Körülbelül 2 hete tart az őrület, azóta, hogy kézhez kaptam a könyvet. Menetrendszerűen este 8-kor, amikor már az orrom a bokámat súrolja az álmosságtól, elhangzik a szokásos: "anyaaaaaaaaaaaaaa, a Narancshalat akarjuk...". Persze nem szeretnénk, AKARJUK!!! De mindegy is, mert olyan édes kis kidobott kiskutya szemekkel néznek, hogy nem tudok ellenállni. Ráadásul én is nagyon élvezem.

Az én egyébként kimeríthetetlen, huncut kis csikóhalaim tátott szájjal, kidugott nyelvvel hallgatják a kicsit tökkelütött kapitány történeteit. Ez a  megfásult, öreg tengerészkapitány kiadja az utasítást a legénységnek, hogy kössenek ki, mert ő ugyan szögre akasztja a vasmacskát és nyugdíjba vonul. Beköltözik a városba, ott is nem máshova, mint magára a hídra az aranyhalacskájával, azaz Narancshallal egyetemben, onnan indulnak mindig a csodaszép fantáziavilágba a mese által.

Próbálom nagyon hangsúlyosan, lassan olvasni, mert muszáj közben őket is néznem, ráadásul örülök, hogy egy picit hanyagoljuk Annáékat is... Rengeteg sok szép mesekönyvünk van otthon, de valahogy nem kapaszkodunk meg egyikben sem, kivétel ez a mostani eset. Rajonganak/unk érte.

Nagyon bájos kis mesekönyv, amelyet Rofusz Kinga csodaszép rajzai ékesítenek. És ha a végére értünk, irány vissza az elejére! Azt hiszem, nem lesz ellenvetés otthon.

5/5