Ahern könyveivel kb. a tavalyi év óta ismerkedem, és most már nem tudom megmondani, miért tologattam őket egyfolytában odébb a polcomon, hogy "majd később". Nagyon szeretem, ahogy ír, bár - mint ahogy most is - a témával kapcsolatban vannak fenntartásaim. Aztán a végeredmény mindig jóra sikeredik. :D

A fenntartásom pl. ezzel a könyvvel kapcsolatban amiatt volt, hogy nem értettem, hogy lehet ennyire lehetetlen történetet összehozni? :D Amikor ilyen gondolataim vannak egy írással kapcsolatban, mindig lehiggasztom magam, hogy költői szabadság van, és a képzelet, ha szárnyakat kap...

Christine Rose egy olyan fiatal lány, akinek az útjába folyamatosan öngyilkosok, illetve -jelöltek kerülnek, és akiket ő próbál megmenteni, kisebb-nagyobb sikerrel. (De amúgy sokszor úgy tűnt, hogy bármilyen katasztrófa is történik, Christine ott van és megoldja... na, erről beszéltem az elején). A legújabb jelölt Adam Basil a jóképű milliomos, akinek a körülményeiről persze a lány semmit sem tud. Csak azt látja, amint egy dublini híd pereméről éppen készül a mélybe vetni magát. Christine mindent elkövet, hogy megmentse ezt a fiút, ami ideig-óráig sikerül is, viszont megállapodást kötnek. E szerint 2 hete van a lánynak arra, hogy az akkor a 35. életévét betöltő férfinak bebizonyítsa, hogy érdemes élni, hiszen az élet szép!

Na most 2 hét egy depressziós ember megmentésére amúgy is kevés, de ha még magunk sem vagyunk a topon egy elrontott házasság miatt, ahol az ex folyamatosan veri az ajtót a sérelmeivel, még kevésbé reményteljes. És akkor rögtön az elején ott van a kérdés, ami mindvégig jellemző a történetre, hogy ki ment meg kit?

Christine és Adam gyakorlatilag összeköltözik, minden percüket együtt töltik, lévén, hogy a lány még a mosdóba sem engedi ki egyedül, nehogy kárt tegyen magában a fiú. Időközben megtudja, hogy depressziója fő oka, hogy épp megkérni készült barátnője kezét, amikor meglátta azt a legjobb barátjával intim helyzetben. Ráadásul az élete egyéb területén is gondok adódnak, az is okot adott arra, hogy véget vessen életének. Ahogy telnek a napok, egyre jobb barátságba kerülnek, ideig-óráig úgy tűnik, hogy talán nem is lehetetlen a lány küldetése. De mindig történik valami, ami megkavarja az eseményeket.

Kellő mennyiségű humorral oldja a feszültséget az írónő, és összességével véve nekem tetszett Christine, a csodalány és a depressziójából kiszabadulni vágyó, macsó Adam története. :D Drukkoltam nekik, hogy megleljék az élet apró örömeit.

Azért a borító nekem egy kicsit túl flincflancos lett, néha rejtegetésre szorultam a járműveken. :D