Csatlakozom barátaimhoz, akik szintén azt hitték, hogy egy nő írta a könyvet! Tévedtünk! Persze ennek nincs nagy jelentősége, csak érdekességképpen említettem. Hacsak az nem említésre méltó, hogy végig az volt az érzésem, hogy egy kiégett 60-as háziasszony sorait olvasom. :-(

Jaj, belevágtam a kellős közepébe! Nagyon nem tetszett ez a könyv! Az hagyján, hogy mondjuk a történet lehetett volna akár érdekes is, de olyan bugyután lett összerakva, hogy ihaj! De még a mondatok is olyanok, mintha csak úgy oda lettek volna dobálva véletlenszerűen a papírra. Darabosak, hidegek, zörögnek.

Peónia nagyon fiatalon megözvegyül. Belül igazából nem nagyon rendül meg, házassága rossz volt, viszont a kínai hagyományoknak megfelelően - főként, hogy az 1800-as évek végén járunk - illene méltón megsiratnia elhunyt férjét. Ő lázad mindenféle elvárás ellen. Két igen szélsőséges választási lehetősége van. Az egyik, hogy élete végéig özvegyen él, többé nem létesít semmiféle párkapcsolatot, illetve a másik, hogy "hősként" öngyilkos lesz. Számára mindkettő elfogadhatatlan, még az 1 éves gyászidőt sem hajlandó kivárni.

Miközben férje holttestét viszi haza családjához, útközben összetalálkozik egy rég nem látott rokonával. Filozofálgatnak, flörtölgetnek, az élet nagy dolgait vitatják meg. A lány hirtelen elhatározásból dönt: ő igenis éli a saját maga életét, fittyet hányva elvárásoknak, hagyományoknak. Férfiak tömkelegét fogyasztja el, használja őket, játszik velük.

Persze kérdés, hogy a végére megleli e számításait!? Talán bölcsebbé válik, ráébred igazi vágyaira. Ettől függetlenül Peóniától a hideg rázott. Mélységes mély szerelemből a rákövetkező 5 percben újabb mélységes mély szerelembe esett egy másik férfival. Ez semmi problémát nem jelentett neki. És ez olyan közhelyes, szirupos mondatokkal elénk tálalva, ami szintén nem tetszett.