Iránban járunk az iszlám forradalom utáni időkben. Szigorú vallási szertartások, előírások irányítanak mindent és mindenkit. A legszörnyűbb szabályok főként a nőkre vonatkoznak, így a legsúlyosabb szankciók is őket érik el, akár a nem megfelelő ruházat viselése miatt is.

Amerika nevét ki sem lehet ejteni, hát még amerikai zenét hallgatni. Halálos bűn, ugyanúgy  mintha fejkendő nélkül lép valaki utcára.

Talán sok családban gondolkodnak el, hogyan tudnának kiszakadni ebből a "terrorból", de keveseknek sikerül. Leginkább pedig a félelem győz.

Szába és Mahtab ikertestvérek. Szüleik szokatlan, fájdalmas döntésre kényszerülnek. A család egyik fele elhagyja szeretteit. Szába és apja maradnak és a lánynak meggyőződése, hogy anyja és testvére Amerikába menekültek, őt elhagyván.

Szába életét követhetjük innentől kezdve nyomon. Egyrészt ahogyan megpróbálja feldolgozni, magyarázatot találni rá, miért hagyták el, másrészt pedig az adott társadalmi időben, rendben próbál elhelyezkedni a maga módján. Behatóan megismerhetjük az iráni szokásokat, azt, hogyan próbál a lány és kortársai is kitörni belső-külső börtönükből, hogyan próbálják lázadásukat egyre kevesebb sikerrel visszafojtani.

Sokszor eszembe jutott a Papírsárkányok c. könyv, amelyet nálam mondjuk nem lehet utolérni, de mégis hangulatában, történetében nagyon hasonlít rá. Mindkettő lassan hömpölygő, szép sorokat, gondolatokat tartalmazó történet, bár ez a könyv egy kicsit nekem már túl lassú, elvont volt. Ettől függetlenül is szép kívülről is, belülről is.

3,5/5

Na ezt pedig még régebben olvastam, és ez is nagyon tetszett a témája ellenére. Mert nem egy vidám történet.

2011. szeptember 11. nyilvánvalóan mindenkit sokkolt. Nagyon sokféle nézőpontból dolgozták már fel a tragédiát, de a mostani számomra teljesen egyedülálló, szívhez szóló volt. A torkom minden oldalon összeszorult, olyan kedvesen, szeretettel van megírva az egész könyv.

Nagyon sokan meghaltak azon a napon, de nem mindenki a terrorcselekmény következtében. Vesztették az életüket sokan mások is, akár balesetben is ugyanazon a napon. Zoe is egy ilyen baleset áldozata. A híradások középpontjában egyértelműen és valahol érthetően is a terrorcselekmény áll, ám Zoe testvérének, Tess számára a másik baleset körül forognak a gondolatai, neki és családjának az élete nagy tragédiája.

A fiatal lány talán a szörnyű esemény feldolgozása céljából, talán a kimondatlan szavak kikívánkozása miatt naplóírásba kezd, amely Zoe-hoz szól. Egy visszaemlékezés, segélykiáltás ez a napló, kezdve Zoe csecsemőkorától, sőt, még az azelőtti időkről is szól hozzá Tess, belevéve, nem kihagyva a vitáikat, küzdelmeiket sem egymással. A család többi tagjának is rendkívül nehéz megbirkózni a történtekkel, erről is helyettük próbál meg beszélni a halott lánynak testvére.

Szerencsére nem volt még részem abban, hogy közeli hozzátartozót veszítsek el, így nem is tudom, a gyászfolyamat hogyan zajlik. Csak hallottam róla, és hogy nagyon fontos ennek a megfelelő menete. Ez a könyv azt hiszem (tényleg csak sejtem), nagyban segíthet ebben. Az én szívemig eljutott mindenképpen!

Ezt a könyvet nem mostanság olvastam, de valahogy eltűnt a piszkozatok rejtelmes tengerében. :D Pedig nagyon, de nagyon, de nagyon tetszett, és amikor becsuktam, emlékszem, alig vártam, hogy a folytatását is megkaparinthassam magamnak.

Fiatal zsidó nő a főszereplő, Hanna. Velencében széles körben elismert, keresett bábaasszonyként dolgozik a gettó falain belül. Általában mindenféle szülési komplikációval szemben sokkal sikeresebb társainál, ez is indokolja nagy népszerűségét.

Egyik éjjel egy nemesember kéri sürgősen a segítségét. Felesége már a normálison túli idő óta vajúdik, Hanna segítsége nélkül meghal anya és gyermeke is. Az inkvizíció következményeként szigorúan tilos a lánynak zsidóként keresztény nőnek segítenie, hát még a gettót elhagynia. Erre rabbija is figyelmezteti, felhívja a következményekre a figyelmét, ám nagy rábeszélések után Hannának létezik az a pénz, amiért mégis megteszi ezt a "szívességet".

Nemcsak saját magát, hanem a gettó békéjét is veszélyezteti Hanna ezzel a cselekedetével, viszont, hogy férjét, Izsákot kiszabadítsa máltai fogságából, szüksége van erre a pénzre.

