden újabb nap egy hatalmas küzdelem, hogy megtartsa azokat a pici információmorzsákat, emlékképeket, amiket nagy nehezen megszerzett. Arra nagyon hamar rájön, hogy az emlékei által talál rá saját magára is.

Egy orvos tanácsára - akinek a jó szándéka, mint mindenki másé is, kétséges - minden este leírja egy naplóba az aznap birtokába került emlékeket, tényeket. Persze a naplót is minden reggel valahogy újból meg kell találni, hiszen fogalma sincs ébredés után, hogy egyáltalán létezik ez a számára létfontosságú dokumentum.

Ben, a férje is támaszt nyújt neki, évek óta viseli el ezzel a fogyatékossággal élő feleségét, napról-napra újból elmeséli neki életük történetét. Szeretete, támogatása úgy tűnik, Christine számára elengedhetetlen.

Szövevényes családi háttér bontakozik ki előttünk, a végén már Christine mellett, én sem tudtam kiben lehet megbízni.

Watson psychothrillere feladta nekem a leckét. Mindvégig talány volt számomra a történet kimenetele, bár bizonyos kapcsolatokat, gyanús alakokat azért én is felfedeztem benne.

A végén már szinte a végletekig feszíti a húrt, minden idegszálammal őrlődtem, hogy mi lesz ezzel a szerencsétlen nővel, nagyon drukkoltam neki(k).

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak tudatában élénken él. Az ő történetét ha nem tévedek, kimerítette már a filmipar és az irodalom is, de a családi hátteréről, szoros rokoni kapcsolatairól nem sok szó esett. Legalábbis azok életéről nem. Voltak leánytestvérei is, ezek közül a legkisebb és legkedvesebbként emlegetett Sophie. Ebben a könyvben, ahogy azt a címe is elárulja, az ő története, életrajza olvasható, sok esetben nem feltétlenül követve a történelmi hitelességet.

Sissi a legkisebb leánygyermek. Lázad, minden elvárásnak ellene áll, társadalmi helyzete ellenére bőszen próbálja a saját határait feszegetni. Mindemellett életvidám jelleme felvidítja környezetét, külleme pedig kérők számtalan példányát sorakoztatja fel a szülők előtt. Ám őt inkább a kalandok, kihívások érdeklik, szívét sem királyi udvarokból származó jelölt rabolja el, "csak" egy egyszerű müncheni fotográfus, Edgar lopja el.

Eközben szülei igencsak sürgetik Sophie házasságát, természetesen nem a fent említett úrral. Gyermekkori barátja, II. Lajos, Bajorország királya siet segítségére a leánynak, akivel igencsak rokonlelkek. Szülei nagy örömére Lajos eljegyzi Sophiet, hiszen királyi esküvőről még csak álmodni sem mertek, illetve inkább csak azt. A lány pedig ettől a jegyességtől/házasságtól reméli szabadságát, szabad utat engedve Edgarral folytatott szerelmének.

A sors viszont nem ilyen kegyes hozzájuk. Lajos nem tudja legyőzni valószínűsíthető homoszexualitását, Sophie is inkább Edgar hitveseként képzeli el magát. A jegyesség felbontása mellett döntenek, viszonyuk a királlyal viharossá válik. És akkor felbukkan egy újabb kérő, Ferdinánd, akitől a lány undorodik, viszolyog. Eleinte, sőt sokszor később is valóban visszataszítóan viselkedik a férfi, később viszont voltak mozzanatok, amikor szimpátiám kifejezetten felé irányult.

Itt már igencsak kalandossá válik a történet, izgulhatunk, hogy beteljesedhet-e a két szerelmes boldogsága?

Ez egy történelmi regény, de abszolút olvasmányos, olvasható formában.

Az eredetileg Maurice Sendak 1963-ban megjelent képeskönyve alapján íródott könyv főszereplője Max egy nyolcéves, gyanúsan hiperaktív kissrác, aki - nyilván életkorából adódóan - szinte semmivel nincs megelégedve.

Legfőbbképpen a családja figyelmére, szeretetére lenne szüksége, amit úgy érez, nem kap meg maximálisan. Pár évvel idősebb nővére is érthető, aki már nyilván a saját korosztályával bandázik. Anyja pedig idegesítő új barátjával tölti idejét, ami szintén érthető valahol. Max mindeközben nagyon unatkozik és szörnyen magányos.

A kisfiú farkasjelmezben lófrál naphosszat, hóerődöt épít, onnan bombázza hógolyókkal nővérét és annak barátait. Ezzel kellőképpen az idegeire megy környezetének. A folyamatos büntetések sem javítanak a helyzeten, sőt...

Szintén egy nagy balhé és az azt követő büntetés után a szobájában a kisfiú úgy érzi nem bírja tovább, világgá megy. A rettentő hideg ellenére elköt egy csónakot, amellyel az éjszaka közepén kisodródik a nyílt vízre. És csak sodródik, csak sodródik... A szigeten, ahova kiveti az óceán, hatalmas és groteszk, ám mégis nagyon szerethető lényekkel találkozik. Maxot rövid időn belül királyukká választják, és elhatározzák, hogy létrehoznak egy sajátságos világot a maguk számára, ahol minden úgy történik, ahogyan azt csak ők akarják.

A gyermekkorról, annak is a sötétebb oldaláról szól ez a könyv. Talán mindannyian megbirkóztunk a saját magunk kis (nagy?) szörnyeivel. Nagyon sajnáltam Max-ot, és úgy kiáltottam volna egy nagyot a családja felé, hogy figyeljenek már picit jobban oda rá, pedig saját tapasztalatból is tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és nem feltétlenül arról van szó, hogy nem szeretik a szülők a gyermeküket.

