Főhősünk, a 44 éves Sean Doran teljesen kiégve, hosszú évek után hazatér a massachusettsi Belhambe. Úgy gondolta, hogy neki az a sors van megírva, hogy ápolóként a harmadik világbeli nyomorúságos helyzetben lévőkön segítsen. Kénytelen belátni, hogy ha újult erővel szeretné Istent szolgálni, muszáj megpihennie, rendeznie életét, örökségbeli félelmeitől valahogy megszabadulnia.

Abszolút nem nevezhető nyugodtnak az a körülmény, amibe belecsöppen rég nem látott otthonában. Kissé zűrös családján kívül még egy óriási, kezelhetetlen négylábú is ott terpeszkedik.

A 11 éves unokaöcsről eddig húga gondoskodott, aki Sean hazatértével úgy véli, ez a feladat végleg lekerült a válláról. Nehezíti a helyzetet a súlyos feledékenységgel küzdő nagynéni is, akinek a gondja szintén Seanra hárul. Ha ezek még nem lennének elegendőek, akkor a hab a tortán, hogy a súlyos Huntington kór lengi körül a családot. Tulajdonképpen a fél életüket ettől a betegségtől való félelmükkel kell leélniük. A harmincas évek környékén általában már kiderül, hogy örökölték-e, de Sean pont amiatt, hogy szentül hiszi, őt is érinteni fogja ez az örökletes betegség, elzárkózik mindenféle kapcsolattól.

A "civilizált", technikai kütyükkel teli világ rendkívül idegen Sean számára, de békés természete, az új szerelem ígérete, Istenben való hite átsegíti őt ezeken a nehézségeken. A kérdés már csak az, hogy tud-e mit kezdeni a lehetőségekkel.

Hát igen, rajzos könyvekből sem elég sosem! OK, ez első ránézésre kicsit csajos, én pedig skacokkal vagyok körülvéve, de...!!! Tessék belenézni, azután ítélni! :D Tényleg minimális benne az olyan fejezet, amely kifejezetten lányoknak szól (tündérek, unikornisok stb.), a legtöbb rajzolást segítő rész uniszex. És ők ezt is imádják!

Nem győzök hálát adni az égnek, hogy nem tőlem örökölték rajztehetségüket. Szerencsére édesapjuk átörökítette ezt a nagyszerű dolgot, és ők ki is használják jócskán. Amiben tudom, segítem őket, így ennek a könyvnek a beszerzése is egy remek alkalom volt arra, hogy tovább finomítsák ügyességüket. Lépésről lépésre, tematikusan rendszerezve mutatja be egyes ábrázolások megjelenítésének módját.

A könyvben több mint 80 klassz rajz található az alábbi témakörökben: Tündérek, Mesék hercegnői, Állatkölykök, Az óceán rejtelmei, Utazás a divat világában, Fantázialények, A kertben és a Lovak. Mondtam én, hogy a nagy része nem ciki a fiúknak sem! :D

"Ragassz, firkálj, rajzolj! Alkoss egy varázslatos világot tele pompás dolgokkal, amelyeket megrajzolhatsz, dekorálhatsz, összefirkálhatsz, átrajzolhatsz és felmatricázhatsz! A Ragassz, firkálj, rajzolj! több mint 900 matricát tartalmaz, amelyekkel számtalan klassz formát és mintát adhatsz a rajzaidhoz, hogy elképesztő műalkotásokat hozz létre...."

Az ilyen típusú kiadványok most már csak a kicsit érintik. Ő viszont ahogy meglátta, onnantól nem bírt magával. Nagyon ötletesnek és kreatívnak tartom, hogy a könyv nagy részében a kis lurkók fantáziájára bízza, mi is lesz a végeredmény. Nekik pedig, és pláne nekünk szülőknek mindig fantasztikus! :D

A matricáktól aztán egyenesen elalélt. Azoktól mindig! Egy kikötésem volt: bútorokon, falon meg ne lássam! :D

Lányos szülőknek ajánlom a kifejezetten nekik szóló, nagyon hasonló kiadványt. Itt megtekinthető, megrendelhető!

Hú, de jó kis könyv volt ez. A hatvanas években játszódó történet fontos erkölcsi kérdéseket boncolgat, az igazságérzetet mélyen háborgatja, és közben próbálunk a kérdésekre válaszokat találni, sokszor sikertelenül.

Két teljesen más háttérrel rendelkező nő szoros kapcsolatán keresztül mutatja be azt az időszakot, amelyben - lehet vitatkozni, hogy ostoba vagy sem - olyan fontos törvényekkel, szabályozásokkal igazgatják az alantasabb sorban lévő emberek életét, amelyek figyelmen kívül hagynak mindenféle emberi méltóságot, az önálló döntéshez való jogokat.

