Megszoktam már a szerzőtől, hogy történetei nem szokványosak, van valami egészen különleges a sorok között. Legyen az bármiféle téma. Lehet mihez viszonyítani, hiszen ez hazánkban a harmadik megjelent könyve. Az első kettő (ez és ez) kifejezetten kedvenc lett.

Jelen esetben egy rejtélyes gyilkosság szálait próbálja kibogozni a szerző. Illetve ki volt az már bogozva, mert megtörtént esetről van szó, de mivel számomra teljesen új volt a sztori, szűz szemmel szemléltem mindent, és teljesen Nicoll tehetségébe vetettem a bizalmamat. És ez ismét jó döntés volt.

1912-ben járunk, szerintem egy nagyon izgalmas korban és helyen, egy skóciai tengerparti városkában. Mindenki ismer mindenkit. A hölgyet picit kevésbé, mert zárkózott életvitele miatt kint ragadnak a kíváncsi szemek. De azért sustorgások természetesen folynak. Így, amikor felfedezik a holttestet, mindenkinek van teóriája, mindenki tudja a frankót.

A vénkisasszonyt kegyetlen módszerrel gyilkolják meg. Ennek ecsetelése picit igénybe is vette az elején a gyomrom, de hamar túllendültem rajta. Az első szemre is látható, hogy nem nyereségvágyból követték el a szörnyű gyilkosságot, hiszen rengeteg érték ott hever látható helyen.

A helyi rendőrfelügyelő akadályokba ütközik, talán a fától nem látják az erdőt. Ki tudja? De kívülről jövő segítségre van szükség. Az együttműködés szintén nem zajlik gördülékenyen.

Megkezdődik a szemtanúk kihallgatása, ami elég komikusra sikerül időnként. Úgy tűnik, a szálak egészen Londonig, és még azon túlra is elnyúlnak.

A történet lassan bontakozik ki, némiképp melankolikus is, de mintha ezek is hozzásegítenének, hogy könnyebben belehelyezkedjünk az adott korba és körülményekbe.

Nemcsak Jean Milne halála különös, hanem ahogy ismét elénk tárta ezt a történetet. Egy előző posztban már írtam, hogy csukott szemmel is megismerném Nicoll stílusát. Most sem volt ez másként, hiszen nagyon egyedi, esszenciával teli írásmódról van szó. Jó is az ilyen!

Ami nem a belső tartalommal kapcsolatos, viszont nagyon bántott, hogy tulajdonképpen atomjaira hullott a könyv, mire végeztem. Mivel én rendkívüli módon vigyázok a könyvekre, így nem miattam volt. :( A szívem viszont vérzik ilyenkor. Nyilván ez sem normális! :D