A könyv egy film forgatókönyve alapján íródott, ami állítólag sikert aratott. Ha az utamba akad, feltétlenül megnézem.

Létező vagy nem létező prűdségemet próbáltam legyőzni ezáltal a könyv által. Úgy gondoltam, belevaló, vagány leszek és elolvasom. Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam. Azt a fülszövegből megtudtam, hogy tizenhárom klasszikus mese került átalakításra erotikus történetekké. Közelebb azért ez sem vitt a dologhoz.

Az ajánlóból az is kiderült, hogy semmiképpen nem a durva pornó volt a cél, és ez igaz is. Viszonylag tényleg finoman van megoldva a dolog.

Az írónő célja a könyvvel elsősorban az volt, hogy az ellaposodott, megfáradt kapcsolatokat picit felrázza, az érzékiséget újból előhozza a nőkből és a férfiakból is egyaránt, bár a könyv szerintem tényleg elsősorban nőknek szól, de talán működik az energiahullám áradása... A fantáziánkat szeretné felrázni, hogy másképpen, többféleképpen is lehet!?

Attól függetlenül, hogy azért tényleg izgalmas volt a nagy részét olvasni, néhol nagyon nevetséges volt, és azokon a pontokon mindig megakadtam.

Helyszín: Moszkva, Trjohprudnij köz 22.

Szereplők: Róza Markovna Mirszkaja, a főszereplő, aki bár végtelenül jószívű, kedves, amolyan mindenki tyúkanyója, de azért bármennyire is próbálják bölcsnek beállítani, azért be kell látni, kissé ostoba is. Aztán ott van az ő akadémikus férje. Az ő jelleme is kissé vitatott, de ebben a könyvben kié nem? A további szereplők, bár fontos a személyük, eltörpülnek a matróna mellett, jönnek-mennek körülötte az évtizedek alatt. Vannak itt bűnözők, alkoholisták, titkos ügynökök, megfelelő mennyiségű szolgálólány. A legtöbbje szexuálisan erősen felajzott (és most nagyon finoman fogalmaztam) manus, akik mint a mérgezett egerek, az összes fellelhető szolgálólányt (ugye az van bőven), akit találnak, felcsinálják. Az égből is zabigyerekek potyognak.

Akaratlanul is Forman Tűz van babám c. filmje jutott eszembe a történetről. Ott sem volt százas a nép többsége! :-)

Nem utolsósorban a szerző betekintést enged a XX. századi Oroszország politikai hátterébe is. Azért ez is nyújt épp elég alapanyagot a történethez. És hát nagyon orosz, nagyon kortárs. És bár a kortársakat annyira nem, de az oroszokat annál inkább kedvelem. Színpadra vele!!!

A könyv egyébként küllemre gyönyörű! Ja, és én a címét inkább példa nélkülire változtatnám! :-)))

"Aztán következett a tea, a legédesebb, az érkezésre. És megint ott volt a kikeményített terítő, a hófehér terítő mintás szegélye, a kockacukor a cukorfogóval, a családi ezüstből a tiszta kiskanalak, amelyeket az engedelmes Gelka sokadszor súrolt le, ott voltak a niellodíszes fekete vázák, a vékony vágott citromkarikák egy aprócska villával, a kékesen és narancsosan fénylő kristály cukorkatartó, a halványzöld chartrez likőr a régi, még a brezsnyevi időkből, és amint illik, a legtermészetesebb emberi megelégedettség elengedhetetlen kellékei, a lékachtól a hámántáskáig."

Augusztus 10-én jelenik meg a Manó Könyvek kiadásában három filmes mesekönyv, melyhez kapcsolódóan egy nyereményjátékot is indított a Líra bolthálózat. Kisgyermekesként én személyesen nagyon várom őket, hiszen hétvégente délelőtt alig várjuk, hogy megnézhessük kis barátaink kalandjait. Most pedig újabb történetekkel gazdagodik a választék! Nagyon kíváncsi leszek rájuk!

Letisztult, egyszerű, pasis, szexi! Röviden ennyi!

Nagy áradozásokat hallottam erről a könyvről. Ilyenkor mindig szkeptikus vagyok, eleve fenntartással kezelem az ilyen könyveket. Okát nem tudom. Viszont a végén sokszor én is beállok az áradozók sorába. Most is ott ácsorgok a sor végén. McCarthy-nak tényleg nem tudom mi a titka!? Még az sem zavart, hogy a vessző, az egyéb írásjelek fogalma nagyjából kiveszett a könyvből, a párbeszédek egybeolvadnak a leírással, gondolatjel nuku. Elég hamar megkedveltem ezt a fajta írásmódot, úgy éreztem, nagy önállóságot adott nekem az olvasmány értelmezésében. Mondatai egyszerűek, de ütnek!

A legelején fogalmam sem volt, mi fog kikerekedni az egészből. Hova, miért, hogyan mennek? Ugyanis a fő-főszereplő a tizenhat éves John Grady Cole nagyapja halála után a nála egy évvel idősebb barátjával, Rawlinsszal titokban átszökik Texasból a mexikói határvidékre szerencsét próbálni. Mindketten a felnőtté válás rögös útján haladnak. Munkát szeretnének vállalni a számukra új, ismeretlen világban. A két macsó lovon vág neki az útnak. Útközben hozzájuk csapódik egy nem annyira macsó, de szintén nagyon szerethető harmadik figura is. Blevins személye kétséges, eleinte nehezen találják meg vele a hangot, de később már ők hárman egy csapat, bár ez a harmadik fiú folyamatosan rájuk hozza a bajt. Például abban sem biztosak, lova lopott-e vagy sajátja?