Az egyik nő Jane Forrester, akinek családja, férje minden anyagi biztonságot megad, semmi szüksége nincs arra, hogy bármiféle munkát vállaljon. Kizárólag arról kéne gondoskodnia, hogy este fáradtan hazatérő férjét barátságos otthonnal, meleg étellel várja, természetesen mindig rendkívül fitten, csinosan. Ám ő ezzel nem elégszik meg, neki kell valami elfoglaltság, ami által hasznosnak érzi magát. Férje és más, saját köreikben mozgolódó családok, feleségek rosszallása ellenére is munkát vállal szociális munkásként, ezzel nagy veszélynek kitéve magát. Ez kezdettől feszültséget okoz házasságában, hiszen sem barátságos otthon, sem meleg élet, sőt, koszosan, a földekről ráragadt porral megszórva tér haza. De ahogy egyre inkább megismeri ezeket az észak-karolinai dohányültetvényeken dolgozó szerencsétlen, rászoruló embereket, folyamatos dilemmával küzd, nem tudja, lelkiismeretével hogy számoljon el, mi az ő elrendelt útja.

Szembesül azokkal az életekkel, amelyekről még rémálmaiban sem lehetett sosem fogalma, és szembesül Ivy Harttal is, aki szintén a dohányültetvényen él és dolgozik, és akivel Jane nagyon hamar rokonszenvet kezd érezni. Szorosabb ez a kapcsolat, mint egy átlagos szociális munkás-gondozott között szokás, és Jane azon van, hogy ha mást nem is, de Ivyt mindenképp meg szeretné menteni az állami törvények kegyetlen karmaitól.

Ivy egy halmozottan hátrányos helyzetű családban él, hiszen ő maga epilepsziás, a család többi tagja pedig értelmi fogyatékos. Az alacsony sorban, mély szegénységben élő nők jellemzően határok nélkül szülnek bele a nyomorúságba, úgyhogy fontos a kérdés, hogy indokolt-e minden esetben a sterilizáció megkövetelése.

Ám Ivy szerelmes, gyermekeket szeretne szülni, és esze ágában sincs alávetni magát a sterilizációnak, hiszen betegsége sem oly mértékű, hogy ezt indokolttá tegye.

Megkezdődik a harc a jogokért, szabadságért, életekért. Közben sorsok változnak meg, semmi sem lesz már ugyanaz, de azt nem is várja senki!

Felkavaró, megrázó!

Az utóbbi időben hanyagoltam a krimiket, úgyhogy pont jól jött egy. A krimiszál nem annyira erős benne, inkább a nyomasztó lélektani része, ami meghatározza a könyv hangulatát.

Két leánytestvér a főszereplő, Tracy és Sarah. Mindketten belevaló, kemény csajok. Lövészversenyeken vesznek részt, farmerben járnak, kalapot viselnek, amolyan cawgirlök. Egy verseny után nem túl békésen válnak el útjaik, mivel Tracy azt feltételezi, hogy Sarah szándékosan hagyta őt nyerni, ezt pedig a büszkesége nem tudja feldolgozni. Akkor még nem sejti, csak pár óra múltán jön rá, hogy nem volt ez véletlen, hiszen húga a nagy eseményhez, az este folyamán bekövetkező lánykéréshez szerette volna megalapozni a jó hangulatot nővére számára.

Soha többé senki sem látja viszont Sarah-t. Elkapják ugyan a feltételezett gyilkost, aki épp akkor szabadult a börtönből szintén erőszakos bűncselekmény miatt, ám Tracy hosszú évekig emészti magát, mert kevésnek találta a nyomozás során felsorakoztatott bizonyítékok meggyőző erejét, ráadásul holttest sincs.

Húsz év múltán viszont előkerülnek az emberi maradványok, amelyekről hamarosan kiderül, hogy Sarah csontjairól van szó. Tracy gőzerővel veti bele magát a perújrafelvételt kicsikaró munkába, addig nem nyugszik, amíg meg nem bizonyosodhat róla, hogy valóban az igazi gyilkost csukták-e le annak idején. A kockázat nagy, hiszen ott van a kérdés, hogy mi van, ha valóban ez az őrült elmebeteg gyilkolta meg annak idején a húgát, és ő pedig pont azért harcol, hogy szabadlábra engedjék, így utat adva neki újabb szörnyűségekre. De ott van a másik oldal is... mi van, ha egy ebben az ügyben ártatlan embert csuktak le hosszú évekre.

Ahogy az elején említettem, a könyv érdekessége a lélektanában rejlik, a két lány furcsa, kissé bonyolult kapcsolatában, és ahogy ezt Tracy emésztgeti magában éveken keresztül. Jó kis elmélyülős könyv volt.

Jó kis bonyolult történet volt ez. Eleanor Murrayt, a főszereplőt még az ág is húzza. Ami rossz megtörténhet, vele meg is történik. Egy régmúlt balesetben nővérével mindketten megsérülnek, ám Eleanor felépül, míg testvére tolószékbe kényszerül. Mindezért önmagát okolja. Vezeklésképpen együtt él velük, minden szabadidejét nővére ápolásával tölti, a jobb megélhetésért pedig éjszakai munkát is vállal egy bárban zongoristaként. Ha ez nem lenne még elég, testvére férjébe bele is szeret.

