Ezzel a poszttal eléggé el vagyok maradva. Hónapokkal ezelőtt olvastam, és tulajdonképpen nem is tudom, miért halogattam, hiszen az egyik kedvenc szerzőmről, tőle is a kedvenc trilógiámról van szó. Mondjuk itt is lehet elfogultságról beszélni, mert kérdés sem volt, hogy milyen hatást fog kiváltani belőlem, de ettől függetlenül tényleg állati jó volt. Abban is őszinte leszek, hogy az első kettőhöz képest ez picit gyengébb, de itt tényleg a "képest" szón van a hangsúly. Önmagában ez is megér egy misét! :D

A vadnyugattól hála az égnek és szerencsére nem távolodtunk el, kedvenc cowboyaink is jelen vannak. Már csak lovagolniuk kell jobbra-balra némán, különösebb dolgot nem is kell művelniük, mi úgy szeretjük őket, ahogy vannak. :D

Ennek a résznek a főszereplője John Grady, de találkozhatunk benne a második részből megismert Billyvel is, aki itt már idős emberként jelenik meg, és túl sok szerep nem jut már neki (kár).

John szerelembe esik egy mexikói prostituálttal, így ebben a részben a reflektorfény erre a momentumra irányul. A napok egymásutániságában John számára csak a lány jelenti a kiutat a sivárságból, a kilátástalanságból. Semmiben nem talál már örömet, csak a remény élteti, hogy a lány az övé lehet. De természetesen ez nem ilyen egyszerű, sok szövevénye van az ügynek. Meg kell küzdenie többek között a férfinak a bordélyházat üzemeltető Eduardóval is.

A történetben végig az elveszettség uralkodik, de John higgadtsága, kitartása lehengerlő.

A központozás ismét felesleges, egyáltalán nem éreztem hiányát most sem, csak írjon McCarthy még nagyon sokat, mindegy is hogy hogyan!?

Még az is megfordult a fejemben, hogy azonnal kezdem elölről az egészet. Lehet is!

A trilógia első két részéről itt és itt írtam! Könyvespolcra való mind!