Egy farmon kapnak munkát, ahol John Grady szerelembe esik Alejandrával, amely szerelem igencsak tiltott. Közben a rendőrség is feltűnik az esetlegesen lopott ló után szimatolva. A fiúk mindvégig kiállnak becsületük mellett, de ez vajon elegendő-e a vadnyugaton?

A vége azért felpörög, de csak amolyan McCarthy-s módon, hiszen számomra a könyv titka semmiképpen sem a gyorsan pergő eseményekben, leírásokban van. Kimondottan lassú folyású, nyugodt hangulata van. Elandalított, ugyanakkor letenni nem bírtam.

A western varázslatos, könyörtelen világába vitt el engem, teljesen szokatlan módon, de nagyon élveztem! A kedvenc könyvek között kap helyet!

A kép forrása: http://www.haziallat.hu/lovak-lovasok/lovas-videok/vadlovak-lovak-video-lo/2371/

A regényben megelevenedett előttem egy család sorsán keresztül a XIX. és XX. századi magyar történelem az 1956-os forradalmat követő évekig. Leginkább három nő élete volt a középpontban, de minden Ilona, az állomásfőnök leányának születésétől indul. Már világrajövetele is előrevetíti boldogtalan életét. Illetve ki hogy fogja fel. Ő maga nem így látja.

Három generáció, három életút. Sok közük egymáshoz a vérségi kapcsolaton kívül nem nagyon van.

Ilona már gyermekkorában úgy érzi, hogy ő kiválasztatott valami nagy dologra, ő más mint a testvérei, más mint a többiek. Elmondható, hogy ő maga nem érezte egyáltalán szomorúnak a sorsát.

Leánya, Zita a húszas évek fiatal és mindenképpen lázadó generációját testesíti meg. Őt zártam a szívembe a leginkább. Annyira segítettem volna neki anyja helyett. A dühöm leginkább szikrákat hányt. Sokszor tűnik úgy, hogy megtalálja a boldogságát, hiszen az érzelmileg rendkívül irányítható lány egy jó szóért odaadja mindenét. Sajnos arra képtelen, hogy a fától meglássa az erdőt...

Gyermeke, Éva már jobban megtalálja helyét a világban. A regény színpompás, csillogó eseménydús korszakot ábrázol. Az olvasó nagyon sokféleképpen érzékelheti a Ferenc József császár korabeli Bécs, Budapest, Berlin, Szentpétervár városát. Elvezet bennünket a második világháború alatti Amerikába, s végül vissza a háború által megszabdalt Európába. A magyar származású író legsikeresebb könyve, a huszadik század epikájának egyik mesterműve.

Magyarország és Európa történelmét nagyon részletesen mutatja be a szerző a három generáció három asszonyának életén keresztül.

Ilona személyisége mindvégig nagyon vitatott volt előttem. Leginkább nem volt szimpatikus. Gondolkodtam, hogy vajon gond-e, hogy mindenképpen anyaként vizslattam az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállását. Nem tudom, de mindegy, mert nem is ment volna másként. Egyszóval anyaként én el nem tudnám képzelni, hogy úgy reagáljak dolgokra, ahogyan Ilona, még a kor adott társadalmi elvárásai ellenére sem.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Terjedelme ellenére nagyon gyorsan faltam.

Hans Habe, alias Békessy János 1920-ban került családjával Bécsbe. 1929-től újságíróként dolgozik, itt használja először a Habe nevet. Bécsből tudósít magyar lapoknak, de Budapestre is gyakran visszatér. 38 regénye jelent meg, legtöbbje világnyelvre is lefordítva.

Hűűű, gyorsan kell írnom róla, mert nagyon a hatása alatt vagyok. Már eddig is kifejtettem, hogy szeretem a skandináv krimiket, de azért várom, mikor merülnek le!? Eddig nem! :-) Pont fél órája tartottam az utolsó oldalaknál, akkor már azt hittem, hogy a frász tör rám az izgalomtól, amikor valaki a mellettem lévő ajtót elkezdte ököllel ütni. Na akkor csapott csak le rám az igazán nagy frász! Ezzel a nagyfokú izgalmat szerettem volna jelezni! :-)


Simán megmondom már akkor is, hogy skandináv krimiről van szó, ha nem látom a szerzőt, egyéb azonosító adatokat. Valahogy nagyon egyformák, de ezt nem hátrányként élem meg! Bírom őket nagyon! :-)

4,5/5

Animus Kiadó, Budapest, 2007
Fordította: Tótfalusi István
Eredeti cím: na ezt hagyjuk... (valami ilyesmi: Grafarbögn)
252 oldal

Megint beigazolódott, hogy ne ítéljek első olvasatra. Amikor megkaptam a könyvet, belelapoztam és egyből le is írtam annyival, hogy nagyon gagyi. Szerencsére mégis túllendültem a kezdeti előítéletemen. Nagyon-nagyon tetszett! Azt hiszem a könyv sava-borsa az írónő humorában van.

A történet maga szerintem viszonylag közhelyes, már számtalanszor olvastam önmagukat kereső, bizonyos életkorba lépő, mégis magukkal, társadalomban elfoglalt szerepükkel elégedetlen nők kalandos életmódváltásáról, utazásba való "meneküléséről".

