Annyira esetlenek vagyunk mi emberek, amikor valami/valaki MÁS-sal találkozunk, tőlünk ellenkezővel. Olyan nagyon szerencsétlen mondatokat tudunk összehozni, bármennyire is igyekszünk vigasztalót, együttérzéssel teli mondatot összeeszkábálni! Leginkább valami nagyon béna, pont az ellenkező hatást váltunk ki. Az évek folyamán megtanultam, hogy inkább ne mondjak semmit, minthogy kényszerből kínlódjak!
Mély, elgondolkodtató könyv az elfogadásról, a másság elfogadásáról. Bár a könyv fő mondanivalója számomra a másság elfogadásáról szól, az emberi kapcsolatokból adódó mindennapi problémák, a nüansznyi csetepaték is benne vannak, telecsepegtetve iróniával, öniróniával.
Két fiatal, Annette és Bruce a fülszöveg szerint más esetben sohasem találkoztak volna. Én másként érzem! Szerintem, ha a balszerencse elkerüli őket, akkor is lett volna esélyük a szerelemre. Egymással. Oly mértékben kiegészítették egymást, hogy kizártnak érzem, hogy zsák a foltját hasonló esetben ne találja meg! A kérdés csak az, hogy a "jó" helyen "jó" időben tényező is közrejátszik-e!? Itt közreműködött rendesen, bár nem nevezném túl pozitívnak.
Bruce a nyomornegyedben él, ennek ellenére humora, intelligenciája nekem mást sugallt. Nem azért, mert a humoros, okos emberek nem lehetnek szegények... De az elkeseredés, a kilátástalanság egyáltalán nem jellemző rá. Vagy csak a humorával leplezi?
Annette orvoscsaládból származik. Adódik, hogy ő is ezt az utat válassza, ami annyira nincs kedvére, mégis célul tűzi ki. Mindketten élik az életüket a maguk módján, ám az a fent említett tényező igencsak közbeszól. Egyikőjük sem akarja elfogadni a társadalmi, szülői elvárásokat. Lázadnak szinte minden ellen. Saját családjukban is alig-alig találják meg a hangot. Vagy sehogyan sem! De még ez is betudható fiatalkori lázadásnak.
Olyan helyzetbe kerülnek, amin változtatni nem igazán tudnak. Ugyanabban a cipőben járnak. Nemsokára együtt tapossák ezt a cipőt. Bruce első látásra beleszeret Annette-ba, aki szinte rögtön viszonozza is. A fiú végre meglátja a lányban élete értelmét, az adott, nem választott élethelyzet ellenére. Minden jövőt illető dologban a lányt látja, csakis ő adja mindenre a vigaszt, a reményt.
Könnyű egészségesen okoskodni az embernek, nem ismerve szinte semmilyen betegséget. Könnyű arra gondolni, hogy én mit tennék, hogy csinálnám. De néha tényleg használni kéne az eszünket, hogy mi a jó a másiknak, akinek olyan problémája van, amit szerencsére hírből sem ismerünk. Nem feltétlenül a mi szempontunk szerint lehet vigasztalni.
Mély, elgondolkodtató könyv az elfogadásról, a másság elfogadásáról. Bár a könyv fő mondanivalója számomra a másság elfogadásáról szól, az emberi kapcsolatokból adódó mindennapi problémák, a nüansznyi csetepaték is benne vannak, telecsepegtetve iróniával, öniróniával.
Két fiatal, Annette és Bruce a fülszöveg szerint más esetben sohasem találkoztak volna. Én másként érzem! Szerintem, ha a balszerencse elkerüli őket, akkor is lett volna esélyük a szerelemre. Egymással. Oly mértékben kiegészítették egymást, hogy kizártnak érzem, hogy zsák a foltját hasonló esetben ne találja meg! A kérdés csak az, hogy a "jó" helyen "jó" időben tényező is közrejátszik-e!? Itt közreműködött rendesen, bár nem nevezném túl pozitívnak.
Bruce a nyomornegyedben él, ennek ellenére humora, intelligenciája nekem mást sugallt. Nem azért, mert a humoros, okos emberek nem lehetnek szegények... De az elkeseredés, a kilátástalanság egyáltalán nem jellemző rá. Vagy csak a humorával leplezi?
Annette orvoscsaládból származik. Adódik, hogy ő is ezt az utat válassza, ami annyira nincs kedvére, mégis célul tűzi ki. Mindketten élik az életüket a maguk módján, ám az a fent említett tényező igencsak közbeszól. Egyikőjük sem akarja elfogadni a társadalmi, szülői elvárásokat. Lázadnak szinte minden ellen. Saját családjukban is alig-alig találják meg a hangot. Vagy sehogyan sem! De még ez is betudható fiatalkori lázadásnak.
Olyan helyzetbe kerülnek, amin változtatni nem igazán tudnak. Ugyanabban a cipőben járnak. Nemsokára együtt tapossák ezt a cipőt. Bruce első látásra beleszeret Annette-ba, aki szinte rögtön viszonozza is. A fiú végre meglátja a lányban élete értelmét, az adott, nem választott élethelyzet ellenére. Minden jövőt illető dologban a lányt látja, csakis ő adja mindenre a vigaszt, a reményt.
"Furcsa, új, nemes, adakozó gyöngédség áramlott át a szívemen és a karomon. Ilyet sosem éreztem hajdan, vissza már nem térő ifjúságom mellékutcácskáin és rétjein. Aztán egyszerre magam is ott vágtattam érzékeim vad hullámtaraján. Nem, az mégsem én voltam. Annette volt. Engem kicseréltek, és minden, ami csak voltam, vagy lehettem volna, minden, amit csak ismertem, vagy amit ismernem kellett, azé a lányé volt, azé a barna, náthától fulladozó, takarókba temetett lányé. Egész énem őt illető ajándékká vált, hogy tulajdonaként birtokba vehesse, ismerhesse és szeresse széles e világon minden halál előtt és után, ajándékká, mely az övé marad akkor is, mikor minden kihűl, amikor már nincs, ami emlékezzen... mire?... az életre?"
Könnyű egészségesen okoskodni az embernek, nem ismerve szinte semmilyen betegséget. Könnyű arra gondolni, hogy én mit tennék, hogy csinálnám. De néha tényleg használni kéne az eszünket, hogy mi a jó a másiknak, akinek olyan problémája van, amit szerencsére hírből sem ismerünk. Nem feltétlenül a mi szempontunk szerint lehet vigasztalni.
Fogalmam sincs rendelkezem-e humorral!? Vagy ha igen, milyennel? Jóval? Rosszal? Viszont azt tudom száz százalékosan, hogy nagyon szeretem, ha valakinek van humora. Jó humora! Bruce humorát én megvettem, nagyon szerettem, bár leginkább társadalmi-, családi-, illetve öniróniával párosult. De ezt hogy is lehetne a szemére vetni?
Bárhogy is alakult a vége, ők mindenképpen boldogok voltak!
"Mosolyogtunk, aztán nevettünk, nem tudtuk abbahagyni, s a nagy nevetéstől majd kicsattant a képünk."
5/5
Aranytoll kötetek, Szeged, 2008
Fordította: Bányay Geyza
Eredeti cím: The Raging Moon
191 oldal
Megjegyzés küldése