Miközben Hanna bárminemű küzdelmét a szerelméért, a mindennapos munkavégzés viszontagságait követhetjük nyomon, másik oldalról Izsák életével is megismerkedhetünk, aki Máltán várja a szabadulást, ellenállva minden kísértésnek. Szerelmük minden nehézség ellenére - hiszen a férfi hozomány nélkül vette el a lányt, és még a gyermekáldás sem kopogtatott be hozzájuk - nagyon mély, semmire sem vágynak jobban, mint hogy újra lássák egymást.

Egy könyv háborúról, szeretetről, kitartásról, hitről, önfeláldozásról. Mindenről, ami fontos. Nagyon fontos.

Izgalmas volt a 16. századi Velencét bebarangolni, hiszen nagyon részletes, gyönyörű leírásokat olvashattunk az akkori mindennapi életről. Élethűen mutatja be a különböző társadalmi rétegek, sokféle vallás közötti hatalmas különbségeket, ellentmondásokat, feszültségeket. Nagyon izgalmas, rejtelmekkel teli korszak, amelybe tökéletesen ágyazódott bele a fenti történet.

Fájdalmasan szívszorító történet egy bölcs öregasszonyról, aki persze nem volt mindig ilyen bölcs és ilyen öreg, viszont megjárt egy olyan életutat, amely ilyenné tette. Mert ha csak a körülményeit nézzük, semmi nem indokolná, hogy kiemelkedjen az őt körülvevő társadalomból. Sőt!

Aminata Diallo folyamatosan, gyermekkora óta az élet értelmét keresi. Nem érti, ő és családja, az egész törzse miért más, mint a többi ember. Nem találja a választ arra, miért tartotta Isten ennyi ideig életben, hiszen hányattatott sorsa, szolgaságban töltött éveinek nagy száma szinte indokolatlanná teszi a létezését. Szerinte.

Egy boldog gyermekkor kellős közepén rabolják el rabszolga-kereskedők. Afrikából egészen Dél-Karolináig hurcolják, hogy ott kőkemény munkára kényszerítsék, sok más sorstársával együtt. Közeli hozzátartozóit mind megölték. Akiket szintén elraboltak törzséből és még közel állnak hozzá, azoknál próbál némi vigaszt keresni, szülői oltalmat találni.

Kényszerű, a fél világot bejárt útjai során egyre több tudást szerez magának, hamar kitűnik még a fehérek között is magas intelligenciája. Megtanul írni-olvasni, választékosan beszélni több nyelven is. Ha elfelejtenénk a körülményeket (amit nehezen lehet), azt hihetnénk, hogy nem is egy fekete rabszolgáról szól a történet. A széleskörű tudás mellett mérhetetlen nagy szeretet is belefért ebbe a kis asszonyba, aki úgy tűnik, túlél mindent. Sok borzalom történik vele, amik után egyenként is azt mondjuk, hogy ezt már nem fogja kibírni. De még akkor is feláll, továbbmegy, hisz töretlenül valami feljebbvalóban.

Azt gondolom, hogy Aminata rögös életútja végül célba ér, hiszen a Függetlenségi Háború kellős közepében találja magát, ahol nagyon nagy szerepet szánnak neki, végül pedig a Négerek Könyvének megírásában is óriási része lesz, és ez a leghitelesebb hogyan is lehetne másként, mint egy olyan ember szájából, aki átélte az egész borzalmat.

Mindvégig egy cél hajtja, hazajutni végre-valahára, meglelni a békét. De amikor ez bekövetkezik, rá kell ébrednie, hogy helyhez már nem lehet kötni a boldogságot, azt csakis magában tudja megtalálni, mindegy is, hogy a világ mely részén fog ezentúl élni.

Egyetlen hibát tudok felróni a könyvnek. Nekem picit túl volt írva, fárasztóan hosszúra sikeredett. Mégis, hogyha így utólag is ránézek, eszembe jutnak az asszony okos tettei, gondolatai, nagy-nagy örömmel gondolok rá.

4/5

Szégyenkezve bevallom, hogy nekünk nem volt meg eddig pl. A rút kiskacsa meséje. Ismerik a gyermekeim, de nem tudnék visszaemlékezni, honnan tanulmányoztuk gyermekkorom egyik legkedvesebb meséjét. Úgy gondoltam, jobb későn, mint soha alapon, beszerzem ezt a könyvet, talán a kicsinél még épp az ilyen jellegű mesék utolsó időszakában.

A mesekönyv válogatásokat tartalmaz klasszikus meseírók tollával íródott - mint pl. a Grimm-testvérek, Andersen és Perrault - leghíresebb meséiből.

Az alábbi mesékkel találkozhatunk: Hófehérke, A brémai muzsikusok, Raponc, A vitéz szabólegény, Jancsi és Juliska, A császár új ruhája, A rút kiskacsa, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, Pöttöm Panna, A csizmás kandúr, Csipkerózsika, Pöttöm Palkó, Hamupipőke, Piroska és a farkas. Ugye, hogy kecsegtetőek a címek? :D

Mindamellett, hogy nagy hangsúlyt helyezek a kortárs mesék beszerzésére, megismertetésére is, nem felejtem el saját gyermekkorom nagy kedvenceit sem, és fontosnak tartom ezekkel megismertetni a gyermekeimet is.

