Ismerőseim is megjegyezték, hogy nem kimondottan az én "imidzsemhez" passzoló könyv, és valóban. De most könnyed, szórakoztató, nem túl kemény agymunkát igénylő könyvre vágytam, és ez pont jókor jött. Párizs egyébként is a szívem egyik csücske, úgyhogy a helyszínnel sem volt semmi gond. És még egy ráadás, ha a gasztronómiának is szerepe van, az a tuti! :) És itt nem csak Elizabeth rögös útját követhetjük nyomon New Yorkból Londonon keresztül, egészen Párizsig, hanem főként ez alatt az időszak alatt ihletett receptekkel is meg van jócskán spékelve a könyv, amelyek mind-mind egy-egy élményhez kapcsolódnak férjével és kalandos útkeresésével.

Amint említettem, egy new yorki születésű, zsidó leányzóról van szó, aki éppen Londonban él, de végül is úgy tűnik, lehorgonyoz Párizsban, mivel egy konferencián megismerkedik a nagy Ő-vel. De csak úgy tűnik, mert kétségek között vívódik, hiszen a francia mentalitás annyira nem nőtt a szívéhez, viszont az a bizonyos férfi, Gwendal, a későbbi férje igen. És bár az elején egyből kifejti, hogy az első randevújukon lefeküdt jövendőbelijével, ő mégsem olyan lány. Amúgy tényleg nem!

A könyv önéletrajzi ihletésű és ilyen módon nagyon őszinte, megkapó pillanatok vannak benne, ráadásul a humor sem hiányzik belőle. Nyomon követhetjük beilleszkedésének minden fontos mozzanatát, kezdve a napi rutin kialakításától, amibe a piacok felfedezése, érzékletes leírása is beletartozik, egészen a párjával való vívódásáig, a kulturális hátterükből adódó különbségek kiküszöböléséig. Nagyon érdekes volt végigkísérni őt bevásárló körútjaira, ahogy felkutatja az arra érdemes árusokat, hogy éppen hol lehet a legfrissebb halat megvásárolni. Talán valahol itt gyökerezett meg benne a főzés iránti szeretet, megszállottság.

Nem utolsó sorban a receptek is fantasztikusak, amelyeket tovább lehet gyarapítani az írónő saját blogoldaláról, valamint weboldaláról.

4/5

Főként fiúkkal rendelkező anyatársaim tudhatják mit jelent egy markológép előtt ácsorogni akár mínusz 5 fokban is órákon keresztül. Ezzel kezdődik. Aztán ez csak fokozódik az évek előrehaladtával. Bővül a kör, kiszélesedik a látótér, így mozgunk mi is velük együtt egyre szélesebb spektrumon. Ez a könyv szinte mindent tartalmaz, ami egy kisfiút vagy egy erre orientáltabb kislányt érdekelhet. :) (Láttam én már lányos anyukát is kotrógép előtt...)

Először azért én is elgondolkodtam, hogy egy nappal később  dobom be a könyvet az oroszlánketrecbe, addig én nyitogatom, hajtogatom, tologatom, tekerem a képeket, de aztán megsajnáltam őket. Nem tudok rangsort állítani a lelkesedést illetően, mert apuka ugyanúgy nyelvlógatva, hason fekve élte át ugyanazt, amit én előtte rövid ideig egymagamban.

Nagyon szépen kivitelezett, jól megszerkesztett kis(?) könyv ez, öröm ránézni. És akkor még csak a nézésről beszéltem, mert ezzel szinte mindent lehet. A könyv nagyalakú,  jó minőségű, strapabíró. Mindenhol van valami meglepetés. Itt egy kihajtható fül, ott egy lenyitható ajtó, egy forgó kerék, amivel mindkét oldalon valami csodát lehet művelni. Egyiken a markológép kütyüjét (az, ami ott elől van) lehet cserélgetni, a másikon a betonkeverő tartályát forgatni. Szinte mindenféle jármű megtalálható benne, azok részleteibe, belsejébe, működésébe pillanthatnak bele a gyerekek, kipróbálhatják azokat. Igazán élvezetes, szemnek kedves foglalkoztató könyv. Kincsként őrizzük.

5/5

Nagyon nehezen tudtam kiszakadni ebből a világból. A kicsivel több mint 608 oldal sem tudott eltántorítani, sőt. És akkor még nem beszéltem a címlapon lévő ajánlóról, ami egyenesen Chevalier tollából származik, és aki ismer, az tudja, hogy ilyenkor nálam már borítékolva van a siker. Egyébként pedig nem is csodálom, hogy Ő ajánlotta ezt a könyvet, mert elég sok rokonságot véltem felfedezni hangulatában is a két író művei között. Az van, hogy odavoltam ezért a könyvért, és a kisszámú negatív kritikát, amit olvastam róla, nagyon meg sem értettem. De egyértelműen elfogult vagyok! :)

Hol is kezdjem? Merthogy két fő történet van, ami persze szervesen összekapcsolódik, ráadásul a romantikusabbak és a művészettörténet iránt hevesen érdeklődők is megtalálhatják benne számításaikat.

Itt van egy család, egy nagyon neves, közszeretetnek, tiszteletnek örvendő család. A családfő a humanista Thomas More, azaz Morus Tamás, aki igencsak nagy befolyással bír úgy a politikai, mint a tudományos életben is, és ezt ki is használja. Jelleme kettős, a család felé a kedves, gondoskodó, befogadó oldalát mutatja, kifelé pedig, ahogy a történelemből is ismerjük, kissé "kellemetlenebb" oldaláról ismerhetjük meg, aki nem riad meg egy-egy máglyahalálra küldéstől, kínzástól sem.

A család népes, mivel nemcsak saját, hanem fogadott gyermekei is ott élnek egy fedél alatt. Egyikük Meg, aki az egyik főszereplő. Ő egy kis kakukktojás a családban, nevelőapja szeretetére, ölelésére áhítozik, a viszontválasz pedig a távolságtartás, bár az atyai szeretet nyilvánvaló. Magányosnak, kirekesztettnek érzi magát, egyedül tanítója, John Clement az, aki különösebb figyelmet szentel neki, jó észjárását kitüntetett figyelemmel jutalmazza. Már-már barátok lesznek a nagy korkülönbség ellenére is. John Clement a leírás alapján egy szuper pasi, de engem nem győzött meg. Hű "szolgája" More-nak, szinte már talpnyalónak nevezném, amit Meg is megtesz, bár ő is körülírva. A lényeg a lényeg, hogy Meg beleszeret tanítójába, ami minden tekintetben megnehezíti a dolgokat.

Egy másik nagyon fontos szál a másik főszereplőhöz kötődik, Hans Holbeinhez, aki Erasmus ajánlólevelével érkezik a házhoz, hogy megfesse a család csoportos portréját. Holbein a maga tenyeres talpasságával, esetlenségével rögtön közel kerül az ember szívéhez. Aztán az Ő szíve is Megéhez, bár viszonzásra nem talál. 

A város lakosai lázonganak a katolikus egyház befolyása, hatalma ellen, szembeszállnak a Morus által képviselt eszmékkel is. A politikai, vallási háború elhatalmasodik a városban, és ennek a nyugalmasnak hitt családnak az életét is fenekestül felbolygatja.

Fantasztikus volt olvasni erről a híres festményről, hiszen ez nem egy egyszerű festmény volt, amelyen egyszerűen csak megtekinthetjük a családtagokat. Tele van jelrendszerek kusza egyvelegével, szimbólumokkal megtűzdelve, amelyeket mértani pontossággal terveztek meg. Egyszerűen tátott szájjal, döbbenettel olvastam, ahogy zseniálisan levezeti az írónőn keresztül Holbein a miérteket?

Na, én szerettem és kész!

4,5/5

Félelemtől reszkető, fiatal lány, Arlette tér be a rendőrőrsre, hogy tanúvallomást tegyen egy előre megtervezett gyilkosságról. Sokkal több információja nincs, csak pici adalékok, úgy mint valamilyen Oscar nevét hallotta elhangzani, és talán valami grófnét akarnak meggyilkolni. A két férfiról, akiket egy paraván mögül hallgatott ki, szintén nem tud semmi használható információt nyújtani. Bejelentése bizonytalan, tele kérdőjelekkel, a lány maga is zavaros, bár kétségkívül vonzza a férfitekinteteket. Arlette egyébként egy bárban táncol, közkedvelt szereplője az éjszakai életnek, bomlanak utána a férfiak, hiszen kétségkívül csinos, és nem utolsósorban túllép bizonyos határokat.

Amikor reggel már Maigret is bekapcsolódik a lány kihallgatásába, az meglepő módon visszavonja bejelentését, arra hivatkozva, hogy részeg, fáradt stb. volt. Igen ám, viszont jön a hír, hogy megöltek valakit. De még csak véletlenül sem azt, akire számítottak, már ha lehet számítani olyanra, akiről nem is tudunk semmit. Ráadásul a rendőrség berkeiben is van kapcsolódási pont, ami talán még jobban nehezíti (vagy könnyíti?) a nyomozást. Több szálon futó, tényleg meglepetésekkel teli kis sztori.

Bár a Maigret történetek könyv formájában eddig elkerültek, de siherederebb koromban odaragadtam a tv képernyője elé, hiszen Columbon, Derricken, Petrocellin és Maigreten nőttem fel. :) Simeon művei nem véletlenül kerültek feldolgozásra film formájában is, hiszen nagyon feszített tempójú, csattanós kis történetek ezek. Bár konkrétan ennél a történetnél egy picit másra számítottam a végén, de az egész értékéből nem vont le. Rövidke, nagyon gyorsan olvasható. Engem kikapcsolt, megvidámított, tetszett.

Miért húztam én ezt ennyi ideig? Valószínűleg most sokkal másabb, befogadóbb időszakomban kapott el a könyv, mint az első rész, vagy egyszerűen jobb. Aki nem tudná, ez a Párizs fehér fényei c. könyv folytatása. Háborús történet, egy nagyon viszontagságos, szenvedélyes szerelmi szállal ötvözve.

