Sikeresen függővé tettem a gyerekeimet is. Ez is volt a cél, úgyhogy nem is panaszkodok. Kicsi koruk óta volt otthon pár kötet a sorozatból, de valahogy mindig elcsusszantunk mellettük, annak ellenére, hogy mindig is rajongó voltam. Most viszont olyan szinten kattant rá az egész család, hogy nem győzöm beszerezni a hiányzó darabokat.

Aki ismeri, szerintem nem nagyon kell bemutatni ezt a kedves kis párost, Pettsont és Finduszt. Habár egy magányosnak tűnő tanyán éldegélnek ketten, valahogy mindig olyan kalandokba keverednek, amin tényleg csak szórakozni lehet. Fantasztikusak a rajzok is, a történetek is, na... Úgy tökéletes mindegyik, ahogy van!

"Rosszkedvem van és nyugalmat szeretnék! - fakad ki egy őszi reggelen Pettson. Findusz rögtön azon kezd morfondírozni, mivel is vidíthatná fel morcos gazdáját. Elmehetnénk horgászni - javasolja végül -, attól biztos jókedved lesz. Pettson azonban nem akar kimozdulni. Kint minden hideg és nyirkos, pedig fel kéne ásni a krumpliföldet, és a tüzelő is elfogyott. Ám a kandúrt nem akármilyen fából faragták: kitalálja, mitől múlik el az öreg rosszkedve, sőt talán még arra is sikerül rávennie, hogy munka helyett vele játsszon..."

"Amióta Caruso, a kakas betette a lábát a baromfiudvarba, Pettson és Findusz háza táján már semmi sem olyan, mint korábban. A tyúkok rajongással veszik körül a kakast, aki mind küllemével, mind hangjával elkápráztatja őket. Régi játszótársukról, a kandúrról tudomást sem vesznek többé. Findusz nem érti, hová tűnt az udvar megszokott békéje, hol vannak a régi szép idők. Hogy lehet, hogy ezek az ostoba tyúkok így odavannak egy kakasért? És akkor még ott a kukorékolás! Pettsonnak és Findusznak már egy nyugodt perce sincs, mert a kakas napról napra hosszabb és hangosabb áriákkal szórakoztatja rajongótáborát. A kandúr minden furfangosságát latba veti, hogy leszoktassa Carusót a fülsiketítő dalolásról..."

General Press Kiadó