Az az igazság, hogy én az illusztrációkkal, a lapok minőségével nem voltam maradéktalanul kibékülve, de végül is magukért a mesékért nagyon odavagyunk, ezekre az apróságokra nem figyeltünk. :D

384 oldal tömény gyönyörűség, tele - szám szerint 400 - fantasztikus olasz tésztás recepttel. Többször hangoztattam már, hogy ha száműznének egy lakatlan szigetre, ellennék én tésztán simán. Ha pedig olaszos, akkor még luxusban is érezném magam. :)

Nem hiába csillant meg a szemem, amikor megláttam ezt a csodaszép kiadványt. Kívül-belül nekem lett összeállítva, szerkesztve, egyszerűen nem is tudtam eleinte, hol kezdjem, a bőség zavarától mámorosan lapozgattam.

Tényleg ízek orgiájával találkozhat az ember lánya/fia ebben a könyvben, szemezgethet az alábbi kínálatból: hagyományos receptek, tartományok klasszikus ízei, a torkos sajtmester receptjei, húsos, intenzív ízű tészták, tenger gyümölcsei, aztán itt vannak a nagy-nagy kedvenceim, a házi tészták (rövid, hosszú és töltött tészták), aztán ne felejtsük el, hiszen feledhetetlenek, ha olasz konyhából van szó: a gnocchik, malfattik és canederlik.

A könyv külseje és belseje is nagy erővel közvetíti az olasz életérzést, a dolce vitát. :D Kedvem támadt a tengerhez is ellátogatni!!!

Talán 2 hónapja olvastam ezt a könyvet, de akkor nem nagyon tudtam volna írni róla, az érzelmek annyira kavarogtak bennem. Egyszerre kellett sírnom és nevetnem is, de főként az első.

Tele van a könyv fájdalommal, az elmúlással, ugyanakkor a szeretet is túlcsordul szinte minden sorából. Mindig elgondolkodok ilyen könyvek hatására, hogy vajon az én életemben vannak-e olyanok, akiknek ennyire fontos vagyok, illetve fordítva. Mit tennénk meg egymásért? Hogy viselkednénk, tolerálnánk adott helyzetben? Ez a könyv mindenképpen példa-, iránymutató, hogyan kell szinte tökéletesen csinálni, még ha tudom is, hogy ez "csak" egy regény.

Szóval mit tennénk abban a helyzetben, ha egy nagyon közeli hozzátartozónk elkezdene apró dolgokat elfelejteni? Talán ekkor még semmit, de amikor már kezdene súlyosabbá válni a helyzet, és egyértelművé válna, hogy sokkal komolyabb a probléma, mint ahogyan azt gondoltuk. Nem csak fáradtságról, kimerültségről van szó, hanem egy súlyos klinikai esetről. Az Alzheimerről.

Alice egy igen elismert professzor a Harvardon. Házassága teljesen rendben, három gyermekét tisztességben felnevelte, ennek ellenére minden nap újabb és újabb kihívásokat állít maga elé, amelyeket tökéletesen megvalósít.

Aztán úgy tűnik, picit szenilissé válik. Miután egyre komolyabbá válik a helyzet, nem csak apró teendőket felejt el, hanem akár már egy fontos konferencia időpontját, sőt, annak létét is, diagnosztizálják nála a korai stádiumban lévő Alzheimer-kórt. Sajnos annak ellenére, hogy tényleg korán észlelik a betegséget, nagyon gyors lefolyású a folyamat, így időnk sincs feleszmélni a döbbenetből, csak szorítunk, szorítunk, hogy történjen nagyon gyorsan valami csoda.

Persze sokat hallottunk már erről a rettegett, gyógyíthatatlan betegségről, amely mérhetetlen pusztítást képes elvégezni az ember életében, de döbbenetes volt egy nevesített személy (Alice) életén keresztül ezt végigkövetni. Főként úgy, hogy nagyon-nagyon megszerettem ezt az asszonyt, rendkívüli módon csodáltam a bátorságát, életszeretetét még akkor is, amikor már egyáltalán nem volt önmaga.

Gyönyörűen és úgy tudom, nagyon hitelesen írta le Genova egy beteg szemszögéből ennek a betegségnek a lefolyását. Ebből a nézőpontból tényleg nagyon érdekes volt erről a témáról olvasni és talán hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a főleg idős korban előforduló, sokszor nagyon nagy türelmet igénylő jelenséget.

u.i.: Pont tegnap vásároltunk a családommal a boltban, amikor egy nagyon idős bácsi (mi ismerjük, ő már senkit nem ismer meg) hozzám fordult segítségért különböző áruk beszerzésével kapcsolatban. Közben elmondta, hogy almás süteményt szeretne készíteni (90 fölött van), ahhoz kellenek hozzávalók. Miközben sétálgattunk a sorok között, megkérdeztem a receptjét, amit töviről hegyire elmondott, és azon aggódott, hogy vajon nekünk tényleg van-e időnk arra, hogy meghallgassuk. Biztosítottam, hogy nagyon is szívesen! És azt is megígértem, hogy majd a folyosón megszaglásszuk a finom illatokat. Erre azt felelte, hogy Ő már akkor azt sem fogja tudni, hogy valaha találkoztunk, és ha legközelebb összefutunk, nyugodtan rúgjuk bokán, hogy mi ismerjük egymást. :) Persze sosem tennénk ilyet, de nagyon fogunk örülni a újbóli találkozásnak, és az is lehet, hogy semmi köze sem volt a könyv témájához, csupán csak nagyon sok évet élt meg, de olyan jó volt megállni beszélgetni vele és pár kellemes percet okozni neki. Még ha erre sosem fog többet emlékezni.

