Az előző rész, a Ha maradnék jól megroggyantott lelkileg, aztán meg ott hagyott a kérdéseimmel. Nagyon megviselt a történet, hiszen egy kőkemény tragédiát ismerhettünk meg, ahol Mia egy autóbalesetben elveszti egész családját. Ő maga marad egyedül életben, már ha életnek lehet nevezni, hogy ép csontja nem maradt, műtétek sorozatán esik át, és így is kevés esélye van a túlélésre. És amikor már éppen eldőlne, hogy mi lesz a sorsa, vége lett a könyvnek. Úgyhogy sokszorosan örültem és a kíváncsiságom szinte percnyi szünetet sem hagyott, azonnal elkezdtem a folytatást.

Három év telt el a baleset óta. Szinte teljes egészében Adam útkereséséről szól a történet, hiszen nagyon szerette barátnőjét, annak családját, így őt is nagyon megviselte a tragédia. Ez alatt a három év alatt folyamatosan épült le belül a fiú, bár a zenekari sikereik ennek ellentmondanak, hiszen népszerűségük egyre felfelé ívelő, turnéikat, koncertjeiket tömegek követik, persze főleg lányok. Belemerül a felületességbe, próbálja elnyomni magában a történteket, bár egyértelműen keresni a kiutat, illetve mindenben és mindenkiben Miát. A hatalmas népszerűség ellenére Adam rendkívül magányos, magába zárkózó, ugyanakkor ahogy ez már az előző részben is kiderült, rendkívül értelmes, szimpatikus fiatal srác. Mint ahogy szinte mindenki a történetben. Mindvégig rettentően sajnáltam ezt a fiút, nem éreztem igazságosnak a vele megtörtént dolgokat. Annyira vártam, hogy korábban segítsen neki valaki, bár az is lehet, hogy attól lett olyan, amilyen, át kellett mennie ezeken az eseményeken, hogy odáig jusson, ahová.

Nagyon valóságos szereplőkről és élethelyzetekről van szó, egyáltalán nem esik nehezére az embernek elképzelni az adott szituációkat. (Ettől függetlenül még mindig nem érzem ifjúságinak.)

4,5/5