Xénia és Max szerelme az első rész végére úgy tűnik, hogy véget ér, hiszen a hely, az idő, a büszkeségük, szinte minden akadályozza, hogy beteljesüljenek a vágyaik. Nagyon bosszantóan, szerencsétlenül végződött akkor a történet, de hát persze így izgalmas egy folytatás. :)

Azzal nyilván nem árulok el nagy titkot, hogy nem marad annyiban ez az ügy, mármint kettejük kapcsolata természetesen nem nyugodhat, hiszen ez adja az egész kerek történet sava-borsát.

A háború nagyjából befejeződött, de persze főként Kelet-Európában, azon belül is Berlinben nagyon szörnyű utózöngék vannak, hiába a várva várt felszabadítás. Az ott élők nem feltétlenül érzékelik, hogy a háborúnak vége. Ebbe az áldatlan környezetbe tart Xénia, a 30-as évek keresett modellje, aki szerelmét, Maxot készül felkutatni. Érzelmei mit sem változtak, viszont a családi állapota, helyzete lehetővé teszi, hogy ismét szabad utat engedjen vágyainak, hiszen ezt a férfit sosem szűnt meg szeretni. Rettegve, reménykedve várja, hogy megtudja, a férfi életben maradt-e.

Max túléli a koncentrációs tábort. A hajdanvolt keresett sztárfotós csak árnyéka önmagának mind testileg, mind lelkileg. Ebben az állapotban talál rá Xénia, és bejelentése csak további zavarokat okoz a férfiban, és természetesen(?) tovább bántják egymást, hiába az egymás nélkül eltöltött évek.

Közben Xénia lánya, Natasa és a nő által kimentett testvérpár, Lili és Felix is felnőttek, az ő szerepük is nagy teret tölt be a regényben.

Nagyon élethűen mutatja be a regény a háború után ébredező Európát, az emberek egymásra, magukra találását, ami hihetetlen küzdelmekkel jár, hiszen nem csak a veszteségekkel kell szembe nézni, hanem az emlékek is folyamatosan kísértenek.

Szeretném bemagyarázni magamnak és másoknak is, hogy kizárólag a gyerekeknek szereztem be a könyveket, de nagy átverés lenne. Próbálom őket minden este meggyőzni, hogy ugye, ma is Pif könyveket olvassuk. :) Ha nem, akkor is mindenképpen Szutyejevet. Merthogy én teljesen odáig vagyok a Szutyejev mesekönyvekért. Nem is annyira a történetekért, mert azok annyira nyúlfarknyiak, hogy szinte belemerülni sincs ideje az embernek. Hanem a rajzok... szerintem fantasztikusan kedvesek és szépek, tele vidám, élénk színekkel. Tényleg, túlzás nélkül mondom, hogy órákig tudom lapozgatni ezeket a könyveket, mert jókedvem lesz tőlük.

Pif kutyát szerintem annyira nem kell bemutatni, de azért pár szót ejtek róla. Mi másról, mint egy nagyon vidám kutyáról, az ő "családjáról", barátairól szólnak a pici történetek. Itt van Pif gazdája Cézár apó (azaz Tonton) és Agáta néni, akik gondoskodnak erről a kedves kutyusról, a ravasz, fekete kandúr, Herkules, és még sok más szereplő is, akik érdekessé teszik a történeteket.

Kisgyermekeseknek kötelező, felnőtteknek muszáj!

Mindkét könyvet a Tericum Kiadó adta ki Budapesten. A Pif kalandjait 2004-ben, a Pif, a vidám kutyát pedig 2005-ben

Múltkor megígértem magamnak, hogy ez a könyv nem fog olyan sokáig várakozni, mint az előző. Ez az írása sem okozott csalódást Richmondnak. Nemrégiben olvastam A köd éve című, korábban íródott könyvét, az teljesen letaglózott. Nagyon ismerős, sőt, felismerhető, egyedi stílusú, hangvételű ez a kötet is. Elnézve a könyv hátulján az írónőről a fényképet, én nem gondolnám kinézet alapján, hogy ilyen jól ír. Túlságosan fiatalnak tűnik, hogy ennyire mélyen kutasson valamilyen specifikus téma iránt, merthogy itt a matematika mélységeibe ásta bele magát, szerintem (amennyire én értek hozzá...) nem kicsit. Egyszerűen odáig vagyok a fejtegetéseiért, még ha tényleg egy szót sem értek belőle. Ettől az egész történet még tényleg nagyon élvezhető.

Adott egy család. Egészen jól szituáltak, békés, nyugalmas életet élnek. Apa, anya és két lány. Az idősebb lány egy kis zsenipalánta, bár még elég fiatal. Minden tehetsége megvan rá, hogy a matematika területén nagy sikereket érjen el. A másik lány viszonylag középszerű. Tényleg csak viszonylag, mert ezt inkább ő érzi magáról, én egyáltalán nem így gondolkodtam felőle. Aztán az idősebbiket, a mindenki által elismert testvért brutálisan meggyilkolják.

Van egy hatalmas ugrás a történetben, hiszen Ellie 20 év távlatából emlékszik vissza a halálesetre, ami azóta is kísérti, hiányzik neki minden pillanatban a nővére Lila, ráadásul sosem derült fény az elkövető személyére. Ekkor, két évtized elteltével találkozik szemtől szembe a feltételezett gyilkossal. A feltételezés az egész államok területén egy könyv alapján alakult ki. A könyv létrejötte pedig nagyrészt Ellienek is "köszönhető".

Közvetlenül testvére halála után irodalomtanárával került bizalmas baráti viszonyba a lány, őt avatja be emlékeibe, érzéseibe halott testvérével kapcsolatban. Ezt kihasználva a férfi - hiszen mindig is szeretett volna kikerülni a katedra mögül - a lány tudta nélkül írja meg ezeket a belsőséges információkat. A könyv hatalmas sikereket ér el, mindenki készpénznek veszi, hogy a benne lévő tartalom maga az igazság, így a feltételezett gyilkos sem lehet más, mint akit ott megneveztek. A lány utólagos ellenkezése már mit sem ér, a könyvet kiadják.

És akkor ugye találkozik a gyanúsítottal jó pár évvel később, és kérdőre vonja, hogy miért tette, amit tett anno? Az itt egyáltalán nem volt meglepetés, hogy a férfi tagadja a vádakat, de akkor ki volt a gyilkos? Vagy ennyire jól tud hazudni ilyen sok idő után is? Hiszen annak idején alapos nyomozás kísérte a bűntettet, mindenkit - beleértve a feltételezett gyilkost is - részletes vallatásnak vetettek alá. Ráadásul új nyomok, új nevek is felmerülnek. Még ennyi idő után is, illetve újból...

Az írónőtől megszokott lassú folyamú történet mégis mindvégig nagyon izgalmas volt. Szeretem, ahogy leírja nekünk egy-egy ember belső vívódását, gondolatait. Nagyon szépen fogalmaz, jól ír, és tényleg nagyon becsülöm és élvezem a gyümölcsét a felkészültségének, alapos munkájának. Ez a 2009-es kiadás reményt kelt bennem, hogy hamarosan újabb kötet érkezik, egyben felhívás a kiadóhoz! :)

Teljesen belefáradtam a könyvbe. Végigküzdöttem velük az egész utat. Kikkel? Hat hadifogollyal, akik egy lengyel lovassági tiszt, Slavomir Rawicz irányításával egy szibériai munkatáborból szöknek meg 1941-ben. A három lengyel, egy amerikai, egy lett és a litván nem kisebb döntést hoznak meg, minthogy inkább az esetleges halállal járó szökés, mint a biztos halál a táborban, főként, hogy maguk sem értik, hogy is kerültek oda.

Nem kisebbre vállalkoznak, minthogy a nem kevesebb, mint az egyetlen esélyes, hatezer kilométerre lévő Indiába menekülnek. Gyalog!!! Hiszen mi mással mehetnének? Természetesen mindenféle felszerelés nélkül.

Szerintem már a Szibéria, illetve Góbi sivatag vagy Himalája szavak is leállítják az ember légzését, nemhogy még ezt részleteiben is átélje, pláne végig gyalogolja. Nyelvtudásuk elég akadozó, változó, azaz nem nagyon van, élelmük semmi, csak szórványosan, esetlegesen. Térkép pedig? Az érzékük, a reményük hajtja, irányítja őket.

Valóban az első reakciója az embernek, hogy ez lehetetlen, ezt nem lehet túlélni. Hiszen vannak olyan vélemények, amelyek cáfolják az egész valóságtartalmát. Nincsenek ugyanis adatok sem a táborról, ahonnan megszöktek, sem az egyes országokban való tartózkodásukról. Szóval erős támadás érte a történetet, hogy hazugság az egész. Én nem tudom, valamiért elhiszem, ráadásul úgy tudom, hogy kísérletképpen megtették utólag ezt a utat ugyanilyen körülmények között. Szóval akár lehetséges.

Én végigkönnyeztem a Szibériából induló, Mongólián át, a Góbi sivatagon keresztül Tibetbe, onnan pedig Indiába tartó, rettentő hosszú, több hónapig tartó kínkeserves útjukat. Hálás voltam minden útjukba akadt segítő kéznek. De ha esetleg nem is igaz az egész történet, akkor is nagyon jól van megírva a történet, és akkor sem hinném, hogy valakit hidegen hagyna.

A II. világháború idején játszódó történet egyik főszereplője a német származású Anna, aki kálváriák közepette, a csodával határos módon jut el a háború sújtotta Drezdából New Yorkba, onnan pedig a Csendes-óceáni Bikini szigetére, ahol talán megtalálja a szerelmet.

De ne ugorjunk ennyire előre, hiszen nyilván nem ilyen egyszerűen jutott oda ez a hányattatott sorsú lány, aki kislányként, a már említett, szétbombázott Drezdában kénytelen bujdokolni a háború kellős közepén anyjával és egy zsidó kisfiúval, akit ráadásul még rejtegetnek is. Bár az elején teljesen össze voltam zavarodva, mivel elbeszélésében ide-oda ugrál időben és térben a lány, végül valahogy kikristályosodott, mi miért történt, és hogy ki-kicsoda.