Huh! Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de a mostanában kapott házipálinkára sokat gondoltam, amikor már fehéredésig szorítottam a fotel karfáját. Az elején. Mert akkor voltak jelei, hogy ez egy nagyon izgalmas kis pszichothriller lesz.

Két nő a főszereplő. Két olyan nő, akinek nagyon, de tényleg nagyon súlyos önértékelési problémája van, megspékelve még egyéb lelki zavarokkal is, amelyek mind-mind a múltból erednek. Igazából semmi közük egymáshoz, a problémáik is teljesen más típusúak, bár amit éreznek, ahogyan ezeket képtelenek feldolgozni, egyáltalán nem különböznek egymástól. Ugyanúgy alkalmatlanok a normális életre, ugyanúgy megszakítanak minden normális emberi kapcsolatot, amelyek még a felszínen tarthatnák őket, ugyanúgy belesüppednek a problémák tengerébe.

Aztán mégiscsak közük lesz egymáshoz egy véletlen baleset folytán. Az egyik nő úgy gondolja, hogy nem volt az véletlen, neki kellett volna abban a balesetben meghalnia, a másik pedig úgy, hogy csupán tényleg a szerencsétlen körülmények összjátéka volt az egész, senki nem hibáztatható semmiért. Saját magukat mégsem tudják megmenteni, gyorsvonat sebességével száguldanak a végzetük felé, amely meg van írva. Szerintük.

Mindketten szégyellik, amit a múltban tettek, és azóta is csak folyamatosan ostorozzák magukat büntetésképpen. Képtelenek maguknak megbocsátani, így ellöknek maguktól mindent, ami megnyugvást hozhatna, kisegíthetné őket a bajból. Leginkább a segítőkész embereket.

Rettentő nyomasztó, szívszorító, fájdalommal teli könyv. Nagyon jó érzés volt becsukni, fellélegezni, hogy vége. Amúgy ez nem krimi, inkább amolyan novellaszerűségnek mondanám. Lehet, hogy kicsit jobban tetszett volna, ha eleve így indulok neki.

3,5/5

A fülszöveg azt ígéri, hogy egy igazán idegesítő pasasról olvashatunk ebben a könyvben. De ennyire??? :D

Ove legfontosabb jellemzője, hogy Saab típusú autója van (nekem is nagy kedvencem, de ezzel még nem nyert meg!). 59 éves az öregfiú és nagyon nincs kibékülve az élettel. Vagy az emberekkel? Egyáltalán külön lehet választani a kettőt? Bár neki mindegy, mert a kákán is csomót keres.

Számára mindenki hasznavehetetlen, teszetosza alak és mindenki egyébként is le van tojva.

De igazából a legnagyobb baja az, hogy munkája sincs, felesége is meghalt, szóval ő maga érzi saját magát hasznavehetetlennek. És végtelenül magányos!

Tragikomédia egy öregúrról, akitől sokszor összeszorul az ember torka, máskor a gyomra, utána meg az ökle. A szereplők valóságos figurák, akikkel nap mint nem találkozunk, az élethelyzetek mindennaposak, és Ovékkal is folyamatosan találkozhatunk. Próbálják meggyőzni őt is, minket is, hogy nem egy rossz ember ő, aztán néha sikerül, sokszor nem.

Az egyedüli, akivel meg tudja osztani búját-baját, az a felesége. De neki is csak a sírjánál öntheti ki a lelkét, ott viszont ontja magából. Ove egyetlen célja követni feleségét, de a teendők nem hagyják. Mindig van valaki vagy valami, akit vagy amit meg kell menteni. Mert mindenki magatehetetlen. :D

Összességében persze humoros volt, de azért folyamatosan ott volt az a gyomorszorító érzés is, ami nagyon szomorúvá is tett.

Katherine Webbet már olyan régóta szerettem volna olvasni, ráadásul több könyve is ott áll a polcomon. Nem értem, miért vártam eddig, most szépen sorban elő fogom szedegetni őket. Annyira szeretem, amikor egy író pillanatok alatt elvisz egy teljesen más világba, megszűnik körülöttem szinte minden egyéb, és már csak ott élek pár napig.

Van egy fess fiatalemberünk, egy galériatulajdonos. Galériája nem működik túl nagy sikerrel, a népszerűség sehogy sem akar érkezni. Van pár örök darab, de azon kívül nem frissül, szinte már unalmassá is válik. Talán ez a gond, viszont Zach-nek az a pár darab, de különös egy, amely egy fiatal lányt ábrázol, mérhetetlenül fontos. Érzi, hogy valami kötelék fűzi a festményhez, de maga sem tudja hol van ennek a kötelének a másik vége.

Egy kiadóval évekkel korábban megállapodott, hogy a festmény alkotójának életéről ír egy könyvet, és mivel családi életet romokban hever, felesége másik kontinensre költözött gyermekükkel, semmi akadályát nem látja annak, hogy a festmény eredetének nyomába eredjen, felkutassa azokat a plusz információkat, titkokat, amelyek által megírhatja végül a könyvet, és amelyek megkülönböztetik az írást az eddig megírt átlagos könyvektől.

