Egy jó kis húzós vizsga előtt, barátnős hétvége közben azt kell mondjam, hogy ez volt a tökéletes könyv. Kellően volt könnyed, romantikus, olvasmányos. A borítója már jóval előbb meggyőzött, szerintem gyönyörű, és a történet is hasonlóképpen szép.

Ella Graham, bár népes embersereg veszi körül, mégis nagyon magányos. Éli a kis befelé forduló saját világát, hiába is próbálják ebből kimozdítani bármilyen jó szándékúan is. Az egyedüli dolog, ahol kiteljesedhet, az a portréfestés, ugyanis ezzel foglalkozik. És nem csak ebből él, hanem ezért is. Szerencsésnek érzi magát, hogy hobbija egyben a megélhetését is biztosítja, hiszen egyre több és több megrendelést kap, munkáját elismerik. Nem véletlen, hogy forró a drót a megrendelésektől, hiszen híresek képei a valóság hű visszatekintéséről, arról, hogy nem csupán egy képet fest meg, hanem a modell belső tulajdonságai is teljességgel megjelennek a festményeken.

Magánélete azonban már közel sem ennyire egyértelmű. Szülei viszonya elég zavaros volt, így gyermekkora óta apjával nem tartja a kapcsolatot, ám a történet előrehaladtával felmerülnek súlyos kérdések, hogy mégis miért és hogyan történhetett, ami megtörtént, és ami miatt évtizedek óta marcangolja önmagát. Szerelmi élete sincs az egekben, hiszen nem is nagyon van. Amikor pedig bekopog mégis az ajtón, bármennyire is vágyakozik a férfi iránt, be kell ismernie, hogy ennél rosszabb nem is lehetne a választás. Pedig úgy tűnhetne, egymásnak rendelte őket a sors. És közben a különböző szálak hol összegabalyodnak, hol kezdenek rendeződni.

Lehetne nyálas, rózsaszín történetként aposztrofálni, mégsem az, hiszen ez egy nagyon szépen, érzékenyen megírt regény, amely ötvözi a szomorúságot a finomsággal, a rejtélyt a megbocsájtással, és mi csak lebegünk és reménykedünk végig, hogy csak van valami kiskapu.