A másik fő vezérfonalat Stanley, az amerikai fotóriporter viszi, aki tudósítóként van jelen Európában, és a "véletlen" összehozza őt a lánnyal, aki szintén megszállottan szeret fényképezni. A férfi meglát valami varázslatot a lány képeiben, amelyeket a háború borzalmairól készített. Pont olyasmiket, amiket ő is szeretne lencsevégre kapni, de nem igazán találja a megfelelő pillanatokat, pedig ezzel a megbízatással utazott Európába. Azon nyomban felkarolja a lányt, és innen már szinte egyenes út vezet New Yorkba a jól fizető Times gárdájának csapatába.

Természetes, hogy a lány élete fenekestül felfordul, de a múltat nem tudja maga mögött hagyni, folyamatosan dolgozik benne a bizonyítási vágy, de emellett sokszor visszaemlékszik, visszavágyódik hazájába. Belső vívódását munkába folytja, a szerkesztőségben tölti ideje nagy részét. A szerelem, illetve inkább a testi vágy folyamatosan kísérti, dolgozik benne. Stanley iránt is furcsa, bizsergető érzelmeket táplál, de igazából az öccsével, Andrew-val kínálkozik fel a megfelelő lehetőség, hogy kialakuljon valami szorosabb, meghittebb.

Andrew maga a titokzatosság, nem igazán tudni, bár sejthető, hogy mivel foglalkozik. Ennek következtében kapcsolatuk (ha ezt kapcsolatnak lehet nevezni) is elég ingatag lábakon áll, sokszor azt sem tudja Anna, a világ mely részén tartózkodik a férfi. Aztán vége lesz a háborúnak, és Annát a főnöke Bikini szigetére küldi, mivel nagy valószínűséggel készülődik ott valami, ami nagy érdeklődésre tarthat számot a lap hasábjain keresztül. De arra senki nem készült fel, ami ott vár a lányra. Talán a szerelmet is megleli?

A történet egésze nekem egy picit zűrzavaros volt. Úgy éreztem sok mindenbe belekap a szerző, aztán ott hagyta a kérdéseket nyitva előttem, fogalmam sem volt, mi történt bizonyos szereplőkkel, miért kerültek bele a történetbe stb. Annát nekem egyáltalán nem sikerült megkedvelnem, sőt! Zavart a közönségessége, a túlzott szexuális beállítottsága, hiszen bármely férfival kapcsolatba lépett, máris fűtött erotikus töltete lett a dolgoknak. Másrészt kissé lezáratlannak is éreztem a történetet, illetve talán valami másra vártam. Ez elég szubjektív, mert itt lehet, hogy a vágyaim irányítottak, hiszen drukkoltam valamerre. :-) Arra is számítottam, hogy egy-két karakter jelleme jobban ki lesz dolgozva (pl. Andrew, Lukas). Persze ez mindig jó lehetőség lehet arra, hogy továbbgondoljuk az eseményeket, nekem is van egy saját verzióm a "folytatásra". :-)

A nem túl távoli jövőben játszódó történet rendesen megkavarta a lelkemet, gondolataimat. Egyértelmű volt, hogy Andri Snaer Magnason fantáziájával az égvilágon semmi gond nincs. :-) De azért félelmetes, ahogy ezeket papírra vetette, elképesztő, abszurd történetté formázta. A Nagy Testvér, azaz LoveStar figyelő tekintete elől nem nagyon van menekvés, ezt egyébként is régóta érezzük már. Az is sejthető, hogy a világ alakulása, fejlődése olyan irányokat fog venni, amiket ma még elképzelni sem tudunk. Illetve van, aki tud. :-)

Bár több ismerősöm, aki olvasta, inkább a humoros oldalát ragadta meg, és kétségtelen, hogy nem szűkölködik abban sem, rám nyomasztó hatással volt az egész, nyilván főként az idegensége, személytelensége miatt. A személyesség elenyésző mértékben egy szerelmes párnál jelentkezik, ott még némi csírája fellelhető az EMBERnek. Mert ebben a vezeték nélküli világban sokszor volt olyan érzésem, hogy minden csak gép, automatika. És ha ebből indulunk ki, miért ne lehetne, hogy megvalósuljon? De azért ne!!!

Szóval ebben a nem messzi jövőben mindennek a központjában a marketing és a technológia áll, minden pillanatra pontosan ki van számítva, meg van tervezve, a tévedés kizárt. A LoveStar egy Izlandon működő multi, amelyet a szintén azonos nevű személy(?) hozott létre, mindent átreformálva, kiirtva a fentebb említett személyességet, mindenféle emberi érzelmet, azok által irányított szociális, kommunikációs viselkedésformát. Nagyobb "leányvállalatai" is működnek ennek a gigacégnek, úgymint a távoli szigeten működő inLOVE, ahol meg lehet találni az "igaz szerelmet". Aki pedig a halálra készül, várja őt a LoveDeath, ahol már nyoma sincs a hagyományos temetkezésnek, egyenesen kirepítik őket az űrbe, utolsó útjukon még megcsodálhatják őket a hozzátartozók, mint hullócsillagok.

A szerelem sem úgy működik már, mint régen, hanem az embereket kikalkulálják egymásnak. Beleszólás, tévedés nincs, hiszen minden tudományosan kiszámítva, megtervezve működik. És ha valaki kételkedne, megkérdezheti a mindent tudó MEGBÁNÁS-t, mi lett volna, ha... A válasz minden esetben halál, katasztrófa. Szóval mindenki jól jár, ha aláveti magát a rendszernek.

Két szálon futnak az események. Az egyik LoveStar szemszögéből mutatja be a helyzetet, másfelől Indrii és Sigríur szemével is beletekinthetünk az eseményekbe, akik már-már krimibe illően fellázadnak a rendszer ellen. Hiszen annak ellenére, hogy nem egymásnak kalkulálták ki őket, váltig hisznek szerelmükben, nem hajlandóak alávetni magukat az elkerülhetetlennek.

Sokszor gondolkodtam már, hogy hová tart, mivé lesz a világ. Az biztos, hogy nem jó irányba, és a kisujjunkat sem mozdítjuk, hogy ez változzon. A könyv jól van megírva, nagyon jól. Mindenképpen jó, ha az emberek elgondolkodnak a jelenen és az abból következő jövőn is. Engem viszont meg is rémisztett ez a hihetetlen ötletgazdag lehetőség, eshetőség. Nem az én világom. Nem szeretem a disztópikus műveket sem könyvben, sem filmben. Szóval nem a könyv hibája, csak valószínűleg nem nekem íródott, és egy kicsit még emésztgetnem kell.

Hú, hát ez durva volt. Komolyan borsódzott a hátam egy-két jelenetnél. Módom sem volt eddig Matt Scudder történeteibe belemélyedni, de azért ezen változtatnom kell majd, mert nagyon izgalmas kis könyv volt.

A főszereplőt szerintem a nagy többségnek nem kell bemutatni, mert bár különálló történetekként, de jelent már meg több kötet is (talán nyolc) a kiadó gondozásában, amelyekben szintén Scudder göngyölít fel különböző bűntetteket.

A történet elején egy bokszmeccsen vagyunk a nyomozóval, merthogy rajong az elhagyatott területen lévő sportcsarnokban rendezett mérkőzésekért, és ott feltűnik neki egy férfi, vélhetően a kisfiával, amint az a gyermek haját félresimítja. Nem tudja honnan, de ismerős neki a mozdulat, a férfi, valamit felsejt benne, és ezek nem jó érzések.

Közben pedig van egy megbízatása is, mivel magánnyomozóként dolgozik. Ki kell derítenie, hogy egy nőt vajon a férje ölt-e meg. Halálának különös körülményei miatt béreli fel a halott nő testvére a nyomozásra, hiszen ha más nem, már a biztosítási összeg is elegendő indíték lehetett a nő meggyilkolására, a férj viszont szabadlábon van, és ha gyanúsítja is valaki, bizonyítékok nincsenek.. De vannak egyéb furcsa mozzanatok is a gyilkosság körül, amik kétkedésre adnak okot.

Miközben Matt próbál nyomokra bukkanni, folyamatosan lejátszódnak előtte a bokszmeccsen történtek is a férfival és a kisfiúval kapcsolatban, és folyamatosan próbálja szétválasztani a két ügyet. De ennyi még nem elég, hiszen úgymond véletlenül a kezébe kerül egy nagyon durva pedofil pornófilm, aminek halál a vége. Hihetetlen nyugalommal próbálja bontogatni a szálakat Scudder, de néha már én sem tudtam, merre is van az arra?

Amíg peregnek az események, saját magánéletét is szeretné rendbe szedni, illetve inkább erre Eleine noszogatja, aki tökéletes társ Matt mellett, másrészt pedig call girl. :-) Mindennek ellenére nagyszerűen egészítik ki egymást, ráadásul a lány is próbál segíteni a férfinek, ha mással nem is, azzal, hogy meghallgatja.

Folyamatosan eszembe jutott olvasás közben Harry Hole. Azt nem tudom, hogy csupán nyomozói munkájuk és alkoholizmusuk volt-e közös, de mindenképpen Matt felé húzott a szívem, hiszen jóval összeszedettebb, fegyelmezettebb nyomozót ismerhettem meg benne, és egy nagyon izgalmas, profin felépített történetet olvashattam.

Kissé lassú reakcióidővel, de szeretném megköszönni Szilvamag és Profundus Librum megkeresését, és ezúton válaszolok kérdéseikre.

Szilvamag kérdései:

1. Kedvenc sorozatod? (film)

Gilmore Girls

2. Kedvenc műsorod a rádióban?

Bumeráng, amíg volt, de ez is csak munka közben, mert egyáltalán nem hallgatok egyébként rádiót.

3. Mennyit költesz havonta könyvekre?

Mostanában csak gyerekkönyvekre és nagyon ritkán.

4. Mi volt a legutóbbi film, amit a moziban láttál?

Jégkorszak 4!!! :))) 3D-ben és a háromnegyed zacskó patikukival az ölemben, és egy ezen veszettül röhögő kisfiúval a jobboldalamon.

