Egy korához képest sokkal, de sokkal fejlettebb 9 éves kisfiú a főszereplő. Mind értelmileg, mind érzelmileg korosztálya felett jár. Ő Milo. És mindene a nagymamája, akit viszont - tulajdonképpen érthető okokból - bezárnak a Nefelejts Otthonba. A kisfiú képtelen ezt megérteni, nem tudja elfogadni, hogy akit szeretünk, hogy lehet bedugni egy családi fészektől távoli, idegen helyre.

A döntést értjük mi is, hiszen ön- és közveszélyes a néni, viszont a módot, ahogy megteszik ezt a szükséges lépést, már kevésbé nevezhetjük empatikusnak. Milo bárhogyan is próbál a szeme lenni szeretett nagyijának, bármilyen gyorsan is ugrik a figyelmeztető jelekre, a nagyobb baj majdnem megtörténik.

Elhatározza, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy hazahozza őt. Ez a kisfiú hihetetlen erővel, elszántsággal, hittel harcol az általa vélt igazáért. Emberfeletti harcot vív a világgal, annak gonoszságaival, miközben mégis ártatlan szemmel, bár szinte vakon tekint rá minden embertársára.

A könyv több érzékeny témát is érint. Szól a hivatali visszaélésről, a migránsválságról egy szakács személyén keresztül, akinek köszönhetőnek teljesen másképp tudunk nézni a jelenleg teljesen aktuális problémára.

Milo szerint olyan egyszerű lehetne a világ, nem kéne így túlbonyolítani. Igaza van!?