Eleve a szingliség kérdése jó pár évtizede vitatott. Ki így, ki úgy fogja fel. Egyik oldal azt hangoztatja, hogy sok nő biztos, hogy nem vágyik többre, mint karrierjének építésére, annál szebb dolog nincs is a világon. A másik oldal pedig hazugnak nevezi ezt az álláspontot, mivel egy nő életében a legszebb dolog csakis a gyerekszülés, -nevelés lehet. Az most tök mindegy, hogy én melyik oldalon állok, viszont nagyon szimpatikus volt, hogy Fraser bevállalta, és igenis kiállt amellett, hogy nagyon is szeretne családot, gyerekeket.

Az ő esetében a dolog azért nem ennyire egyszerű. Túl egy rossz házasságon és a váláson, negyven éves korára jut el oda, hogy nem tudja, mit kezdjen magával. Vívódása nem kicsi, mivel abszolút megalapozott háttere, egzisztenciája van, akkor utazik a nagyvilágban, amikor csak akar és ahová csak szeretne. Valljuk be, erre a gyermek/ek születése után vajmi kevés esély van.

Férfiak ugyan vannak Laura életében, de csak olyan "kutya vacsorája" módon. Egy stabil pontnak mondható szeretője - akivel a világ különböző pontjain randizgatnak - szintén megállapodik más nő mellett, úgyhogy az is ment a levesbe. A jövőben egyedül vág neki a világnak, az idő pedig egyre sürgeti. Rájön, hogy addig semmiképp nem tud dönteni, megállapodni, amíg a belső egyensúly, harmónia nem jön létre. Nyugalmát, önbizalmát keresi mindenhol, próbálkozik ő mindennel, sokszor nem kis veszélybe sodorva magát.

Én, aki nagy receptgyűjtő, gasztronómiai műsorfaló vagyok, egy nem mindennapi, de nagyon érdekes válogatással találkoztam a könyvnek köszönhetően. Leginkább gasztronómiai történetként jellemezném az írást, amelyben húsz ismert ember akár fontos életszakaszához kapcsolódó, de sokszor kedvenc ételeiről esik jó pár szó. Egészen az ókortól Napóleonon át Marilyn Monroe-ig veszi számba a szerző a legendás alakok kedvenceit.

4/5

Fordította: Hegedűs Ildikó
247 oldal

4,5/5

Fordította: Heinisch Mónika
474 oldal

Ha a Provence szó szerepel egy könyv címében, nálam szinte 100%-osan tuti a siker. De azért nem mindig... :-(

Les Arque-be, egy 169 fős, pici francia falucskába érkezik egy középosztálybeli amerikai a családjával a technológia vezérelte modern világból, és a helyi étteremről akar írni. Nehezen értik meg az ott élők, miért érdekli a szélesebb kép, az életük, a falujuk, miért érdeklődik a történeteik, múltjuk iránt.

A szinte érintetlen települést "csak" egy vitatott képességű halott szobrász emléke élteti és a fent említett, egyetlen működő vállalkozás, amely a Jacques Ratier által működtetett La Récréation étterem, amely az odalátogató turistákból él. Les Arques jövőjének legfőbb biztosítéka ez az étterem. Gasztronómiája bátran versenyre kelhet a világ minden táján.

Nem mondom, voltak érdekességek benne. Bár sokat hall az ember a szarvasgomba felkutatásának nehézségeiről, itt is olvashattam a folyamatról, az ádáz küzdelemről, mire megtalálnak egy induri-pinduri darabot, hogy aztán aranyárnál is drágábban adják el.

Nagyon tömény volt az egész nekem, alig bírtam átrágni magam egy-egy fejezeten. Úgy éreztem, hogy a fejem búbját is bele akarja nyomni a témába, néha már levegőt sem kaptam. Számomra megint a sokszor a kevesebb több elmélet lépett életbe. Nagyon sajnáltam, mert tényleg a szívem csücske a táj, a téma...

Rögtön a borítója elvarázsolt ennek a cuki mesekönyvnek, ami az idei Könyvhétre jelent meg.

Nagy hiányt érzek a kortárs gyermekirodalomban, hiszen mi nagyon el voltunk kényeztetve Lázár Ervinnel, Nemes Nagy Ágnessel, Weöres Sándorral, Kányádi Sándorral (a teljesség igénye nélkül). Természetesen nem célom az összehasonlítás, de nagyon ritkán találkozom ízléses, kedves mesekönyvvel a magyar piacon, amit a gyermekeim kezébe is szívesen odaadok. Szerencsére megkönnyebbültem, amikor a kezembe vettem Tasnádi Emese könyvét, egyből le is ültem csillogó szemű gyermekeimmel és elolvastuk. Nem csak őket varázsolta el. Azon túl, hogy kellemes kézbe fogni, abszolút letisztult, kifinomult, kedves az egész könyv, úgy ahogy van. A külleme, a tartalma mind-mind összhangban vannak egymással.

Az 5 meséből álló kötetben megismerkedhetünk az 5 1/2 éves Julival és annak Mackójával. Persze nem akármilyen kislányról és mackóról van szó. Ez a kislány meséket gyűjt, amelyekben rosszcsont manók és egyéb furfangos kis lények szerepelnek, úgymint Duplavé, a vízimanó, Bimban és Tiktak, az órásmanók, Piktorilla, az erdei tündér és a két huncut manó, Popcorn és Tekercs sem maradhatnak ki a sorból! :-) Ahogy együtt felfedezik a várost ők ketten, különleges emberekkel találkoznak. Olyanokkal, akik értenek "mackóul" és mindegyik megajándékozza őket egy-egy mesével, hiszen ők ugye mesegyűjtéssel foglalkoznak.

Julijuli és a Mackó örökös jó barátok. Ha Julijuli megbetegszik, akkor persze, hogy Mackó is, de az örömben is egymás mellett állnak.

Az illusztráció is remek. Agócs Írisz kedves, nagyon szerethető rajzai díszítik a könyvet, azokat is imádtam!