A dorseti partvidékhez utazik, ahol a nyarakat töltötte a festő családjával, de ott "csak" egy öregasszonyt talál, aki lehet, hogy az összes titokhoz tudja a kulcsot. De ez az öreg hölgy olyan mélyen zárkózott be minden tekintetben, hogy reménytelennek látszik a helyzet.

A kezdeti kutatómunkának induló utazás Zach számára szinte már hitchcocki borzongássá válik, de szándéka töretlen marad. Az élete viszont fenekestül felfordul és sosem lesz már ugyanaz.

Titkokkal, izgalmakkal, bizonytalanságokkal teli regény, ami végig fogva tartja a figyelmet, a hangulata pedig elvarázsol. Ott sétálunk mi is a a domboldalakon, hallgatva a tenger zúgását, közben hátra-hátrapillantva, követnek-e minket az árnyak. Borzongató, mégis gyönyörű!

A könyv közepénél éreztem, hogy máris kell pár sort írnom róla, és úgy akartam kezdeni, hogy "tudom, hogy olvasás szempontjából még messze van az év vége, de megkockáztatom, hogy ez lesz nálam az év könyve". Aztán végül mégsem, de ezt majd a végén.

Körülbelül a könyv háromnegyedéig teljesen el voltam ájulva, úgy gondoltam, hogy mindig ilyen könyveket akarok én olvasni. Egy szép szerelmi történet nagyon egyszerű szavakkal stílusosan, gyönyörűen megírva.

Amanda Collier és Dawson Cole tizenéves korukban szeretnek egymásba, úgy tűnik szerelmüket semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy külsőleg talán nem annyira illenek egymáshoz, hiszen Amanda egy bomba csajnak számít, Dawson viszont egy kicsit szerencsétlenebb, visszahúzódóbb fajtájú fiú, szóval nem az a menő típus. Még csak sok izgalmat sem tud nyújtani a fiú a lánynak, hiszen reggeltől estig egy autószerelő műhelyben tölti az idejét, a lánynak mégis ez a fiú kell. És fordítva is. Ha saját különbözőségük nem lenne elég, családjuk is örökös viszályban áll egymással, de a kötelék, ami létrejött köztük, eltéphetetlennek tűnik.

Aztán ahogy az életben is sokszor közbeszól egy váratlan fordulat, itt is ez történik, és nincs más választásuk, mint az elválás.

Huszonöt év múlva találkoznak újból, annak az embernek a temetésén, aki egyedüli volt az ő kapcsolatuk támogatásában. Mint ahogy az a történet előrehaladtával kiderül, mindkettejüknek olyan örök érvényű értékeket adott át ez a férfi, amelyek fel sem tűntek nekik, csak így utólag, amikor nagy szükség van ezekre az "ajándékokra".

Szerelmük nyoma Amanda és Dawson lelkében is mély nyomott hagyott, és hosszú órákon át való beszélgetések az ára annak, hogy kiderüljön, egyikük sem olyan életet él, amelyről álmodozott. Mert mindkettejük álmában mindvégig a másik szerepelt. Az életük viszont már teljesen más mederben folyik, csak kérdés, hogy ez a meder kibírja-e az áradást?

Aztán ott volt a legeslegvége, nálam tényleg csak az, ahová Sparks szerintem besűrített minden szirupot, amit csak elő tudott ásni. Teljesen eltelített a vége, nem is igazán tudtam már hová feldolgozni a sok nem mindennapi történést. Viszont a könyv nagy többsége miatt mindenképpen megérte és érdekel a film is, amit az elmúlt hetekben tűztek a mozik műsorra.

Jobb későn, mint soha helyett: jobb előbb, mint utóbb. :D Kisebbik fiam jövőre kezdi az iskolát, így már jó előre gondoskodok neki külön feladatokról. (hogy még jobban szeressen!!!) :)

Viccet félretéve, ezekről nem tudtam lemondani, amikor megláttam őket. Eleve nagyon szeretjük/szeretik a Geronimo Stiltonokat, bár kicsi inkább még csak a képi világát élvezi, hacsak meg nem könyörül rajta a nagy, és felolvas neki. Vagy én... :D Szóval Geronimo történeteivel már nagy barátságban vagyunk, ezért is örültem, hogy kicsiknek szóló foglalkoztató füzet formájában is beszerezhetőek.

Nagyon sokféle, színes, végtelenül változatos feladat található bennük, megfeleltetve az általános iskola 1-2-3. osztályos tananyagának. Játszva tanítja, okosítja a kicsiket, a klassz illusztrációk pedig még szórakoztatóbbá teszik mindkét kiadványt.

Találhatóak benne szövegértési feladatok is, amelyek mi másról szólhatnának, mint Geronimo Stilton kalandos történeteiről. :D

Az én kisfiam nagyon-nagyon várja az iskolát (én is meg vagyok lepődve), de azt gondolom, hogy ha az ilyen kiadványok még jobban elősegítik az Ő lelkesedését, akkor én nem állok az útjukba! :D

Vigyázz, kész, sajt!