A gödör legalján jön egy ajánlat főnökétől. Eleanor visszatérhetne Edisto Islandre, ahol gyermekkorát töltötte. Itt főnöke idős nagynénjére, Helenára kellene vigyázni, amolyan társalkodónőjének lenni. Az idős hölgy sem egyszerű eset, épp elvesztette szeretett testvérét, így az élethez van a legkevesebb kedve. A két nő, fiatal és idős generációjának összeeresztése bizonytalan kimenetelű, de hamar kiderül, hogy szinte esély sincs köztük a békére. Úgy tűnik, mindkettejüknél a túlélés a cél, egymás társaságának túlélése.

Ahogy telnek a hetek, egyre inkább közelebb hozza őket egymáshoz Eleanor főnökének kislánya és a zene. Mindkettő csodákat tesz kapcsolatukban, egyre inkább megnyílnak egymás előtt, feltárják rejtegetett titkaikat, sérelmeiket.

Eleanor családjában is fontos változások következnek be, döntéshelyzetek elé állnak mindannyian. Ezek sokszor fájdalmasak, sérelmezhetőek, de ezt is túl kell élniük valahogy.

Szorítottam ennek a lánynak, hogy helyrejöjjön az élete. Vannak az ismeretségi körömben is ilyen teljességgel önfeláldozó emberek, akik minden saját szükséget, igényt félretesznek mások érdekében. Én ezzel vitatkozom, bár kétségtelenül szimpatikus vonás.

Magyar vonatkozása is van a könyvnek, hiszen Helena és testvére magyar származásúak, és a háború elől menekülnek el 1944-ben.

Hát annyira cuki ez az ember, ahogy az állatkáival éli bolondos életét, hogy na! Nagy állatbarátok lévén, mi is minden tücsköt, békát, bogarat összefogdosunk. Jó, én azért merev határokkal, főleg a bogarakat illetően, de a gyerekek mániákusak, és ebben maximálisan támogatom őket! :D Ennek fényében nagyon közel áll a szívemhez ez a mentalitás, és külön polc van a gyermekeimnek az ilyen jellegű könyveknek. Ezeket mindenképp "kötelezővé" teszem nekik, bár valószínűleg nem kell majd őket noszogatni, a téma adja magát.

Tudom, hogy rengeteg könyve van Herriotnak, de azt nem, hogy milyen tematikát követnek a kötetetek. Szóval csak egyelőre erről az egyről tudok beszélni. Gondolom abban mindegyik megegyezik, hogy állatorvosi hivatásának köszönhetően átélt tapasztalatai, különféle állatok gyógyításával járó körülmények történetét meséli el ezekben a könyvekben.

A könyv visszaemlékezés akár több évtizedes távlatokra is. Felidézi repülős pilótaként való kiképzését a Királyi Légierőnél Londonban, ahol minden vágya csak az, hogy visszatérhessen feleségéhez, aki első gyermeküket várja. Munkája is hasonlóképpen hiányzik neki, a légierőnél viszont csak alkalmatlanságával tud szembenézni nap mint nap. Hát nem is kellett sok oldal a könyvből, hogy egyértelművé váljon az ember számára, hogy Herriot sokkal szórakoztatóbb a szarvasmarhák körében, mint a katonaság kötelékében. :D

Állatorvosként az elkötelezettség, emberként a kedvesség jellemzi ezt a csupa szív embert. Ígéretemet önmagam felé mindenképpen betartom, és sorba veszem az összes kötetét. Ez tuti!

Hűűűű!!!! Utolsó oldal után becsuktam a könyvet, és elmentem intézni a dolgaimat. Amikor azokkal is végeztem, alig vártam, hogy rohanhassak megint a könyvhöz, de egyből le is sújtott a tudat, hogy de hiszen én már befejeztem ezt. :(

Nem történnek benne véres jelenetek, mégis valami hihetetlen feszült izgalomban tartja az olvasót az írónő az utolsó betűkig. Tulajdonképpen még azt is megkockáztatom, hogy nagyjából tudtam, miféle vége lesz a történetnek, de ez tök mindegy is volt, mert a pozitív értékéből semmit nem vont le.

Egy családi drámának lehetünk szemtanúi, amely lassan bontakozik ki előttünk. Az elején azt gondoljuk, hogy persze, vannak kamasz gyerekek, ami mindenképp együtt jár némi problémával, de amúgy tökéletes minden. Férj-feleség odaadóan szeretik egymást, megteremtettek egy meleg fészket a családnak, a gyerekek pedig teszik a dolgukat. Különórákra járnak, tanulnak, tervezgetik a jövőjüket, közben szerelmesek is lesznek.