5. Mi a reakciód arra, ha valaki az általad egekig magasztalt könyvről negatív kritikát ír?

Semmi, viccesen max. hajba kapok vele, de hogy ezen megsértődjek...

6. Szoknya vagy nadrág?

Mostanság nadrág, de ha végre lefogyok, egyformán mindkettő.

7. Mi volt eddigi életed legkellemetlenebb szituációja, amit nem szégyellsz másokkal is megosztani?

Ó, rengeteg van ilyen, de ezeket még magam elől is rejtegetem valahol nagyon mélyen. :-)

8. Mi szerint választasz olvasmányt, ki és mi az aki befolyásolni szokott ebben?

Nyilván a hasonló ízlésűek véleménye, de mostanság már kiműveltem magam, és megtanultam szuperül választani. :-)

9. Melyik volt az a könyv, ami annyira rossz volt, hogy azóta sem tudtad elfelejteni?

Coelho összes műve (ami nálam hármat jelent), de említhetném a Határtalan szerelmet is.

10. Milyen szerepet tölt be az életedben a blogod?

Feltűnően nagyot, mármint időben. Egyébként annyira nem vészes, vannak sokkal fontosabb dolgok is az életemben. Szerencsére.

11. Ha szereplője lehetnél egy regénynek (lehet mellékszerep is, ami akár később főszereppé is válhat), melyik lenne az?

mangalica??? (kiszórásos alapon)

Profundus Librum kérdéseire pedig a válaszok, akinek csodálom a blogját, mivel mindig nagyon felkészült, színes, tartalmas bejegyzéseket "gyárt", és nem is tudom, mivel érdemeltem ki ezt a díjat felőle. :)

1. Ha ki kéne választanod egy idézetet, mely jellemezné a mostani céljaidat, értékeidet, melyik lenne az?

"A kályhában égett a tűz, az asztalon kosár állt kenyérrel, zöldséggel, krumplival, tojással, néha egy darabka túróval és káposztalevélbe göngyölt vajkockával. A kosár mellett tejesköcsög. Természetesnek találtam a dolgot, akárcsak mindazt, amiben részem volt itt." (Kveta Legátová: Szégyenlős szerelem)

3. Mikor, és mi motivált arra, hogy blogot indíts?

A kíváncsiság, hogy képes vagyok-e rá?

4. Milyen volt a fogadtatása?

Semmi különös, de azért meglepődtem, amikor akadt követőm. :-)

5. Van-e személyes élményed a blogos olvasóközönségeddel?

Általában akik kommentelni szoktak, azokat ismerem, viszont nagy meglepetés volt, amikor Andrew Nicoll rögtön a megjegyzés megjelenése után kedves szavakat intézett hozzám.

6. Ismerőseid/barátaid/kollégáid tudják, hogy a neten publikálsz?

Általában igen.

7. Melyik országba utaznál legszivesebben?

Izrael

8. Ha ide magaddal vihetnél egy írót/költőt 1 hétre, ki lenne az?

Hú, pl. Abraham Verghesét, és nagyon sokat beszéltetném. :-)

9. Melyik az a könyv amit minden fenntartás nélkül ajánlani tudnák nekünk?

Természetesen a Napos oldal, de akkor már stílszerűen, az előző kérdéshez kapcsolódva a Könnyek kapuját is feltétlenül.

10. Ha van példaképed, és publikus a személye, oszd meg velünk, és azt is, miért épp rá esett a választásod.

Ez sem jellemző, időszakonként feltűnik valaki, akit nagyon csodálok, de nem maradandóak.

11. Ha teljesülhetne egy kívánságod, mi lenne az? (csak magadra vonatkozhatna, világbékét, és az éhezés megszűnését nem kérheted.)

Végre lefogyni....

És magamról próbáljak összegyűjteni 11 dolgot?


1. Szeretem az olasz konyhát.

2. Gyűlölöm a kitineseket, főleg amikor koppan a fejen.

3. Gyanakszom, hogy kezd betegessé válni az olvasásmániám.

4. Újabban zsebpecával nyomulunk.

5. Fogunk is egy csomót.

6. Csenga szerint megnyugtató arcom van, de szerintem inkább egy favágó fiához hasonlítok. Meg a hangom is.

7. Nagyon utálom a mártíromságot. (de az előzőt nem ebből az indíttatásból írtam...)

8. Keserves küzdelmet folytatok a kisfiammal, hogy az alvó maciját (én csak dögnek hívom) bevarázsoljam a mosógépbe, de hasztalan, így rettentő büdös és koszos.


10. Soha ne kérje senki, hogy énekeljek!!!

11. Egyszer úgyis leszokok a kókuszrúdról, de azért a világbékéről nem.


Mivel rettentő gyors voltam eddig is, akiknek én feltettem volna a kérdéseimet, mind megkapták a díjat, úgyhogy csendben elkullogok. :)

Amióta saját, külön bejáratú családom van, mániám lett a befőzés. Nem mondom, hogy túl nagy repertoárral rendelkezek, azokat viszont habzsolja az összes szerettem, mert tény, hogy a házi lekvárokhoz, savanyúságokhoz semmi sem hasonlítható. És azt ki sem tudom fejezni szavakkal, milyen érzés, amikor a saját eperlekváromtól maszatos a gyermekeim arca. Ezért is tűnt fel egyből ez a csodaszép és vaskos kiadvány, aminek már a borítójától is csorog a nyálam.

A 239 oldalon nemcsak hogy befőzési technikák, hanem komplett receptek is találhatóak, kombinálva, színesítve az eltett gyümölcsöket-zöldségeket husokkal, egyéb, másfajta ételekkel.

Nem sok önbizalmam volt annak idején, amikor belefogtam ebbe a hobbiszintű tevékenységbe, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem ördöngösség, ez a könyv pedig rengeteg új ötlettel segít abban, hogy még színesebb legyen spájzunk külleme. :-) Nagy alapossággal sokféle módszert ismertetnek meg velünk a szerzők, arra is figyelve, hogy részletesen bemutassák a tárgyi hozzávalókat is, amire az egész folyamat során szükségünk lehet. Kezdő konyhatündérek se ijedjenek meg, mert nagyon kedvesen, szeretettel tanítgatnak bennünket ebben a kötetben.

Kedvünkre válogathatunk a dzsemek és zselék - befőttek, konzervek és lekvárok - nyalánkságok, krémek - savanyított zöldségek és gyümölcsök - salsák, relishek és chutney-k - ételízesítők és szószok színes palettájából. Olyat nem is találtam, amit nem szeretnék kipróbálni.

Egyébként már attól jókedvre derül az ember, ha csak úgy minden további szándék nélkül lapozgatja az albumot, mert gyönyörű, de előre szólok, úgysem bírja ki senki, mert nagyon inspiráló.

Ó, és spuri a piacra, mert most aztán mindenféle csodát be lehet szerezni a befőzéshez, ami szem-szájnak ingere, hiszen SZEZON VAN!!!!!!

5/5***

GABO Kiadó, Budapest, 2012
Fordította: Gáti Anna
Eredeti cím: The Art of Preserving
239 oldal

Nemcsak azért írok egy posztban erről a két mesekönyvről, mert ugyanannak a kiadónak a gondozásában jelentek meg, hanem azért is, mert otthon ezek most össze vannak nőve. Mindkét gyermekem megtalálta bennük a korosztályának megfelelő mesekönyvet, úgyhogy esténként ölre menő harc folyik, hogy kivel kezdjünk. Azon túl, hogy rendkívül igényes, szépen kivitelezett könyvekről van szó, a tartalom sem hagy kivetni valót maga után.

Rémusz bácsi meséit az én korosztályomnak nem nagyon kell bemutatni, hiszen gyermekkoromban rendszeresen hallgattam/néztem a tévében bábfilmsorozat formájában. Nagyon hosszú múltra tekint vissza, hiszen Joel Chandler Harris először 1881-ben gyűjtötte össze és vetette papírra a La Fontaine-szerű állatmeséket.

Rémusz bácsi egy kisfiúnak meséli el a történeteket, tanmeséket, amelyeknek szinte mindig a jószívű, ámde furfangos Nyúl a főszereplője. Folyamatosan menekül az erdőben lakó vadállatok elől, és nem győz különböző fondorlatokat kieszelni megviccelésük érdekében.

7 mese található a kötetben, pont egy-egy estére valóak, aztán lehet újrakezdeni. Mi talán a harmadiknál tartunk... mármint újrakezdésben. :)

Bizton állíthatom, hogy nem csak gyermekeimnek szerez örömöt az olvasása, én is nagyon élvezem őket. A mostani kiadást Varró Zsuzsa fordította és Csics Emese rajzai díszítik.

És akkor itt a másik versenyző, amiért a 3 1/2 éves kisfiam rajong. Van itt minden: munkagépek, tűzoltóautó, emeletes busz, ami szem szájnak ingere, de az én gyerekemnek mindenképpen. Már egészen pici kora óta akár órákon keresztül is elácsoroghattunk egy-egy építkezés mellett, úgyhogy tudtam, hogy ez is nagyon jó választás lesz.

Bájos, kedves, megnyerő kis borító, amelybe első látásra beleszerettem. Nyolc különálló mese alkotja a kötetet, amelyekben van hisztis busz, lusta teherautó, gyáva tűzoltóautó... Emberi, kisgyermeki tulajdonságokkal vannak felruházva ezek a járművek, és mind-mind tanítja ezeket a csöppségeket a bátorságra, jóságra, kitartásra.

A mesék nem túl hosszúak, pont megfelelőek arra, hogy egy ilyen korú gyermek figyelmét fenntartsák.

A kötetet rendkívül kedves rajzokkal Janka Tamara és Neuburger-Kohánszky Kinga illusztrálta.

Mindkét könyvben nagyon tanulságos mesék vannak, ez külön öröm volt számomra ebben a mai világban. Nagyon remélem, hogy minél tovább ki tudom tolni a meseolvasás időszakát, mert közhelyesen hangzik ugyan, de nagyon fontos!

