Huh, hát ez a téma! Egy szerencséje van a könyvnek, hogy Picoult írta! :-) Mert számomra az a dolog, az a fő dolog, amivel foglalkozik, nagyon necces. Ismét több fontos, társadalmi, szociális problémát okozó kérdést boncolgat. A középpontban a homoszexualitás, azon belül is a melegek elfogadásának, különböző jogaik érvényesítésének kérdése áll. Aztán nagy jelentősége van a történetben a megtermékenyített petesejtek felhasználásának, jogi-erkölcsi megítélésének is, de ez már "csak" szinte adalék. Ha valaki állást foglal egyik vagy másik oldalon, akkor már a másik kérdés sem kérdés többé.

Adott egy pár, Max és Zoe. Majdnem minden rendben van közöttük, de a baba évek óta nem akar megfoganni. Míg mások védekeznek a teherbeesés ellen, ők a lombikprogram összes kálváriáját végigjárják. Mikor végül Zoe terhes marad, nagy az öröm, már a babaváró bulit is megszervezik, amelyen rosszul lesz, és a kórházban halott gyermeket szül.

Innentől indulnak be az események, ugyanis Zoe hallani sem akar arról, hogy leálljanak a próbálkozásokkal, Maxnál viszont betelik a pohár, nem tudja felvállalni tovább a megerőltető beültetésekkel járó stresszt. Bár a férfi már jó ideje tiszta, egyébként alkoholista (és kísértetiesen emlékeztetett Ericre, az Elrabolt az apám c. könyvéből). Ahhoz képest, hogy a történet elejétől kezdve egy nagyon szoros kapcsolatra gondol az ember, meglepő, hogy egy szempillantás alatt zajlik le a válás, és mint két idegen élnek tovább.

Zoe sikeres zeneterapeutaként dolgozik, beteg gyerekeket, felnőtteket segít a gyógyulás, esetleg az eltávozás útján a zene segítségével. Munkája során ismerkedik meg Vanessával, akinek a vállán sírja ki minden fájdalmát. Szoros barátság alakul ki közöttük, és bár Vanessa gyermekkora óta tudatában van annak, hogy saját neméhez vonzódik, Zoénak kell egy kis idő, amíg saját maga is rájön, hogy ez jóval több, mint barátság. Gyorsan peregnek az események, jövőjüket hosszú távon képzelik el egymással, így nem teketóriáznak, össze is házasodnak. Mint ahogy az várható, döntésük erős reakciókat vált ki környezetükben, különösen az azonos térségben működő keresztény egyház biztosítékait verik ki, akikhez időközben Max is csatlakozott. Aztán persze ide jön még a megtermékenyített petesejtek problémája is, amelyeket Max és Zoe utolsó orvosi kísérleteinél fagyasztottak le.

A két nő nagyon szeretné, ha Vanessa hordhatná ki ezeket a magzatokat, de ott van Max testvére és annak felesége, akik szintén meddőek, évek óta próbálkoznak gyermekvállalással, sikertelenül. Nem mellesleg, a fent említett gyülekezet tagjai. Innentől kezdve a jogi procedúrán, a tolerancián, a belátáson múlik minden... És az írónő kitesz magáért, felsorakoztat ezer meg ezer érvet, ellenérvet, és egy kissé az volt az érzésem, hogy néhol eléggé részrehajlóan.

Sokat gondolkodtam, hogy vállaljam-e a véleményemet!? Nem elég, ha tárgyilagosan leírom a könyvről úgy általánosságban a véleményem? De hiszen anno felvállaltam, hogy nagyon is szubjektív lesz a blogom, mindenkor vállalom a véleményem, úgyhogy itt most miért ne tenném? Nem mélyedek bele, mert vitázni sem akarok, meggyőzni végképp nem, csak a miheztartás végett. Én abszolút a klasszikus család megtestesítésében hiszek, nő-férfi-gyerek(ek). A homoszexualitás semmilyen formáját nem tudom elfogadni, viszont nagyon fontos, hogy az EMBERT igen. Nem vagyok sem fanatikus, sem üldöző. Ez annyit jelent, hogy lehet tőlem bármilyen identitású, akár faji, akár szexuális téren, az embert nagyon is tisztelem és elfogadom, csak velem ne próbálják meg magát a jelenséget, életvitelt normálisként elfogadtatni, mert azt nem fogom, abnormálisnak tartom! A petesejtekkel kapcsolatban pedig ezek után kikövetkeztethető a véleményem.

Kicsit rossz volt, hogy gyakorlatilag senkivel nem tudtam azonosulni vagy legalább szimpatizálni. Még Max álláspontja, hozzáállása volt a dolgokhoz  az elején úgy-ahogy a legszimpatikusabb, de a végére már csak őt is szánni tudtam.

Tényleg csodálom az írónőt, hogy folyamatosan ilyen rázós témákhoz mer nyúlni, és ha már bevállalta, maximálisan fel is készül belőle. Nagy munka, utánajárás érződik ezen a könyvén is. És persze azzal is egyetértek, hogy sokszor túlzásokba esik, kissé szirupos néhol, de továbbra is ugrom a könyveiért, letehetetlenek! :-)