Elsősorban a borító, a könyv külleme fogott meg. Nap mint nap kezembe vettem, szagolgattam, nézegettem a csodaszép kiadást. Gyönyörű, igényes kötetről van szó.

Lamarat Minar 6 hónapos volt, amikor várandós anyjával Marokkóból Hollandiába vándorol.

19 év múlva érkeznek vissza Iwojenbe, ahol is Lamarat húgát szándékoznak férjhez adni Moszához. Ám a férjjelölt megfutamodik, egyenesen egy bordélyházba menekül. Lamaratra és Khalidra, a taxisofőrre hárul a feladat, hogy visszahozza az eltűnt férjet.

Miután "elvégezték a feladatot" és visszavitték a pernahajder vőlegényt, a menyasszony, Rebeka gondoskodik róla, hogy az esküvő ne múljon el zavartalanul...

A könyv foglalkozik a kivándorlók belső gondolataival, küzdelmeivel, honvágyukkal, illetve hogy milyen módon élik meg visszatérésüket szülőhazájukba.

Bevallom, ez nem az "én könyvem" volt. Már Závada Pál előszavával sem bírtam, azt fel is adtam... Csalódtam! Magamban! Egyértelmű, hogy nagyon szép, értékes könyv. De számomra túl művészi volt, kifogott rajtam. Szégyellem bevallani, de sokszor azt sem tudtam, mit olvasok. Sajnálom, mert úgy vártam ennek a könyvnek az elolvasására!