Halkan megsúgom, hogy én még nagyon sokszor szeretném megérteni a mackókat. Néha sikerül is... de aztán meg hirtelen túl sok dolgom van... :-(

Annak ellenére, hogy talán inkább lányos könyvnek mondanám, a fiaim is falják (velem egyetemben), így többször fog még előkerülni. Azért a nyelvemet még edzem, hogy folyamatosan tudjam hibátlanul kimondani a "julijuli"-t! :-)

"Elvtársak, nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy oda jussunk, ahol most vagyunk!"


286 oldal

1837. Egy kislány az édesapjával teljes izgalomban, egy pisszenés nélkül várja, hogy kinyíljon a ritkaságszámba menő tavirózsa. Egyébként pedig életük a kertészkedés...

Emily Paxtonnak gondtalanul telnek a gyermekévei. Apja egyetlen szemefényeként fürdik annak szinte teljes figyelemében. Az imádat egymás iránt kölcsönös, ráadásul Emily apjának teljes értékű munkatársa is, aki a devonshire-i uradalom megbecsült kertésze.

Emily meglehetősen érett mivolta ellenére azért benne van mindenféle mókában. Barátsága Victorral, akit cselédként alkalmaznak, meglehetősen szoros, együtt vesznek részt számtalan csínytevésben. Azt nem is sejtik, hogy jó pár év elteltével hatalmas szerelem bontakozik ki kettejük között.

Eközben London gőzerővel készülődik a közelgő világkiállításra. Emily a Kristálypalota megtervezésében segédkezik apjának, amely otthont adna a rendezvénynek.

Az író a könyvben igen erősen állítja szembe a nyomort, a szegénységet a pompával, csillogással, mint ahogyan ez az 1800-as évekbeli Londonra igencsak jellemző is volt. Szemünk elé idézi a munkásosztály és a befektetők állandó harcát.

Ez a számos valós történelmi adatot tartalmazó könyv egy picit hosszúra sikeredett számomra. A jellemek sem voltak olyan túlontúl kidolgozva. A végén már kissé türelmetlen voltam a kimenetelt illetően, amely nem szűkölködik izgalomban.

A könyv elején megrettentem, nem erre számítottam, hiszen az Édentől keletre c. regényen annyira nem kell "gondolkodni", az nagyon olvastatja magát. Itt más a helyzet, mert bizony használni kell a fogaskerekeket, nagyon nehezen lehet ráhangolódni a mondanivalójára, de végül minden megoldódott, beleszerettem, továbbra is, azóta is szeretem.

Ethant, a középkorú főszereplőt egy másfajta trauma köti gúzsba: egy társadalmi és gazdasági kötelék, amely megfosztja erejétől és önbizalmától. A látszólag békés, harmonikus családi környezet csak a külszín, egyébként a 20. század első feléről szóló rendkívül hiteles társadalomrajzzal átszőtt történetből kiderül, hogy a főhős helyzetéből kitörni képtelen, folyamatos önostorozáson, önjellemzésen esik át, önbecsülése mindeközben a béka feneke alatt (sem). Ennek elérésében gyermekei is elég nagy szerepet játszanak. Felesége még csak-csak... Ráadásul már megtapasztalta milyen jólétben élni, saját családja bénaságának köszönhetően van ott, ahol...

Mit engedhet meg magának egy ember, hogy kijusson a slamasztikából? Igazából tehetne ellene, hogy megváltozzon anyagi helyzetük, egzisztenciájuk, de - mondhatnánk, a hülyéje - mindvégig ragaszkodik becsületességéhez, munkaadója bizalmának megőrzéséért a végletekig kiáll.

Az adott kor amerikai társadalmát, a gazdasági válság következményeit nagyon erőteljesen és sajátosan világítja meg a könyv. Korhű, valóságos képet kapunk az akkori életformáról, életérzésről. Olyan nagyon réginek éreztem a történetet, közben a könyv végére rájöttem, hogy nagyon is aktuális, nagyon is mindennapi problémákról van szó.

Ami elsősorban tetszett, ahogy a főhős jelleme, annak fejlődése ki van dolgozva. Nem egy vidám történet, ám szegényebb lennék, ha nem olvastam volna el.

Könyvmolyképző Kiadó, Aranytoll kötetek, Szeged, 2008
Fordította: Réz Ádám
Eredeti cím: The Winter of Our Discontent
327 oldal

Szégyen, nem szégyen, eddig nem hallottam Kondor Vilmosról, pedig nagyon jó kritikákat kaptak eddigi könyvei. Szerencsére most összetalálkoztunk, és úgy néz ki, jóbarátok is maradunk.

Igazán nem szeretem a háborús történeteket, ezt már többször ki is fejtettem, de ebben a köntösben, amit a szerző "ráhúzott", nagyon is fogyasztható, sőt élvezhető volt. Számomra inkább a dokumentumgyűjteményként tálalt film, illetve könyv a megszokottabb, így egyrészt ismeretlen, másrészt fura, de mindenképp nagyon megfelelőnek találtam a krimi műfaját ebben a témában.

Gordon Zsigmond újságíró szemtanúja lesz az 1946. júniusában történt drasztikus merényletnek, mely felderítésére a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével nagyerejű nyomozást indít el.

Gordon újságírói vénájának engedelmeskedve szintén követi a nyomokat, bár úgy tűnik, egy lépéssel mindig le van maradva. Bátorságot, egészséget, nem is egyszer életet nem kímélve Budapest legmélyebb alvilági életének levegőjébe is beleszippant, miközben letartóztatások sora követi egymást a városban. A szálak egyre bonyolultabb módon kuszálódnak össze, illetve ágaznak egyre inkább szerte széjjel.

