Na ezt pedig még régebben olvastam, és ez is nagyon tetszett a témája ellenére. Mert nem egy vidám történet.

2011. szeptember 11. nyilvánvalóan mindenkit sokkolt. Nagyon sokféle nézőpontból dolgozták már fel a tragédiát, de a mostani számomra teljesen egyedülálló, szívhez szóló volt. A torkom minden oldalon összeszorult, olyan kedvesen, szeretettel van megírva az egész könyv.

Nagyon sokan meghaltak azon a napon, de nem mindenki a terrorcselekmény következtében. Vesztették az életüket sokan mások is, akár balesetben is ugyanazon a napon. Zoe is egy ilyen baleset áldozata. A híradások középpontjában egyértelműen és valahol érthetően is a terrorcselekmény áll, ám Zoe testvérének, Tess számára a másik baleset körül forognak a gondolatai, neki és családjának az élete nagy tragédiája.

A fiatal lány talán a szörnyű esemény feldolgozása céljából, talán a kimondatlan szavak kikívánkozása miatt naplóírásba kezd, amely Zoe-hoz szól. Egy visszaemlékezés, segélykiáltás ez a napló, kezdve Zoe csecsemőkorától, sőt, még az azelőtti időkről is szól hozzá Tess, belevéve, nem kihagyva a vitáikat, küzdelmeiket sem egymással. A család többi tagjának is rendkívül nehéz megbirkózni a történtekkel, erről is helyettük próbál meg beszélni a halott lánynak testvére.

Szerencsére nem volt még részem abban, hogy közeli hozzátartozót veszítsek el, így nem is tudom, a gyászfolyamat hogyan zajlik. Csak hallottam róla, és hogy nagyon fontos ennek a megfelelő menete. Ez a könyv azt hiszem (tényleg csak sejtem), nagyban segíthet ebben. Az én szívemig eljutott mindenképpen!