A Lélekvesztő Könyvek egy új sorozat, amelynek első kiadványa az Ikrek. Főszereplője Abi, akit súlyos trauma ér. Elveszti ikertestvérét, Lucyt, akivel nagyon szoros volt a kapcsolata, ahogy az már csak az ikreknél lenni szokott.
Ahogy haladunk előre a történetben, megtudhatjuk, hogy talán komoly szerepe volt Abigailnak a balesetben, bár folyamatosan elbizonytalanodunk. Újabb és újabb szereplők lépnek be a történetbe, akik mindinkább növelik bennünk ezt a bizonytalanságot, hiszen egyre rejtélyesebb minden.
Furcsamód a sors összehozza Abit egy másik ikerpárral, akikkel hamarosan a mindennapjaikat is megosztják, innentől akár lehetne nagyon izgalmas is a történet... Kérdések merülnek fel afelől például, hogy valóban barát-e az, aki annak látszik, valóban bízhatok-e a szerelmemben? Abi lelkivilága eddig sem volt túl erős a történtek miatt, instabilitása még inkább előtérbe kerül, már ő maga sem tudja, ébren van-e vagy álmodik!?
A történetről ennyit, nem tudok róla többet írni, ez is kínkeserves volt.
Nagyon-nagyon sok problémám volt a könyvvel, vagyis inkább csak az volt. Próbáltam betudni az "elsőkönyvességnek", de ez hülyeség, hiszen hány fantasztikus történetet olvasunk, ami elsőként kerül ki egy író kezéből. Ez nem törvényszerű.
Már az első oldalakon kiakadtam a sok, célzott, egyértelmű reklámon. Engem zavart, pedig nyilván értem, mi célt szolgálnak. A szereplők közül egy apró jellemet sem tudok kiemelni, akivel szimpatizáltam volna. A hajamat téptem időnként, annyira idegesítettek. A történet pedig... Akár jó is lehetett volna. De nem lett! Kesze-kusza, életszerűtlen, zagyva. Be sem bírtam fejezni, pedig kíváncsi lettem volna, hogy a nagy forgatagban mi sült ki az egészből. Egész jó kis thrillert ki lehetett volna hozni ebből. Még az is lehet, hogy csak egy jó szerkesztőre lett volna szükség.
Időnként úgy át tudnak vágni könyvek borítójukkal, fülszövegükkel, úgy általában. Mostanában pedig főként jellemző, hogy belefutok jó nagy csalódásokba. Most is így volt ez, egyszerűen bosszantott az egész könyv, úgy ahogy van, kivéve a borítót. Az szép! :(
1,5/5
Tericum Kiadó, 2016
Fordította: Megyeri Luca
Eredeti cím: The Sisters
308 oldal
Megjegyzés küldése