Az őszi szünetben adtam ki feladatként kisfiamnak, hogy olvassa el. Oldalszámilag is megfelelt az egy hétnek, tartalmilag meg pláne. Már a borító is igencsak felkeltette az érdeklődésemet, amikor először megláttam és egyáltalán nem is csalódtunk benne.

Ha jól emlékszem, ez az első könyv, amit az elejétől a végéig, tényleg az utolsó betűig elolvasott, ráadásul nem láttam a kényszert közben. :) És ez egy könyvmoly anyukának nagyon nagy öröm.

Egy egész macskakolónia válogatott tagokkal ügyködik egy nagyon furfangos bűncselekmény körül. Marie La Belle színésznő ékszereit ellopták. Vannak ugyan nyomok, de a következtetések a rendőrségnél is mások és a nagyon vicces macskosz detektíveknél is. A rendőrök valamiféle fantomra gyanakszanak, de a szemfülesebb nyomozókat nem lehet átejteni.

Bőszen folyik a nyomozás, és a végére kiderül, hogy a talpraesett négy nyomozó elkapja-e Párizs rettegett tolvaját? Már ha az tényleg nem egy fantom...

Sajnos azt csak utólag láttam, hogy ez egy sorozat második része, de nincs semmi vész, önmagában is tökéletesen olvasható, élvezhető. De az tuti, hogy beszerzem az elsőt is...  :D

Nem is tudom, mire számítottam, amikor kezembe vettem ezt a könyvet. Volt pár elképzelésem hangulatát, témáját tekintve, de egyik sem jött be.

Egy 1930-ban, a gazdasági világválság idején történt botrány után a tizenöt éves, kissé koraérett Thea Atwellt a szülei bentlakásos iskolába küldik, így biztosítva azt, hogy tisztessége - ha még van - megmaradjon.

A Yonahlossee Lovas Leánytáborban elsősorban gazdag szülők gyermekei élnek, busás támogatásért cserébe. Thea szinte rögtön összebarátkozik a legmenőbb lányokkal, ezáltal könnyen be is illeszkedik. Honvágya nem nagyon csitul, és kérdések tömkelegére keresi a választ, nem érti, családja miért juttatta őt ide, és egyáltalán, miért nem írnak neki vigasztaló, érdeklődő leveleket.

A kezdeti benyomás alapján egy nagyon kedves, szeretetreméltó lányról van szó, aki mellett egyértelműen letesszük szimpátiánkat, aztán ahogy telik az idő, úgy bújik elő az angyali mosoly mögül a sötétebbik énje. Az elején már írtam, hogy koravén lányról van szó, abban az értelemben, hogy a nemiség iránti érdeklődés nagyon fiatalon kezdődött nála, és pont ez sodorta őt ebbe a helyzetbe is, amiben éppen van. Így egyáltalán nem csodálkoztam azon, amikor a tábor vezetője felé irányul figyelme, akinek nap mint nap ott van szem előtt felesége és gyermekei is.

Napról napra egyre inkább belelovalja magát a vágyakozásba a férfi iránt, minden figyelmeztető jel ellenére. Kissé skizofrén vagy egyszerűen csak képmutató napjai egyre kevésbé szólnak a tanulásról, lovaglásról, csakis az az álomkép hajtja, amelyet már szinte minden pillanatban maga elé vetít. De hogy ezt a maga javára tudja-e fordítani az alatt az idő alatt, amíg a feleség több hétre üzleti útra indul, az a jövő zenéje. Számomra innentől elég gyomorforgatóra sikerült a könyv, előtte csak szimplán unalmas volt.

Úgy összességében ennek a könyvnek se füle, se farka nem volt. Egyáltalán nem is értettem a lényegét. Romantikusnak nem volt romantikus, erotikát éppen hogy csak érintette, szóval olyan semmilyen. A főszereplő csaj pedig... brrr, kiráz tőle a hideg, annyira ellenszenves volt. Soha ilyet a közelembe, pláne barátnőnek!

Ahh! Valószínűleg tényleg fanatikus vagyok Picoulttal kapcsolatban, mert az ilyen jellegű, témájú könyvekkel ki lehet üldözni a világból. Mégis..., volt az a pillanat, amikor a gyerekek már jócskán nyüszögtek, hogy éhesek, én meg visszanyígtam, hogy csak még 2 sort, légyszí', légyszí'!

Döbbenetes! Nem nagyon tudok rangsort teremteni a könyvei között, mert mindegyik kincsként csücsül a polcomon, de ha muszáj volna, akkor ez valahol biztos elől kapna helyet.

Fontos megjegyezni, hogy van egy előzménye ennek a regénynek, amely Szelíd vadak címmel jelent meg, és kizárólag e-könyv formájában olvasható. Tulajdonképpen teljességgel olvasható önálló kötetként is a Találj rám!, de érdemes beszerezni az előzményt, mert jó kis táptalajt nyújt az egész történethez, megalapozza az izgalmakat. Mert az van bőven!

Szóval minden, azaz majdnem minden az elefántok élete körül forog, amelyek egy rezervátumban élnek. Gondozójuk Alice, aki az életét rátette az elefántok szokásainak, a különleges gyászszertartásuk kutatására. Egy nap viszont eltűnik, magára hagyva 3 éves lányát Jennát.