Budapest szó szerint romokban, élelemhez csak nagy küzdelmek, illetve furfang árán lehet hozzájutni. A bűnözés a tetőfokára hág, így egyik esetből szinte következik a másik. Hatalmas alvilági pénzek tűnnek el szőrén szálán. Gordon nem is sejti, hogy egyetlen emberhez kell eljutnia, aki az egész gépezetet irányítja. Mindeközben az Ő élete is számtalanszor veszélybe kerül, saját életkörülményei sem a legmegfelelőbbek, azzal is kezdeni kéne valamit.

Emellett hátborzongató bepillantást kapunk az Andrássy út 60. szám alatt folyó "életbe", a kommunista rendőrség munkájába, módszereibe.

Az enyhe, fanyar humor nagyon jót tett a történetnek, valahogy könnyebben emészthetőbbé vált tőle az adott politikai, történelmi háttér.

Gordon Zsigmond egy szerethető, pozitív figura. Néhol picit ellaposodott a történet, a figyelmemet valahogy életben kellett tartani, de nem volt vészes. Most hirtelenjében nem is tudnék jó magyar krimiírót mondani, úgyhogy emiatt is nagyon örülök. Szerettem a könyvet, és az előzőeket is keresni fogom!

4,5/5

Agave Kiadó, 2011

Feltételezem, hogy sok szülőtársam megbirkózott már azzal a "problémával", hogy szülés előtt kissé másként nézett ki, másként látta a világot, másképp jutott idő szinte mindenre. Szóval megváltoztak a dolgok kívül-belül a csemeték érkezése után.

Jodie Hedley-Ward úgy gondolta, megosztja tapasztalatait, sorokba önti gondolatait, hogyan is élhetne az ember lánya kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet gyermekek, család mellett is.

Sok mindenről szó van a könyvben, nagyon széles területet foglal magában, amit át kell tekintenie az olvasónak a saját életében is. Kitér az otthon átalakítására, hogy az mindenkor meleg fészekként szolgáljon a család számára (ha addig nem volt az). De - és talán ez a legfontosabb - az önkép helyreállításával, a magunk elfogadásával is foglalkozik. Szerintem tényleg ez a legfontosabb, mert bár közhelynek hangzik, de saját életemben is folyamatosan tapasztalom, hogy ha belül minden rendben van, akkor nagy gond nem lehet, illetve ha jön is, sokkal könnyebben birkózunk meg vele. Nem beszélve arról, hogy egy magával megbékélt anya sokkal jobban oda tudja magát tenni a család számára is.

Tanácsolja egy ideális heti menetrend elkészítését, gyakorlatilag óráról órára. Lehet, hogy van olyan, akinél ez hatékony lenne, nálam semmiképpen sem. Ha másnapra tervezek is valamit, vagy akár csak pár órával későbbre, két gyerek pár perc alatt boríthatja a dolgot. Úgyhogy nekem valami más megoldás után kell néznem! :-)

Természetes, hogy nem maradhatott ki a "szexi csipke vagy kinyúlt pamut" rovat sem! :-) Ezzel mondjuk mindenképpen egyet értek, de néha azért nagyon jó a kinyúlt macinaciban is elüldögélni egy könyv fölött... (csak ne ez legyen az általános!!!)

Bátorít abban, hogy keressük azokat a "réseket", ahol párunkkal kettesben tudunk elmenni bárhová, akár csak egy sétáról legyen is szó. Ebben is maximálisan egyetértek. Félre kell tenni a lelkiismeret-furdalást, ami éppenséggel az én esetemben nem egyszerű, állandóan küzdök vele, de akkor is menni kell, programokat kell kettesben szervezni.

Hiba, ha a régi életünket keressük, az már rég nem jön vissza, de nem hinném, hogy mindent el kell vetni, felejteni. Szükséges CSAK magunkra is időt szánni, legyen szó moziról, kozmetikusról, bármiről, ami nekünk, és tényleg csakis nekünk kikapcsolódást okoz. Mondjam úgy, hogy néha lehetünk egy picit önzőek?!

Rendkívül ideális, szinte tökéletes életet, családi idillt vázol fel az írónő, ilyen szinte nincs is. De nem is hinném, hogy ezt a célt akarta volna elérni, azaz mindenkor ilyennek kéne lennie a kiegyensúlyozott életnek. Inkább figyelemfelhívásnak, gondolatébresztőnek, életmód (át)alakító célzatúnak tartom a könyvet. Egyértelműen ösztönöz, hogy sokkal többet sportoljak, egészségesebben éljek, béküljek ki önmagammal, hogy mosolygós, vidám anyukát, feleséget lásson a családom, amikor rám néznek.

És hogy lennék-e szexi anyuka? Hát naná!!! :-)

Caleb és Catherine kapcsolata válságban van, házasságuk az utolsókat rúgja. Pedig hatalmas szerelemmel indult minden, mást el sem tudtak képzelni maguk mellé. Ráadásul olyan sok idő nem is telt el, "csak" 6 év. Ezek alatt az évek alatt viszont teljesen elhidegültek egymástól, már egyiket sem igazán érdekli a másik. Mint két idegen, úgy közlekednek ugyanabban az élettérben. Tenni egyikük sem akar, mindenki a maga igazát hajtogatja, de nem ám egymásnak, csakis ismerősöknek panaszkodnak.