Már amikor ezt az idétlen borítót megláttam, tudtam, hogy kell nekem ez a könyv. :) Bár el kell, hogy mondjam, szerintem nem tükrözi a két főszereplő küllemét, talán a személyiségüket picit. Ezek nagyon szerencsétlenül néznek itt ki a borítón, de pont ez tetszett meg.

Na akkor! Sok véleményt olvastam a könyvről, és több helyen hasonlították McCarthy Vad lovak c. könyvéhez. Tényleg van valami benne, bár az egy jóval fajsúlyosabb mű véleményem szerint, ráadásul nem a humoráról híres. De nekem is sokszor eszembe jutott olvasás közben. Ezt viszont végignevettem, annak ellenére, hogy azért voltak durva részek is benne, de alapvetően vígjátékként olvastam. A szövege rém egyszerű, mégis szórakoztató, olvastatja magát. A történet sem túl bonyolult, úgyhogy valahol máshol van a titok nyitja.

Két testvérpár, Eli és Charlie Sisters talán utolsó akciójába csöppenünk bele. Bérgyilkosok (szépen megfogalmazva mesterlövészek) mindketten, együtt dolgoznak, és egy újabb, mint már mondtam, talán az utolsó megbízatásukat indulnak teljesíteni vadnyugati bandavezérük utasítására.

A Sisterst testvérektől mindenhol rettegnek, bár kívülállóként ez elég vicces volt, mert hihetetlen béna mindkettő a maga módján. Eli a lágyabb, "szeretetreméltóbb", szerencsétlenebb és egyben a narrátor is, Charlie pedig a kemény, szívtelen vonalat képviseli, ő próbálja a macsó szerepet magára ölteni, de valahogy ez is vicces, mint minden más. Célpontjukat nem ismerik, ahogy a kivégzés okáról sem tudnak túl sokat, de nekik tök mindegy minden, csak ezen a melón legyenek túl. Naná, hogy minden akadályozó tényező közbejön, útjtuk során rengeteg sérült jellemmel találkoznak, és a fegyverek szinte mindig előkerülnek. A legegyszerűbb manővereket sem tudják öldöklés nélkül véghezvinni.

Az egésznek paródiaíze volt, szórakoztam is jót rajta, mégis valahol belül pedig rezgett a léc érzelmek terén, hiszen ez a két testvér (főleg Eli) saját magával is vívódik, ami leginkább a végén, az anyjukkal való találkozáskor derül ki.

Jó volt, na!

Aki nem olvasta még a sorozat első két kötetét, ne folytassa, mert lehetnek benne spoilerek!!!

Huh, a végére értem! Szerencséje van Larssonnak, hogy a könyv egynegyede környékén belehúzott, mert addig sokszor akartam erőszakkal befejezni, számomra rém unalom volt. De aztán hozta a szokott formát, letehetetlenné vált. Hosszú lélegzetvételeket tartottam a kötetek olvasása közben, de szerintem simán lement volna egyben is a három. Nem csoda, hogy világszerte viszik, mint a cukrot.

Bármennyire is izgalmasan végződött az előző rész, az nyilván nem volt nagy meglepetés, hogy Lisbeth életben marad Zalacsenkóval, azaz az apjával való brutális összecsapást követően, ráadásul a kórházban pár szobányi különbséggel helyezik el őket, és az indulatok még mindig forrnak mindkettejükben.

Mint az már kiderült, apjának szerves része volt a svéd titkosszolgálat sötét oldalának életében, és ez a szűk kör, amelynek magas rangú, korrupt hivatalnokok is részesei, egyből szerveződni, szervezkedni kezd, hiszen a lebukás veszélye most mindennél közelebb került. Azt pedig mondani sem kell, megszokhattuk, hogy a módszerek között nem válogatnak. Első számú célpontjuk a lány és annak barátja, Mikael Blomkvist, akiket mihamarabb likvidálni kell. A súlyos törvénytelenségekről egyre több bizonyíték van Mikael kezében, de vajon lesz-e elég idő azoknak nyilvánosságra hozatalára!? Ráadásul a lány élete továbbra is veszélyben forog, rá is figyelnie kell.

Kapcsolatuk egy külön téma, számomra nagyon szórakoztató volt, ahogy kerülgetik egymást, mint macska a forró kását. Másfajta, változatos színt visz az egyébként is izgalmas történetbe.

Kósza hírek keringenek szerte a világon, hogy létezik még több folytatása is a trilógiának, hát én reménykedem és nagyon kíváncsian várom.

Ez nem lesz egy hosszú poszt, a történetről nagyon keveset fogok írni, mert spoiler nélkül nem nagyon lehet. Hiszen kb. az egyharmadánál szerintem rá lehet jönni a végkimenetelre.

Vegyes érzelmekkel vágtam bele ebbe a könyvbe. A borítójába első látásra beleszerettem, ráadásul most már a történet ismeretében elmondhatom, hogy nagyon beszédes is. Viszont ismeretségi körömben, hasonló ízlésű barátaim sokan olvasták, és nagyon vegyesek voltak a visszhangok, bár 4 pont alá senki sem ment. :) Na, szóval kíváncsi voltam, és a szimpátiamérőm folyamatosan emelkedett, míg a végére már-már rajongtam.

A történetről tényleg csak nagyvonalakban: Alice úgy érzi, élete gödörben. Senki, de még a családja sem figyel rá. Pedig rájuk lenne leginkább szüksége. Meggyőződése, hogy kamaszodó fia homoszexuális, lánya pedig tuti, hogy súlyos evészavarokkal küzd. És akkor a férjről már ne is beszéljünk, aki egyébként a kedvenc karakterem volt, odavoltam érte! :D Házasságuk ellaposodott, az apró, pici izgalmak eltűntek az életükből, amire olyan nagyon szükségük lenne. A beszélgetés kizárt, mindenki csak a saját maga kis világát éli, általában a neten, pedig mindannyian nagyon értékes emberkék, mégsem találják meg egymást.

Alice életébe hatalmas változást, ugyanakkor bizonytalanságot hoz, hogy felkeresi őt egy házasságkutató cég, akik számára egy hosszadalmas kérdőívet kell kitöltenie. Csak az a gond, hogy a kapcsolattartó férfiú túlontúl szimpatikussá válik neki látatlanban is, és szinte már elvonási tünetei vannak, ha időről-időre nem léphet vele kapcsolatba. A 101-es kutató és a 22-es feleség vonzalma egy száguldó gyorsvonat sebességével mélyül. Alice úgy érzi, szerelmes lett, erre az izgalomra vágyott évek óta. Bár néha nagyon megráztam volna a nőt, hogy térjen észhez, valahol megértettem. És végül is azt hiszem, ennek így kellett történnie.

Tele van rengeteg kimondatlan, őszinte igazsággal, jó kis humorral vegyítve. Sokszor nem is tudtam magamban tisztázni, hogy mit olvasok, egy Bridget Jonest vagy egy súlyos, világméretű társadalmi problémát próbál humoros formában közölni velünk, segíteni nekünk az írónő. Így mindenképpen emészthetőbb volt. Nagyon féltem a gyermekeimet, mert ha ilyen iramban romlik a kommunikáció családon belül, akkor nagy a baj. Mert ugyan amerikai históriáról van szó, saját magam környezetében is látom ezt a problémát.

A nagy közösségi oldalakért eddig sem rajongtam túlzottan, most viszont végképp elvették tőle a kedvem. Mindenesetre a végén folyamatosan fülig érő vigyor ragadt az arcomra, és sokszor pirultam fültőig, mintha én chatelnék az áhított férfival. :)

(khm, mégis hosszú lett.)

Első és eddig a könyvig az utolsó találkozásom az íróval a Ha ölni kell c. könyv olvasásakor történt, és már ott éreztem, hogy örök szerelem kezdődik. Hát én ezzel a könyvvel is nagyon jól elvoltam, bár bevallom, az első egyharmada picit hosszúra, elnyújtottra sikerült, de még így sem unatkoztam egy cseppet sem. Grisham az egyedi, finom, letisztult stílusát hozta ismét, bár ezt már maga a borító is előre sugallta. Jogász végzettsége nemcsak a témák választásánál, de az írása hangulatán is nagyon érződik, és én ezt nagyon, de nagyon csípem. Úgyhogy most épp mi akarok lenni???? Persze, hogy megint ügyvéd! :DDD Vagy bíró... valami ilyesmi.

Szép kis társaság gyűlt itt össze. Egyből az első soroknál belecsöppennünk a Finley & Figg picike ügyvédi iroda zűrzavaros életébe, amelynek tagjai Wally, a kissé totyakos, jó pár hónapja tiszta alkoholista, rém megbízhatatlan, cseppnyit korrupt, mindenféle ügyvédi etikettet bátran és bármikor áthágó, ámde roppant vicces figura. Aztán itt van Oscar, aki az "úriembert" képviseli, számára fontos a tisztesség, és fő vágya, hogy megszabaduljon rémes feleségétől, akivel évek óta él macska-egér harc-szerű házasságban. Neki szinte minden édes mindegy, csak hagyják őt békén. Következik Rochelle az egykori ügyfélből titkárnővé avanzsált, szédítő temperamentumú hölgy, akinek nem nagyon tudnak dirigálni a társtulajdonosok, inkább próbálják megszelídíteni. És Zuzuról se felejtkezzünk meg, az iroda kutyájáról.

Ennek a négy "személynek" szinte az egész napja abból áll, hogy szirénázó mentőautókat meghallva - természetesen miután Zuzu szimatot fogott -, rohanjanak az ablakhoz, utána pedig az utcára a potenciális ügyfelek megkaparintása érdekében. Hiszen nem mással, mint balesetben megsérült egyének pitiáner kártérítésével foglalkoznak.

Na ebbe a furcsa, de tényleg rendkívül vicces társaságba toppan be holtrészegen David, aki szintén ügyvéd (volt) egy nagymenő vállalatnál mindaddig a napig, amikor is ide betoppant. :-) Előtte egész nap ivott egy kocsmában, miután szó nélkül ott hagyta előző, nagymenő, busás fizetéssel, ámde gyomorgörccsel járó állását. Annak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy sem egzisztenciában, sem elismerésben meg sem fogja közelíteni ez az ügyvédi iroda az előzőt, kéri a két üzlettársat, hadd csatlakozzon hozzájuk, szinte Rochelle beosztásával azonos szinten.