Jennynek, a családanyának azért egy-két héttel a krach beállta előtt vannak rossz érzései lányával, Naomival kapcsolatban. A lány egyre szótlanabb, válaszai inkább tőmondatban nyilvánulnak meg, de ezt a nő betudja szintén a kamaszkor velejárójának.

Aztán egyik éjjel a hajnali órákban arra ébred, hogy a lánya még nem ért haza. Azon nyomban hívja barátnőjét, akivel információi szerint együtt bulizott a lánya, de nemhogy Naomiról nem tud semmit a másik kamasz, de buli sem volt aznap.

Tulajdonképpen megy minden a maga útján, bevonják a rendőrséget is, megindul a kutatás, nyomozás nagy erőkkel. Ez így rendjén is van, erre számítunk. Amire viszont nem, azok a dolgok, amik sorra bukkannak fel a család életében. Oda-vissza ugrálunk az eltűnéshez képest 1 héttel előbbi, aztán kb. 1 évvel későbbi időszakok között. Az 1 év sikertelen keresés alatt a családdal nagyon sok minden történik. Nyilvánvalóan egy családtag elvesztése mindenképpen megvisel egy otthont, de ezek mellett a felszínre törő titkok, belső kényszerek is gyökeresen odacsapnak minden egyes tagjának.

Szerintem ez egy nagyon jól, igényesen megírt regény, remekül használva azokat az eszközöket, amikkel végig szorosan tartják az olvasó figyelmét. Nagyon szerettem, és szeretnék még tőle olvasni!

Na ő az a könyv, ami még az előzőnél is jobban tetszett. Totálisan az én könyvem, az biztos! Megint egy olyan történet, ami simán megtörténhet a való életben is, feszeget egy csomó fontos élethelyzetet, erkölcsi kérdéseket.

Jasmine egy nagyon jól menő cégnél társtulajdonos, életét sokkal magasabb színvonalon élheti, mint sok embertársa, ám egyik pillanatról a másikra üzlettársa kiszúr vele és munka nélkül marad. Anyagi gondjai nincsenek, viszont olyan ürességgel találja szemben magát, amellyel nem nagyon tud mit kezdeni.

Genetikai betegséggel küzdő nővérét szeretné istápolgatni, de rá kell jönnie, hogy azzal nem segít neki, ha minden lépését folyamatosan felügyeli, csak úgy tudja támogatni, ha hagyja, a saját lábára álljon.

Egyéb napi tevékenység híján depresszióba esik, és leginkább várt foglalatossága, hogy a hajnalonta hazaérkező, rádiósként dolgozó szomszéd részeg dühöngéseit nézze végig, amolyan kukkoló üzemmódban, elsötétített ablakok mögül.

A sors fintora, hogy temperamentumának köszönhetően a férfi is elveszíti munkáját, így majdhogynem egy cipőben járnak. Két addig különösen tevékeny, túlontúl is energikus ember ott találja magát egymással szemközt, csak egy utca választja el őket, és mi mást tehetnének, mint egymás életét "boldogítsák".

Jasmine unalmában saját kertjének építésébe kezd, miközben a szemben lévő kertből adja neki az utasításokat a nagyokos. :D Pillanatonként csapnak össze az indulatok, de közben valahol már el sem tudnák képzelni a napokat ezek nélkül a színfoltok nélkül. Jobb pillanataikban együtt elemzik ki az utcában lakókat, és próbálják kideríteni a lakóközösség titkait. Mint két pletykás vénasszony. :D

A két ember a hosszú hetek alatt folyó mély filozófálgatásaik közben gyökeresen megváltozik, ahogyan a lány kertje is. Egymás terapeutájává válnak, bár kapcsolatuk mindvégig erősen ingadozó, hiszen két különbözőbb ember nem is létezhet a földön. :)

A férfi megtanulja, mik az igazi értékek az életében, hogyan tisztelje, fogadja el a másikat, Jasmine sok más mellett pedig arra jön rá, hogy szeretheti, segítheti úgy is a nővérét, hogy nem fojtja meg őt a szeretetével, gondoskodásával.

A történet nagy része elég szomorú, mégis sokszor pont a nevetéstől folytak a könnyeim. Ez a két ember valami hihetetlen páros, jobb "társra" nem is találhattak volna.

Ahern történeteinek egyre nagyobb rajongója vagyok. Nem most olvastam ezt a könyvet, kb. 2 hónapja, de utána rögtön elővettem a másikat is, annyira a hatása alá kerültem. Amellett, hogy nagyon olvasmányos mindegyik eddig olvasott könyve, ő is szeret mélyreható, fontos témákat feszegetni. Úgyhogy látatlanban is gondolkodtat minket, miközben szinte felhőtlenül szórakozunk.

