Húúú, hát anyaként elég nehéz volt olvasnom ezt a könyvet, de minden olyan típusú történetet is, ahol gyerekek sérülnek meg, ráadásul súlyosan. Sajnos ez a könyv is egy tragédiával kezdődik, ahonnan elindul minden.

Valerie egyedül neveli hatéves kisfiát, Charlie-t. Nem egyszerű az életük, a fiatal anyuka elég sok mindent elrontott az életében, de ők ketten nagyon jól megvannak, nagyon nagy szeretetben neveli ezt a kisfiút. Eléggé zárkózottan, elszigetelten élnek, ám a lány kénytelen kicsit lazítani a görcsökön, hiszen ezzel Charlie-t is megfosztja sok élménytől. Így amikor a kisfiú egyik barátnője meghívja a szülinapjára, Valerie vonakodva bár, de elengedi a gyereket.

Vannak rossz érzései, de ezt betudja a szokatlan helyzetnek, hiszen nem voltak még éjszakára távol egymástól. Sajnos a rossz érzés nem megalapozatlan, mert jön az a bizonyos telefon, hogy rohanjon a kórházba, kisfia beleesett a tűzbe, és súlyosan megsérült.

A történet másik szálán megismerhetjük Tessát és Nicket, akik a baleset időpontjában épp házassági évfordulójukat ünnepelnék, ám náluk is megszólal az a telefon. Nick plasztikai sebész és őt riasztják Charlie-hoz. A fiatal párra ráférne pedig ez az együttlét, mert bár kezdetben látszólag tökéletes a kapcsolatuk, a későbbiekben egyre inkább kopik ez a fényes felület, és kiderül, hogy van min dolgozni. Sajnos Charlie-n is...

A kisfiú égési sérülései nagyon súlyosak, hosszas felépülés vár rá, de előtte még műtétek sorozata. Nick megjelenése, személyisége, empátiája azonnal rokonszenves Valerie-nek, és ez ebben a helyzetben nagyon sokat jelent neki. Az orvos Charlie-val is hamar barátságot köt, így sokkal gyorsabb és könnyebb a gyógyulás is.

Az hamar kiderül, hogy ettől az estétől fogva senkinek sem lesz az élete olyan, mint előtte. Minden és mindenki megváltozik, felborul a jól begyakorolt rendszer az összes szereplő életében. De vajon Charlie sérülése volt a legsúlyosabb? Vagy annál van mélyebb lelki tusa is?

Nagyon fontos elvi kérdéseket feszeget a történet. El kell gondolkodnunk a házasság szentségén. Mikor, milyen helyzetben mennyit tegyünk még meg érte? A lelkiismeret mikor kell, hogy megmozduljon és tegyen valamit? Vívódtam, mert ide-oda húzott a szimpátiám, a megértésem, de végül nem tudtam dönteni 100%-osan, mi lenne a jó befejezés.