Caleb szerencsére beavatja édesapját, aki egy naplót ad a kezébe. Ez a napló 40 napra való "jótanácsot" tartalmaz. Napról-napra követnie kell a leírtakat, attól nem eltérve. Nem olyan nagyon bonyolult dolgokat tartalmaz ez a napló. Vagy mégis? Olyasmiket, hogy ma kedveskedj a feleségednek egy aprósággal, ne szólj vissza semmi rosszat, még ha le akarna égni a nyelved, akkor se.

Caleb fogcsikorgatva hajtja végre az utasításokat, minden porcikája küzd ellene, hiszen a büszkesége neki is dolgozik rendesen. Sokáig nem történik semmi, sőt, ellenkezőleg, hiszen felesége azt hiszi, csupán a válóperből való kedvezőbb kimenetelre hajt a férfi. De vajon sikerül "megpuhítani" elvesztettnek hitt feleségét?

Tanulság a könyvből, amit persze eddig is tudtam, hogy mindenhol vannak problémák, de a legrosszabb az, amikor már meghallgatni sem vagyunk hajlandóak a másikat, a kommunikáció pedig teljesen megszűnik két ember között. Szörnyű nagy hiba. Pedig sokszor pici apróságokkal meg tudnánk előzni a hatalmas tűzvészt.

Bajban vagyok ezzel a könyvvel! Nem is nagyon tudom pontozással értékelni! Irodalmilag nincs a helyzet magaslatán, mondhatnám elég kezdetlegesen van megírva, viszont a tartalma nagyon megfogott, nagyon elgondolkodtatott és lebeg előttem folyamatosan.

Nagyon fontos dolognak tartom a házasságot. És nagyon szomorúnak a válást. Persze elhiszem, hogy adódhat olyan helyzet, hogy nem nagyon van más választás. Én is amellett voksolok, hogy "foggal-körömmel"... Nap mint nap gondolkodom, hogyan lehetne jobban csinálni, hogyan lehetne még inkább értékelni a másikat és ezt ki is fejezni számára. Nem könnyű dolog. Mi az hogy? Iszonyatosan nehéz!

Gondolom többféle ember van. Aki észre sem veszi, hogy baj van; aki észreveszi, de nem tudja a módját, hogyan kéne változtatnia; és talán van, aki tudja is a módját, de lusta a tettek mezejére lépni. Pedig mindenképpen érdemes!

És valakinek még feltétlenül helyet kell szorítani a középpontban? Én ebben hiszek, hogy egy kapcsolat csakis úgy működhet igazán jól, tartalmasan, ha Ő ott van, egy harmadik személy, de nem akárki!

Ízek, színek, hangulatok, emlékek... Ezek sokfélesége mindenképp előjött legbelülről. Olyanok, amikről azt hittem, már rég elvesztek, elhalványultak. Ismét lementem régi, Tömő utcai társasházunk pincéjébe, ahol szenet rakosgattam kupacba, újból elvittek a szüleim a Szigony utcai étterembe a hatalmas akváriumban lévő halakat csodálni, közben a gyönyörűen kikeményített, apró virágokkal kihímzett kisruhámban "kölcsönadtak" a személyzetnek, hogy a konyhában is megmutassák a csodákat. Aztán persze Csöpi néniék is elkunyeráltak szintén nyolcadik kerületi lakásukba, ahol kedvemre pakolászhattam vitrines szekrényükben a rém ronda kerámiafigurákat.

És akkor Vas megyei "kirándulásomat" nem is említettem, ahol nagymamám kamrájába rendszeresen beosontunk unokatestvéreimmel és a házi készítésű finomságot dézsmáltuk, málnaszörpöt szürcsöltünk. És amikor nagybátyám jött haza a tsz-ből, nem kevés unokatestvér kíséretében megrohamoztuk a csatos táskáját a frissen sült kifliért, és rohantunk hátra a pajtába elmajszolni a széna tetején... És hogy mik rejtőztek ezek mögött? Kit érdekelt akkor?

Persze nem az én élményeimről szól a könyv, természetesen. De olyan hatással volt rám, hogy nem csak a megírott történetben éltem, hanem az én saját, gyermekkori élményeim is felsejlettek folyamatosan. Jók is, rosszak is. Párhuzamosan zajlottak az események. A külvilágból mit sem vettem én észre a könyv olvasása közben. Vajon önismeretet elősegítő ez a könyv? Nem tudom, de nagyon sokat foglalkoztat azóta is. Nem tudom elfelejteni, nem tudom félretenni.

Folyamatosan Vámos Miklós könyvei jutottak eszembe. Szintén nagy kedvenc. Ő is kegyetlen őszinteséggel tudja kimondani, amit más nem mer, amiket más csak évekig hordoz magában szégyenteljesen. Én nem tudom, hogy Grecsó Krisztián mennyit merített a saját életéből. Gyanúsan sok hasonlóságot, párhuzamot vettem észre a saját életrajzában, de erre utaló "nyomot" nem találtam. De ha ezek saját élmények, saját megélt múlt, akkor le a kalappal! Mi előtt? Hát mindenképpen a bátorság előtt!

Fontos-e a történet? Kinek hogy? Nekem annyira nem, a részletekhez képest persze. Nem akarom ledegradálni a történetet még véletlenül sem, mert nagyon is érdekelt, hogy a Juszti mamát körülvevő népes családdal mi történik, hogyan dolgozzák fel a tragédiákat, hogyan élnek egymás mellett. De az egész iromány annyira finom, érzékeny módon van megírva, hogy az sokkal többet jelentett számomra.

