1916. St. Péronne, Franciaország. Sophie és kicsiny megmaradt családdarabkája bőséges ételről, szabadságról, nyugalomról, félelem nélküli életről álmodozik. Az I. világháború elérte otthonukat is, a németek mindenhol ott vannak, az utolsó kis titkukról is szinte azonnal tudomást szereznek. Éjszakánként reménnyel teli szívvel hajtják álomra a fejüket, hátha holnap jobb lesz.
Sophie egy fogadót vezet úgy, ahogy a költségek megengedik. De sokszor még a gyerekeknek sem jut semmi. Ott él két testvére, a fiatal fiú, Aurélien és Heléne is gyermekeivel. Mindkét nő férje a háborúban van, akikről semmi hír. A Kommandant jelenléte hátborzongató, szinte levegőt sem tudnak tőle venni. Hát még amikor előállnak azzal a paranccsal, hogy másnaptól kötelesek jó pár németre és magára a Kommandantra esténként bőséges vacsorát főzni. Annyiból örülnek a hírnek, hogy le tudnak csippenteni némi élelmet az ellátmányból.
Amikor már több napja folyik a "vengégeskedés", Sophie felfigyel rá, hogy a német parancsnok fokozott figyelmet fordít arra a a festményre, amelyet a lányról készített annak férje. Elkezdenek festészetről, művészetekről, a kép eredetéről beszélgetni, és ha a körülményeket valahogy sikerülne figyelmen kívül hagyni, még erős túlzással barátokká is válhatnának. De erről persze szó sem lehet, mert Sophie-t szinte megöli a félelem ettől a férfitól, bármennyire is úgy tűnik, a férfiban talán jószándék is lapul valahol mélyen.
Közben a kis francia falucskában mindenki gyanakszik a másikra, egy apró hiba, és az embert máris kollaboránsnak kiáltják ki, amivel azonnali kiközösítés, megbélyegzés jár. Így amikor a parancsnok arra kéri Sophie-t karácsony estéjén, hogy felejtsenek el minden külső körülményt és ajándékozza meg egy közös tánccal, nem vet túl jó fényt a lányra, elkezdődnek a sustorgások, ujjal mutogatások. Az pedig végképp kiássa a lány alatt a talajt, amikor felbátorodva a Kommandant jóindulatán, megkéri őt, hatalmánál fogva szabadítsa ki férjét a frontról. Fizetségképpen felajánlja neki a férfi csodálatának tárgyát, a festményt. De vajon a férfit valóban a festmény érdekli vagy annak tartalma?
Majd' 100 évvel később Londonban egy másik fiatal lány, Liv küzd az életben maradásért. Nem fizikai értelemben. Férje 4 évvel ezelőtti hirtelen halálát a mai napig nem képes feldolgozni. Embereket alig enged magához közel, csak rideg, gránitlapokkal teletűzdelt, sötét színekkel rendelkező, ám építészetileg kétségtelenül remekműnek beillő lakásában érzi magát biztonságban, amit hajdani építész férje épített és a város csodájára jár. Az egyetlen "szín" a lakásban egy festmény, amely egy asszonyt ábrázol, akiből Liv folyamatosan erőt merít, és érzi, hogy valami láthatatlan kapocs fűzi össze őket.
A férj halálának negyedik évfordulóján az őrület elől minden mindegy alapon egy meleg bárba tér be a lány, ahol egy szerencsétlen dolog kapcsán megismerkedik Paullal. Bár a lány részegsége megakadályozza őket abban, hogy jobban elmélyüljenek újdonsült kapcsolatukban, ennek ellenére egy véletlennek tűnő újabb alkalom kapcsán ismét összetalálkoznak és a vonzalom immár józanon is egyértelmű. Addig amíg ki nem derül, hogy a férfi munkájának a lényege a restitúció, azaz háborúban jogtalanul, hatalommal elkobzott kincsek visszaszolgáltatása azok jogos tulajdonosának...
Így év vége felé el szoktam gondolkodni, hogy vajon melyik könyv viszi el a pálmát. Nem mindig emlékszem, így sokszor nem is tudok kiválasztani egyet a sok közül. Most viszont teljesen egyértelmű, illetve mégsem annyira. A szerzőn nem kell gondolkodnom, hiszen Moyes az, csak még vacillálok, hogy a Mielőtt megismertelek avagy ez győzött-e?
5/5**
Cartaphilus Kiadó, 2013
Fordította: Lányi Judit
Eredeti cím: The Girl You Left Behind
495 oldal
Megjegyzés küldése