Hű, meg hah és ahh! Az ilyen könyvek nekem íródnak, ez tuti! Kicsit keverve Picoult és Grisham írásai, és már célt is érnek nálam, ugyanis mindkettő nagy-nagy kedvencem. Picoult a maga jó kis bonyolító, mélyre ásó, folyton választás elé állító stílusával, Grisham pedig a kristálytiszta logikájával, ahogy végigvezet egy történetet a jogi labirintusok kusza szálai között, szuper!

De most persze nem róluk van szó, csak azért írtam le, mert olyan érzésem volt végig, mintha őket olvasnám és ez nagyon-nagyon POZITÍV vélemény!

Nagyon szeretek a tárgyalótermek közelében játszódó történetekbe belesüppedni, cseppet sem untat/altat el a jogi csűrés-csavarások magyarázata, sőt!, kifejezetten élvezem.

De Jacobot és családját egyáltalán nem irigylem. Talán minden szülő egyik legnagyobb rémálma - egy gyermek elvesztése után -, ha addig a legtökéletesebbnek, leggyönyörűbbnek hitt gyermekét gyilkossággal vádolják, elég alapos bizonyítékokkal megspékelve. Ha pedig ennek a gyermeknek az apja az elismert, nagy becsületnek örvendő megyei helyettes kerületi ügyész, akkor ez még a szégyent is sokszorosára felnagyítja, hogyha ezt egyáltalán még lehetséges jobban.

A New England-i kisvárosban történt borzalmas gyilkosság felbolygatja az ott élők mindennapjait. Andy Barber tudja, hogy már soha semmi nem lesz ugyanolyan, még akkor sem, ha fiáról bebizonyosodik, hogy ártatlan. Merthogy innentől kezdve minden erejével azon van, hogy ezt bebizonyítsa. Bármi áron.

Jacob még csak tizennégy éves, előtte kéne, hogy álljon az élet, most kezdődne csak minden. Ehelyett míg apja bizonyítékok/ellenbizonyítékok után kutat, ő csak pufog magában, a kamaszkorra oly jellemző zárkózottsággal, flegmasággal őrületbe kergetve családtagjait.

A boldog családi idill, ami eddig jellemezte őket, összeomlani látszik, sziklaszilárd alapokon álló házasságuk romokban hever, gyermekükkel már egyáltalán nem találják a közös hangot. Mindazok ellenére, hogy Andy váltig hisz fia ártatlanságában, az sem érdekli, hogy napról napra egyértelműbb bizonyítékok látnak napvilágot.

A szülők teljesen másképp vonják le a következtetéseket fiukról. Érdekes volt látni, ahogy Andy - nyilván szakmájából adódóan is - mindig a tényeket veszi alapul, logikailag felépítve mindent, megingathatatlan hittel nézve előre, míg Laurie talán kicsit reálisabban, anyai védelmező, leginkább gyermekét ismerő szívvel, néhol kicsit hisztérikusan állítja fel magában a vádak/bizonyítékok ellentmondó tornyait. Ettől függetlenül, tapasztalat nélkül úgy gondolom, teljesen "normális" szülőkként viselkednek, mindketten a saját eszközeikkel, lehetőségeikkel "operálnak". Andy mégis nagyon-nagyon közel került hozzám, szívet tépő volt mindvégig a harca a bírósággal, fiával, magával, az egész világgal, de talán a múlttal a leginkább. De mindennek ellenére nekem olyan igazi, belevaló pasi benyomását keltette végig.

A legfontosabb kérdés pedig végig az, hogy vajon tud-e az apa elfogulatlanul, tisztán a bizonyítékokra koncentrálva objektíven látni a fiát, és valóban ártatlan, vagy pedig egy kíméletet nem ismerő, kegyetlen gyilkos?