Ismét egy írás, ami borzalmas képeket közvetít közvetlen közelről a német megszállásról és magáról a háborúról.

Párizsi lakosok menekülését, mindennapjait követhetjük nyomon a Wehrmacht csapatai elől. Sosem tudhatják, jó fele mennek-e, de mennek, vonulnak csapatokban, cókmókjukkal a hátukon, reménnyel a szívükben. Megállni, gondolkodni nem lehet, arra nincs mód, csak az ösztönökre hallgatni.

A társadalom minden rétege menekül, nincs válogatás. Abban viszont már megmutatkozik a különbség, kiből mit hoz ki a megpróbáltatás, kinek mennyire "fáj" a háború.

A szereplők különböző társadalmi osztályokból származnak, így különösen érdekes megfigyelni ennek fényében is a reakciókat, jellemvonások kiütközését a szorult helyzetben.

Nem is tudom, hogy a német tiszt és a francia lány szerelme áll-e a középpontban!? Vagy szimplán a húsba vágó szavak, mondatok elegendőek lennének-e? Arra bizonyosan rávezet bennünket, hogy a másik oldalon is legtöbben "csak" emberek voltak rossz helyen, rossz időben, de minden másban ugyanolyanok, mint az emitt állók.

Személyes tapasztalatokkal van megtöltve a regény, hiszen a kijevi születésű, de Franciaországban élő nőt 1942-ben elhurcolták és elgázosították... Az írónő lányai által féltve őrzött kéziratok alapján, a '41-'42-ben történtek tapasztalataira támaszkodva íródott a könyv.

4/5