Irigylem azokat a nőket, meg úgy általában azokat az embereket, akik görcsölés nélkül, nyugalomban tudják élni az életüket. Én sajnos nem ebbe a kategóriába tartozom, sőt! Képes vagyok a legapróbb dolgokon is szétrágni magamat belülről, aztán amikor már túlvagyok a nehezén, akkor térek csak észhez, hogy megint mi értelme volt? Mármint a lelki huzavonának. Így van ez az élet majd' minden területén nálam, különösen a gyermeknevelésnél.
Ez a könyv először is egy önvallomás az írónőtől, hiszen évek óta küzdött különféle elvárásokkal, a világ felé való megfelelni vágyással. 2 gyermeke várása, aztán nevelésük nem kis megpróbáltatásoknak tette ki. És valljuk be, ezzel nincs egyedül. Bár érdekes módon, nekem a terhességeim fantasztikus módon zajlottak le, élveztem szinte minden pillanatát mindkettőnek. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy problémamentes volt, de még csak az óriási reklámhadjárat dömpingek sem tudtak eltéríteni, elbizonytalanítani (ld. mérhetetlen mennyiségű ultrahang vizsgálatra-, illetve különböző szűrővizsgálatokra való felhívások). Azt gondolom, természetes módon persze, hogy izgultam, hogy egészségesek legyenek a gyermekeim, de nem léptem túl azt a bizonyos határt. Kétségtelen, hogy találkoztam én is, itt, Magyarországon azokkal a "bombatámadásokkal", amelyeket, ha nem hajtasz végre, rossz, felelőtlen anya vagy. És hány ilyen nőt láttam a terhesgondozásokon is, és nagyon sajnáltam őket, hogy nem tudják ezt a feledhetetlen, megismételhetetlen állapotot úgy átélni, ahogyan azt kell.
Na a gyermeknevelés az más kérdés. Azon már tudok eleget aggódni, és nagyon sokszor a külvilágtól érkező jelek miatt kezdek el gondolkodni, hogy jól csinálom-e? Így van ezzel Ulrike Hartmann is, aki nagyszerű humorával tárja fel a szemellenzős anyáknak a buktatókat, szinte tükörképet tart elénk. A könyv próbál segítséget nyújtani, felhívni az anyák figyelmét, hogy próbáljanak ösztönből cselekedni, hiszen annál jobban nem lehet csinálni, mint amit az egészséges ösztön, életösztön diktál. Ezt persze magamnak is felkiáltójellel kiáltom!
Ez a könyv először is egy önvallomás az írónőtől, hiszen évek óta küzdött különféle elvárásokkal, a világ felé való megfelelni vágyással. 2 gyermeke várása, aztán nevelésük nem kis megpróbáltatásoknak tette ki. És valljuk be, ezzel nincs egyedül. Bár érdekes módon, nekem a terhességeim fantasztikus módon zajlottak le, élveztem szinte minden pillanatát mindkettőnek. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy problémamentes volt, de még csak az óriási reklámhadjárat dömpingek sem tudtak eltéríteni, elbizonytalanítani (ld. mérhetetlen mennyiségű ultrahang vizsgálatra-, illetve különböző szűrővizsgálatokra való felhívások). Azt gondolom, természetes módon persze, hogy izgultam, hogy egészségesek legyenek a gyermekeim, de nem léptem túl azt a bizonyos határt. Kétségtelen, hogy találkoztam én is, itt, Magyarországon azokkal a "bombatámadásokkal", amelyeket, ha nem hajtasz végre, rossz, felelőtlen anya vagy. És hány ilyen nőt láttam a terhesgondozásokon is, és nagyon sajnáltam őket, hogy nem tudják ezt a feledhetetlen, megismételhetetlen állapotot úgy átélni, ahogyan azt kell.
Na a gyermeknevelés az más kérdés. Azon már tudok eleget aggódni, és nagyon sokszor a külvilágtól érkező jelek miatt kezdek el gondolkodni, hogy jól csinálom-e? Így van ezzel Ulrike Hartmann is, aki nagyszerű humorával tárja fel a szemellenzős anyáknak a buktatókat, szinte tükörképet tart elénk. A könyv próbál segítséget nyújtani, felhívni az anyák figyelmét, hogy próbáljanak ösztönből cselekedni, hiszen annál jobban nem lehet csinálni, mint amit az egészséges ösztön, életösztön diktál. Ezt persze magamnak is felkiáltójellel kiáltom!
Amúgy meg kaptam egyszer egy régi barátnőmtől egy ilyet... Elég csak ránéznem, és minden OK! :))) Ajánlom szorongó anyatársaimnak!
4/5
Athenaeum Kiadó, 2012
Fordította: Kiss Noémi
Eredeti cím:
262 oldal
Megjegyzés küldése