Egy szuszra olvastam el a folytatással együtt. Letehetetlen, sodor magával. Kikapcsol, felkavar, és még utána is sokáig benne élsz.

Nem ritka olyat hallani, hogy a sport fanatikussá tesz, és egy ember sodor magával több ezret is akár.

Ebben a történetben egy kisváros, Björnstad lakosaival ismerkedünk meg, akik szinte kivétel nélkül a helyi hokicsapat megszállott szurkolói. Valóban szükséges egy ennyire szélsőséges jelzőt használni, mivel sokan az életüket is odaadnák a csapatért. Aki pedig ennyire nem elvakult, az azért adná oda az életét, aki azt a hokicsapatért áldozná fel.

Arra is lehetne következtetni, hogy mivel mindenki egy célért "küzd", az összetartozás, összetartás egyértelműen jelen van. De túl egyszerű lenne úgy a történet

Rengeteg más szempont is megjelenik időközben, és egyre inkább kirajzolódik, hogy itt nem elsősorban a hokira fogunk figyelni, hanem a tűpontosan és mély részletességgel ábrázolt jellemekre, jellemtelenségekre.

Ijesztő módon alakulnak az események, a célok megvalósulásának érdekében egy idő után már bármire képesek azok is, akikről nem is gondolnánk. Az erkölcsi határok, értékrendek totálisan elmozdulnak, és életbe lépnek a farkastörvények.

A feszültség a legelejétől fogva mindvégig ott van a levegőben. Amikor még nem történt semmi, akkor is kézzel fogható volt, hogy pillanatokon belül robban a bomba. Ez a bomba szétzilálja az egész közösség életét, már semmi sem lesz ugyanaz, mint azelőtt. Egyesek felrúgják az addig bevett szokásokat, szembeszállnak a hagyományokkal, a bürokráciával, a megfélemlítéssel, és kiállnak egymaguk egy egész közösséggel szemben. És ez elfogadhatatlan! Viszont élni kell valahogy tovább!

Backman igen jól ért a maradéktalan jellemábrázoláshoz, ezáltal olyan lélektanilag is elgondolkodtató történeteket hoz össze, ami az ember bőre alá fészkeli magát.

Lehet, hogy később a gyermekeimmel is elolvastatom majd, hogy még inkább megértsék a kirekesztettséggel kapcsolatos aggályokat, veszélyeket.

Ahogy írtam fentebb, hála az égnek azonnal kézbe tudtam venni a folytatást. Jó így benne maradni egy történetben.

Az előző részben történtek tulajdonképpen az összes lakos életére rányomta a bélyegét, minden gyökeresen megváltozott. Viszont a változások is mindig újat hoznak, az új pedig nem mindig kellemes, kényelmes, ahhoz is hozzá kell szokni.

A jellemek némiképp változtak, de ez sem sima terep.

A főszerepben most is a hoki van, illetve az azt bálványozva imádó emberek. A szereplők többsége maradt, így jó volt megfigyelni, kire milyen hatással voltak az előző szezonban történt szörnyű események.

A város ugyanaz, a csapat változott, de ugyanaz a cél. A kamaszok pedig a szemünk láttára válnak felnőtté, hordozva annak minden nehézségét.

Ugyanúgy megvannak a harcok, mint az előző részben, ugyanúgy megtörténik a tragédia, ahogy az előző részben, és ugyanúgy figyelhetjük, ahogy családok összeomlanak, újra összejönnek. Ismét fontos szerepet kap a lelkiismeret, annak túlcsordulása, illetve hiánya.

Benji egyértelműen a kedvencem lett, de szerintem ezzel nem leszek egyedül. Mindazokkal a dolgokkal együtt, amik taszítottak is benne.

Nem gondoltam, hogy az első részt felül lehet múlni, pedig de! Ott is annyi, de annyi érzelem, esemény halmozódott fel. Ebben a folytatásban sokkal inkább hozzám nőttek szereplők, talán ezért is érintett még mélyebben.

Jó kis társadalomrajz is volt egyben az egész történet. Jól mutatja, hogy mi emberek mire vagyunk képesek, amikor a nyers ösztönök, önző vágyak győznek a józan ész, az erkölcs felett.

Backmanról régebben nem volt olyan felhőtlenül jó véleményem, de ezt gyökerestül megváltoztattam!