Aki eddig is szeretett gyalogolni, annak egy plusz motiváció a könyv, aki pedig mindenhova guruló kerekeken utazott, annak pedig talán újdonságként hathat, és rábeszélő ereje is lehet, hogy használják a lábbuszt is, egyre többször.

 

Kagge, a norvég felfedező, hegymászó, esszéista, könyvkiadó, műgyűjtő..., szóval nagyon sok minden :-), sorra veszi a gyaloglás pozitív hatását élettani, lelki, filozófiai tekintetben is. Igazolni próbálja, mennyire másként éljük át az élményeket, ha ezeket gyalog érzékeljük. Sőt, a legtöbb élményről le is maradunk, ha nem ebben a formában, gyalogosan tapasztaljuk meg őket. 

 

Az egyértelmű, hogy gyalog, ráérősen, nem idegesen rohanva, sokkal több mindent tud magába szívni az ember, sokkal nyitottabbá válik a világ dolgaira, és olyan impulzusok is elérhetik, amelyeket sosem tapasztalna meg egyébként. Ezekre világít rá aprólékosan, és hihetetlen lelkesedéssel próbálja az egyszerű halandót is rábírni erre a világ legtermészetesebb dolgára.

A gyaloglás átmozgatja egész testünket, mindenféle tekintetben javítja az élettani funkciókat, növeli az állóképességet, általános egészségi állapotunkat egyértelműen javítja. Bármikor és bárhol végezhető, nem kell hozzá semmilyen eszköz, csak el kell kezdeni egyik lábat a másik elé rakni.

 

Nekem kicsit kezdetlegesnek tűnt ez az írás, sokszor éreztem lenézőnek, túlontúl kritikusnak a neki nem tetsző dolgokkal szemben. Ha személyesen érintett volna, lehet, hogy sértőnek találtam volna.

 

Talán picit már megszállottnak tűnik Kagge, még nekem is, aki tényleg kilométereket képes vagyok gyalogolni egy egyszerű napon is, túra esetében meg pláne. De feltétlenül példaképként állítható az emberek elé, fontos küldetés ez a mai eltunyult világban. Figyeljünk jobban oda a környezetünkre, a körülöttünk lévő emberekre, magunkra! Kifogást mindig lehet találni, de nem érdemes!

(Amúgy meg a hasunk is laposabb, a fenekünk pedig feszesebb lesz tőle!!!) :D