David érkezésével egy időben megszokott életüket teljesen felforgatja Wally újabb meggondolatlan őrülete, ám a tét most hatalmas. Felmerül, hogy egy óriási gyógyszergyártó cég koleszterincsökkentő szerével gondok lehetnek, hiszen többen, akik a szert is szedték, meghaltak szívelégtelenségben. A férfi ebben látja meg az üzletet, és felkészületlenül, a gyors meggazdagodás reményében már benne is találják magukat egy nemzeti méretű bírósági perben, ahol a másik fél gigantikus ügyvédi háttérrel rendelkezik. A kérdés mindvégig az, hogy vajon ilyen összeszedetlen, felkészületlen, link társaság képes-e megfelelő bizonyítékok hiányában egy ilyen mértékű eljárásban helytállni, talpon-, illetve életben maradni.

Ilyen sem fordult még elő velem. Mármint hogy a játszótéren olvassak... Most jó pár napig extra adag társulásért könyörögtem a férjemnek, hogy jöjjön velünk, mert nem bírom ki annyi ideig sem, amíg ott vagyunk, hogy ne tudjam, mi történik a következő oldalakon.

Azon túl, hogy izgalmas, tövig rágjuk a körmünket izgalmunkban a főszereplőkért, mélyen megrendítő is a történet, hiszen nem könnyű témát próbál feldolgozni az írónő.

Egyik főszereplőnk, Julián, amióta csak kiszabadult a koncentrációs táborból, életét arra áldozza, hogy náci bűnösökre vadászik, és azokat szervezett módon bíróság elé állítják társaival együtt. Öregkorára tekintettel úgymond nyugdíjazták, de nem bír nyugodni, még saját maga egészsége érdekében, családja kérésére sem. Képtelen feldolgozni, ami vele történt, képtelen megnyugodni, igazságot akar szinte mindenáron.

Másik főszereplő Sandra, aki éppen nővére tengerparti nyaralójába érkezik, hogy megpróbálja rendbe tenni az életét. Van mit, hiszen a káosz szó nem eléggé megfelelően jellemzi, ami körülveszi. Épp terhes, de nem tudja, szereti-e gyermeke apját. Pénze, munkája nincs, azaz semmiféle egzisztenciával nem rendelkezik, még arról sincs fogalma, mit is akar az életével kezdeni. Egy napon, amikor a tengerparton rosszul lesz, egy szimpatikus idős pár siet a segítségére, akikkel szinte azonmód össze is barátkozik, számomra picit fura módon hamarosan már náluk is lakik.

És hogy hogyan kapcsolódik össze ennek a két főszereplőnek az élete? Julián pont emiatt az idős házaspár miatt érkezett ide, őket "üldözi", rajtuk szeretné számon kérni a múlt borzalmait. Minderről persze Sandra nem sejt semmit.

Juliánnak az eszközei korlátozottak, hiszen amit régebben szervezett módon, világméretű szinten űzött, most már korából, egészségi állapotából kifolyólag egymaga kénytelen elvégezni. Barátja, aki ide hívta, akivel együtt "dolgoztak" időközben meghalt. Tényleg csak a szíve hajtja, amely nem túl erős. Sokáig lelkiismereti kérdést csinál abból, hogy szóljon-e ennek a semmit sem sejtő lánynak, felhívja-e a figyelmét arra, kikkel cimborált össze. Végül úgy dönt, tájékoztatja Sandrát a házaspár kilétéről. Innentől szélsebesen beindulnak az események, hiszen a lebukás veszélye percről percre ott leselkedik, ráadásul kiderül, hogy egy egész náci szervezet húzódik meg a környéken, és egyáltalán nem hagytak fel a borzalmakkal, az emberélet (pláne némely "rétegé") még mindig fabatkát sem ér előttük.

Mindvégig felmerült a kérdés bennem, hogy mit tud már ártani Julián ezeknek a nagyon idős embereknek, de megadta rá a választ. Hiszen ő maga sem tudta elfogadni, mi módon dőzsölhetnek luxus életkörülmények között ezek az emberek (akármennyi idősek is), amikor annyi ember életét semmisítették meg vagy tették tönkre. Ha már azt eléri, hogy egyszerűen csak ne érezzék jól magukat a bőrükben, minden pillanatban lessenek a hátuk mögé, követi-e őket valaki, már előbbre jutott. Megértettem őt, szorítottam, aggódtam érte, nagyon megkedveltem.

A történetet felváltva meséli nekünk Julián és Sandra, ezzel is érdekesebbé téve az eseményeket.

Nagyon apró problémám az volt csak, hogy volt pár életszerűtlen momentum a történetben. Ezek főként Sandrához kötődtek, aki hiába volt főszereplő, ráadásul pozitív személyként megjelenítve, az én szimpátiámat mégsem tudta elnyerni. Ezeken a dolgokon picit felvontam a szemöldökömet, de egyáltalán nem vonta el a figyelmemet a könyv fő mondanivalójáról, izgalmas mivoltáról. Ez már tényleg csak kukacoskodás, nagyon jó a könyv, és örülök, hogy mindig gondoskodik róla valaki, jelen esetben Clara Sánchez, hogy ne felejthessük el, ami megtörtént.

Amikor a szerző másik magyar nyelven megjelent regényét, a Papírsárkányokat olvastam, még nem írtam blogot, így nagyon nehezen tudnám összefoglalni bárkinek is részletesen, miről is szól. Viszont a hangulata, érzések, gondolatok megmaradtak bennem, ráadásul kedvenc is lett a könyv. Most ugyanezek az érzelmek köszöntek vissza.

Az elég közhelyes lenne, hogy jól ír Hosseini, de olyan mély szálakat ráncigál az ember belsőjében, hogy alig tud a könyvtől szabadulni. Nem is nagyon akar, legalábbis én nem. Pedig nem egy vidám történet. Az előző sem volt az, de ettől még nagyon szép.

Afganisztán embertelen világában járunk a 80-as évek környékén, ahol a vallás, a kultúra következtében a női nem egy másod-, ha nem többed rangú létezési forma, de akár áldozatoknak is hívhatnám őket, ahol a nők ki vannak téve a férfiuralom borzalmainak. Marjam és Leila története ez, akik bár különböző háttérrel rendelkeznek, sorsuk mégis szorosan összekapcsolódik egy ponton, és onnantól kezdve el sem válnak egymástól.

Ami azonos bennük, az az, hogy mindketten a társadalomból kivetett nőkké válnak, muszáj belehelyezkedniük egy olyan, szinte azonos szerepbe, amelyet nem ők választottak, és nem is változtathatnak meg, hacsak... Bár Leila születésétől fogva szerencsésebb helyzetben volt, Marjam helyzete már onnantól fogva is számkivetett. Sorsuk összefonódását szeretteik, védelmezőik elvesztése okozza. Kapcsolatuk az idő múlásával - annak ellenére, hogy korban anya és lánya lehetnének - inkább barátságnak mondható.

A két nő jellemrajza is, mint egyébként minden más, nagyon mélyen, részletesen van ábrázolva. Sajnos elég jól ahhoz, hogy tökéletesen beleélje magát az ember a helyzetükbe, de akár az adott politikai, erkölcsi állapotokba is.

Ismét gyönyörű szép írást olvashattam, egyben félelmetes képet kaptam ismételten Afganisztán mindennapjairól, ahová őszintén szólva egyáltalán nem vágyom még a mai napon sem.

Bár nagyon régen olvastam a Papírsárkányokat, felrémlettek párhuzamok a két regényben. Az két fiú barátságáról, szinte már testvéri kapcsolatáról szól, amelyben szintén a túlélésért küzdenek mindhalálig. Borzalmas belegondolni, hogy ezek a történetek nem biztos, hogy fikciók. Ki tudja, megszámlálható-e, hányszor játszódtak le hasonló történetek?

1956. októberében járunk, a vitatott forradalom-, ill. ellenforradalom idején. Gordon Zsigmond nagyon nehéz helyzet előtt áll, fogadott lányát kell azonosítania a hullaházban. Bár az azonosítás után megkönnyebbül, hiszen nem az a lány feküdt az asztalon, viszont az iratait megtalálták a halott lánynál.

Bécsben járunk, fogadott lánya viszont Budapesten kéne, hogy legyen. Hol van Emma és milyen módon kerültek máshoz, más országba, ilyen körülmények között az iratai? A helyzet előállt, Gordon ismét a kalamajka kellős közepében találja magát.

A gond az, hogy szinte semmi nyom, illetve az az egy világossá válik, hogy vissza kell térnie Budapestre, ahonnan mások menekülnének, és ahonnan csak hírfoszlányok jutnak ki Nyugatra, hogy valami készül, de senki nem tud semmi biztosat.

Otthon velejéig romlott bűnözőkkel találja szemben magát, ami számára nem nagy újdonság, megspékelve az országban izzó politikai helyzettel. A pesti alvilágban ismét folyamatosan az életét kockáztatja, de a tét nagy, meg kell tudnia, hol van Emma, egyáltalán él-e még!?

Eddig csak egy Kondor könyvet olvastam, a Budapest romokban-t, de szinte már mindegyik a polcon várakozik. Bár nagyjából önmagukban is olvashatóak a regények, mégis a hiányát érzem annak, hogy nem sorrendben olvastam el a sorozat köteteit. Voltak kérdéseim. Miért magázza Krisztinát? Hogyan vált Emma a nevelt lányukká stb. De ez az én hiányosságom, amit feltétlenül pótolni fogok. Mindenesetre klassz, hogy van egy jó kis krimiírónk itt Magyarországon.

Amúgy miért "november" a címe?

