John Banville, aki szépíróként elnyerte a Booker-díjat, most valami újjal, mással jött elő. Humoros krimi az 50-es évek Amerikájából, amelynek főszereplője Philip Marlowe, a nyughatatlan, láncdohányos, nőcsábász magánnyomozó.

Túl sokat nem foglalkoztatják őt megbízásokkal, úgyhogy unalmában bőven ráér kukkolni a szemben lévő házban dolgozó, állandóan veszettül gépelő titkárnőt.

Mindennapjai felbolydulnak, amikor belép az irodájába egy gyönyörű nő, aki arra kéri, keresse meg szeretőjét.

Nyilván nem lesz ennyire egyszerű a dolga. Ráadásul a bonyodalmak egyre csak fokozódnak. Először csak a nő illata bódítja el, később már az érzelmei is egyre inkább mélyülnek el a másik felé.

A dolog azért is nehéz és egyben érdekes, mert Nico Petersonról, akinek a felkutatására bérli fel a nő, egyértelmű jelek és bizonyítékok állítják, hogy meghalt. Ennek ellenére valaki mégis élve látta San Francisco-ban...

Nagyon sok kérdés merül fel a nyomozás során, érdekek-ellenérdekek kerülnek napvilágra, és már nem is annyira hihetetlen, hogy esetleg egy megrendezett halálesetről van szó. De akkor hogyan tudják mégis a hullát kétségtelenül beazonosítani a keresett személlyel?

Az 50-es évekbeli alkoholgőzös, cigarettafüstös környezetben játszódó események könnyen képkockákká váltak a szemeim előtt, pillanatok alatt megelevenedtek a jelenetek. Tökéletesen beleilleszkedtek a szereplők ebbe díszletbe, és én is a történetbe.

Fanyar, egyedi humor, intelligencia jellemzi a regényt.

Amikor kézbe vettem a könyvet, alapvető információkkal nem voltam tisztában, illetve helyesebb az a megfogalmazás, hogy fogalmam sem volt róluk. Az egyik, amiről fentebb már írtam, hogy az írói álnév kit takar (és nemsokára jövök A tengerrel is...), a másik infó pedig, hogy Philip Marlowe-t már megszemélyesítették az eredeti Raymond Chandler-féle történetben. Párhuzamot nem tudok vonni, összehasonlítást nem tudok végezni, mivel csak ezzel volt dolgom. De ez kétségtelenül belopta magát a szívembe. :D