Ez egy levélregény. Főként Rosie és Alex között, akik gyermekkori, elválaszthatatlan jó barátok. Végtelenül romantikus, és sok minden a képzeletünkre van bízva, viszont megvan az a nagy hátránya is, hogy a mimika, a tekintet nincs benne. Sokszor eszembe jutott a mai túlpörgött virtuális világ is, ahol csak írogatjuk a másiknak az egymás hegyére-hátára a leveleket, amit a másik meg folytonosan félreért, és így telnek el évek óriási félreértésekben.

Így van ez valahogy ezzel a furcsa kis párral is. Hol sírhatnékom volt, hol a nevetéstől töröltem a könnyeimet. Mert évtizedek telnek el, és ez a két ember éli az életét. Külön. Pedig együtt kéne.

Alexnek viszonylag jobban megy sora, Rosie viszont folyton fennakadásokkal küzd, úgy vonzza a bajt, a problémás embereket, mint molylepkét a villanykörte. Van, amikor kontinens választja el őket, de kapcsolatukat nap mint nap leveleken keresztül fenntartják, és sok mindent kimondanak, megosztanak egymással, de a legfontosabbat nem.

Házasságokat kötnek, gyermekeik születnek, folyamatosan változnak az életesemények, de legbelül egyvalami mindig ugyanolyan erős marad.

Igazából nagyon életszerű volt az egész történet, talán ez a hitelesség az egyik erőssége a könyvnek. De természetesen a karakterekért is nagyon odavoltam. Szuper kis könyv ez!

Mivel nagyon is érdekel a gasztronómia, annak háttere, az alkotók élete is nagyon vonz. Vannak kedvenc szereplőim a témában, de be kell valljam, hogy Bourdainról eddig még nem hallottam. Sajnálom, mert érdekes egy személyiség.

Az író most valahogy más szemszögből közelíti meg a konyhát, mint amit eddig megszoktunk. Szó szerint hátulról és a legaljáról, ahonnan ő is kezdte. Pályafutását szinte az első napjaitól nyomon követhetjük ebben a könyvben. Nem takargat, nem kendőz el semmit, az arcunkba vágja, amiről lehet, hogy jobb lenne, ha nem tudnánk!? Mert nagyon sok esetben minket is érint. Abban senki sem kételkedik nyilván, hogy amit elénk tesznek egy étteremben, abban benne van a szíve-lelke a szakácsoknak, vagy más...

A könyv nem csak a leplet rántja le a kimondatlan, háttérben zajló dolgokról, hanem segíteni is akar. A sok káromkodás, a nyomasztó életút alakítgatás mellett hasznos tanácsokkal is ellátja az olvasót. Akár ha arról van szó, mikor és hol együnk halat, vagy akár hogyan válhatunk profi szakácsokká, séfekké, ha esetleg úgy adódna kedvünk. Nem tudom, hogy a könyv elolvasása után megjön-e a kedve valakinek, de hátha... :D

Nem vette el a kedvem az étterembe járásról, de mindenképpen másképp nézek mindenkire és mindenre! :D

Hűűűűha!!! Nem is tudom hol kezdjem. Valami egészen másra számítottam a beharangozók alapján, a borítója is olyan kis komolynak tűnik, de semmi nem volt összhangban a vártakkal. Tulajdonképpen kb. a tizedik oldal után abba akartam hagyni. Akkor még csak az írói nem létező képességek miatt, aztán később pedig a két főszereplő mérhetetlen kínlódása miatt.

Azon túltettem magam, hogy szerintem ez már egy végtelenségig lerágott csont. Itt most kapásból fel tudnék sorolni minimum 10 könyvet, amiknek ugyanez, de szinte tényleg ugyanez a témája. Azzal talán nem is lenne gond, hogy hasonló témában születtek már könyvek, de valami plusz nagyon hiányzott.

Miről is szól a történet? Tessa tapasztalatlan, rendkívül konzervatív lányként első évét kezdi meg az egyetemen, Kollégiumi szobatársa révén szinte rögtön összetalálkozik annak baráti társaságával, akik mindannyian igen különösen néznek ki, főként az eddig jóval visszafogottabb életet élő lány szemében. Még ebből a társaságból is kitűnik a punk Hardin tele tetkókkal, piercinggel, akivel úgy tűnik, az első pillanattól fogva ellenségek lesznek. Rögtön szikrázik a levegő köztük, amihez nem kell sok idő, hogy kiderüljön, pont a vonzalom miatt.