A történet igazából Jenna tizenhárom éves korától íródik, bár nagyon sokszor visszapillantunk a múltba, mert a megoldás a rejtélyekre, válaszok a kérdésekre valahol ott vannak. A lány kamaszodó, nyiladozó értelemmel eltökélten elkezdi keresni anyját, mert az eltűnéssel kapcsolatban nagyon sok a megoldatlan helyzet. Azt sem tudja, életben van-e? Netán gyilkosság áldozata lett vagy csak egyszerűen fogta magát és ott hagyta totyogó korban lévő gyermekét? Mindezekre választ szeretne kapni, és ebben a környezete úgy tűnik semmilyen módon nem tudja meggátolni.

Furcsamód egy szellemlátóhoz megy elsőként segítségért, akivel már az első pillanatban forr köztük a levegő, a szikrák csak úgy csapkodnak a feszültségtől. A kutatásba még furcsább módon beszáll az a nyomozó is, aki az Alice eltűnésekor történt balesettel kapcsolatban is nyomozott annak idején a rezervátumban. Furcsa egy triumvirátus alakul ki, ennél különbözőbb, konfliktusokkal teli csapatot nehezebb lenne összehozni. Mégis valahogy a végére annyira összekovácsolódnak, és egyébként is annyira muris tudott lenni, ahogy a három szélsőséges személyiség tízfelé húzott. Megvolt a maga bája, kedvessége mindenek ellenére.

Egy folyamatos hajsza zajlik a történetben, közben az elefántok életével, szokásaival is behatóan megismerkedhetünk, és bár én nem vagyok nagy elefánt-fan, igazán megkedveltem őket. Persze az én éles logikám mellett ez nem nagy szám, de végig az orromnál fogva vezetett az írónő, pedig annyira nyilvánvaló volt minden mindvégig!!! Vagy nem? Valaki megnyugtathatna! :D

Az pedig mindig is lenyűgöz, hogy Picoult milyen mélyen ássa bele magát egy-egy témakör kutatásába. Döbbenetes a munkája mögött rejlő szorgalom. Ráadásul minden egyes alkalommal merőben más témákhoz nyúl és kezdi elölről. Én pedig alig várom az újabb és újabb köteteket!

A kiadó a jövő héten ismételten megtartja a lassan már hagyománnyá váló novemberi könyves vásárát. Ez alkalomból szeretettel várja olvasóit! A kiadó könyvei 20-40-60-80%-os kedvezménnyel lesznek kaphatóak.

 

Időpont: 2014. november 6-7-8.

Helyszín a kiadó új irodája: 1113 Budapest, Karolina út 62.

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Maxim Kiadó időről-időre nagyszerű lehetőségekkel várja olvasóit. Most sincs ez másként, hiszen a most induló akciójukban az összes regényüket 30%-os kedvezménnyel kínálják, akár postaköltség nélkül is.

Íme az őszi-téli megjelenési lista: 

Biztos vagyok benne, hogy mindenki elgondolkodott már azon, milyen lenne egy felfoghatatlan mértékű lottónyeremény nyertesévé válni. Én nagyon sokszor, még úgy is, hogy életemben talán háromszor lottóztam összesen. :D De amint összeállítok egy gyors listát, a következő gondolat rögtön az, hogy vajon meg tudnám-e őrizni az ép elmémet? Képes lennék-e úgy folytatni az életemet, hogy "csak" az anyagi körülményeim változnának meg bődületes módon, de én magam nem? Szerintem ez képtelenség! És nem is tudom, hogy akarnék-e ekkora összeget nyerni, mert talán törvényszerű, hogy az ember belebolondul, ki így, ki úgy...

A történet főszereplője Jocelyn, aki egy teljesen hétköznapi kisvárosi életet él. Kissé unalmas, nem túl nagy választékkal rendelkező rövidáruboltot vezet, de ez így neki megfelel, még ha nem is túl boldog. Mégis, pont jó így. Férjével, gyermekeikkel is jól el vannak, de semmi különös.

Egy nap futótűzként terjed a hír a városban, hogy ott, náluk nyerte valaki ezt az őrült összeget. Jocelyn továbbra is járja a maga kis útját, mígnem egyik nap rápillant a szelvényre. A nyertes szelvényre...

Legnagyobb döbbenetemre nem tesz semmit, csak elrejti az óriási "kincset" rejtő papírost, és úgy tűnik, nem is szándékozik a jövőben sem kezdeni vele semmit. Elkezdődnek az idegőrlő gondolatfolyamok, az esélyek latolgatása, és hát persze, hogy a listák készítése is. De csak szigorúan elméletben. Tulajdonképpen most bármit megvehetne, amit csak akar, rég feladott álmait megvalósíthatná. Mindent, amihez pénz kell. Mégis eldugja.

Egy nap alatt olvasható történet, mégis ott marad bennünk még jó ideig. Rákényszerít, hogy gondoljuk át, mi mit tennénk? Képesek lennénk ugyanúgy tenni, mint ez a nő? Vajon nem rohannánk azonnal az első plázába, nem vásárolnánk azon nyomban minden utunkba eső üzletben? Aztán rögtön utána nem hívnánk fel a hozzátartozóinkat, hogy jöjjenek haza azonnal a munkából, örömhívünk van!? Nem tudom.

