Most már lassacskán elmondható, hogy rajongó vagyok, mivel hála ennek a jó kis kiadónak, szárnyai alá vették Hislop könyveit, és nem késlekednek sosem az újabbak kiadásával. Magyarországon ez a harmadik kötet az írónőtől, és az első kettő (A sziget, Hazatérés) is teljesen elvarázsolt. Annak ellenére, hogy én nem nagyon szeretem a túlzott szentimentalizmust, és kissé mindhárom könyv az, valahogy mégsem zavart, sőt, jól kezelte(m).

Ahogy A sziget esetében, itt is visszatérünk Görögországba. Ez a történet is eléggé megrendítő volt, nem nagyon lehet szívszorítás nélkül olvasni. Benne van a veszteség, a háború, a gyűlölet, de szerencsére a tanulság is.

A történet 2007-ben kezdődik, amikor egy nyugdíjas pár unokája kérdezgeti őket a múltról. Ők pedig mesélni kezdenek és egészen visszakanyarodnak 1917-ig Theszalonikibe, amikor és ahol egy hatalmas tűz porig rombolja a várost. A legtöbb embernek mindene odavész, de az egyik leggazdagabb kereskedőnek épp ezen a napon születik meg a fia, Dimitri, aki az egyik főszereplője a történetnek.

A másik főszereplő egy kislány, aki 5 évvel később Kis-Ázsiából menekül a török hadsereg elől. Ő Katerina, aki menekülés közben elveszíti édesanyját és testvérét. Egy idegen asszonnyal száll be a mentőcsónakba, amely Theszalonikibe viszi őket, egészen máshová, mint a családját. Katerina persze nem felejti őket, mindent megpróbálnak, hogy újra egyesülni tudjanak. Ahogy telik az idő a szigeten, ráébred, hogy nincs más választása, mint valahogy beilleszkedni, amelyben nagyrészt a befogadó családja segít neki. Talpraesett, ügyes lány, akinek kézügyességére hamar fény derül. A szegénység az alapvető jellemzője az emberek életének, így minden szorgos, ügyes kézre szükség van. No meg az összetartásra, abból pedig nincs hiány.

Dimitri szülei bár rendkívül jómódúak, a házuk is odaveszett a tűzvésznél, így a szegény negyedbe telepíti át fiát és feleségét, amíg az új rezidencia felépül. Másrészt kényelmesebb is így neki, mivel önmagán kívül más nem érdekli, örül, ha nem kell családi életet élnie. Mit ad a sors? Ugyanabban az utcában, sőt szomszédként élnek egymás mellett Katerináékkal, így a gyerekek egész hamar összebarátkoznak, kapcsolatuk különleges, ragaszkodó.

Évekkel később, amikor visszaköltöznek új házukba, a kapcsolattartás nehézkesebb, mert a borzalmas természetű férj minden lehetséges módon akadályozza azt. Mivel a család nagyrészt varrásból él, Dimitri édesanyja, Olga pedig előkelőségének köszönhetően megengedheti magának, hogy minden alkalomra új ruhát varrasson, gyakori vendégek a gazdag háznál, bár a családfő nem sejti, milyen szálak fűzik őket egymáshoz.

Évtizedeken ível át a történet, közben a gyermekekből kamaszok, aztán felnőttek lesznek, útjuk pedig nagyon szövevényes. Mindeközben megismerhetjük Theszaloniki történelmi, politikai, gazdasági hátterét.  A végén pedig megtudhatjuk kik a nagyszülők, ki az unoka, hogyan kerültek oda, ahova. Jól érzékeltette az írónő a helyszíneket, fényeket, képeket, mintha én is ott járkáltam volna a mezítláb a szigeten.

Nagyon jó küldetése van a könyvnek, hiszen a romantikus szerelmi szálon túl a népek, különböző vallások hiábavaló harcáról is szól, illetve annak ki nem mondott elítéléséről.