Innentől én nem nagyon tudom ragozni a dolgot, mert az ordibálásaikon (amitől már nekem fájt a fülem komolyan), aztán a békülős szexen kívül nem történik semmi más. Kerülgetik egymást, mint macska a forró kását, szép szó csak ha szexről van szó, akkor hangzik el köztük. Furcsa egy pár, és igazából még Hardint valahol kedveltem is, bár falra másztam már én is a hangulatingadozásaitól, de a csaj??? Hú, ő kiborított teljesen. Nem mondom, hogy sejtettem a végét, mert én is meglepődtem, de hogy ennyire naiv legyen valaki, amikor a szeme előtt zajlanak gyanús események??? A karaktere sem volt hiteles, hiszen az elején olyannyira szűziesnek akarta láttatni velünk az írónő, ehhez képest elég hamar "átváltozott" minden értelemben. :D

Többször kiakadtam a könyvre, ennek ellenére mégis rettentő kíváncsi vagyok, hogy milyen folytatást hoz ki ebből az írónő. Egyszerűen elképzelésem sincs, de nagyon várom! :D

Azt is a kánikulának tudom be, hogy egy őrült pszichopatát a szívembe zárjak. :-)

Joe Goldberg egy picike East Village-i könyvesboltban eladó, ahol éli a kis magányos életét, de azért mindennap vár az igazira. Aki nem is tétlenkedik, hiszen egyik nap ott áll az F-H könyvespolcnál, és szinte azonnal el is kezdenek flörtölni egymással. Intellektusukat bizonygatják látatlanul egymásnak, és úgy tűnik, tökéletesen passzolnak e téren is egymáshoz. Ó, bocsánat, ezt csak Joe hiszi, mivel Beck inkább csak szimplán kedves a fiúval.

A fiú módszeresen térképezi fel a lány egész életét annak okostelefonja, közösségi oldalakon lévő profiljai, levelező rendszereken való jelenléte alapján. Egyik napról a másikra betéve tud mindent a lányról a legapróbb részletekig. Célja nem más, mint hogy a lány maga is rájöjjön, ők egymásnak lettek teremtve.

Céljai elérése érdekében semmitől nem riad vissza. Mégis szeretjük!

Egy beteg ember döbbenetes rajongása van megírva nagyon feszes tempóban. A döbbenetes pedig az, hogy simán el tudnám képzelni, hogy ez a valóságban is megtörténhet. (Sicc!)

A történet nagyon szubjektív és még csak észre is alig lehet venni. A nap huszonnégy órájában követhetjük nyomon élő közvetítésként a Joe-ban lezajló reakciókat, gondolatokat, érzelmeket. Mindent megmagyaráz, és komolyan, én elhiszem neki és még igazat is adok a legtöbbször. A végén meg a fejemet fogom, hogy normális vagyok-e? Ezt egyértelműen az írói zsenialitásnak tudom be.

Olvastam olyan véleményeket, hogy nagyon meglepő fordulat történik a végén, bla-bla. Na én erre számítottam, ehhez képest szerintem totál egyértelmű, hogyan alakul a románc. Ez amúgy nem hátrány, mert szerintem így is szuper jól megírt, csavaros történet, csak rossz volt erre várni.

Az óriási kánikulában jól esett ez a borzongató, sejtelmes kis regény. Rögtön az elején felborzolja már a kedélyeket, amikor Ruth és férje, Michael felújítandó házuk alatt egy furcsa holttestre bukkannak.

Tigh na Mara, a tenger háza a Hebridákon, Skócia észak-nyugati részén lévő szigeteken található. Nagyon régen paplak volt, és úgy tűnik, most érkezett el pont a fiatal pár életében az ideje annak, hogy az évtizedek alatt alátemetett titkok végre felszínre kerüljenek.

Furcsa holttestet említettem. Igen, hiszen hosszas "nyomozás" után el kell fogadniuk a tényt, hogy egy sellő maradványaira bukkantak. Ruth számára nem újdonság maradványokat boncolgatni, vizsgálgatni, hiszen hüllők testfelépítését ábrázolja egy készülő könyvbe. De a jelenlegi helyzet első pillanattól fogva bizarr, úgy tűnik, kísértetek riogatják éjszaka, ráadásul a saját magában elnyomott frusztrációkkal is kezdeni kéne valamit.

A történet két szálon fut, visszarepülünk időről-időre sok évtizeddel előbbre. Megismerkedhetünk Alexander Ferguson tiszteletessel, aki a házat lakta, és valószínűleg sokkal többet tud ezekről a titkokról. A tiszteletes is mélyen tanulmányozta anno a sellők életét, már ha egyáltalán léteznek, mert természetesen megoszlanak a vélemények. A hívek próbálják figyelmen kívül hagyni a tiszteletes furcsaságait, de eljön az a pont, amikor már a megszállottság látszatát kelti.

Igen, mint ahogy az lenni szokott, összekapcsolódik jelen és múlt, de ez a belső birkózás vajon milyen irányba fog haladni, segít például Ruthnak megvívnia a csatáit, kigyógyul pánikbetegségéből, amelyet az életre kelt ház is csak még jobban plántált benne?

Gifford mesél nekünk egy jót legendákról és mítoszokról, gondoskodik róla, hogy végig izgalomban tartson, de azt hiszem, erről a borító is árulkodik.