Mindannyiunknak vannak vágyai, listái, de vajon tényleg ennyin múlna, hogy megnyerjük-e a hozzá szükséges pénzösszeget? Akkor minden rendben lenne? Tudom, ezek közhelyek! De akkor is fontos kérdés. Jocelyn kicsit a példaképemmé vált!

Nem csodálom, hogy Delacourt Franciaország egyik legnépszerűbb írója! Nálam nagy kedvenc lett, és majdnem szívszélhűdésem lett, amikor megláttam, hogy a kisfiam ráborított egy pohár vizet. Mert gyönyörű (volt) is a kiadvány!!!!

Eljutottam oda jó pár Grecsó könyv után, hogy lassan bárhová mennék utána. :) Bármennyire is ódzkodom a kortárs magyar irodalomtól, vannak viszont olyan jelenségei, amelyekért rajongók. Az egyik ilyen Grecsó Krisztiánnak az írásai.

A megszokott velős, lényegre törő mondatokkal "dolgozik", de valahogy már sokkal inkább letisztultabb, világosabb az egész. Hamarabb beránt a gépszíj, ha lehet így fogalmazni.

Daru életútja töredékeinek lehetünk részesei, egészen a kamaszkortól kezdve, amikortól küzd az elfogadásért, a szebb életért. Leginkább szerelmein, a nőkön keresztül mutatja be ezt az életet, és gondolkodunk, hogy milyen szerepet, miért töltöttek be az életében (életünkben)? Ők formálják, teszik azzá, amivé felnőttként válik? Ott lesznek akkor is az élmények, a sérelmek, a barátok, a szerelmek? És vajon el tudja majd fogadni önmagát, egyáltalán meg tudja ismerni saját magát a múlt által?

Húsz év "utazása", ami messzi vidékről, Tótvárosból Budapestig tart egy férfi lecsupaszított lelkének megismerésével.

Miközben Daru életével voltam telve, a saját múltam is folyton betört, emlékeztetett sok mindenre, elgondolkodtatott. Úgy vagyok vele, hogy kerülöm a múlton való elmélkedést, nem szeretek túlságosan emlékezni, pedig nem biztos, hogy nem válna a hasznomra. Azok is hozzám tartoztak, azok miatt is lettem az, aki vagyok.

5/5

Mireille Guiliano könyvei most valami leírhatatlan helyet foglalnak el az életemben. A Bibliával nyilván nem hasonlíthatom össze, mert persze, hogy nem. De! Valami hasonló útmutatást, életvezetési tanácsokat adott nekem, amelyek felérnek nálam valamiféle féltve őrzött kinccsel. És mindezt úgy, hogy nem is olyan nagy dolgokat ír le.

Most már jó pár éve küzdök súlyfelesleggel, amit mindenféle reform-módszerrel próbáltam leadni, mindhiába. Persze szinte mindegyik azt ígéri, hogy 2 hét alatt elérheted az álomalakot. És persze mindegyikről tudom a szívem mélyén, hogy ez képtelenség, mégis belevágok.

Ahogy elkezdtem olvasni a táplálkozással kapcsolatos könyvét, már az első oldalaknál éreztem, hogy végre rátaláltam arra, amit évek óta kerestem, ráadásul olyan egyszerű és könnyű az egész. Végtelen elégedettség töltött el, már ott az elején. A könyv elolvasása alatt megszabadultam 3 kilótól. Komolyan! :D És még csak nem is koplaltam. Sőt, sütit is ettem... És észre sem vettem, csak azt, hogy nagyon-nagyon jól érzem magam.

Hihetetlen - a franciákra nagyon is jellemző - eleganciával, finomsággal fogalmazza meg azt az életformát, ami egyértelműen nem csak a testnek, de a lélek számára is nagyon-nagyon hasznos, egészséges.

Én odáig vagyok, meg vissza! :)

És itt a másik remekmű! Azt nem mondom, hogy vénséges vén banyának nézek ki, de nyilván érdekel, hogy milyen mértékben "öregszem", a bőröm milyen állapotban van. Akad olyan időszak, amikor jobban odafigyelek, aztán van, amikor nem annyira. Pedig fontos lenne a harmincas éveket elhagyva alaposabban törődnünk magunkkal.

Ismét egy olyan könyvet olvashattam, amelybe végig bele voltak szőve a szerzőnő személyes tapasztalatai, életének fontos állomásai, és sokszor enged betekintést az intim szférába is.

Nem kevesebbet ígér, hogy ha megfogadjuk a tanácsait, hogy akár 10 évet is visszafiatalodhatunk. Ez elég csábító, talán ezért is megéri már kipróbálni, nem? :D

Tényleg hangsúlyozom, nem valamiféle újabb szenzációhajhász módszerről van szó. Végtelenül egyszerű, természetes dolgokat oszt meg velünk, amitől egészségesek, szépek, boldogok lehetünk, és még csak hülye csodakapszulákat sem kell beszedegetnünk hozzá, sem botoxot szúratni az arcunkba... vagy máshova... Brrr!!!

Összefoglalva: kiegyensúlyozottság, mértékletesség, sok mosoly, még több lépcsőzés! Egy finom, elegáns francia nőnek már csak hiszünk, nem?