Ó, ez nekem nagyon tetszett! Csodaszép kis könyv ez. Már vagy fél éve sóvárogtam utána, mert éreztem én ezt. Annyira közeli, annyira kedves, és olyan szép, de ezt már írtam. :) Talán nagyon sokakat érdekelhet és megfoghat a jelenlegi Magyarország területén élők közül ez a könyv, de azt gondolom, hogy a Vajdaságban élőknek vagy az onnan elszármazottaknak igazi csemege lehet, hiszen Melinda Nadj Abonji egy, a Vajdaságból Svájcba disszidált írónő, és rengeteg kincset "csempészett" bele ebbe a kötetbe, amihez hasonlót valószínűleg nagyon sokat átéltek.

Nagyon sok emberi sorshoz hasonlóan, a Kocsis család a forrongó politikai helyzet elől, a háború kapujából, a jobb élet reményében tehát Svájcba költözik, ahol természetesen (szinte) minden csak jobb lehet. Bár Mamika, az ízek, az illatok, a táj, az otthon nagyon hiányzik Ildinek, Borinak, Rózsának és Miklósnak. És hát erősen küzdeni kell még az idegengyűlölettel is, ami szintén nem kevés. De az életszínvonal kétségtelenül jobb.

A főszereplő Ildikó, az egyik leánygyermek, aki vissza-visszaemlékezve beavat a múltba, de a jelent és a jövőt is folyamatosan megosztja velünk, elbeszélés formájában. A rekord hosszúságú mondatokban elvesztem. Nem rossz értelemben, hanem áradtam a szép gondolatokkal együtt. Olyan volt, mintha egy gőzölgő kávé mellett hallgatnám egy nagyon kedves jó barátom csodálatos, érzelmekben dúskáló, mégis nagyon finom meséit, ráadásul nem is egy könnyű, hanem pont a kamaszkor kellős közepén történt eseményekről. Ez a lány küzd az identitásával, a felnőtté válás nehézségeivel és a beilleszkedéssel is, aztán még az a kérdés is ott kiáltozik a bensőjében, hogy mit keresnek ők Svájcban? Mégis ahogy bennem lecsapódott, nagyon remekül helytáll. Mind a négyük egy teljesen külön személyiség, mégis annyira jó kis család, minden nézeteltérés ellenére is. Olyan mélyre nyúló gyökereket próbálnak ápolgatni kisebb-nagyobb sikerekkel, amely próbálkozásoktól könny gyűlik a szemünkbe, pedig nem is mi éljük át. Illetve dehogynem!

5/5*