És most már mi is... Döbbenetes volt a kezemben tartani egy 21. századi nyomdában kinyomtatott, frissen illatozó könyvet, miközben a könyvnyomtatás kezdeteiről olvasok.

Annak idején a szakdolgozatomat is hasonló témában írtam, csak magyar vonatkozásban, és emlékszem, ahogy egyre mélyebben ástam magam a témában, utána teljesen más szemmel néztem a kézben tartott könyveimre. Olyan természetesnek tűnik leemelnünk a polcról egy kötetet, miközben elődeink szinte az életüket adták azért, hogy ma itt most ilyen profi nyomtatványokat vehessünk kézbe.

1450-et írunk, amikor is Peter Schöffer, a könyvmásoló olyan lehetőséget kap, amely egyszer adódik egy életben. Könyvmásolóként felfelé ível a karrierje, így Párizsban képeztetheti tovább magát. Álmai egy pillanat alatt szállnak el, amikor apja utasítására ott kell maradnia Mainzban. Inasként kell dolgoznia egy koszos műhelyben Gutenbergnek. A könyvektől ugyan nem állnak messze, de egy teljesen új, a sokszorosítást forradalmasító, szigorúan titkos eljárásról van szó. Kölcsönös egymásrautaltságról, függésről van szó, így Peter kénytelen engedelmeskedni mostohaapjának, akinek tartozik ennyi tisztelettel, bármennyire is megszakad a szíve az elszalasztott lehetőségek miatt.

Hamar kiderül, hogy Gutenberg mellett dolgozni rendkívül eklektikus, sokszor már a szélhámosság jelzője illik inkább rá. A mester hite és elszántsága mégis felpezsdíti a műhely életét, az ott dolgozók is mindannyian elkezdik látni azt a csodát, amit a mester hosszú időn át próbált elébük vetíteni, de ők csak a piszkos ólmot, a tintát, a hőséget érzékelték sokáig. Egyre inkább rájönnek, hogy a világ meg fog változni a kezük munkája által, ennek tudatában pedig egyre nagyobb erőre tesznek szert. Szükségük is van rá, hiszen Mainzot érseki átok sújtja és ez merőben megváltoztatja mindenki életét. Kibékíthetetlen ellentét van az érsek és a polgárok között, az addigi kiváltságok mind visszavonásra kerültek.

A kezdeti menekülési kényszer Peterben egyre inkább alábbhagy, szkepticizmusa leomlófélben, és már őt is csak az a fantasztikus dolog éltetni, ami ennek a bolond öregembernek a szeméből sugárzik.

Bár először megrémültem, hogy valami száraz történelmi irományt fogok forgatni a kezeim között, de már az első oldalaktól kezdve beszippantott, teljesen átjárt az az izgalom, amit ezek az emberek ott a piszkos műhelyben átélhettek egy csapatként, mindenki a közös célt tartva szem előtt.

Volt egy időszak, amikor láncszerűen faltam a krimiket, aztán most egy jó ideje a közelembe sem került egy sem. Valószínűleg ezért is esett most ilyen jól, na meg jó is a könyv.

Az E/1 módban megírt első szerzős történet az elejétől lefoglalta a figyelmemet, amire mostanában kevés könyv képes. Nem mondom, hogy őrült tempóban kezdett, később sem pörög fel valami nagyon, de én kifejezetten szeretem a lassan csordogálós (nem unalmas!), épp megfelelő módon adagolt izgalmakkal megírt történeteket.

Főszereplőnk egy kissé totyakos, a kényelmesebb fajtához tartozó ír felügyelő, Benedict Devlin. Jól indul a karácsonya a rendőrségnek, hiszen pont az ünnepek előtt találnak rá Észak- és Dél-Írország határán Angela Cashell megkínzott, megbecstelenített holttestére. A lány egy szintén helyi lakosú, bár eléggé problémás család tagja volt.

Túl sok nyom nem áll rendelkezésükre. Csak egy gyűrű és egy fénykép, amiből kiindulhatnak, a többi szál, amin elindulhatnának, csupán szóbeszédnek tűnnek, de nyilván nem hagyhatják figyelmen kívül. A nyomozást nehezíti a család problémás volta is, akik inkább csak hátráltatják a nyomozást, minthogy segítenének.

Pár nappal később még egy haláleset történik, ami szintén gyilkosságnak tűnik, és egyébként is egyre több furcsaság történik lakóhelyükön, amelyek akár összefüggésben is lehetnek egymással, de egyelőre széttárt karokkal, értetlenül állnak a történtek előtt.

A felügyelő saját családi életében is nehézségek lépnek fel. Mindennapjaiban felsejlik egy, a múltban történt rémálomszerű esemény, amely megnehezíti feleségével is a kapcsolatot. Ilyen körülmények között kell helytállnia a nyomozás során is, a dolgok pedig egyre csak kuszálódnak.