Mindenkinek van múltja. Kinek ilyen, kinek olyan. De abban talán egyetértünk, hogy mindenhol vannak homályos foltok, olyanok, amit kitörölnénk, elfelejtenénk, mégsem lehet! Vajon fontos, hogy előássuk őket, meg kell vajon birkóznunk velük? Egyáltalán meg tudunk velük birkózni? Vagy jobb a szőnyeg alá seperni őket!? Nem tudom! A könyv olvasása után azt gondolom, hogy sokkal jobb felszínre hozni őket. A fene tudja, de legalább gondolkodik az ember. Az sem semmi, sőt!

"De szerencsére azt megtanultam, hogy üres ember, aki mellett nem fér el a múltja" (Grecsó Krisztián)

Nyolc történetet tartalmazó novelláskötetről van szó. Középpontjában a nő és a szerelem áll. De persze nem ennyire lesarkítva. Kanada különböző részein élő nők élettöredékeire, visszaemlékezéseire alapozva álltak össze ezek a lélektani novellák.

Picit mindig félek novellát a kezembe venni. Regényhez vagyok szokva, sokkal "kényelmesebbnek" érzem. Aztán a végén mindig ellent kell, hogy mondjak magamnak. Munro könyvei gondolkodásra késztetnek, továbbszövöm a történeteit magamban, sokáig rágódom még rajtuk. Szó szerint rágódom, hiszen az eddig megszokott módon boncolgatja, elemezgeti az embert magát. Az írónő szemszögéből nézve nagyon bonyolult az élet. Kb. én is így agyalok minden nap, csak nem tudom ilyen szépen megfogalmazni. Kérdésből viszont jó sokat tudok feltenni. :-) Filozofál és megfejt, ugyanakkor nyitva hagyja a kiskapukat, hadd járjanak a mi fogaskerekeink is.

Egy-egy novellában teljes élettörténeteket dolgoz fel mindennapi problémákon, eseményeken keresztül. Érintve van szinte minden, ami a "NŐ" fogalmával kapcsolatba hozható, kezdve a társkereséstől a férjhez menésen keresztül a szülésig, gyermeknevelésig sok minden. Végigkövethetjük, hogy változnak meg sorsok, hogy teljesülnek be vágyak, hogy omlanak össze az álmok.

Néhol kifejezetten nyomasztó, ettől függetlenül nagyon életszerű, tapintható sorsok vannak papírra vetve. Máshol a fülledt erotika jelenik meg. Mindez szinte hozzátartozik véleményem szerint Munro könyveihez. Eddig ez a második művem tőle, és nagyon szeretem, ahogy ír, bár nem nevezném könnyen emészthetőnek az írásmódját. Ráadásul mint nő, nem is vennék részt szívesen Munro írásaiban, csak ha picit lazább, könnyedebb, vidámabb lenne... De az meg már nem Munro lenne! És ezt még csak nem is bántásból írtam! :-)

A kötet 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat.

Na kérem, hát az itt a fennforgás, hogy az ismerőseim már nem hagytak békét nekem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Ráadásul csatlakoztam is egy eseményhez, amely kellemes kötelezettségeket is von maga után. A kellemes szó ebben az esetben semmiképpen sem túlzás.

Kínában járunk. Adva van egy nem túl eszes, ámde gyönyörű fiatal hölgy, aki nem mellesleg férjezett is..., meg szeretője is van! És kész is a botrány, hiszen a lángoló viszonyt hamar leleplezi a megcsalt férj.

Megmondom őszintén, eddig a pontig egy szokványos, nem feltétlenül mindennapi, de nem is túl áll leesős történettel volt dolgom. Ha agyonütnek, akkor sem tudtam volna kisilabizálni, hogy mi lesz ebből. Hát ami a történet kimenetelét illeti, azt álmomban nem tudtam volna kitalálni.

A férj ultimátumot ad feleségének. Egyfelől választhatja azt, hogy nyilvánosságra hozzák illegális kapcsolatát, aminek következményeként egyértelműen borulna mindenki élete, hiszen a szerető is házas ember. A másik lehetőség pedig, hogy egy kolera által erősen sújtott területre utazik férjével. A férfi biológus, úgyhogy nagy hasznát vehetik a vírus által terjesztett betegség legyőzésében. De ez csak egy másodlagos szempont. Igazából a bosszú vezérli. Már semmi sem számít.

Nagyon érzékletesen, kézzel foghatóan vannak leírva a jellemváltozások, hiszen férj is, feleség is teljes átalakuláson megy át. De van még esély bármire is? Kitty el tudja felejteni igaznak vélt szerelmét?

A férj jellemétől kezdettől fogva a hidegrázás kerülgetett. Egy nyámnyila, halvérű ember, akit dróton rángat kirakatfelesége, akivel bármit meg lehet tenni, egy árva mukk nem hagyja el a torkát akkor sem. Na erre mi történik??? A végére még bele is szerettem... :-) A látszat sokszor csal ugyebár, ezt tudjuk!

A könyv végén sok mindenre fény derül. Ki miért olyan, amilyen? Mindenkit megértettem a végére, és annyira, de annyira drukkoltam a szerelemnek!!!

A fél pont levonás valószínűleg az én hibámból ered. Nagyon finoman, szépen van megírva a könyv. Tulajdonképpen a történet fontossága az írás minősége, milyensége mellett eltörpül. Szóval nagyon oda kell(ett volna) figyelni. Ez sokszor nem ment, meg kellett szakítanom többször az olvasást és kiestem a lendületből, hangulatból. Mindettől függetlenül kihagyhatatlan, értékes kis könyvecskéről van szó. És bár az első, de nem az utolsó Maugham könyvről van szó, amit olvasok életemben.

Nem mellékesen, a könyvből film is készült Edward Norton és Naomi Watts főszereplésével. Én még a mai napon tervezem megtekintését! :-) Állítólag kihagyhatatlan...