Jelentem, a karizmaim megerősödtek, míg kiolvastam ezt a nem kis darab könyvet, de azért egy nagyon szép, igényes kiadással küzdöttem. :-)

Lévi András története ez, meg persze családjáé, barátaié, de mindvégig ő van a főszerepben. Már a nevéből is adódik, hogy egy zsidó fiatalemberről van szó, aki a 30-as évek Párizsába érkezik ösztöndíjjal kezdő építészhallgatóként. Anyagi nehézségei ellenére viszonylag hamar feltalálja magát, beilleszkedik új környezetébe, bár a családja folyvást, elemi erővel hiányzik neki, hiszen szüleit és két fiútestvért, Mátyást és Tibort hagyta otthon, akik mindannyian nagyon összetartóak.

Az egyetemi tanulmányaival nagyon jól halad, megkap minden elismerést, így nem nagyon van a láthatáron akadálya annak, hogy sikeres építész váljon belőle. Elvileg Európában már forr a helyzet, Párizsban mégis nagyon apró riasztó jelek lelhetők fel. Ráadásul a szerelem is hamar beköszönt a fiúnál, hiszen egy vendégségbe invitálják, ahol a háziak leányát "ajánlgatják" számára, de hiába minden igyekezet, annak anyjával, a szintén magyar származású balett táncosnővel, Klárával lobban fel a láng.

Amikor 2 év múlva lejár András vízuma, sürgősen haza kell térnie Magyarországra, ahonnan vissza már nem tud térni a kialakult helyzet miatt. Behívják munkaszolgálatba, és innentől elkezdődik az életéért és a családjáért való küzdelem.

Gondolkodtam, hogy az írónőt mi ihlette e regény megírására, honnan tudhat Ő a hajdú tájon termő tűzcsalán csípéséről? Annyira személyesnek éreztem az egész regényt, ráadásul akkora szeretettel megírva, emiatt merült fel bennem a kérdés, hogy született meg ez a könyv. Ahogy olvasgattam az írónőről, mert tényleg nem tudtam róla semmit, kiderült, hogy bár amerikai, de nagyszülei magyarok, úgyhogy a gyökerek elég erősek. Ráadásul a főszereplőt saját nagyapjáról formálta meg. Így már érthetőbb volt az inspiráció. Ráadásul mindig örülök, ha foglalkoznak a témával, ebből sosem lehet elég!

De! Azért vegyes érzéseim voltak a könyvvel. Kétféle módon érzek. Egyrészt nagyon foglalkoztatott a történet, másrészt néha-néha meg is akadtam bizonyos dolgok miatt. Az első a szerelmi szál volt, amely miatt néhol már nagyon csömöröm volt. Kisebb túlkapások is akadtak szerintem, például amely eset miatt Klárának menekülnie kellett Magyarországról, na, az bármennyire is nehéz volt a helyzet az országban, kicsit túlzásnak tűnt. A másik problémám a könyvvel a fordítás volt. Előfordultak rém bugyuta mondatok, amiket sokszor még értelmezni sem tudtam, ezt nagyon sajnáltam. Látszik az alapos munka a könyvön, mégis éreztem, láttam egy-két helyen pontatlanságokat. Összességében nagyon érdekelt az Orringer családja által ihletett történet mindvégig, faltam a lapokat, de azért lehet, hogy itt is lehetett volna picit kevesebb, mégis több...

Nagyon rég szórakoztam ilyen jól. Nagy élmény volt ez a könyv több tekintetben is. Amit a legjobban imádtam benne, az a humora, ami elsősorban Nellie Bly személyének köszönhető. Hihetetlen egy nő, nagyon lökött, nagyon bájos, mindemellett bátor és okos. Úgy tűnik, nem fél ez a nő semmitől. Persze dehogynem fél, de nem nagyon izgatja magát, szembeszáll a világ első számú sorozatgyilkosával is, ha kell. Márpedig kell! Hiszen emiatt utazza át a fél világot, a hasfelmetszőt üldözi megállás nélkül, egy szál bőrönddel.

Párizsban javában zajlik a Világkiállítás, 1889-ben járunk. Ide érkezik meg Nellie Bly, egyenesen Amerikából. Hiába a fantasztikus látványosságok tárháza, a városba érkezett egy kíméletlen gyilkos, aki az éj leple alatt vadászik magányos nőkre. Na őt üldözi Nellie, aki egyébként Amerikában nem más, mint Pulitzer munkatársa a World c. lapnál, oknyomozói minőségben. De itt sem fukarkodik vele a sors hírességek tekintetében, hiszen melléje szegődik a nyomozásban Jules Verne, Oscar Wilde és Louis Pasteur is. Na ezekből a kapcsolatokból is kikerekedik elég sok furfangosság. :-)

Az egyébként sem egyszerű helyzetet bonyolítja, hogy a városban különböző járványok dúlnak, és többek között a nyomozó csapat is úgy véli, hogy ennek köze lehet a gyilkosságokhoz. Az izgalmas nyomozáson túl az adott kor társadalomrajzát is elénk tárja az írónő, szinte ott kopogtattam cipőm sarkát korhű ruhában Párizs utcáin, aztán belecsöppentem az éjszakai életbe, ahol érdekes képet kaptam a Moulin Rouge vagy akár a Le Chat Noire életéből. Mindeközben pedig egyik percben nevetnem kellett, másik percben meg ott izgultam a lányért a sötét csatorna mélyében, mert van olyan eszement, hogy oda is bemegy.

Nellie egy valós személy, oknyomozói munkájával a 19. században vált híressé, és talán mondani sem kell, hogy azáltal, hogy nő létére ilyen mesterségbe fogott, nem mindenhol vívott ki osztatlan sikert. Attól sem riadt vissza, hogy egy jó cikk érdekében elmegyógyintézetbe zárassa magát, vagy akár felöltse egy prostituált öltözékét, hátha kelepcébe tudja csalni a gyilkost.

Amúgy sok más, egyéb érdeme is volt. Harcolt a gyermekmunka ellen, az árvák helyzetének javításán fáradozott. Nevét egyébként a Föld körüli útja tette híressé, amely utat Verne álmodott meg. Ha jók az értesüléseim, a kiadó tervezi ennek a történetnek a megjelentetését is. Ha tényleg így van, én nagyon várom!

Bárkinek ajánlanám a könyvet, mert humoros, kellemes, szórakoztató, ráadásul izgalmas is, és nagyon jól van megírva. Szuper volt!

Ó, egy fontos dolgot elfelejtettem. A könyvben megtalálhatóak Edouard Cucuel illusztrációi, amelyek még érdekesebbé teszik az egész könyvet.

Nagyon nehéz most a dolgom, mert szét kéne választanom Grunberg írói képességeit a kiváltott érzelmektől, indulatoktól. Persze ezt nem mindig kell véghezvinni feltétlenül, de most úgy érzem, hogy muszáj. Kétségtelen, hogy jó íróról van szó, ez már az első oldalak után nyilvánvaló volt számomra, de bevallom, az utolsó, kb. 20 oldalt nem tudtam, nem mertem már elolvasni. A többivel is küszködtem, hiszen olyan mélységekben boncolgatja egy család, de főként a családfő életét, bonyolult lelkivilágukat, ami miatt sokszor félretettem a könyvet, pihentem egy kicsit, a gyomromat rendbe szedtem.

A cím azt sugallja, hogy a főszereplő Tirza, a család kisebbik lánya. De igazából a családfő, Jörgen Hofmeesteré a főszerep, és az Ő viszonyulása ehhez a gyermekéhez, aztán nem mellékesen úgy általában az egész világhoz.

Hofmeester első látszatra nyugodt, kiegyensúlyozott polgári életet él Amszterdam egyik előkelő negyedében, egyre gyarapodó bankszámlával, remek kiadóbeli állással. Két gyönyörű lánya van, Ibi és Tirza. Ami miatt az első gyanú felmerül, hogy nincs minden rendben, az a feleség szerepe, illetve amit nem tölt be, hiszen évekkel ezelőtt ott hagyta őket, néhanapján a nagyobbik lánnyal tartja csak a kapcsolatot. Aztán szép lassan rájövünk, hogy az egész család súlyos beteg. De hogy ki a legbetegebb, azt nehéz lenne megállapítani.

A központi esemény Tirza érettségi bulija, ahol megjelenik az évek óta eltűnt anya is. Innen tekintgetünk visszafele az időben, kapirgálva, mi miért történik, mi az oka a felgyülemlett keserűségnek a családban. Folyamatosan mélyedünk el a férfi töprengéseiben, közben már lassan mi is csak attól nyugszunk meg, ha rendben elkészítjük a vacsorát, mert az úgy van rendjén. Hofmeester is csak úgy leli meg lelki nyugalmát, és az, hogy minden megy a rendes kerékvágásban, nem baj, ha a világ összeomlik körülöttünk, de teríték, rendes étel az legyen az asztalon. De persze a kerekek kisiklanak, elveszti munkáját, nagyobbik lánya is messze kerül tőle, ráadásként pedig Tirza jelenti be, hogy Afrikába távozik hosszú időre fekete bőrű barátjával, aki ráadásul egy Koránnal a zsebében mászkál mindenfele.

Miután elbocsátják munkahelyéről, még inkább összedőlni látszik saját belső kis világa. Egyetlen menedéke Tirzába vetett hite, bizalma. Tirza az Ő álmainak megvalósítója, legalábbis Ő így gondolja. A lány pedig másképp.

Hofmeestert egyszerűen nem tudtam hova tenni a gondolataimban. Először nagyon sajnáltam, szimpatizáltam vele, nem értettem, miért bánnak vele úgy, ahogy!? Aztán átváltott a szimpátiám rettentő undorba, a végén pedig végképp teljesen tanácstalanul álltam az egész történet előtt, hiszen Ő "csak" a körülmények áldozata. De ugye kettőn áll a vásár...

A könyv kíméletlenül vágja az arcunkba a mondatokat. Rendkívüli mélységekben boncolgatja főként a főszereplő férfi jellemét, gondolatait, válságait. Félelmetes volt, mert nem volt más választás, mint belehelyezkedni a szerepébe, elképzelni azt. Most kell egy kis kúra valami könnyedebb olvasmánnyal, vagy bármivel, csak ne kelljen erre a családra gondolnom. Szó szerint megfeküdte a gyomrom, ugyanakkor remek írást olvashattam. Remélem, hamar módom lesz rá, hogy a szerzőtől egy más jellegű, könnyedebb művet olvashassak.