A fél pont levonás azért, mert bár tényleg tetszett ez a lassú folyású történet, azért egy nagyon-nagyon picit néhol fel lehetett volna gyorsítani, tényleg éppen hogy egy cseppet. Másrészt bármennyire szerettem én ezt a Benedict Devlint, mert tök jó ember stb., azért a valóságban szerintem igen hamar kinyírták volna. Pici edzés, nála is egy kicsit gyorsabb reakcióidő elkélt volna. De így is ő volt a kedvencem! :D

Egyértelműen a borító keltette fel elsőre a figyelmemet, ami szerintem tökéletesen illik a könyvhöz. Az egész nagyon finom, elegáns (már ha lehet egy krimire és borítójára ilyen jelzőt aggatni). Tetszett, na! 

Nagyon drukkoltunk, hogy a kiadó folytassa a Macskadetektívek sorozat megjelentetését, mert nagyon szeretjük. Igen, én is, hiszen én vagyok minden gyerekeknek szóló könyvnél a meózó, egyelőre én választom ki, mik kerüljenek rá könyvespolcaikra. Ez egyértelműen hiányozna!

Mister Moonlight és a csapat többi nagyon vicces tagja ismét megoldatlan bűntény előtt állnak, és csakis ők lehetnek arra alkalmasak, hogy felderítsék a rejtélyt.

Egy nagyon értékes arany macskaszobor tűnik el De Bouillonné otthonából. Az özvegyasszony története a kezdetektől sántít, egyértelmű a banda számára, hogy titkol valamit. A csapat nem tétovázik, rögtön munkához lát, és nyilvánvalóan egy csomó akadályba ütköznek, de természetesen sikerre viszik a történet végét.

A sorozat első két részéről itt és itt írtam.

Megdöbbentő történet a tizenhat éves Josie Moraine viszontagságairól a New Orleans-i alvilág sűrűjében. Prostituált anyjára nem számíthat, így az egyik helyi bordélyban "karolják" fel a lányt, ahol a körülményekhez képest valóban vigyáznak rá.

A lány rendkívül jó eszű, ezt tudják párfogói is, így sokkal nagyobb tervei vannak az életben, mint amit a jelenlegi lehetőségei adhatnának. Filmszerűen peregnek előttünk az események, egyik pillanatban könnyebbnek tűnik a kitörés, máskor pedig lehetetlennek, de ez a lány valami hihetetlen hittel, önbizalommal tekint a jövőbe, emberi jóságát, méltóságát mindvégig megőrizve.

Fantasztikus volt egy olyan könyvet olvasni, ami alapvetően rendkívül nyomasztó, mégis minden rossz ellenére a szuper karakterábrázolásoknak köszönhetően szinte csak a jót látta mindenkiben az ember. Döbbenetesen fura, a mindennapitól mindenképpen távoli egyedek vonulnak itt fel, hozva magukkal a romlás szagát. Mégis az árnyék mögül mindig felsejlik valahogy a fény.

Hű képet ad a könyv az 1950-es évekbeli New Orleansról, annak minden mocskáról, piszkáról, körülfonva egy jó kis krimiszállal is.

Steinbeck nagy klasszikus és nekem nagy kedvencem is. Mindig bízhatok benne, ha az élet nagy igazságaira, szép gondolatokra vágyok. Sosem csalódtam benne. Áradozásom róla már ismerős lehet, hiszen írtam róla itt, itt  és itt is.

Ez a rövidke történet egy dráma, a háború megszokott drámája. A harcot az emberi oldalról közelíti meg, kiélezve arra, hogy egy háború mindig áldozattal jár, és sosem felejthetjük el ezeket a borzalmakat, muszáj megfelelően emlékeznünk rá. Ha az emlék halványulna, akkor itt egy remekbe szabott író, aki tökéletes, tűéles pontossággal tárja elénk a megemészteni valót. Nagyon ironikus, de lényegre törő.

Ott állunk a dilemmával. Egyrészt a falu lakóival együtt érzünk, hiszen borzalmas állapotok uralkodnak, de ugyanakkor a katonákat is elkezdjük picit megérteni. Mindenki emberből van, mindenkinek megvan a saját múltja, történelme, de az a rettenetes jelen is ott van. A parancsot pedig teljesíteni kell, nincs mese.

5/5

Greg sulijában Valentin-napi bál lesz, és ettől fenekestül felfordul a világa. Minden tőle telhetőt megtesz, nehogy pár nélkül maradjon a nagy estén, de nem könnyű a dolga. A legjobb barátja, Rowley sem áll túl rózsásan, de ez csak sovány vigasz."

"Greg Heffley-t elhagyta a szerencséje. A legjobb barátja, Rowley, elfordult tőle, új barátokat találni pedig nem is olyan könnyű feladat. Greg megelégeli balszerencséjét, és úgy dönt, vesz egy nagy levegőt és a sorsra bízza döntéseit. Vajon a vakszerencse kegyes lesz hozzá, vagy Greg élete egy merő pech marad?"