Ez a fantasztikus könyv most olyan jól esett a lelkemnek, hogy csak na! Az első, ami eszembe jut, hogy feltétlenül ráveszem 10 éves kisfiamat, hogy ne riadjon el a terjedelmétől, olvassa el mindenképpen. A második, hogy ez a könyv tele van élettel, szeretettel, életszeretettel.

Szívembe zártam Lawrence Anthonyt és az ő elefántjait. Nem különösebben a kedvenc állataim, de ahogy bemutatta őket nekem, ahogy finoman, óvatosan közel vezetett hozzájuk, muszáj azt mondanom, hogy odavagyok értük.

Döbbenetes, ugyanakkor nagyon nagy erőt adó történet arról, hogy ez az ember mit visz véghez sok-sok segítőtársával együtt annak érdekében, hogy megmentse, megőrizze, még tovább fejlessze a Dél-Afrika szívében lévő zuluföldi vadrezervátumot.

Egy nap szokatlan kérést intéznek hozzá. Arra kérik, fogadjon örökbe egy hányattatott sorsú vad elefántcsordát. Szörnyű, amin már eddig keresztülmentek ezek az állatok, és ha Anthony nem segít, akkor az egyet jelent a kilövésükkel. Ez merőben ellenkezik a természetvédő életszemléletével, úgyhogy egy-két percnyi gondolkodás után igent mond.

A szállítmány megérkezésekor rögtön látja, hogy nem túloztak az állatok viselkedésének ecsetelésekor, sőt. A válogatottnál válogatottabb borzalmakon keresztülment példányok az első perctől fogva védik saját területüket, életüket, mindenkivel szemben bizalmatlanok, támadásra készek.

A könyv azt a hosszú utat, sok-sok évet mutatja be, amely alatt a szerző kitartó munkájával, szeretetével, türelmével, gondoskodásával kivívja az állatok bizalmát, amely által szinte a csorda életének részévé válik, tiszteletben tartva azokat. Kölcsönösen tanulnak egymástól, és sokszor a könnyeimen át csodáltam ezt az embert és az elefántokat, mire képes a szeretet, a hit, a kitartás, bármennyire is közhelyesnek hangzik. Elhittem minden szavát, és akár holnap munkába állnék nála, ha családomnak is helyet biztosítana...