A pontozás is relatív! Lehetne 5-ös is, de felülkerekedtek az érzelmeim. (Viszont muszáj lenne megtudnom, mi lett Tirzával!)

Frances Mayes neve nem ismeretlen az olvasók előtt, hiszen számos kötete jelent már meg magyarul is. Mindegyiknek közbe van a gasztronómiához, bár ezek általában jelentősen ötvözve vannak a mindennapi toszkánai életükkel is.

A mostani könyv annyiban újdonság, hogy ez egy hús-vér szakácskönyv, amelyben férjével, Eddel több mint 150 fantasztikus receptet osztanak meg velünk, persze gyönyörűen kivitelezve. Azért akik megszokták a közös élményeikből fakadó, élvezetes leírásokat, azoknak sem lesz hiányérzetük, hiszen van ezekből is bőven, de itt tényleg a recepteké a főszerep.

Egyelőre csak a képekben való gyönyörködésig jutottam, és eleinte féltem, hogy tuti tele lesz tenger gyümölcseivel, csiguszokkal, kagylókkal, vagy akár elérhetetlen hozzávalókból összeállított ételekkel, de nem! Könnyen, gyorsan elkészíthető, hozzáférhető alapanyagokból álló ételeket kínálnak, azt a pár rákocskát pedig átlapozom. :-)

Tudják miről beszélnek, hiszen több mint 2 évtizede a toszkánai Bramasoléban élnek. Náluk a hozzávalók beszerzése, a főzés és az evés is nagy örömöt jelent, és ez sugárzik (ebből) a könyvből is.

Be kell valljam, évek óta gondjaim voltak a borítóval. Utólag láttam, hogy szinte mindenkinek. Azt sem tudtam, hogy ez egy Allende könyv, mert mindig továbbléptem a könyvtől, bárhol voltam. Mostanában Allende-heteket tartottam, a cél pedig a teljes életmű "elfogyasztása", így nem maradt más hátra, félre kellett tennem minden prűdségemet, ráadásul már az is egyértelművé vált, hogy nem pornóról van szó. Nem bántam meg, egyáltalán nem! De azért a borító és én továbbra sem barátkoztunk meg. :D

Allende női karakterei belőlem jóféle irigységet váltanak ki. Talán helyesebb, ha azt mondom, hogy abszolút megfelelőek arra, hogy példaképpé váljanak. Nagyon szeretnék én is olyan erős, kitartó, bátor, ám mégis nagyon nőies személy lenni, amilyenek az általa megformált NŐK.

Mostanában mindig azzá akarok válni, akikről, amikről olvasok. Előfordult az elmúlt 1-2 hónap alatt, hogy az orvosira akartam jelentkezni, aztán aranyásó felszerelést akartam vásárolni, most viszont nem cserélnék a főszereplővel. Illetve azért a jellemének erősségeit átvenném szívesen.

Inés Suárez egy nagyon szegény spanyol varrólány, aki viszonylag hirtelen megy férjhez egy vérbeli macsóhoz, akivel kapcsolatuk erotikától túlfűtött, szenvedélyes, ám nagyon rövid, hiszen a férj messzi földre távozik a gyors meggazdagodás reményében. Inés hamarosan a nyomába ered felkutatni pernahajder urát, ám útközben összetalálkozik Pedro de Valdiviával, akivel hatalmas szerelemre lobbannak egymás iránt. Ráadásul férje vélt vagy valós halálhíre is eljut Inéshez, és ez neki éppen elegendő ahhoz, hogy egy új, mindent elsöprő kapcsolatba belevágjon.

A férfi nem kisebb dologra szánta el magát, mint Chile meghódítására. A nő természetesen követi, és elkezdődnek a kalandok az életében, amire mindig is vágyott. A történetben összecsap a spanyol szellemiség a civilizálatlan indián életvitellel, és ez a harc évtizedeken át elkíséri őket. A kitartás, az álmok megvalósítása utáni vágy mindkét oldalról tiszteletre és irigylésre méltó. A harc nagyon kíméletlen, szintúgy a gyilkosságok, bosszúállás módja is, az emberáldozatok száma pedig nem mérhető. Néhol nagyokat kellett nyelnem, hogy tovább tudjak lendülni. De fontos volt megérteni, hogy egy ország jövőjéről van szó. Santiago, Chile mai fővárosa a szemünk előtt épül fel, elsősorban ennek a két embernek köszönhetően.

Inés meséli el nekünk a történetet, egészen a haláláig, hiszen abban is együtt lehetünk vele. Valós személyről van szó, akinek életéről itt bővebb információ található. Csábító külseje, kitartása, férfi jellemmel vetekedő ereje sok bajt hozott a fejére, ugyanakkor ennek köszönhetően lett az, aki! Történelmi regény, nagyon megalapozott, valós adatokkal, tényekkel, az írónő fantáziájával körülölelve, ami Allende rajongóknak nyilván kecsegtetően jó hír. Nem lányregény, viszont nem kevesebb, mint jellemformáló a történet.

Említettem már más könyv kapcsán, hogy nagyon szeretem azokat a történeteket, amelyek képesek arra, hogy az általam nem annyira kedvelt témákat (pl. háborús) úgy adják át nekem, hogy megváltozik utána a véleményem, sőt tovább kutakodok információkért. De ide sorolhatom az aranylázzal foglalkozó történeteket is, amelyekkel kapcsolatban rengeteg filmet néztem meg fiatalabb koromban. Rettentően nyomasztott mindig a hihetetlen és legtöbbször hiábavaló küzdelem a természettel, az idővel. És leginkább tényleg csak kudarc volt mindig a vége, kivéve egy-két szerencsést. Na, talán ez az oka megcsömörlésemnek. Viszont itt ez a könyv, amelyre az első mondatom vonatkozik, ugyanis pár héttel ezelőtti szándékommal ellentétben, amikor is orvos akartam lenni, most aranylázban égek, már indulnék is a hátizsákommal, felszerelésemmel egyetemben. :-)

Az aranyláz nekem mindig is Alaszkához volt köthető, most viszont az egyik szívszerelmem, Új-Zéland a helyszín. Ide, az új világba vándorol Angliából Joseph Blackstone édesanyjával és feleségével, Harriettel. Mindhárman igen fura jellemek, de egyértelműen Harriett a legegészségesebb világnézettel rendelkező közülük. Eleinte úgy tűnik, hogy nagy szerelem van a házaspár között. Egy apró árny vetül csak rá kapcsolatukra, de ez akkor még elhanyagolhatónak tűnik. Ez az árny a férfi anyja. Betegesen függ tőle, szinte minden cselekedete arra irányul, hogy anyjának megfeleljen, néhol a nő zsarnoki jelleme is megmutatkozik, és veszettül felveszi a mártír szerepet. De mégis hisz benne az ember, hogy ez a két szerelmes bármire képes.

Aztán szép lassan kikristályosodik a kép, visszatérni azonban az anyát kivéve, senki nem akar. Harriett, aki nevelőnőként dolgozott Angliában, vágyait, álmait szeretné megvalósítani, és ezt semmiképpen nem a négy fal között. Joseph pedig..., huhh, ez a pasi, rém nyomasztó volt. Az már nagyjából az elején kezd derengeni, hogy valami nagyon nem stimmel vele, és szép apránként fény is derül borzalmas titkára, de a lényeg csak a végén csattan. Az egyértelmű, hogy elmenekült szülőhazájából, és a visszatérésre sincs semmi esély. Mindvégig kínzó volt a tudatlanság, ugyanakkor a kíváncsiság is, hogy mi a csudát művelhetett ez a férfiatlan, gyenge jellem. Mert hihetetlen gyenge jellem, sőt, még annál is... Nem véletlen, hogy amikor már javában aranyat keres otthonától távol, minden irányból a kirekesztés vár rá.

Hogy hogyan próbál egymásra lelni később a cél érdekében különvált házaspár? Egyáltalán sikerül-e nekik, megtalálják-e a különböző álmaik beteljesüléséhez szükséges kincset? Ez mindvégig nagy titok volt, legalább olyan nagy, mint amilyet Joseph őrzött, amely alatt végig őrlődött.

Gyönyörű szép könyv a küzdelemről, csalódásról, az áhított kincsről, ami kinek-kinek más, és végül a szinte reménytelen szerelemről, és persze teli-teli nyomasztó titkokkal. Nem mondom, voltak benne elég sikamlós, arcpirító jelenetek is, de be kellett látnom, hogy a hitelességhez mindenképpen hozzátartozott, így a járműveken mélyen beletemetkezve átlendültem rajtuk. :-)

Magyarországon ez az egyetlen könyve jelent meg az írónőnek magyarul, de én bízom benne, hogy nincs vége a folyamatnak!

A háború utáni Szovjetunióban játszódó rövid történetek valóban nem feltétlenül gyerekeknek szólnak. Nagyobb gyermekemmel is elkezdtük olvasni, de egyelőre még nem vagyok meggyőződve róla, hogy neki valóak. Pár év múlva mindenképpen! Én viszont nagyon élveztem.

Ulickaját nagyon szeretem, népszerűségét sem érdemes vitatni, de el sem tudtam képzelni, miféle gyermekkönyvet ad ki a kezéből. De semmi gond nincs vele. Magyarországon két éve jelent meg első mesés kötete, a Történetek állatokról és emberekről, úgyhogy a rajongók nem eveztek ismeretlen vizeken, ráadásul a kiadó neve is garancia a minőségre.

Nem túl vidámak a történetek, de el tudom képzelni, ahogy a zord orosz télben a bábuskák mesélik a kályha mellett a gyerekeknek, ami persze nem csak nekik szól, hanem a felnőtteknek is, akik képesek várni a csodákra.

Mindenképpen szót érdemel az illusztráció, ami Lakatos Istvánnak, a Dobozváros szerzőjének tudható be. Bár nekem picit nyomasztóak szoktak lenni a rajzai, szépségüket akkor is el kell ismerni, és jelen esetben én nagyon jó párosításnak tartottam a két szerzőt, nagy összhangban volt a 6 kis történet a rajzokkal.